Ecet segítségével is felismerhető a méhnyakrák

Furcsán hangzik, de némi ecet, géz és egy lámpa nők ezreit mentheti meg a fejlődő világban a haláltól, ezen eszközök használatával ugyanis állítólag igen könnyen felismerhető egy kezdődő méhnyakrák, írja a Guardian. A The Lancet című orvosi folyóiratban megjelent cikk szerint ez az egyszerű módszer mintegy negyedével vetheti vissza a rákos megbetegedések számát az említett területeken.


A méhnyakrák a második leggyakoribb rák a nők körében, és 250 ezer nő haláláért felelős évente, annak ellenére, hogy ez a fajta rák, ha időben felismerik megelőzhető, vagy gyógyítható. A halálesetek 80 százaléka a szegény országokban történik.

A most kidolgozott lámpás tesztet bármilyen egészségügyi dolgozó el tudja végezni, egy kis gézre öntött ecettel áttörölgeti a méhnyak területét, miközben egy orvosi tükörrel figyeli a reakciót. A rák előtti stádiumban lévő szerv ugyanis az ecet hatására fehérre vált, ami egy halogén lámpával szabad szemmel is látható.

2000 és 2003 között francia rákkutatók 49 311 nőt vizsgáltak meg Indiában ezzel a módszerrel, és a rákgyanús betegeket azonnali ellátásban részesítették, hogy a rákos szöveteket minél előbb elpusztítsák. Az adatok szerint a módszert alkalmazók körében 25 százalékkal kevesebben haltak meg a méhnyakrákban, összehasonlítva azzal a csoporttal, ahol nem alkalmazták ezt a vizsgálatot.

A kutatás azért bír különösen nagy jelentőséggel, mert bebizonyosodott, hogy egy egyszerű, kézi módszerrel is könnyen vizsgálható a méhnyakrák, és nem feltétlenül szükségesek a nyugaton használt, drága, mintavétellel és laboratóriumi vizsgálattal járó beavatkozások, ezekre ugyanis a fejlődő országok többségében nincs pénz. A jövőben több ázsiai és afrikai országban tervezik bevezetni ezt a most kidolgozott tesztet.

A kutatók öröme mégsem teljes, a vizsgálatnak ugyanis vannak gyenge pontjai. Először is sok a hamis pozitív eredmény, így a vizsgálatot végző szakembereket gondosan ki kell képezni. Emellett sajnos a teszt nem alkalmazható a menopauza után, illetve a kettőnél vagy háromnál többször szül nőkön, ekkor ugyanis a rákos elváltozások a méhnyak olyan részében tudnak kialakulni, ami szabad szemmel nem látható. Mivel azonban a modernebb módszerek bevezetésére egyelőre biztosan nem lesz pénz, addig ez az egyszerű teszt sok életet menthet. A teszt bevezetése utáni lépés a méhnyakrák gyógyításában használt gyógyszerek árának csökkentése, ebből ugyanis jelenleg 360 dollárba kerül egy adag.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek