Tudom, nehéz most elhinni, hogy néhány év múlva Beniből, Babuból, meg Cicókából hirtelen party csirke, meg beach boy lesz, de higgyétek el, kettőt pislantunk, s a ded tovahúz egy tetovált vízilabással, vagy ropivékony rockerlánnyal hátra sem nézve.
Nekem megvan az a perverzióm, hogy lelkesen járok Szigetre, meg Voltra, meg minden nagyobb (meg kisebb) zenei megmozdulásra a gyerekek születése óta is. Sőt, néha belopom őket is egyikre-másikra. S mióta anyuka vagyok, érdekes szűrőn át nézem az arcokat. Egyrészt, idén feltűnt, hogy először nem kértek tőlem személyit a bárpultnál, fene a pofájukat, öregszem, másrészt úgy sasolom a terepet mindenhol, hogy pár év és az én kölkeim is itt lesznek.
A fő kérdés, pedig hogy hogyan lesznek itt. Mert színes világ van ám kint, nekem, mint ingerszegény környezetben élő gyeses anyukának, sokszor szórakozás már az is, ha leülök valahová és bámulom az embereket. És előfordul sokszor, hogy amikor velem szembe jön egy-egy tini felhördülök, hogy jaj, szegény anyja! Meg arra gondolok, hogy mi vár még rám! De vajon független tőlünk az, hogy kiszabadulva óvó karjaink közül, gyerekünk olyan átváltozáson menjen keresztül, ami nem illik bele sem az általunk képviselt normák, sem a tulajdonképpeni jó ízlés határain belülre? Ki rontotta el ezeket a gyerekeket? Az anyjuk? Az apjuk? A haverok? Esetleg a társadalom? Vagy nincsenek elrontva egyáltalán, csupán pont rosszkor, rossz helyen láttam őket?
Engem elengedtek a szüleim ésszerű határokon belül mindenhova. Volt időpont, amire haza kellett érni, voltak szabályok, amiket be kellett tartani. Mégis, most majd másfél évtized távlatából, sokszor arra gondolok, hogy engem is a jó Isten mentett meg attól, hogy elferdüljek valamerre.
Mert kipróbáltam drogokat, ittunk, mint hat másik, ismerkedtünk pasikkal, mikor milyenekkel, és tudom, hogy sokszor nem rajtam múlt egy-két hülyeség elkerülése. És bár mindig azt mondtam és gondoltam, hogy a gyerekben bízni kell, és meg kell adni a szabadságot és a lehetőséget neki arra, hogy a saját kárán tapasztaljon, most, hogy már a másik oldalon állok, valahogy sokkal nehezebb tartani azt a gyeplőt. Ha kell egyáltalán tartani.
Ülök a nagyszínpad előtt és nézem a csajokat. Már ez is más, mint ami régen volt, mert akkor értelemszerűen a pasikat néztem, vagy a nagyon jó nőket, no mindegy. Tehát nézem a lányokat, akik valljuk be, bőven nem az én korosztályom már. Röhögök, hogy képesek negyed órát sorban állni egy tükörért, bámulom a babaarcukat, ami úgy szép, ahogy van, de telemaszatolják mégis. És anyai szívem olykor úgy megsimogatná a buta kis fejecskéjüket, néhány jó tanáccsal megspékelve, bár nyilván a saját anyjuk is mondhatja nekik a magukét, falra hányt borsó.
Íme néhány:
Lányok, fussatok, mert bizony kövérek vagytok! Vagy ússzatok, táncoljatok, mindegy mit csináltok, de mozgassátok meg a feneketeket, mert ha 16 évesen így néztek ki, nem sok jót jósolok néhány gyerek után.
Dugjátok a kukába a csipszeket, attól úgy is csak ragyások lesztek, meg különben is, csak büdös lesz tőle a szátok! Akkor meg hiába vagytok szépek, nem jön közelebb a Zsóóti sem. S ha már a szátoknál tartunk. Ne szurkáljátok tele magatokat mindenfélével, mert bárki bármit mondd, az egyszerűen nem szép! Vagy nem lesz szép. Főleg, ha olyan helyre teszitek, amit inkább elfedni kell, nem kiemelni.
És igen, nekem is volt piercingem, és néha szép is, de nem egy hájas pocakon. Ugyanez vonatkozik a tetoválásra is. Aztán gondoljatok bele, hogy tulajdonképpen ezek a helyek olyanok, mint a húspiac! Mert mindenkiben benne van a lehetőség egy kósza flörtre, és isten őrizz, hogy ebből ti kimaradjatok. Legyen sok pasitok! De válogassatok! És ahhoz, hogy ti válogathassatok, legyetek olyanok, hogy benneteket örömmel fogadjanak. Mert hiába nyomnak a hormonok és szeretnénk mi lenni az egész rendezvény legfeltűnőbb egyedei, lássuk be, a vörös haj nem mindig a legjobb választás. Ugyanez érvényes a fülnél kiborotvált frizurára, és a fekete szájra is.
Fiúk! Hiába ugráltok félmeztelenül a koncerteken a színpadtól néhány méterre átszellemült arccal, ezért nektek nem fognak fizetni. Sőt, a csajok sem erre buknak, dacára annak, hogy egész este a csillogó felsőtesteteket mutogatjátok. Amúgy menjetek ti is futni! Vagy evezzetek, vízilabdázzatok, ott amúgy is ragadni fognak rátok a csajok. És menjetek fürdeni! Hülye dumával hülye lányokat lehet felszedni. A hülye lányokat meg nehéz levakarni. Különben is, legyetek rocksztárok! A színpadon ugrálni és énekelni biztosan sokkal jobb!
Egyszóval egész este ilyeneket fogalmazgattam, majd beköszöntött a félhomály és majdhogynem elfelejtettem azt az érzést, ami egész idő alatt ott motoszkált a buta fejemben. Hogy hiába vagyok folyton a két gyerekkel otthon, valahogy mégis luxus, vagy esetleg luxuska egy ilyen este, biztosan otthon rínak a gyerekek vállvetve a nagyanyjukkal , hogy milyen cudar anya vagyok én, aki a saját örömét tombolja ki, s inkább hímezgethenék a hintaszékben.
Aztán egyre mélyebbre húzom a riadt férjet a tömegben, és a koncert közepén a nagy ugrálás közben hátranézek és azt olvasom ki a remek ember szeméből, hogy tulajdonképpen mi is lenne, ha anyám látna...
