Büszke anyai szívem persze boldogan ver, de most már azt is tudom, hogy innentől kezdve még nehezebb dolgom lesz. Állandóan figyelnem kell, mikor lesz nedves a bugyi, vagy mikor látom kislányomon annak jeleit, hogy tele a hólyagja. Elég egy pillanat és a parkettán langyos pisitócsa alakul ki.
A nappalra szánt pelenkák maradnak a dobozban, (az átáztatott kisbugyik és nadrágok mosása némiképp ellensúlyozza a költségcsökkenést). Éjszakára továbbra is felkerülnek a pelusok, és ha nem otthon vagy a nagyszülőknél vagyunk, a biztonság kedvéért még adok rá egyet.
Innentől kezdve mindig kell legyen nálam váltás ruha, hosszabb utakra bili (esetleg eldobható). És ismét rá fogok jönni néhány héten belül, (mikor a kicsit is cipelhetem el egy nyilvános vécébe és tarthatom a csésze fölött, miközben a pisi végigfolyik a lábamon) hogy mennyivel egyszerűbb az élet egy pelenkás gyerekkel.
Egy következő posztban a szobatisztaságra nevelés fortélyait osztom meg az olvasókkal.
