Csak nehogy ilyen legyen a gyerekem!

Zanza!

A rémülettől összeszorul a szívem, amikor az Exploited punkzenekar pécsi koncertjéről készült felvételeket nézegetem. A fotókról rögtön az ugrik be: csak nehogy tizenpár év múlva ilyen képeken fedezzem fel a lányaimat.


Tudom, hogy minden kamasz életében van egy hosszabb-rövidebb lázadó periódus, amit a szülők nehezen viselnek, és igen, én is lázadtam, bár szerencsére csak „laza” rocker voltam az aktuális Axl Rose-dizájnnal: fekete bakancsban, szakadt farmerben, kockás ingben és az elmaradhatatlan fejpánttal vonultam végig a gimnázium folyosóin. Ahogy sokan mások.

Akkor is akadtak fekete körmös, feketére sminkelt lányok, akik kizárólag fekete ruhákban jártak. Akkor még viccesnek találtuk a Szigeten félig lekonyult hajukat égnek állítani kívánó mocsok részeg punkokat is, akik zselét kunyeráltak mindenkitől.

A divat változik, napjainkban az emo az egyik új trend, ami közel a harminchoz persze nem tetszik (igaz, már a szakadt farmer-kockás ing kombót sem hordom rég), de talán még mindig jobban elviselném, ha így öltözködnének a lányaim és Tokio Hotelt hallgatnának, mintha félig kopaszra borotvált fejjel, félig égnek meredő hajjal kellene látnom őket törni-zúzni egy koncertképen.

Bár azt hiszem, ha így lenne, akkor valamit nagyon elrontottam a nevelésükkel. Azért bízom benne, hogy inkább együtt járunk majd Tankcsapda koncertre, mint hajdanán (és napjainkban is) én tettem anyámmal, és mély egyetértésben fogunk sörözni is együtt. Még azt sem bánom, ha talpig feketében lesznek.
Blogmustra