SZÜLŐSÉG

Mielőtt a lélek kialszik

2007. június 28., csütörtök 10:22

Régóta vallom, hogy a dolgoknak lelke van. Persze nem úgy, hogy megpatpatoljuk a kocsi oldalát, vagy a mosógép tetejét, bár tény és való, hogy sokan ezt teszik, és ebben hisznek, hanem valami más dimenzióról van itt szó. Mert ha bennünk van elég lélek, akkor töltünk magunk köré bőven, így lesz élő körbe-körbe minden.


Elmondom, hogy pontosan mire is gondolok. Amikor itthon vagyunk mindannyian, mármint a család, olyan manólak hangulata van a 120 éves házunknak. Lehet, hogy csak megszokja a szemünk a dolgokat, viszont minden tárgy a maga szépségében pompázik, elfogadjuk olyannak, mint amilyen, látjuk benne a szépet, még ha öreg és kopott, akkor is. Van története mindennek.

Mit akartunk pontosan venni, honnan hoztuk, hova került, miért ilyen és sorolhatnám tovább, nálunk csak úgy egyszerűen nem kerül a lakásba semmi. Aztán elutazunk több napra, esetleg hetekre a Balatonra, és amikor hazaérkezünk, olyan, mintha soha nem laktunk volna itthon. A kert idegen, a lakás komor, mese nélküli, öreg, barátságtalan. S miután eltelik megint néhány nap, ismét a mi kis manólakunk, mert a lelkünk megint beköltözött.

Lehet például vadiúj bútorunk, szép, csillárunk, tiszta otthonunk, egy centisre nyírt, trágyázott füvünk, ha nem vagyunk benne mi, akkor nem ér az egész semmit. Hol van egy ikeából vásárolt asztal a nagyi öreg és kopott asztalkájához képest? De nem csak a lakással vagyok így, hanem az élet minden mozzanatával. A férjem erre azt szokta mondani, hogy olyan fölösleges ez a sok faxni minden körül, én viszont ragaszkodom hozzájuk. Mert a faxni is jó esetben lélek.

A lányom holnap megy például utoljára oviba. Már hónapok óta készülünk az elválásra, volt már ballagás, meg záró házi buli, de az utolsó nap még hátra van. Az a pillanat, amikor búcsúzóul körbejár a szeme a termen, amikor végig megy a folyosón és kilép a kapun és végérvényesen lezár egy korszakot. Szerintem az ilyen pillanatokat át kell érezni. Ha nem is egy majdnem hét éves foghíjas kis csirkének, de az anyjának, azaz nekem minimum.

Persze nem csak ilyen monumentális pillanatokban kell a lelket megtalálni, mondok egy egyszerű példát is. Nyithatunk egy Túró Rudit a gyereknek úgy is, hogy a rohadt kölyke már megint ezt a kakit eszi, mindegy, egy ideig ellesz vele, vagy úgy is, hogy közben örülünk, hogy de jó, hogy kibonthatom neki, mert szereti, mert van itthon és ez most egy olyan pillanat, amikor összhang van közte, köztem és a Túró Rudi között. Így kerülhet lélek a Túró Rudiba is. Vehetünk a gyereknek méteres játszóteret a kertbe, mégis közel nem biztos, hogy annyit adunk neki, mint egy kiránduláson, amikor együtt szagoljuk a csokorba gyűjtött ibolyát és nézzük a sárkányrepülőket.

Nem élhetjük minden pillanatunkat ilyen átszellemült állapotban, ez tény, viszont más megvilágításból fogjuk látni az egész életünket, azt garantálhatom. Egyesek úgy hívják ezt, hogy tudatosan élni, én inkább úgy, hogy lélekkel.

Mindenkinek volt már olyan pillanata, ami valamiért hosszú évekre megmaradt benne, pedig nem volt benne semmi különös. Csak feküdt a fűben, esetleg szalmaszálat rágcsált és nem gondolt semmire. Mégis, évtizedekkel később is hallja, ahogy a méhecske zümmög a fülébe, s még a felhők formáját is le tudná rajzolni.

Mindannyian úgy akarunk élni, mint a reklámokban. Viháncoló kiskölykökkel, könnyedén játszadozva egy fáradt munkanap után, amikor semmi más nem fontos, csak ők, meg mi. Amikor nem aggódunk egy picit sem a gyerek kruppja miatt, amikor tovább tudunk lépni a lakáshitelen és odébb söpörjük egy pillanatra az apró-cseprő bajainkat, aggodalmainkat. Meggyőződésem, ez azon múlik, hogy mennyire akarjuk meglátni a kis dolgokban a pillanatot. És a pillanatban a lelket.

Furcsa dolog ez az írás is. Itt ülök a sötét szobában, kint nagy már az éjszaka, mit ne mondjak határozottan magányos érzés ez. Aztán valamikor majd sokan olvassátok, nem tudni hol, nem tudni kik. Írhatnék világmegváltó dolgokról, vagy vicces gyerek történetekről. Írhatnék az irodalomról, vagy statisztikákról, hiszen sok haszna nincs ezeknek a soroknak. Talán csak annyi, hogy ebben a pillanatban lelke van ennek is, mielőtt kialszik.

win

(Várom leveleit azoknak, akik úgy érzik, hogy a lélek még nem aludt ki, de nem szeretnek kommentelni, s azért, hogy ne legyen ez az írás oly magányos nekem, mert olvasói levelet kapni jó. win76@freemail.hu)

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.06.28 10:27:35bereczkitünde

    Gratulálok, a "lelkis" bejegyések mindig megérintenek :)

  • 2007.06.28 10:37:01kovvacs

    :)

  • 2007.06.28 10:44:44pitypang

    Csak köszönöm... ez most nagyon jól esett.

  • 2007.06.28 10:52:56ylang ylang

    Ez nagyon tetszett. 'Odatetted bele a szived', koszonjuk.

  • 2007.06.28 11:09:05m:n:v

    ennek lelke volt!

  • 2007.06.28 11:18:07Illatos nyár

    meggyőződésem, hogy a lelkünket örököltük, s tovább fogjuk adni, olyan örökség mint egy ház, nem tudjuk milyen, de ha jól bánunk vele, aki örökli, sok szépet fog látni.

  • 2007.06.28 13:27:30papirbirka

    Poty-poty, ezek a könnyeim, persze terhesen könnyű hüppögni.

    Lélek van, biztosan tudom a keresztelőm óta. Felnőttként kereszteltek, házasság miatt, persze azóta elváltunk:-(( De ez egy másik történet.

    Apu volt a keresztapám, amikor megkérdezte a pap, hogy mi legyen a keresztségben a nevem, egyszerre vágtuk rá az akkor nemrég elhunyt drága nagynéném nevét. Nem tudtuk, hogy lesz ilyen kérdés, nem készültünk rá. Utólag, sokan akik ott voltak a templomban azt mondták, hogy érezték a jelenlétét. Én konkrétan azt, hogy megsimogat és rámnevet. Engem ateistának neveltek, úgyhogy eléggé megrázott a dolog.

    És igen, szerintem is a tárgyak, főként a kedves személyhez köthető, gyermekkortól jelenlévők otthonosságot, megnyugvást sugároznak.

    Míg a sterilen berendezett, új otthonokban csak azt veszem észre, hogy kosz, vagy tisztaság van.

  • 2007.06.28 13:39:59marcangoló

    Win, ez megint jó volt. Én olvasói levelet kevésbé szeretek írni, mint kommentet, de esküszöm, rászánom magam, ha neked fontos. :-)

  • 2007.06.28 13:43:41rosenrot

    Ez nagyon jó volt! Köszi :-)

  • 2007.06.28 13:48:01vickie

    :) még mennyire:) mert én úgy képzelem el az írást, hogy ülök a virágos verandámon, mikor jön a postás, és beönti a leveleket a kerítésen belülre. én meg fogom a kis madártollas pennámat, és egyenként válaszolok rájuk, miközben szürcsölgetem a teámat. na, megyek és leporolom a monitort, meg billentyűzetet:)

  • 2007.06.28 14:14:04marywolf

    gratula, nagyon jó lett

    valahogy ahhoz kapcsolódik, amit mostanába a kedvenc vesszőparipám, még pedig az, hogy tanuljunk meg élményt adni, és mindezt átérezni

    mert ezek maradnak meg igazán és az ütött kopott tárgyak is a hozzájuk kapcsolódó élmény miatt értékesek

  • 2007.06.28 15:02:14Gesztenye

    Nem csak a régi tárgyaknak lehet lelke, hanem az újaknak is. Azoknak, amik integetnek a boltban, hogy "Engem vegyél meg!". Pláne, ha külön expedíciót kell szervezni a hazahozatalukhoz (pl.: IKEA). Ha már egyszer a nagyitól nemsokminden maradt. :(

  • 2007.06.28 15:06:15opti

    Ez nagyon szép lett!

    Nekem is mindíg olyan érzésem van amikor több nap után jövünk haza, hogy üres lakásba jövünk haza, amikor pedig a nap végén jövünk haza, akkor haza jövünk. Fű de értelmes vagyok.



    Amúgy ehhez nem is lehet igazán hozzászólni, annyira kerek.

  • 2007.06.28 17:26:21babó

    nem aludt ki :))

  • 2007.06.28 21:20:36druantia

    Emlékeztek, én vagyok az a kis boszorkány, akinek megérzései meg különös álmai vannak :-). Próbálom elfogadni a dolgot, harminc éve próbálkozom, de még mindig megijeszt néha a saját agyam. Az, hogy a tárgyaknak is van-e lelkük, nagyon érdekes kérdés.



    Szintén gratulálok, Win, ehhez a cikkhez, tényleg nagyon jó lett, de talán nem veszed sértésnek, ha nem csak dícsérlek és befogadom, amit írsz, hanem megpróbálom én is leírni a gondolataimat :-). Talán egy beszélgetés indítógondolatának szántad a cikket. Ellenkező esetben bocs :-).



    Én igyekszem nem kötődni tárgyakhoz, de azt el kell, hogy fogadjam, bizonyos tárgyaknak igenis van energiájuk. A babona az egy dolog, én is pl. mindig a vizsgázós tollal írtam a vizsgáimat, sőt volt vizsgázós bugyim is. Az meg egy másik dolog, hogy pl. a szobában, ahol meghalt a nagymamám, a Peti nagyon sokáig sokkal nyugodtabb volt, mint máshol. Ha odavittem, olyan volt, mintha rácsodálkozna valamire, és rögtön elmúlt minden zaklatottsága.



    Talán ezért én soha nem vennék olyan házat, ahol már meghalt valaki, akit nem ismertem és szerettem, nem fogadnék el idegen ember hagyatékából semmit, stb. Gyagya és pogány gondolat, de pont ezért szerintem minden emberrel el kellene temetni a személyes tárgyait is.



    Amit nekem újra meg kellett tanulnom (a terhesség alatti szakítás meg rengeteg probléma okozta törés után), az az volt, hogy újra meg tudjak állni egy percre, és tudjam élvezni az adott pillanatot. Hogy egyáltalán érezzem, hogy élek még. Volt idő, amikor nem hittem el, hogy megint eufórikus boldogságot fogok érezni (vagy egyáltalán bármit), ha platánfa-szagot érzek. Csináltam a dolgaimat automatikusan, de sokáig csak akkor volt bennem "lélek", amikor a hasamban fejlődő embergyerekkel beszélgettem.



    Valahogy mindig akkor van bennem a legtöbb szeretet, béke (ez tényleg "lélek"), amikor ő a közelemben van. Ritka pillanatoktól eltekintve (amikért rögtön bűntudatom is van), szerencsére teljesen oda tudok fordulni felé. Remélem, érzi és be tudja magába építeni ennek a sok szeretetnek a pozitív energiáját. Szeretném neki megmutatni, milyen csodálatosak a színek, formák, szagok, mennyire jók az érintések, milyen az, amikor az embernek verdesnek a lepkék a gyomrában a nagy-nagy szeretettől :-).

  • 2007.06.28 21:32:56Katalma

    Bennem már felmerült, hogy az örök élet is ilyesmi: ami arra érdemes, az gyerekeinkben tovább él. Fizikai és szellemi síkon is.

  • 2007.06.28 21:39:39a:a

    win: nem tudok mit hozzáfűzni, nagyon eltaláltad. Jó lenne, ha így élhetném minden napom... és most szégyellem magam, mert néha a saját lelkem sem találom...

  • 2007.06.28 22:00:58hupli4

    Szép.

    Én bizony szoktam adni patpatot az autónak, amikor hosszú út után hazaérünk. (meg persze minden esetben mondom a páromnak, hogy de jó, hogy ilyen ügyesen hazahozott minket).

    És mindig elköszönök a szállodai szobáktól, ahol kellemes napokat-éjszakákat töltöttünk, valamint a tengertől, ha épp mellette nyaraltunk.

  • 2007.06.29 09:22:34tnyúl

    Szombaton lesz két hete, h a fiaimat elvitte a férjem Keresztanyuhoz - nyaralni. Még soha nem voltunk távol egymástól pár napnál tovább, azt is iszonyú ritkán. A szobájuk ebben a nyári kánikulában kihült. Rideg mintaszoba lett, amelybe még az első héten be-bejártam, h rendet tegyek, hátha jobb lesz. Ezen a héten csukva az ajtó, nem teszem be a lábam. Üres és lélektelen a szobájuk, már az illatukat sem érzem benne. Ma megy értük a férjem, legalább újra megtelik a ház élettel - lélekkel.

    Köszönöm neked ezt a cikket...

  • 2007.06.29 09:30:40B-

    Már írtam korábban, hogy az anyósom a hétvégi házukba is beszerzett mindenféle babacuccot, hogy ha ott vagyunk, legyen kéznél: kiságy, pelenkázó, kád stb. Amikor először jöttünk haza tőlük, és egyrészt elpakoltam a táskába a bébi ruháit, a textilpelusokat, a popsikrémet stb, illetve a kiságyban összehajtogattam a takarókat, elhelyeztem a cumit, majd megtekintettem az eredményt, olyan szívfájdító volt. Szívfájdító látni egy pelenkázót, amin az előbb még mindenféle babaholmi volt szétdobálva, most meg semmi. A kiságyat. A szobát. Pedig a bébit mi vittük haza, szóval a lényeg nálunk volt :-)))



    Nem tudom, mi lesz, ha egyszer nyaralni megy a gyerek nélkülem...

  • 2007.06.29 09:41:09cseresznye

    Ez a patpat, ugye Gasperinitől van? - nagyon szertem



    Druantia, igen, szerintem is egy ilyen kis lény, ha hagyod, elvezet egy ilyen "ősállapothoz", ahol "boldogan nézed a világot"

    ja, még akartam írni, de mennem kell...

  • 2007.06.29 10:16:27Tish

    Én is megsimizem az autónkat, nagyon szeretem:) Rengeteg helyre elvitt már, sosem hagyott cserben, vigyáz ránk:)

    Szerintem lelkük van a tárgyaknak is, és totál hülyének fogtok nézni, de vannak köztük olyanok, amikhez nagyon ragaszkodok, és ha elveszíteném őket, nem is tudom mi lenne! De vannak olyanok is, amiket csak a közelembe hoznak és kiráz a hideg! Pl. a kislányomnak ajándékoztak egy műanyag madarat, amire madártollak vannak felragasztva... ha csak a közelembe hozta, hogy "Nézd anya, de szép!" én már menekültem is! Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de iszonyúan taszít.

    Viszont 10 évvel ezelőtt vettünk közösen a férjemnek egy bőrnyakláncot kis réz amulettel, amibe ausztrál szerelem jelkép lett bevésve. Azóta hordja a párom, sőt dolgozni se megy el nélküle, inkább visszafordul, ha észreveszi, hogy nincs rajta. A családja meg hiába sopánkodik, hogy "Miért nem a szép aranyláncodat hordod, amit a 18. születésnapodra kaptál tőlünk?" :P

    :)

  • 2007.06.29 10:37:22ylang ylang

    A targyaknak is van energiaja, es a helyeknek is. Ez lehet nagyon jo, maskor meg inkabb menne onnan elfele az ember. Jo, hogy mi nok, lanyok-asszonyok erzekenyebbek vagyunk erre, de meg jobb, hogy ezeket a kepessegeket lehet fejleszteni, ferfiaknak epp ugy, mint noknek. En most eleg sokat tanulok ilyen dolgokrol, es nagyon jo, amikor az ember a gyakorlatban is tudja alkalmazni: gyogyitani, masok hangulatat 'elkapni' es pont a megfelelo szavakat kimondani, raerezni szeretteinkre messzirol, es persze segiteni magunknak es masoknak az elet dolgaiban. Sajnos ez a tudas ma nem tul konnyen hozzaferheto, de jo, hogy meg egyaltalan. :) Es nagyon szerencsesek, akik mint Druantia, magatol ertetodoen, mar a szuletesukkor megkapjak ezt a tudast...



    En a Dunanak szoktam koszonni, nagy vizeknek es hegyeknek, es vannak olyan helyek, amik egyszeruen 'megerdemlik a tiszteletet'. A sajat kis targyaim meg persze szinten jo baratok. Auto nincs, de bicikli-gorkori is nagyon jo cimbi. :)

  • 2007.06.29 10:56:10druantia

    Igazad van, Ylang Ylang, vannak különleges helyek :-). Az a hely például, ahol a fiam fogant, eddig mindenkinek, aki ott élt (esetleg dolgozott) akár csak pár hónapig, megváltoztatta az életét. Amint betettem oda a lábam, már éreztem, hogy valami készül :-). Azóta is húz valami vissza. Még embrió korában megígértem a Petinek, hogy egyszer visszaviszem őt oda, megmutatom neki a tengert, a házat, ahol keletkezett. Szeretném, ha érezné a hely különleges "légkörét".



    A "különleges" adottságok pedig meggyőződésem szerint örökletesek. Anyámnak is vannak "furcsa" esetei, néha apámnak is, ráadásul a Peti apukájának a bátyjának is. Nagyon kíváncsi vagyok, örökölt-e a Peti bármit is ezekből a "képességekből".

  • 2007.06.29 11:06:38Eledh Laure

    druantia, minden leszülető lélekben ott van a lehetőség a képességekre, amikről írsz. A légkör, amiben nő és fejlődik, az számít rengeteget: nyitott-e, elfogadó-e, megtanulja-e a világot csendben szemlélni és megérteni, vagy felnő műanyag madarakon és "olcsó" filmeken, és hozzáegyszerűsödik ezekhez, és igénye sem lesz többre? Figyeljétek a gyermeket ugyanazzal a fogékony lélekkel, amivel most írtál, és pontosan tudni fogod, mit kell tenend, hogy kinyíljon, kibontakozzon!

    Üdvözlet egy másik Boszorkánytól :-)

  • 2007.06.29 11:07:50druantia

    Üdv, Eledh Laure :-).

  • 2007.06.29 11:11:08Eledh Laure

    Jah, és kérlek ne ijedj meg ezektől, nem azért kapod őket, hogy ijedezzél... ;-)))

  • 2007.06.29 11:20:49Hicudzsi

    Druantia )

    Öröklik.

    A lányomon már most látni... :)

  • 2007.06.29 11:25:01Hicudzsi

    CSeresznye! Gasperini nekem is nagy kedvencem, minden évben legalább egyszer kiolvasom az összes (Én és ők, Ő és mi, Mi és ők)...könyveit :)

  • 2007.06.29 16:45:23noramami

    Ugy látom, vagyunk egy páran, akiket megfognak tárgyak, helyszinek, helyzetek...a férjem mindig csak mosolyog rajtam, h mennyire képes vagyok valamihez kötődni...Ha több napot vagyok valahol, ahol jól érzem magam, és el kell menni, fáj a lelkem, de olyan fizikai fájdalommal...h ott kell hagyni...

    Szerintem is van lelke a tárgyaknak...tőlünk lesznek olyanok,amilyenek...tőlünk kelnek "életre"...

    Nekünk van neve az autónknak,mosógépnek, és szeretjük őket...ők is minket...

    És lehet h mások ezt hülyeségnek gondolják, de nekem ezek a dolgok fontosak...

    Anyukám hálóinge, amiben a kórházban volt, mikor meghalt(nem ebben halt meg), szeretem, és hordom, jó érzéssel tölt el...nem élhette meg, h unokája szülessen, de én szívesen szoptattam a lánykám ebben a hálóingben....

  • 2007.07.02 14:37:11ylang ylang

    Tyuuu, Druantia, hol volt ez?



    Tippelhetek, Irorszag? :) Ezt nem volt nehez kitalalni, de azon belul egy foldrajzi hely, varos-falu, egy tajegyseg, vagy egy haz, amirol beszelsz? Nagyon erdekesen hangzik, meg kene neznem. :))



    Mondjuk szerintem Irorszag a maga meseivel meg a benne szereplokkel nagyon gazdag ilyen 'kulonleges' helyekben. Nem veletlen az a sok tortenet, ami ott keletkezett. De hogy meg ma is letezik, ami ennyire eros, az nagyon erdekes. :)

Blogok, amiket olvasunk

STÍLER 6 ruhadarab, ami tiltólistás az irodában

Minden munkahelynek más dress code-ja van, és általában rugalmasak a határok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármit felvehetünk. Legalábbis akkor nem, ha szeretnénk karriert építeni.

SZEMPONT 10 dolog, amiért óvatosan a népmesékkel

Elérkezett az ideje kimondani, hogy a népmesék már nem alkalmasak, vagy önmagukban nem alkalmasak arra, hogy pozitív, adaptív világképet közvetítsenek.

ESKÜVŐ Így néz ki egy 1,7 MILLIÁRD forintos esküvő

Egymillió fehér virág, többméter magas esküvői torta, a márványpadlóba arannyal gravírozott monogram.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta