Hétvégi programajánló:múzeumok és hídünnep

Eheti programajánlónkban a budapesti koranyár két immár hagyományos és hagyományosan összekapcsolódó eseményének programjából válogatunk gyerekeknek is megfelelőt. A két nyárindító a Múzeumok Éjszakája és a Hídünnep, mindkettő programjában rengeteg izgalmas előadással és foglalkozással, igazi közös szórakozást ígérve.

A Hídünnep a Lánchídon zajlik. A hidat nyáron minden hétvégén a gyalogosok vehetik birtokba, ezt ünnepli a nyolc hétvégét átfogó fesztivál. A nyitóünnepen a budai oldalt, a Clark Ádám teret a Bárka Színház foglalja el – 11-kor Vitéz László Bábszínház, majd Makám koncert következik. A közeli Budavári Labirintusban játszóház és labirintus installáció lesz.p>

Háromkor indul a karneváli menet Budáról Pestre. Ezt követően a pesti oldalon szlovák és magyar néptánc együttes következik, akik valószínűleg a közönséget is táncra sarkallják. Ha megyünk, vigyünk valakit, aki végigállja helyettünk a kürtős kalácsosnál a sort – isteni az igazi erdélyi parázson sült kürtős kalács, ha nem emeltek, 900 forint darabja, de abból jóllakik a család. csak éppen fél órákat kell érte többnyire sorban állni. És persze lesz szokásos népi-iparművészeti kirakodó is.

A Múzeumok Éjszakája megszámlálhatatlan sok programot nyújt. Mint nevében is benne van, nagyrészt éjszaka zajlik, ezért vagy csak nagyobb gyerkőcökkel menjünk, vagy válasszuk a matiné előadásokat. Egy maréknyi a napközben-koraeste zajlókból:

 

A Bélyegmúzeumban (1074. Budapest, Hársfa u. 47.) dobozkákat, üvegeket tapétázhatnak ki bélyeggel a gyerekek, közben a muzeológusok mindenfélét elmesélnek a bélyegekről. A szép kis kézműves munkákat természetesen végül haza lehet vinni.

A Ludwig Múzeumban a Bozsik Yvette Társulat a modern tánc és a zene elemeiből egy, a négy évszakon átívelő eseménysort készített. Az előadásban az alkotók megismertetik a gyerekekkel az évszakok színeit, hangjait, fényeit, jellemző állatait és növényeit, egy-egy évszak hangulatát egy kislány élményein keresztül. Az interaktív táncszínház 10-től 13-ig tart.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (Szt. István tér 15.) hattól a fagylaltkészítés fortélyai. Az éjszaka cukrászasszonya mesél arról, hogy milyen fagyit szeretett Salamon király és milyet Medici Katalin, és hogyan hűtötték, amikor még nem volt fagyasztószekrény. "Hideg nyalat"-ot gyárthatunk és díszíthetünk. A kiállításban cukrászinasként fényképeszkedhetünk, s eljön Bagaméri, aki maga méri! Az az ügyes cukrászinas, aki helyesen oldja meg a feladatokat, ajándékot kap.

A Magyar Nemzeti Galériában a Móra Kiadó szervezésében zenés-rímes mesejáték lesz, Lackfi Jánossal, Huzella Péterrel és sok más szerzővel négytől, majd hattól megismerkedhetnek a gyerekek a restaurálás technikáival és maguk is kipróbálhatják a restaurálás művészetét. Párhuzamosan retextil játszótér. (Erről kérdezzétek Katicát!)

Az Óbudai Múzeum (Fő tér 1.) számos különleges kézműves foglalkozással várja a gyerekeket: lesz viasz pecsét készítés, gyöngyökkel díszített nemez ékszereket, fülbevalókat, honfoglalás korabeli ruházatban megjelenített íjász figurákat is készíthetnek. Az ismertető szerint az előbbit a lányok, utóbbit a fiúk, de helyben talán lazítanak ezen az ósdi diszkriminatív állásponton. Öttől ugyanitt közös színház: fellép az Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesületének gyermekszínháza, a Meseház. A nézőközönség aktív részese a darabnak, közülük választják ki a jelenetek gyermekszereplőit, például a királylányokat is. Az előadás szerves része a szükséges gyermekjelmezek, kellékek elkészítése kézműves foglalkozás keretében.

Kicsit nagyobbaknak való a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Károlyi Mihály u. 16.) A Pál utcai fiúk négytől, Lengyel Ferenc rendezésében. Aki még maradna, az előadás után megtervezheti, és linómetszéssel elkészítheti saját ex librisét, amit a Landerer-nyomdagépen ki is nyomtathat.

Szintén a nagyobbaknak ajánljuk a kicsit későn kezdődő inka táncos-zenés karnevált a Szépművészetinél – biztosan nagyon látványos és pörgős buli lesz, csak talán nem ovisoknak.

A végére hagytam a legnagyobb durranást – kevesen ismerik az Országos Műszaki Múzeumot, annak is az Elektrotechnikai részét a Kazinczy utca 21-ben, pedig mulatságos és izgalmas végignézni azokat a nem is olyan régi régiségeket, amelyeket a technika kitermelt pár év alatt. Ráadásul szuper változatos programmal várják a gyerekeket délután fél négytől este hétig: lesz nagyméretű puzzle, plakátkészítés, arcfestés, közös kísérletezés, üvegfestés izzókra, áramkör készítés. Fél öttől Bábszínház, fél hattól Kaláka várja a kicsiket. A késő esti programok is csábítóak, de mi inkább csak baktassunk haza a kicsikkel, mert egyedül fürdeni és lefeküdni még a múzeumpedagógusok sem tanítják meg őket.

Oszd meg másokkal is!
Mustra