Ikerpáresőt hozott a hőhullám

Huszonnégy óra alatt legalább két ikerpár látott napvilágot Budapesten. 19-én megszületett Égő Csongor és Huba, a Totalcarból, világra jött a poronty kedvenc terhesbloggerének két lánya, Eszter és Lilla.
Az Égő ikrek


A Totalcar webszerkesztője, Égő Ákos a Sláger Rádióban mesélte el ikrei születését kollégáinak. Autós pasik egymás közt.

A „Milyen volt?” kérdésre főhősünk nemes egyszerűséggel ennyit válaszolt: rémes. Majd kicsit árnyaltabban fogalmazott: kevésbé volt undorító, mint amilyenre számított. Szolid öt órát szenvedett feleségével, a szintén cégbeli Katival, hiába „folyt el a hűtővíz”, hogy arról az apuka hírt adott a totalcaros levelezőlistán, a fájások nem akartak beindulni.


Nemsokára bekötötték az infúziót, amelytől fokozódtak a méhösszehúzódások, a kismama ezt igen jól tűrte, azt már kevésbé, amikor a doktornő kézzel piszkálta. A fájdalmas vizsgálatok és az ötórányi vajúdás után az egyik - addig fejvekvéses - bébi úgy gondolta, kényelmesebb, ha keresztben fekszik, ez pedig eldöntötte a szülés további lefolyását: a babákat „ki kell vágni” a pocakból.

Az ilyenkor szokásos epidurális érzéstelenítés az anyuka egy korábbi műtéte miatt kérdéses volt, ám az altatóorvos és a régi műtétet végző orvos közötti telefonos kommunikáció kiderítette, hogy biztonságosan el lehet végezni. Ennek a hírnek mindenki örült, hiszen egy ikerszülésnél kockázatos az altatás: egész egyszerűen nincs annyi idő a második baba kivételére, hogy ne kerüljön túl sok altató a szervezetébe.

Az apuka beszámolójából megtudhatjuk, hogy egyik gyereket sem kellett „ütögetni”, mindkettő a születése pillanatában már teli torokból ordított. Bár a totalcaros riporterek nem voltak elragadtatva a névválasztástól, az ikrekhez képest szép születési súllyal (2620, 2440 gramm) világra jött bébik a Csongor és Huba nevet kapták.

Nehéz dolog a szülés, állapította meg a friss apuka, aki megjegyezte, hogy bár nem a biatorbágyi kocsma asztala alatt fekszik, azért nagyon megviselték az események. Legfőképpen az, hogy amíg a párja el volt foglalva a szüléssel, addig ő csak bóklászott és nem tudott magával mit kezdeni. Legszívesebben megszerelt volna bármit, és arra gondolt, vihetett volna magával egy forrasztópákát a szülőszobára, akkor talán hasznát vették volna. Amíg párja vajúdott, azon is elmerengett, hogy lehetne a dönthető ágy 24 voltos motorját autótuningra felhasználni.

Az anyuka és a babák jól vannak, bár Katinak a császármetszés után még nehezére esik lábra állnia. Most már azt is tudjuk, hogy ikreket legegyszerűbben a konyhaasztalon végzett Kawasaki blokk generálozásával lehet összehozni. Vajon a Ducati blokk is megfelelő? A Poronty szerkesztősége ezúton gratulál a családnak.
Oszd meg másokkal is!
Mustra