Megbolondult a menstruációm!

Valahol azt olvastam, hogy az a film, írás, vagy bármi, amiben a vér szerepel , feltűnik (és még a szex, gyilkossággal, stb.), az biztos siker. Mivel ezen írás csak és kifejezetten a vért fogja boncolgatni, akár még sikeres is lehet. Lányok, asszonyok! Csak így, négyszemközt, beszélgessünk arról a havi keresztünkről, ami ha megjön azért utáljuk, ha nem, akkor meg azért! Undorodósok kerüljenek, menstruálunk!


Havonta átlagosan 5 napot vérzünk, ami egy évben már 60 nap, tehát két teljes hónap lábunk között betéttel, tamponnal, egyéb alternatív eszközökkel. Ez majdnem háromszor annyi idő, mint az éves szabadságunk. Ha az ivarérettségünk teljes idejét nézzük, az átlagosan 30 év, menstruációs ciklusokban számolva 1800 nap vérzés, ami 60 hónap. Egész életünkben tehát 5 teljes évet menstruálunk. Borzasztó!

Persze nem mindenki menstruál ennyit. Mert a gyerek értelemszerűen kihúz néhány ciklust, aminek örülhetnénk, de tulajdonképpen észre sem vesszük. Ha terhesek vagyunk, van elég más tünetünk, terhünk, amivel foglalkozzunk. Az első három hónap a gyerekkel pedig kész túlélőtábor. És vannak olyan nők is, akik bizony nem menstruálnak, ők viszont a fél karjukat is odaadnák egy pofásabb ciklusért, mert lehet, hogy gyerekük nem lehet. Amikor először terhes lettem, egyik kolléganőm röhögve azt mondta, hogy akkor most menstruáltam utoljára rendesen. Én meg azon röhögtem, hogy hogyan lehet azt rendesnek nevezni, amikor elárasztom négy teljes napon keresztül a háztartásunkat véres tamponnal, és úgy fetrengek két napon keresztül, mint akit hasba lőttek.

Ma már pontosan tudom, hogy miről beszélt. Hátam mögött három terhességgel elmondhatom, hogy utoljára 10 éve menstruáltam rendesen. Kezdtem azzal, hogy sajnálatos módon elvetéltem. Ezután kerek 4 hónapon keresztül akkor jött meg, amikor a szél mondjuk Keletről fújt és olyan darabok hullottak belőlem az első napokban, mint a kráterek. Ez biztosan nem is volt normális, okot viszont nem tudtak, így gyorsan teherbe estem, ami átmeneti szünetet okozott.

Szülés előtt 28-30 naponta menstruáltam. Olyan durr bele módjára, az első három napban a legvastagabb függönnyel a lábam között, éjszaka pedig fejen állva. Aztán két nyugis nap után vége volt. A két gyerek között volt egy kisebb időszak, amikor normálisan történtek a dolgok, 29 napra, bár az, hogy normális, nekem egyre kevésbé elfogadható. Mert normálisan szerintem a tankönyv női ciklus oldala menstruál, de mi nők, nem.

Aztán szép csendben áttolódtak az erősen vérzős napok az öt nap elejéről a közepére. Elkezdtem barnázgatni, ami rohadt idegesítő. Aztán teherbe estem megint és mivel picit barnázgattam, akárcsak az első terhesség alatt, kaptam gyógyszert is. Szülés után, megint három hónapra megjött mariska, de még hogyan! Öt napot barnázok, másfelet menstruálok, de úgy, hogy az az időszak általában otthoni programos. És hol van már a jól kiszámítható dátum, ugyan! Valamikor 30 és 40 nap közötti, olykor 29 napos a ciklus. A nőgyógyász pedig állítja, hogy tulajdonképpen minden normális, csak valami nem stimmel a hormonháztartással. Akar még gyereket? Mert akkor bemérjük. Én meg mostanában inkább 25 kiskutyát szeretnék meg 8 vízilovat, de gyereket azt nem, szóval nem erőltetjük.

Széles baráti körömben a nők 90 százaléka ilyen tüneteket produkál és kezdem azt hinni, hogy vagy a környezeti hatások miatt kezdtünk máshogy menstruálni, vagy egyszerűen a korunk miatt. Így vagy úgy, mindannyian életünk 0,7 százalékát átmenstruáljuk. Ha együtt vagyunk, képesek vagyunk szinkronban tünetelni, előtte-utána az egész családunkat a világból kikergetni a hisztinkkel. Folyamatos önellenőrzés mellett tisztában vagyunk a progeszteron, ösztrogén és megannyi hormon keletkezésének helyével, hatásával, optimális szintjeivel.

Önálló diagnózisunk van nem csak magunkra, hanem az összes barátnőnkre és ellenségünkre is, melyet tökéletesen tudunk kezelni az általunk összeállított gyógynövényteákkal, homeopátiás bogyókkal és egyéb népi eszközökkel. Szóval bízvást állíthatjuk, hogy mindannyian kisdoktorok lettünk, leszünk az évek során, tapasztalata ugyanis mindenkinek van e téren. Rajta, rendeljünk egy kicsit!

win
Oszd meg másokkal is!
Mustra