SZÜLŐSÉG

Kölcsöngyerekek, avagy egy dadus viszontagságai

2007. június 6., szerda 10:08

Húsz. Ennyi idős vagyok, és ennyi cigit szív el anyukám, mielőtt feltesz a Bécsbe tartó Intercityre. 1997-et írunk, és én robogok a csatos, régimódi bőröndömmel, nem félve a rám váró feladattól. A fiatalok kalandvágyával és optimizmusával megyek ki világot látni, németet tanulni és – nem utolsó sorban - bébiszitterkedni.

Mindig szerettem a gyerekeket, untam az irodai munkám, úgyhogy mikor egy ismerős felvetette a lehetőséget, rögtön mehetnékem támadt. Főleg, miután beszoroztam az akkoriban még schillinges fizetést, és az akkori bérem háromszorosa jelent meg a számológép kijelzőjén.


Én leszek a modern Mary Poppins, ujjongok magamban és alig várom, hogy a sárban csúszva gyártsak homokpogácsát, építsek félszobányi legóvárakat és repítsek gyerekeket a hintában magasra. A Westbahnhofra érkezve egy picit lelohadok: a két szülő egy általam alig érhető osztrák dialektusban cseveg, míg én a két gyerek autósülése közé nyomorítva hallgatva „de igen! de nem!” - vitájukat. Még jó, hogy mindketten visítanak, kiegyenlítődik a zajártalom.

A szülők sem féltenek túlságosan: már az első nap magamra hagynak a két kicsivel. Két kilót izzadok le aznap a gyerekek után szaladgálva. A kétéves kislány „menj el’” kiáltásokkal zavar el, ha bátyjától ütleget kap. Mikor rászólok a kis rosszcsontra, szemtelen vigyor a válasz, és a négyévesek naturlista kritikája: „Te egy darab kaki vagy”. Bevásárlólistát is kapok, amit majdnem elhagyok, miközben a két gyerek a kocsis ülőhelyért üvölt, majd száz decibellel a húsosnál: pa-ri-zer! A lány beleérző mosollyal nyújtja a husikat. Na, addig is csend van, tudok vásárolni... ólomlábakon jár az idő, de egyszer az este is eljön, s mikor elvágódom a keskeny ágyamon, belegondolok: bírom én ezt?

....

Négy évig bírtam, és a nehéz pillanatok, a családdal való nézeteltérések (2 év után mertem fizetésemelést kérni) mellett rengeteget köszönhetek a kicsiknek. Türelmesebb lettem, megértőbb, megtanultam németül, de mindenekelőtt: felnőttem. És egyszersmind megtanultam újra gyereknek lenni. Mikor a kislánnyal az ölemben hintáztam, és az ő kacagó szemeinek ablakain láttam a világot, együtt néztük a nyári, bárányfelhős eget - azaz a szilvát tejszínhabbal. Mikor az esti mesék után vegigsimogattam őket, ahogy anyukám tette velem: ez itt a homloka, szemöldöke, szeme... Mikor az egész faluból összecsődültek a gyerekek, és azt nézték, hogyan gumizunk és építjük a gigantikus iszapvárat, megszerettem a munkám, annak minden nehézségével. (Egyszer én is kifogtam egy horriblis családot, arról talán majd legközelebb, mert megér egy külön jegyzetet....)

Később Bécsben folytattam, egy 8 hónapos ikerpár mellett, akik szintén szívemhez nőttek. Szaunához hasonló hatással volt rám a fürdetésük, és néhányszor kiment a hajamból a dauer; például mikor a kislány épp az arcát nyúzta le a betonon, miközben a fiúcska az ipari árammal működő fűnyírót vette volna kezelésbe... de a szeretet is dupla volt! Négy dundi kar ölelt át, mikor jégkrémet vettem, négy aprócska láb futott felém, mikor jöttem hozzájuk, nyolc foggal mosolyogva.

Hozzáteszem: nekem viszonylag kedves családok jutottak, becsületesen fizettek, de a hétvégi találkozásaim más szitterekkel törzspizzériánkban néha megdöbbentőek voltak: sok család kezelte cselédként a fiatal, „osztblokkos” lányokat, volt, aki hétvégen nem kapott ételt, mást éhbérért dolgoztattak reggeltől-estig. És voltak esetek, mikor nálam is elpattant a húr, de miután megbeszéltük (és lecsúszott néhány amaretto...), már nevetni is tudtunk rajta, hétfőn pedig újult erővel vedlettünk át dadusokká.

Az emlékeket, eská könyvjelzőket, krikszkrakszokat – amiről csak én tudom, mit ábrázol valójában - egy bonbonos dobozban őrzöm, nagy becsben tartva. Gyakran lapozgatom a vastag fényképalbumot is. És most, hogy a gyereknap közeledik, köszönetet mondok nyilvánosan is a gyerekeknek, akiket szerethettem és szerettek és akik felkészítettek arra, hogy valamikor majd jó anyuka lehessen belőlem.

cantaloupe

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.06.06 10:22:45Pumatex

    Ez tüneményes írás volt, gratulálok hozzá, cantaloupe! Meg a türelmedhez, és minden egyébhez. A (magasszintű) türelmet én is most tanulom egy 5hetes mellett :D

  • 2007.06.06 10:33:13Virus

    én voltam több helyen, hosszabb-rövidebb időre, egy hónaptól fél évig tartó időtartamok, Anglia, Franciaország, Németország. A németek rendben voltak, de a franciáknál és az angoloknál rengeteget szenvedtem. amikor hazajöttem, úgy gondoltam, érdekes könyvet tudnék irni a rengeteg genyózásról, amit átéltem. az alap probléma nagyjából mindenhol ugyanaz, lehetsz akármilyen ügyes, okos, és kedves a gyerekekkel, attól még mindig lenézően bánnak veled. ez sok apró, és nem annyira apró dologban nyilvánul meg, és ha az embernek van egy kicsi kis önérzete, plussz távol van a szeretteitől, végtelenül kiszolgáltatott helyzetben, akkor sokszor rohangál a szobájába, hogy kibőgje magát. na és akkor az egész meg van spékelve meg sokmindennel. az egyik sarokprobléma pl. a pénz, hogy tutira nem annyit adnak, mint amennyi járna, vagy többet dolgoztatnak, mint amennyi a szabályos. mert persze a pénz is idő szépen szabályozva van, de ha az ember nem ügynökségen keresztül meg, és nincs papírja róla, akkor csak bátortalanul hivatkozgathat arra, hogy "a többieknél hogy van". a lányok, akikkel összejártam, hordták össze a horror történeteket, nem ritkán szerepelt köztük a szexuális zaklatás is. mai napig sokat gondolkozom azon, hogy megérte-e. az ott szerzett nyelvudásomnak köszönhetem a diplomámat, az állásomat, mindent, de azt hiszem, a gyerekemet nem tenném ki ennek, mert én nagyon sokat kínlódtam. na, nem is irok többet, mert még most is felkavarnak a rémes emlékeim...

  • 2007.06.06 10:34:35másutt

    Ah kivalo cikk!

    Sok mindent eszsembe juttatott.

    En is voltam au-pair, bar csak 1/2 evig, 24 evesen. Sok mindent tanultam en is. Tobbek kozott azt is, hogy bar nagyon szeretem a gyerekeket, es mindenkeppen szeretnek majd, mar akkor tudtam, hogy 'sajatra' meg nem allok keszen. Aztan 10 evvel kesobb jott el az ido.



    A mai napig nagyon tetszik az amerikai rendszer, ahol nagyon sok kislany (es fiu!) elso allasa es penzbevetele a baby orzes, szomszedoknak, ismerosoknek. Perszse minimum berert, csak par dollarert, de ez a rendszer reszben tehermentesiti a szuloket akik elmehetnek neha moziba, reszben kivalo tapasztalat a tiniknek.

    Sokan igy ebrednek fel az elso 'baby lazukbol' 16-18 evesen, a 'nekem mindenkeppen gyerek kell es most' kicsit realisabb fenybe kerul.



    En bennlakasos voltam, es csak jo emlekem van, es mar akkor elhataroztam, hogy ha a mamanak karrierje van, ez egy kivalo rendszer, ha rendben van csinalva, es nekem is kell majd ilyen!!!

  • 2007.06.06 10:52:59opti

    nyolc foggal :))))

  • 2007.06.06 11:09:48Cirmis

    Én is voltam au-pair Angliában egy nagyon rendes családnál majd egy évig. 3 fiúra "vigyáztam" reggeltől estig, én keltettem és legtöbbször én is fektettem őket. Engem abszolút családtagként kezeltek, mázlim volt. De nagyon kemény volt, minden áldott nap fadarabként zuhantam este az ágyba.(le is fogytam 20 kilót, mondjuk volt is miből :-) Hordtam őket iskolába, oviba, úszni, különórákra, főztem és csináltam a házimunka nagy részét is. A család már előttem is több lányt alkalmazott és utánam is. Persze, hiszen ezt a kiképzést, egy évnél tovább nem nagyon bírta senki. Én már akkor tudtam, hogy ezt nem tenném a gyerekeimmel. Évente más csaj lakott, élt velük és hétközben alig látták a szülőket. (pedig az anyuka félállásban dolgozott) A középsőn látszott leginkább, hogy mennyire megviseli ez, nála 2 hónap kemény munkába telt, hogy elfogadjon. Persze az ember nem tökéletes én is elvesztettem néha a türelmem és ez azért csattan a gyerekeken. Szóval ez ilyen szinten már nagyon ártalmas szerintem.

  • 2007.06.06 12:20:24másutt

    Cirmis,

    orulok, hogy neked is szerencsed volt es jo helyre kerultel.

    En ugy erzem, hogy ugyanugy, mint a nanny/au-pair NELKULI csaladoknal, az au-pair-es csaladoknal is van problemas.

    Aki jo szulo, es kiegyensulyozottan neveli oket, az akkor is ugy fogja, ha a gyerkocok bolcsi/ovi helyett egy nanny-vel vannak.

    Ha pedig nem...



    De semmikeppen nem az au pair hasznalata okozza a problemakat.

    Ahol en voltam az USA-ban, egy kiegyensulyozott hazassag volt, a szulok imadtak a gyerekeket, csak eppen mindketten dolgoztak.

    Mire hazaertek 6-7 fele, a hazi feladadatok megvoltak, az uszasoranak, balettnak vege volt es a gyerekek megvacsorazva.

    A szulok kivetel nelkul mindig boldogan lattak oket viszont es AZONNAL atvettek a gyerekfoglalkozast.



    Ez engem inspiralt. A szulok nem egy ehes, koszos, faradt gyerekert mentek az oviba du 5-kor, nyugosen, es nem kezdthettek nullarol az egeszet otthon.



    Viszont: egy kozeli baratnom Londonban nanny most szupergazdageknak, es gyakorlatikag o az anyja a 3 gyereknek, a szulok le se szarjak a gyerekeket, hogy finoman mondjam, hazaugranak 1-2 orara a munka/manikuros/baratok/party-k kozott es akkor csendnek kell am lennie.

    Ezek a szulok akkor se lennenek jo szulok, ha a gyerekek oviban lennenek.



  • 2007.06.06 14:01:46csimbike

    Hát gyerekek nem kell ahhoz külföldre menni, hogy extrém hülye családokkal találkozzatok! Nemrég én is kifogtam egyet, de csak négy hónapig bírtam. A két gyerek /2,5 éves és négy hónapos/ mellé 3 /három!!!!/ bébiszitterre van szükségük. Na, nem azért, mert soha nincsenek otthon, az anyuka ugyanis nem csinál semmit...Apuka hordja haza a milliókat, úgyhogy nincs szüksége a munkára. Hárman úgy osztottuk be magunkat, hogy két ember minden np /hétvégén és ünnepen egyaránt/ott legyen reggel 8-este 8-ig. Nem az volt a bajom, hogy "személyzet"-nek tekintettek bennünket /a még ott lévő takarítónővel és egyéb ház körüli kisegítőkkel együtt..../,vagy hogy a csecsemőt egész álló nap ölben kellett hordozni, vagy teljes csendben kellett őket tartani amikor apuka hazaért....vagy sorolhatnám...hanem az, hogy teljesen kiszámíthatatlanul és szeszélyesen viszonyultak a gyerekeikhez, és persze hozzánk is. Amit az egyik nap így kértek, azt másnap másként, harmadnap újabb variáció.. Amit az egyik megengedett nekik, a másik nem. Egész napos hisztéria az anyuka részéről, amit ráragaszt a gyerekeire... A saját gyerekét naponta csak kb. 2x5 percre vette el tőlem.Akkor jól felzaklatta, majd sírva visszaadta, vigasztaljam meg, mert sírnia nem volt szabad....vagy rendszeresen jóllakatta csokoládéval a nagyobbikat, és odadobta, hogy mostmár adjunk neki valami normális kaját, mert az nem állapot, hogy napok óta csokin él...Levegőztetni nem volt szabad, nehogy megfázzanak...azt el sem tudta képzelni, hogy megbízzon bennünk annyira, hogy bármelyik pillanatban fel tudjuk ismerni a gyerekek igényeit, szükségleteit, problémáit, és aszerint tudnánk cselekedni....hát, mit mondjak, lehet meg kellene írnom az emlékirataimat...

    Megjegyzem 15 évig bölcsődében dolgoztam felsőfokú gondozónői végzettséggel, és van két egyetemista fiam...A korábbi családoknál mindenhol családtagnak tekintettek, úgy bízták rám a gyerekeiket akár egy hétre is, hogy tudták, a lehető legjobb kezekben vannak, így hát hosszú ideig maradtam egy-egy családnál. Most is tartom velük a kapcsolatot.

    A fent említett család után azért csak megtaláltam azokat, akiknek éppen rám volt szüksége az akkor pici csecsemő gyermekükhöz, míg ők dolgoznak. Tudják, hogy minden területen azt nyújtom a gyereküknek, amire akkor éppen szüksége van a legmegfelelőbb fejlődéshez. Mindemellett kérés nélkül és nagyon szívesen elvégzem az összes teendőt a gyerek körül, hogy amikor ők délután átveszik tőlem, csak azzal kelljen foglalkozniuk, hogy örülnek egymásnak.

    Szóval...vannak rendes családok,csak meg kell találni őket...

  • 2007.06.06 15:13:10cantaloupe

    Koszonom mindenkinek! :)



    Igazatok van, a csalad milyensege nagyon szamit. Volt olyan anyuka, aki csak aludni jott haza,annyit melozott, utana meg feltekeny lett, mert a gyerekei a szittert szolitottak anyanak...



    Nekem a legnehezebb az volt, hogy nem tudtam kovetkezetesen "nevelni", hiszen a szulok normai szerint kellett eljarnom. Es ha anyuka megengedte a fianak, hogy vigye a jatszoterre a biciklit meg a gorkorcsolyat is, akkor nem tudtam mit tenni...pedig tudtam, hogy hatamon a gorkorikkal fogom hegynek felfele visszatolni a bicajt, mert estere kifarad a gyerek. :)



    Aztan hianyzik a verszerinti kotelek is. Nehez ilyen fiatalon kezelni teljesen idegen gyerekplanatak nyugjeit, hisztijeit, ha a szitter teljesen mas szemelyisegu, beallitottsagu.



    Az orszagok kozti kulonbsegrol: sokan Nemetorszagbol jottek at Ausztriaba szitterkedni, mert voltak feketen dolgozo szitterek is, akiket az irigy (nemet) szomszed feljelentett.

    Amerikai rendszer: igaz, hogy a diakok is vegezhetik ezt a munkat. Nem is rossz penzert, a mi szomszedunk 15 eves fia tavaly kapott orankent 10 dollart. Viszont egy hiperaktiv kislanyra vigyazott...ami szerintem tul nagy falat egy ekkora sracnak.



    A kiszolgaltatott helyzet is igaz. En is mentem le bogve a szobamba, neha a gyerekek, maskor a szulok miatt. Nem tetszett, hogy levontak a fizumbol a 4 ev alatt eltort 3 poharat, peldaul. Vagy az, hogy mikor penteken nem mindig volt kesz a gyerekek hazija (ugyanis judora mentek delutan, tehat ebed utan egy ora allt csak rendelkezesre), akkor elovettek engem. Na, ilyenkor azert megmondtam, hogy velemenyem szerint nem a szitter szivugye a gyerek iskolai teljesitmenye, foleg ugy, hogy hetfotol csutortokig minden kesz volt, iskolataska szepen bepakolva. Heti egyszer azert a szulo is csinalhat lecket a gyerekekkel...szerintem.

    Aztan voltak meg olyan aprosagok, hogy ne rakjam a nagy keseket a mosogatogepbe, mert eletlenek lesznek. Oke, vettem az adast (en ott, 97-ben lattam eloszor mosogatogepet), de baromira idegesito volt, hogy mikor a szabadnapom utan kinyitom a gepet, ott sorakoztak benne a kesek. Tehat nekik nem kell annyira vigyazni a sajat dolgaikra, mint nekem?!

    Persze volt, hogy en voltam a hunyo. Egyszer az oviban hagytam a kulcsot, maskor egve hagytam a lampat egesz hetvegere, szoval voltak szeleburdi dolgaim nekem is. Meg -hosiesen bevallom- volt, hogy ugy keltem, hogy inkabb banyaba nyomnam le azt a 8 orat, ha lehet, nem ket nyugos gyerekkel. :)

  • 2007.06.06 16:06:46rombusz

    Én is au-pairkedtem.

    Annak a másfél évnek köszönhetem az angol nyelvtudásomat.

    3 fiúra vigyáztam, hát néha borzasztó volt. A legnagyobbal nem jöttünk jól ki, a legkisebbel imádtuk egymást (ő még nem volt iskolás, vele voltam a legtöbbet), a középsővel is jól megvoltunk.

    A szülőkkel jó, korrekt, de távolságtartó viszonyom volt.

    Én ott annyi tapasztalatra tettem szert, olyan jó élményekben volt részem, annyit formálódtam, h így utólag is nagyon örülök, h belevágtam.

  • 2007.06.06 17:50:24Cirmis

    Összeségében nekem életem egyik legjobb időszaka volt, és mindemellett nagyon jó lecke volt az élet nevű tantárgyból :-) Így legalább lett némi fogalmam arról, hogy mit jelent, ha gyereke van az embernek, segített a tapasztalat abban, hogy ne meggondolatlanul vállaljak gyereket. Szerintem minden fiatal lánynak ki kéne ezt próbálnia, legalább pár hónapra.

  • 2007.06.07 07:51:35Starlark

    Szintén zenész :) Au-pair-kedtem Londonban egy évig. No ott se a gyerekeknek volt szüksége bébiszitterre hanem a kedves bazi lusta anyucinak, aki arra nem volt képes mikor ott voltam hogy a használt bögréjét és tányérját betegye a mosogatógépbe... Érdekes módon a franciágyneműt mikor nem voltam ott nem kellett kivasalni a keskeny vasalódeszkán amin a huzat már össze-vissza gyűrődött és mellesleg a helye az én szobám beépített szekrényében volt...



    A gyerekek viszont tüneményesek voltak, nagyok 10 és 12 évesek, hiszti egyedül a reggeli fogmosás miatt volt. Jól megértettük egymást főleg a nagyobbikkal, bár abban az is benne lehetett hogy fagyit is én vettem neki a saját pénzemből, mert az anyja valami iszonyat smuzig volt.

    Képes volt programként azt mondani a srácok half-term brake-je idején /ez egy-egy hét/ hogy vigyem el őket sétálni, mert az uszi, golf pálya, esetleg egy mozi vagy kiállítás ugye az pénzbe kerül. Volt hogy ebédre való se volt a hűtőben, rákérdeztem mikor épp sunnyogott kifelé reggel hogy akkor mit csináljak a srácoknak enni, flegmán benézett a hűtőbe és közölte ma nincs ebéd...



    Nem voltak épp szegények...

  • 2007.06.07 10:49:54rózsa

    De jó annak a gyereknek akinek az anyukája más gyerekén gykorolt. Mert sok mindent tanul az ember a gyerekeitől, és ez biztos igaz a más gyerekeire is. Komoly elképzeléseket, elveket ad fel az ember a gyereke kedvéért( én többek közt szentül hittem, hogy sose fog cumizni a gyerekem. Az lenne a jó ha mindenki a gyereket akar megtanulná mivel is jár mindez. Akkor tuti kevesebb lenne a problémás gyerek. Mivel általános iskolában tanítok, sajnos tényleg napi gondot néhány gyerek viselkedése.

  • 2007.06.07 11:02:10másutt

    Ugy 100 evvel ezelott, amikor nagy csaladok voltak, akkor nagyon sokan megtanultak mire felnottek, hogy mivel is jar egy kisbaba, gyerek, mert sok volt a kisbaba rokon es testver.

    Most, az egykek koraban sok no es ferfi ugy vallal gyereket, hogy az utolso kisbaba, amit latott, az o maga volt, a TUKORBEN!

    :-)



    Ezert tartom nagyon nagyon hasznosnak, ha valaki vigyaz mas gyerekeire tini koraban (vagy akar kesobb is!) avagy sok idot tolt el kisgyerekesekkel, es sokkal azelott, hogy kivagja a szemetbe a fogamzasgatlokat.

    Es ez a fiukra eppen ugy igaz, mint a lanyokra!



    Mindig ugy ereztem, hogy a mai kismamak onhibajukon kivul vakon allnak neki az egesznek, es reszben emiatt tele vannak teves elkepzelesekkel (a terhessegtol kezdve a kisbaba viselkedesetol es a gyerek-csalad-munka egyutteseig.)

    Nincs mar az a jo kis egyuttmukodes a korosztalyokon belul, es a generaciok kozott, ami a falvakban volt, ahol tucatnyi egymast ismero kb. egykoru lany szult kb egyszerre, es legtobbjuk mar eleve ugy vagott neki az egesznek, hogy sok-sok kistestver volt.



    En is egyke vagyok.... es nagyon orulok, hogy dada voltam es nem vagyok tele illuziokkal. Maradt igy is eleg!

  • 2007.06.07 23:27:17kovvacs

    Ez egy nagyon aranyos post, csak nem tok mit fűzni hozzá:) Bocs, azért ezt hozzá kellett fűznöm :)

  • 2007.11.24 20:48:33weeyoulee

    Tényleg aranyos történet...és így van, az ember annyi de anniy szeretetet tud kapni ezektők a nem vérszerinti "gyerekeitől"..én pl csaknem mindet néha szinte a sajátomként szerettem.

    Egyetértek az előttem szólókkal: minden lánynak szüksége volna rá, hogy egy kicsit babázzon vki más gyerekével, hogy ne csak a gyerekvállalás napfényes oldalát lássa (mikor a baba/kisgyerek jóllakott, kipihent, ergo vidám és kedves), hanem lásson nyűgös gyereket is, mert egyrészt akkor nem lesz akkora "illúzuió" ez a gyerekdolog, vagyis rájön a fiatal lány/fiú, hogy a gyereknevelés nemcsak játék és mese,másrészt meg is kell tanulnia, hohy miként lehet kezelni ezeket a nehezebb pillanatokat...ha pedig így vág bele majd a lány a "babaprodzsektbe", reálisabb képpel indul, hogy mire is számíthat. És nem feltétlenül csak a gyerek lenne kevésbé probléámsabb, de talán kevesebb család is esne széjjel az anya-apa "tudatlansága", tájékozstlansága miatt.

    Én mostanában azon is gondolkodom, jó-e az, ha vki nagyon fiatalon szül, mikor még alig élte ki magát (és várhatóan kevesebb gyerekkel találkozott "szemtől-szemben")...régen erre vágytam: mihamarabb férjhez menni és szülni, de így utólag, 26 évesen nem bánom, hogy még kicsit várnom, érnem kellett... így, többévnyi aktív babysitteléssel a hátam mögött biztosabban tudom majd, mikor mire számítsak...és fájt, persze, hogy nagyon fájt, mikor sorra születtek a babák az iskolatársak, osztálytársak, barátok körében, hogy én miért nem, nekem miért csak a más gyereke jut, miért csak egy szeletke jut az örömből, de talán mégis így a jó. Mostanra összegyűlt annyi (látott) anyai, nevelési minta, hogy én magam is tudatosabban tudom majd nevelni a születendő babáimat. Persze biztos sokan vannak, akik már 21-23 évesen is készek az anyaságra, (ha pl sok gyereket láttak, gondozgattak maguk körül, vagy csak simán iylen, mondhatni "anyáskodó", komoly típusok, de azt hiszem még többen vannak, akik még nem érettek erre ilyen ifjú korban...25 évesen talán...de 20-22 évesen szülni..ez csak keveseknek adatik meg, hogy tartósan működjön...ismerek egy bájos kis 24 évest, lassan 2 éves lesz a lánya, ő a pozitív példa...ő láthatóan elsősorban anya akar lenni, meg emellett is csöndeske, szolíd, kedves leányzó..de ismerek (illetve hallottam róla) olyan fiatal nőt-lányt is, aki 20as évei elején szült két gyereket, majd 20as évei közepe-végefele hirtelen rádöbbent, ő még nem élte ki magát, nem neki való ez az anyaság-családosdi dolog és magára hagyta kis családját (persze ez csak az érem egyik oldala, nem tudni mik voltak a pontos indítékok).

    hát ennyi..kicsit hosszúra nyúlt, de énnsajnos iylen vagyok ;)

  • 2007.11.24 21:04:17eszter

    jó volt!





    én is gyerekvigyáztam, 13 évesen Amerikában. 2 évig járkáltam heti 1-2 alkalommal egy családhoz. Nagyon megszerettem a gyerekeket. Amikor hazajöttünk, akkor még sokáig leveleztünk. Hú, rámtörtek az emlékek, megyek pityeregni egy kicsit....

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta