SZÜLŐSÉG

Ovis szerelmet idéz a gyerekcédé

2007. május 12., szombat 09:40

A minap egy gyerekeknek szóló zenei cédé akadt a kezembe, igaz, a célközönség a kisiskolás korosztály, azért betettem a lejátszóba és kíváncsian figyeltem, mit szól a négy és fél éves és a kétéves lányom az idősebbeknek való dalokhoz.



A Zimme-zum című albumon gyermekek énekelnek, ez már önmagában is vonzó a lányaimnak, és én is találtam jó néhány olyan dalt, amely régi néptáncos emlékeket elevenít fel bennem: Tücsöklakodalom, Marosszéki kerek erdő, Béreslegény. A Két szál pünkösdrózsa című dal a kedvenceim közé tartozik, erős érzelmi köteléket jelent, hogy együtt énekeltük az óvodai évzárón Papp Gabival, ovis szerelmemmel.

Gyermekeim fogékonyak a zenére, jól esett nézni őket, ahogy táncolni próbáltak, Málni pedig egy-egy refrént igyekezett énekelni. A 31 zeneszámot tartalmazó cédé közel egy órán keresztül szórakoztatta őket, amíg ismerkedtek a dalokkal, ki-kimentem a konyhába vacsorát készíteni.

A cédéborító belsején megtalálhatók a dalszövegek is, amely nagyobb gyerekeknek hasznosak a tanuláshoz, az olvasni nem tudók pedig hallás után tanulhatják meg az énekeket. Lányaimnak a Virágéknál ég a világ című dal jött be nagyon, legalább ötször kellett újra betenni és azóta is gyakran hallom a gyerekszobából: rece-fice, bumm, bumm, bumm.

Zimme-zum – Kisiskolások dalai 2400 Ft.
Zeneker Kiadó

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.05.12 14:21:05wadomama

    Erre már igazán nem írhatom azt, hogy vásárolj, vásárolj, vásárolj.... :-)

  • 2007.05.12 17:09:24titi

    :)

  • 2007.05.13 12:05:51hanyattka

    Rajta van az "A csitári hegyek alatt" kezdetű dal? A lányom csak arra nyugszik meg, ha nagyon sír. Milyen érdekes? Van egyébként egy jó kis oldal a neten, nem tudom, hogy ismeritek-e, itt is sok gyerekdal, meg mese van, nagyon ari: http://egyszervolt.hu

  • 2007.05.13 18:48:31Memme

    Ha már ovodai szerelem, akkor hallgassátok meg ezt:



    http://www.radioblogclub.com/open/139884/kislany/Kislany%20a%20szerelemrol



    A legrejtekesebb bokor :-) nagyon édes.

  • 2007.05.14 10:16:52vitézlővitéznő

    haj, a kicsik milyen édesen reagálnak a népdalokra. Három éves volt a lányom, mikor az "erdő, erdő, erdő" című nótát mutattam be neki saját előadásban. Addig bírta, hogy "madár lakik benne, madár lakik 12". Ott megkérdezte, hogy '"Tigris nincs?" "Nincs, kicsim." Innentől kezdve nem érdekelte. Aztán teljesen önállóan rászoktatta magát a musicalekre (elkapta a rádióban a Lehetsz királyt), és otthon teljes előadásokat rögtönöz. Amitől engem titokban a hideg ráz, mert nem vagyok a műfaj rajongója. De hát nem vagyunk egyformák... a Barbie kérdésben sem egyezünk.

  • 2007.05.15 09:51:58Leona

    ajaj, nálunk is épp megy a recefice, csak arra nem emlékszem, hogy híják, aki későn futott???!!! Segítsen, aki tud, ja, merthogy ez csak úgy kútfőből...

    Nálunk amúgy megállás nélküli éneklés van, úgy kell rimánkodni, hogy legalább evés közben legyen egy kis csend. A kicsi még beszélni se tud, de énekelni igen :)

  • 2007.05.15 09:54:49Tori

    szűzanya, bírom a lányod stílusát. :))) Méghogy tigris! :D

  • 2007.05.15 09:55:19Alvomacko

    Puskás Gábor :-)

  • 2007.05.15 09:57:24Leona

    Biztos? Mert a lány esküszik, hogy valami Márton. Bár ez a Puskás-fiú nekem ismerősnek hangzik...

    Na mindegy, valahogy csak meggyőzöm a lányt (vagy ő éngemet) :)

    És köszi!!!!

  • 2007.05.15 09:59:14Alvomacko

    Biztos!!!!! :-)))

    Itt is megtalálod:

    http://www.cserkesz.de/konyvek/gyermekneveles/gyermekneveles-09.htm

  • 2007.05.15 10:01:16Leona

    Akkor jó, lesz bizonyíték! Már csak egy tanú kell, aki igazolja, hogy TÉNYLEG az van odaírva. Bár lehet, hogy az sem lesz elég. A lány a mai napig nem hiszi el, hogy a garázsolást igazándiból varázsolásnak kell mondani.

  • 2007.05.15 10:35:36Alvomacko

    Leona: akkor meg hagyd meg a hitét. Annyira mindegy, hogy minek énekli. :-)

    Legalább lesz mit írnia 20 év múlva a "Hogyan értettem félre a dalszövegeket" poszthoz. :-)

  • 2007.05.15 10:36:38p.eszter

    Leona! Nálunk is garázsolnak a gyerekek, úgyh szerintem mi tudjuk rosszul. :D



    Énektanár lévén bizton állíthatom, hogy Puskás Gábor volt, aki elkésett, de mi Pintér Petinek énekeljük, mert akkor van személyes kötődés. :D Amúgy minden dalban, ahol csak lehet Petit kell danolni, azt meg nem is mondom, mi történik, ha félálomban véletlenül az eredeti név ugrik be... :D:D:D

  • 2007.05.15 10:56:32Alvomacko

    p.eszter: holnaptól munka? :-)

  • 2007.05.15 12:21:14Leona

    p.eszter, mi a Péteren is vitázunk, az őszerinte Féter (merthogy pálkataféter és kész!)

    :O)

    Amúgy meg épp a lány az, aki ragaszkodik az eredetihez. Notórius dalátköltő vagyok, amin eleinte jókat röhögött, mostmeg kikéri magának, amikor reggeli ébresztéskor a rázd meg jól a fát helyett azt éneklem, hogy rázdmeg jól a lányt, stb...

    Ennyit a kreativitásomról :(

  • 2007.05.15 15:12:31kaposztalepke

    az én gyerkőceim is imádják a népdalokat is, Dani maga válogat az egyszervolt-ról, csak lesek, hogy az összes dalt tudja (nem produkálja magát, néha ha azt hiszi nem figyelek, játék közben magának végigénekli az egészet)..a MAszkabálból az összes dalt imádja és tudja...Tigrisdal meg van, a sárga-fekete:)))

    Tavalyelőtt AndreaBocelli is bejött neki, az moistanában nem, metálra, dallamosabb rockra, Tenacious-D-re együtt rázzák magukat a kiscsajjal, Dani nézi a Tribute-klipet, elkéri a gitárt, és tépi, mint JAckBlack:) Jah, és múltkor a youtube-on elindítottam néhány Domingo által előadott operarészletet, a NessunDorma-t 4szer visszakövetelték:)



    a dalszövegetek meg igenis aktualizálni kell..én is mindig énekeltem, hogy "amikor én még kislány voltam"..meg "lehetek én akár krumplihámozó..fő, hogy egy srác úgy szeressen ahogy nekem jó"..stb

  • 2007.05.15 19:00:29Csöre

    Leona, szerintem Garzó Péter futott későn és Varga Julcsa ropogtatja a békacombot, de mivel a nép ajkán él, költsél valamit kedved szerint!

  • 2007.05.15 21:09:37zsuli

    Annyira örülök, hogy vannak, akik komolyzenét, népdalokat, Gryllust, stb. hallgattattok a gyerekeitekkel!!! Meggyőződésem, hogy nincs olyan, aki nem szeretné a komolyzenét, és a többit, legfeljebb rosszul indult...bocs a szakmázásért, de olyan jó volt olvasni!

  • 2007.05.15 22:32:28kaposztalepke

    zsuli: na, ezt próbálom vagy 11 éve a férjemnek is megmutatni. Én is zenésznek indultam, és marha pipa vagyok, amikor látom, hogy az iskolarendszer hogy utáltatja meg a művészeteket..az irodalmat, zenét, képzőművészetet.



    Pedig aztán Dvorak: Új világ szinfóniájának jellegzetes két sorát is ismeri mindenki, csak nem tudja, hogy az, vagy Gershwin Kék rapszódiájának elejét..férjuramnál más irányból kell kezdeni, a komolyzenét pl SW, StarTrek sorozatok zenéiből, stb kiindulva, a komolyirodalmat sci-fikből, fantasy-kból..nagyon olvasott pasi egyébként, Orwelltől Vernén és Merlén át a "lazábbakig"nagyon-nagyon sokat olvasott, de az "iskolai tananyag komolyairodalom"tól helyből irtózik. És akkor jövök neki, és Madách: Az ember tragédiáját megmagyarázom neki kicsit ezoterikus oldalról Richard Bach Illúziók stb nézeteivel összhangba hozva, hasonlítgatva, stb..és akkor elkezdi érdekelni/értékelni. Vagy egyes költőket. Sokszor tényleg ugyanazok a gondolatok, csak különböző műfajokba szerkesztve egyik-másik jobban emészthető bizonyos emberek számára.



    Az operákon még dolgozunk, azt nehezen veszi be szegényem, főleg a női énekeseket:))), most a 3Tenor koncertektől kezdem majd kis adagokban:))))))))))



    No, szóval én abszolút zene meg énekléspárti vagyok, de szégyellem is magam, hogy a sok napi tennivaló mellett néha magamba zárkózom, és elfelejtem ezeket a dolgokat, utána végigéneklem nekik a teregetést..amúgy valóban meg lehet figyelni, minden ovis tud énekelni, rajzolni..és ahogy mondjuk 18évesek lesznek, mind azt mondja, hogy ő egy egyenes vonalat sme tud húzni, és egy hangot nem tud kiénekelni...(nomeg ciki is)..asszem ez gáz.

  • 2007.05.16 09:14:27vitézlővitéznő

    Káposztalepke, nekünk az operai kiképzés Halász Judit Operamesék CD-jével indult, Luca imádta a Varázsfuvolát (ami azért érdekes, mert Halász Juditot sajnos genetikailag utálja, én nem tudom mi ez, de mindig ordítva követelte, hogy vegyem ki) , innen már csak egy kis lépés volt a Figaro házassága. besz..ás, ahogy az olasz szövegeket énekli a kiscsaj.

    Gryllust szerencsére szereti.

    A komolyzenét a balett miatt imádja, először csak a balettzenéket hallgatta (Diótörő, hattyúk tava, Csipkerózsika), de most már Beethovent és Mozartot követel. A címeket nem tudja, de ha azt mondja, hogy "Anya, tedd be a tadadadamm, tadadadamm zenét", akkor tudom, hogy Beeethoven ötödikét akarja. A Barbie filmeket lehet átkozni, de kemény komolyzenei kiképzés van bennük. Luca a kilencediket hallgatta a múltkor, először nem tetszett neki, de aztán felvidult: anya, ez barbie és a bűvös pegazus zenéje! Innentől kezdve napi program lett.

    A musicaleken eleinte összekaptunk, mert rosszul lettem attól, hogy az ötéves, cingár kislány öblös hangon zengte a nappaliban, hogy "tarol a pokol, arat a halál", de aztán úgy döntöttem, elfér a többi mellett.

  • 2007.05.16 09:16:32vitézlővitéznő

    Egyébként az is érdekes, hogy a kicsit ösztönösen kedvelik a minőségi zenét. Én pl. Ricky martint (szégyen-gyalázat), a gyerek nem. Illetve egészen addig herótja volt tőle, míg az unplugged albumot nem hallotta. "Na anya, ez már jó, ebben van hangszer is!"

  • 2007.05.16 09:29:34Leona

    Ajjaj, az én lányom meg nem bírja a komolyzenét. Pedig én szeretem. Ezt valszeg az apjától örökölte. De gagyit akkor sem hallgatunk. A népzene-szeretetemből hálisten jutott neki is.

    Amúgy a Puskás Gáborban sikeresen kiegyeztünk. Szokatlanul könnyű meccs volt :)

    szűzanya, a balettért az enyém is rajong, lehet, hogy mégis megvan a kulcs a komolyzenéhez?

  • 2007.05.16 12:34:36vitézlővitéznő

    Szerintem igen. (szűzanya voltam, csak rájöttem, hogy melléfogtam a nickkel)
    Én először a balettelőadások DVD-it vettem meg (az Alexandrában igen jó választék van egy eldugott polcon, amiről néha maguk az eladók sem tudnak), majd miután kívülről dúdolta az egészet, jöttek a CD-k. Azóta az Operába is elvittem, simán végigüli a balettet.

  • 2007.05.16 12:43:32zsuli

    Leona: nem is a komolyzene a lényeg, csak legyen vmi minőség - pl. Muzsikást, Sebestyén Mártát, meg még sokmindenki mást is lehet szeretni, csak azt nem bírom, amikor a saját 3 éves unokaöcsém ül mp3-mal a fülén és mittudomén-milyen sz.okat hallgat :(

  • 2007.05.16 13:01:40Leona

    szűzanya-vitéznő-izé: valld be, hogy direkt engem akarsz csak összezavarni, és akkor haverok leszünk :)

    Amúgymeg köszi a tippet!!!!!

    Mondanám, hogy azonnal rohanok Alexandráékhoz, csak mostanság van némi időzavarom, de előbb utóbb megoldom valahogy, és akkor megyek. Nagyon örülök az ötletnek! Még egyszer köszi!



    zsuli: Muzsikás, Sebestyén Márta stimmel. Megmég Kaláka is. Ők inkább. Meg Halász Judit. De bevallom, az abszolút kedvence a rock. Aki szereti a rejtvényt, kitalálhatja, mi lehet a viva vakiki. Ez volt az én lányom kedvence másfél évesen. Annyit segítek, hogy igényes, kicsit rockos zene. :)

  • 2007.05.16 13:11:15vitézlővitéznő

    Leona: magamat zavartam be, de sikeresen, de attól még lehetünk haverok, ugye? Az Alexandra könyvpalota zenei részlegén, az üvegkorlát mellett két kis polcon vannak a balett DVD-k. Amit a látvány miatt nagyon tudok ajánlani, mert tényleg gyönyörű, az a Párizsi Opera Nureyev féle Csipkerózsika előadása. Fantasztikusan igényesek a díszletek és a jelmezek is. Ja, a Westendben a Media Marktban is van!!!! Múlt hétvégén a Tescoban is találtam az ezer forintos DVD-k között egy orosz Hattyúk tava balettfilmet, valamikor a 60'as évek végéből. Az se rossz. De kezdetnek mindenképpen a fent említett csipkerózsikát ajánlom.

  • 2007.05.16 13:14:33Leona

    Remélem, a szegediben is találok majd... Igen, én is valami mesedarabra gondoltam elsőként.

    Haverok? :részemről oké...

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta