A jó apa mindent tud

Zanza!

A Születés Hete eseményei egész héten folytatódnak. Leával minden nap bekukkantunk valami érdekes kis műsorra, előadásra. Persze annyi minden van, hogy a döntésünket leginkább az befolyásolja, hogy közel legyen a helyszín. Így esett a választásom a Grilla Stúdiójában zajló előadásokra. Kedden az apa szerepéről hallgattunk meg egy órácskát.


Az első előadást Fodor Gábor mentálhigiénés szakember tartotta. Mint három gyermek apja, rengeteg személyes példával illusztrálta, hogy milyen konfliktushelyzetekbe kerülhet az apa, és mik azok a szerepelvárások, amiknek ideális esetben megfelel. Röviden összefoglalva: a jó apa a jó önértékelés alapja. Úgy kell szabályokat alkotnia, tekintélyt sugároznia, hogy ne basáskodjon, ne törje meg a gyereket, hanem értékelje, mint önálló személyiséget, a határokkal biztonságot is adjon neki: apa mindent tud és mindig lehet rá számítani. Ha ez sikerül, akkor a gyerek megtanulja, hogyan viszonyuljon a hatalomhoz, hogyan érvényesítse konstruktívan az érdekeit. Ha azonban nem veszik figyelembe a gyermek igényeit, akkor nem tartja magát értékesnek, és érdekei destruktívan fogja megpróbálni érvényesíteni (harag, dühöngés, szorongás formájában).

Míg az anya a teljes odaadást és elfogadást jelenti, az apa – természetesen az anyával együttműködve – némi erélyt jelent. Mint az előadó elmondta, ez a klasszikus családmodell – ma már sokszor eltolódnak a szerepek, ezért inkább domináns szülőről és elfogadó szülőről lehet beszélni. (Ez nem jelenti azt, hogy az apa ne fogadná el a gyermeket – természetesen elfogadja, csak másképp kommunikálja ezt. De nagyon fontos, hogy az ő feltétlen szeretetét is érezze a gyerek, ezt ki is kell mondani, akár a legnagyobb konfliktus kellős közepén is. Ez adja a biztonságérzetet.) Az egyedülálló szülők egyik legnehezebb feladata, hogy két szerepet kell egy személyben megadniuk a gyereknek. Ebben nagy segítségükre lehetnek a támogató nagyszülők.

Az apaszerep másik nagy kockázata (a hatalmaskodás mellett), hogy a fiú és lánytestvérek közt különbséget tesz. Nem csak az a hagyományos veszély áll fenn, hogy a lányt értéktelennek tartja, hanem az is, hogy míg a kislánya bármikor le tudja venni a lábáról, addig a fiával szigorúbb, aki ezt szeretetlenségnek értelmezheti. Különösen nagy próba, amikor az imádott kislány felnő, és tizenegy-két évesen már nem lehet úgy dédelgetni, mint a hajdani kisbabát. Ilyenkor meg kell találni a módját, hogy ne forduljon ellenséges érzésekbe, dühbe vagy féltékenységbe (vagy incesztusba) a lány szexualitásához való apai viszony.

Az apaszerepről és a szülőkhöz való viszonyról nemsokára részletesebben is írunk. Hiszen a szüleink meghatározzák, hogy mi milyen szülők vagyunk, hogyan kommunikálunk a gyermekeinkkel. Ha valamelyik olvasónk szeretné megosztani velünk, hogy hogyan látja a szüleivel való kapcsolatát a gyerekeivel való kapcsolatának fényében-árnyékában, írja meg nekünk!
Blogmustra