Napi egy órát tévéznek az amerikai csecsemők

A kétévesnél fiatalabb amerikai gyerekek 90 százaléka és a három hónaposnál fiatalabb kisbabák 40 százaléka rendszeres televízió- és DVD-néző - ezt a megdöbbentő statisztikát publikálták egy szaklap hétfőn megjelent számában amerikai kutatók, írja az MTI. 


Az adatokon még maguk a kutatást végző szakértők is meghökkentek: "A felmérésből nem tudjuk, hogy ez vajon jó-e vagy rossz." - nyilatkozta Frederick Zimmerman, a washingtoni egyetem tudósa, a kutatás vezetője.

A szakemberek több mint ezer, véletlenszerűen kiválasztott washingtoni és minnesotai kisgyermekes családdal készítettek telefonos interjút. A megkérdezett szülők 29 százaléka hitt benne, hogy a bébiknek szánt tévéműsorok és DVD-filmek hasznosak gyermekük fejlődéséhez - mondta Zimmerman, aki szerint ez a hatékony reklámoknak köszönhető, holott a műsorok ilyen hatása egyáltalán nem bizonyított.

Három hónapos korukig a kicsik kevesebb mint egy órát töltöttek a képernyő előtt, de két évesek már másfél órát. Nagyjából a programok fele volt az oktató kategóriába sorolható, a többi ezen kívüli vagy kifejezetten felnőtteknek szánt műsor volt - állította az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című folyóirat legutóbbi számában megjelent dolgozat.

A szaklapban közzétett másik tanulmány szerint a túlzott tévézés figyelmi és tanulási problémákhoz vezet a későbbiek folyamán. Azok a tinédzserek, akik három-négy órát töltenek a tévé előtt, nagyobb valószínűséggel küzdenek koncentrációs, illetve tanulási zavarokkal, és kevésbé valószínű, hogy egyetemi végzettséget tudnak szerezni.

"Már a több mint egy órás tévézés is káros következménnyel járt, de a három órás sokkal rosszabb volt, mint az egyórás, és a kétórás is rosszabb volt mint az egyórás" - figyelmeztetett Jeffrey Johnson, a Columbia egyetem pszichológus kutatója, aki kollégáival több mint húsz éve követi 678 New York-állambeli család életét.

"A naponta kevesebb mint egy órát tévéző gyerekekből kétszer gyakoribb valószínűséggel lettek egyetemisták, mint a három vagy több órát a tévé előtt töltőkből" - mondta a kutató, aki szerint a tévézés rontja a kamaszok koncentrációs készségét.

"Eljön az idő, mikor a tévé tényleg elhülyíti a társadalmat" - vonta le a következtetést Johnson. A Pediatrics című amerikai folyóiratban megjelent tanulmány készítői 1051 szülőt kérdeztek meg, és válaszokból kiderült, hogy a gyermekek 75 százaléka születésétől 6 éves koráig minden nap tévézett, többnyire a saját szobájában, számol be az MTI.

"Nem tudjuk, hogy ez rossz-e, de azt sem, hogy ártalmatlan-e" - reagált az adatra Zimmerman. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia becslése szerint az ország gyerekei átlagosan négy órát töltenek televíziózással. Ajánlásukban megfogalmazták, hogy a két évesnél kisebbeknek egyáltalán nem szabadna tévéznie, az idősebbek pedig ne nézzenek tévét napi két óránál tovább, akkor is csak legfeljebb nekik szánt programokat.
Oszd meg másokkal is!
Mustra