Az apák nem elégednek meg a pocak-simivel

Zanza!

A termek dugig megteltek a Születés Hete nyitónapon, a rengeteg érdekes program: előadás, beszélgetés, koncert és tánctanulás sok családot vonzott, jó néhány egészen pici babát is láttunk kendővel apára vagy anyára kötözve.


Tünde
Sajnos Palya Bea koncertjéről lecsúsztam, így elsőként a rendezvény celebjeinek bemutatkozásán vettem részt, Hoppál Bori, Kriston Andrea, Novodomszky Éva és Soma mesélt néhány szót magáról és a terhességgel, szüléssel és anyasággal kapcsolatos gondolatait osztotta meg a hallgatókkal. Rúzsa Magdi nem tudott eljönni, Helsinkiben tartózkodik az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A bemutatkozás után közös körtáncot tanítottak, a résztvevők egy hatalmas körbe rendeződtek és csupán karjaikat mozgatva adták át magukat a zenének. Mivel a mozdulatsor ismétlődött, lassan mindenki behunyta szemét, kívülálló számára érdekes látványt nyújtott a lehunyt szemű anyakör.

Számomra problémát jelentett kiválasztani, melyik programra üljek be, de nem azért, mert nem találtam érdekesnek ígérkező előadást, hanem mert egy időpontban 7-8 helyszínen kezdődött beszélgetés, tanácsadás vagy filmvetítés, melyek közül legalább 4-5 érdekel. Gondoltam, beülök egy kicsit ide is, oda is: a Lehet-e kórházban orvos nélkül szülni? című kerekasztal-beszélgetéssel kezdtem, de nem maradtam sokáig, borzasztó meleg volt a teremben és rengetegen voltak, sok anyukát érdekelt a téma.

Átmentem inkább az Apák klubjába, itt jóval kevesebben voltak, de még így is hatalmas körben ültek az apukák, több mint harmincan és az apává válásról beszélgettek. Bár izgatott még, hogyan lehet segíteni a kisbabájukat vagy magzatukat elveszített szülőknek, de erre az előadásra nem jutottam el, lebilincselt az apukák eszmecseréje, így ott ragadtam. Ők teljesen máshogy élik meg az apaságot, mint ahogy én azt gondoltam. Nekik is vannak félelmeik, elképzeléseik, vágyaik és azt is tudják, hogyan szeretnék nevelni a csemetéjüket. Többen is elmondták, hogy szerintük igazságtalan, hogy csak a nők élhetik át a terhesség csodálatos időszakát és a férfiaknak a pocaksimogatáson kívül semmi kapcsolatuk nincs gyermekükkel, várniuk kell, amíg meg nem születik a baba.


Klikk!


Megnéztem még a Női lét című kiállítást, amely a várandóssággal, szüléssel, születéssel kapcsolatos festményekből állt. A képek megfogtak, szeretem a vörös és narancs színeket. A kis kiállítóteremben állt a Holdkunyhó, amely az a hely, ahova csak menstruáló nők léphetnek be, ez az őket ünneplő „szentély”. A magyarázat szerint itt el lehet merülni a gondolatokban, érzelmekben, akár a fájdalomban is, lehet írni, olvasni, rajzolni, festeni és érezni a kapcsolatot nők millióival, akik épp ezekben a napokban együtt ünneplik Holdnapjaikat.

A földszinten a hordozókendő titkait mutatták be gyakorlati tanácsokkal. Érdekes volt látni az apukákat, ahogy igyekeznek kendőt kötözni. Ugyanitt gyermekrajz-elemzőt is találtam, éltem is a lehetőséggel és megmutattam neki lányom rajzait. Megtudtam, hogy a gyerek nyitott, rugalmas és nagyon eszes.

Talán gyáva vagyok, de nem mertem belépni a Siratószobába, amely a kisbabájukat elveszített gyászoló szülőknek nyújt segítséget fájdalmuk feldolgozásában.

Érdekelt volna Soma előadása a spirituális ébredéssel, a nőiséggel kapcsolatban, de úgy látszik, ezzel nem csak én voltam így: a terem csordultig megtelt, a folyosón is ácsorogtak az anyukák, így nem tudtam végighallgatni a művésznőt.

Hanna
Mivel délelőtt látogatóim voltak, a délutánra koncentráltam és olyan műsort kerestem, amely Leával is élvezhetőnek ígérkezett. Így esett a választás a Tücsökringató – ölbeli játékokra, ahol Dr. Sándor Ildikó adott elő kislánya segítségével, vagyis inkább mesélt és játszottak, játékra buzdítva minket is.

Élvezetes másfél óra volt, noha a jelenlevőknek csak kis hányada vett részt – egyfelől kicsik voltak a babák, másfelől félszegek a szülők. De akik játszottak, azok nagyokat kacagtak, a gyerekek láthatóan élvezték a rázkódós, csúszkálós, csikizős kis dalocskákat.

Mi nem sokat játszottunk, mert Leának mászós kedve volt, úgyhogy fel-alá rongyolt négykézláb a padlón, amit persze más gyereknek nem szabadott (nem csodálom, jó fekete lett a keze meg a lába), ezzel egy kis konfliktust sikerült kavarni, de aztán rendesen viselkedtek a többi anyukák és gyerekek. Az előadó minden mondókánál részletezte, hogy az élvezeten kívül milyen haszna van – segíti a testérzékelést, intim kontaktust alakít ki, ami a kamaszkori szülő-gyermek viszonyra is kihat, bizalmat épít, figyelmet koncentrál és feszültséget old. A foglalkozás végén egy szépen illusztrált gyűjteményben meg is vehettük a mondókákat, dalocskákat.

Kicsit sétálgattunk Leával, aztán még benéztünk Lancsin Zsuzsanna szülésbeszélgetések című körére. Nem igazán tudtam, mire számítsak, bár azt sejtettem, hogy körbe fogunk ülni és személyes élményekről lesz szó, de hogy milyen mélységig visz ez el, lesz-e sírás, kitörés, tragédia, nem tudtam, bár meglehetősen intim beszámolókra számítottam. Ehhez képest nagyon nyugodt és kellemes volt az ülés.

A csoportvezető csak egy-két finom kérdéssel irányított minket, aki nem beszélt, azt nem kérdezgette, de egy-egy élménybe belekérdezett, hagyta, hogy reagáljunk egymásra. Egészen más hangulatú a szülés élményét, illetve az élmény egy-egy darabkáját így személyesen megosztani – sokkal inkább érzi az ember, hogy megértik, sokkal revelatívabb. Különösen az otthonszülők személyes beszámolója volt érdekes, mert olyan részleteket is elmesélnek, amelyek egyébként nem merülnek föl, noha nagyon is érdekesek – a hangok, az illatok és a szexualitás kapcsán.

Az egyetlen zavaró momentum az volt, hogy bent ült egy négy gyermekes dúla, aki persze nagyon értett a szüléshez, sok élménye volt, és mindenkit faggatott meg kommentált – épp azt csinálta, amit a csoportvezető direkt került. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor benn ül az igazgató vagy a vezetőtanár egy órámon, és végig belebeszél, persze színtiszta jóindulatból, hogy segítsen, meg mert érdekli, csak éppen ezzel az én metodikámat és órámat rombolja szét.

Ettől függetlenül szerintem ugyancsak szükség lenne rá – valószínűleg nem csak nekem – hogy a szülés élményét csoportos beszélgetésben vagy esetleg pszichodramatikus módszerekkel feldolgozzuk és megosszuk – akár jó, akár rossz volt.

A Születés Hete rendezvénysorozat folytatódik, egy-egy érdekes eseményről beszámolunk a Porontyon.
Blogmustra