SZÜLŐSÉG

Befalazott időkapszulák

2007. április 27., péntek 10:55

Régóta játszunk családilag egy játékot. Tulajdonképpen szerény személyem honosította meg nálunk, miután már gyerekként üzenteket küldtem a jövőnek. Cetliket írtam, kedves magamnak, hogy kedves magam mit csinál most, hol tart, meg ilyesmi. Ezeket persze nem évtizedek után találtam meg, hanem a következő héten, vagy hónapban, s ilyenkor vér cikinek tartottam, hogy ilyen hülyeségeket csinálok. Egy cetlit viszont azóta sem találok. A szekrény tetejére tettem, a rajzaim alá és rémséges titkokat fedtem fel benne. Olyasmiket, hogy ki az aktuális pasi, aki az A, és ki az, akit utálok, egyszóval csupa olyan csacskaságot, amit amúgy is tudott az egész lakótelep és a 8b együtt.


Ezt a játékot két gyerekkel is folytatom, már-már kényszeresen. Először a kertben a járdára nyomtuk bele mindannyian a nevünket, meg a dátumot. Aztán az épülő konyhabútorunk alsó darabjára irtunk magunknak, hogy kedves család, most ennyi és ennyi van, puszi, csocsi, mindenki jól van. Panna ma először bilizett, Apa fogyott 5 kilót. Aztán a konyhánk falaiba betonoztattuk bele a továbbfejlesztett üzenetünket, már cetlivel. A legutolsó tettünk már teljesen high-level lett: az ablakcsere után egy kis memóriát tettünk be egy falüregbe, a teljes eddigi fényképeinkkel feltöltve. Tehát ha nálunk valami munka van, kezdődik az üzengetés. De miért érezzük kényszerét annak, hogy ostobaságokat és olyan dolgokat, amit amúgy is tudunk elrakjunk, eldugjunk, gyűjtögessünk?

Persze azért, mert mindenki szeretne valami nyomot hagyni maga után, nem feltétlen valami magasztosat, csak VALAMIT. Egy kiáltást a világba, hogy én is itt voltam. Ahogy öregszem, az emlékeim már nem csak simán emlékek, hanem fájó emlékek is. Ami nemrég még vicces sztori volt, ma már könnyfakasztó távoli homály. És dobozoljuk őket, nem csak magunkban, hanem magunk körül is. Padlásra, pincébe tesszük a dolgainkat, amit talán, egyszer majd mi nyitunk ki, esetleg a gyerekünk, amikor a házunkat bontja le, hogy helyette újat építsen magának.

Nem szeretem például a videókamerát. Soha nem nézem végig a családi archívumot, hiába van rajta a pici pötty lányom, akinek ma már olyan büdös a lába, mint egy biológiai fegyver, s látom a régi nappalit, a férjem és magam 10 kilóval szabadabban. Látom viszont Apám, aki már jó ideje nincs , és látom az Anyám, aki öregszik és csak itt tűnik fel, hogy mennyire, és olyan barátok jönnek mennek, akik már messze vannak. És eszembe jut Anyám, aki magnó kazettákkal csinálta ugyan ezt. Mi a nővéremmel rendszeresen letöröltük az ő cuccait, hiába írta rá gigantikus betűkkel, hogy ne töröld le!! mert a nénje van rajta, meg Vikike 2 éves beszéde, mi akkor még erre érzéketlenek voltunk. Állítom, hogy Anyám sem hallgatta meg őket soha. És már én sem hallgatom, mert a kazettákról szóló hangok 70 százaláka nincs többé. Így pakoljuk egyik dobozból, fiókból a másikba őket.

Nem szembenézve a veszteségeinkkel, a letört ágainkkal, az idő közben felnőtt gyerekeinkkel. És amikor valami a kezünkbe akad, akkor érezzük csak igazán, hogy az idő átrohan rajtunk, hogy igazán csak kis szeletet kapunk belőle és amiről azt hittük, hogy mindig lesz, szép csendben megváltozik. Mégis, mikor vesszük majd elő jó szívvel a fényképalbumainkat, a home videó felvételeinket? Lehetséges, hogy a most még vidáman forgatott fotó albumunk a gyerekekről egyszer ugyan ilyen tiltott könyvecske lesz?

Mindenesetre mi üzenünk a jövőnek töretlenül, kertben elásva, falba beépítve. S talán egyszer valaki, akinek nem is olyan fájó emlék leszünk csak, vidáman tudja végig nézni a falba rejtett képeinket és az összes filléres emlékünket. És lehet, hogy még a szekrény tetejére rakott cetlimet is megtalálják.

win

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.04.27 11:25:17titi

    Hú, ez nagyon szépre sikeredett!

    És két mondat után tudtam, hogy ki írta.

  • 2007.04.27 11:31:43Tori

    Nem tudom, én szeretem a régi dolgokat, mert nem a veszteségre emlékeztetnek, hanem amivel gazdagabb lettem. A lányom imádja a videót, ahol az első férjem macskákkal játszik. Csak bácsinak nevezi, sose látta irl, de nekem nem fáj. Bár a férjem előtt nem kapcsolom be. De az első esküvőm felvétele sem zavar már. És megvan magnón, ahogy öt évesen azt kiabálom, "táncolj Törő", meg Szutyejev mesét mondok, és rajta van rég halott nagyapám hangja, és ha meghallgatom, érzem, hogy valahol a közelben van és rosszcsont dédunokájára vigyorog büszkén.

  • 2007.04.27 11:35:32titi

    Én is próbálom megfogni az Időt. Rengeteg fényképet gyártok. És naponta(!) meg is nézegetem az újakat. Mintha minden pillanatot kétszer akarnék átélni.

    Rohadt sz*r, hogy elmegy, elillan ez az egész, ami olyan nagyon gyönyörű és annyira nagyon szeretem.

    Évekkel ezelőtt a fiamnak kezdtem el írni egy naplót azzal a céllal, hogy később is és mindig tudja majd, mennyire nagyon szereti az anyja. Az emlékezetes mondatait írom bele. Egyre ritkábban, mert hiába minden igyekezetem, a leírt szó nem ugyanaz, mint a kimondott. Nem tudom leírni a tekintetét, a fürtjeit, a mozdulatait, semmit abból, ami annyira nagyon megejtő. Most a lányomnak nem is tudom, írjak-e majd ilyet? (Persze tudom, ha elkezd beszélni, azonnal nekilátok.)



    Másokat is szívesen nézegetek újra, nem csak a gyerekeimet. Ilyenkor én épp ellenkezőleg érzek, mint Te: igenis valami végképp megmarad. Ha másban nem, hát az idegeimben, a reflexeimben, az emlékeimben.



    Néha eszembe jut, milyen más lenne, ha elfelejteném a fényképezőgépet és vele együtt a múló Időt.

  • 2007.04.27 11:53:11jidele

    én se szeretem a fotókat...azaz nem mindig. de sokszor rossz nézni őket,a sajátjaimat főleg. nem szeretem az elrohanó időt, a be nem tartott ígéreteit...

  • 2007.04.27 11:56:51Tori

    Régen kedvenc önkínzó játékom volt a "mi lett volna, ha..." de rájöttem, hogy eddig életemben minden kisebb és nagyobb szívás megúszása oda vezetett volna, hogy most nincsen Lucám, és akkor már inkább szívok. :)

  • 2007.04.27 12:01:42Orsika

    Amikor a kislányomat vártuk, és most is, hogy újra várandós vagyok különösen fontosnak érzem az emlékeket. Nekem a saját gyerekkori emlékeim jönnek elő, és igyekszem ebből minél többet elmesélni a lányomnak. Tavaly halt meg nagymamám, akivel az egész gyerekkoromat szorosan együtt töltöttem, azóta talán még többször téma hogy ez vagy az hogy volt, amikor én kislány voltam. De furcsa belegondolni, hogy az én gyerekemnek saját emlékei, éélményei lesznek, amibe ezek a történetek nem kerülnek már bele. Esetleg, mint egy mesére, emlékezni fog, milyen is volt a dédimama. Nem neki, hanem nekem fontos, hogy emlékezzek rá.

    Azt, amit én fényképen, naplóbejegyzésben megőrzök, magamnak raktározhatom csak el. Benne teljesen más kép él majd ezekről az évekről. (Persze az fontos, hogy érezze, szeretjük, és mennyit foglalkoztunk vele kiskorában. De ezt úgyis tudni fogja, ha nem tesszük el az első hajfürtjét vagy kihullott fogát.)

    Nem tudom, miért, én nem őrzök sok régi emléket, kevés tárgy van, ami fontos számomra, és hiányozna. Talán az zavar, hogy mindaz, amire emlékeztet, visszavonhatatlanul elmúlt már.

    Nem érdemes emiatt búslakodni, persze visszaemlékezni jó és kell is, de el kell fogadni, hogy a gyerekünknek saját világa van.

  • 2007.04.27 12:09:29Tori

    Ja igen, mi a lányom minden születésnapján elteszünk egy napilapot. Szép kis gyűjtemény lesz!

  • 2007.04.27 16:12:54Szilvesszter

    Tori, ez jó ötlet. Én találtam napilapot fiatalkoromból, olvasgattam, s mintha egy másik bolygóról szólt volna, annyira nem mondott semmit. Én még utaztam farmotoros ikarusz busszal, s olyan villamossal, aminek nem volt ajtaja. Bár volkswagen bogár már akkor is volt. van ami örök, ugyebár.



    win,



    s ha nem lesz kompatibilis a memória következő generációs számítógépekkel? Ha most találnánk egy floppy-t mit kezdenénk vele?





  • 2007.04.27 19:20:19Claire. Z. M.

    Nekem nem minden emlek fajdalmas. En emlekszem a Dedimamamra, 93 eves koraban halt meg, es mindig egy varazslat volt kimondani, hogy 1897-ben szuletett. Szajtatva hallgattam a meseit a Nagymamamrol, Anyukamrol. Soha nem vagatta fodrasszal a hajat, elete vegeig derekig ero haja volt. A fesulkodes kulon rituale volt nala, ahogy kicsomagolta a nagy becsben tartott fesut, elovette a tiszta fejkendojet...stb. Mindig panaszkodott, hogy hova tunt az a rengeteg haja, mire a Nagyi finoman figyelmeztette: Anyukam, mit akar, hiszen mar 93 eves, persze, megritkul az ember haja. Mire az en draga Dedim: 93, khhhm, 93 hmm, de meg se szaz!!!!! Nala az igazi oregsem szaz ev utan jott:))) Es en ezeket a tortenetek tovabb adom a gyerekeimnek es ok is boldogna hallgatjak.

  • 2007.04.27 22:15:08amarla

    Win!

    Köszönöm! Tudom, hogy mennyire giccses ilyet írni, de szíven találtál.
    Köszönöm, hogy megírtad!

  • 2007.04.28 06:28:36hanna

    Király, én meg megtalálni szeretem az ilyeneket. Pl az antikvár könyvekben a dedikálást. Meg a karácsonyi beírásokat. Vajon miért pont ezt miért pont neki adták sok szeretettel? Meg ha valahol van a könyvben egy mondat aláhúzva, felkiáltójellel. Miért pont az a mondat volt valakinek olyan fontos? A régi fotókat is nagyon szeretem, meg a fotókról szóló könyveket is (A fényképész utókora! Abban végig bujkál egy ilyen üzenet fénykép egy könyvben, meg egy szemüvegszár. Árnyas főutca.) Vagy pl amikor a mamám a kis faluban az egyik ügyfelénél a házikójukban levő szekrényen talált egy feliratot beragasztva, Kohn Miksa, szekrényestől. Meg a Nádasdy versekben, amikor megtalálják a feliratot a redőny lehúzóján. Hogy ki gyártotta, már nem a multi, hanem a kisiparos, névvel, cirkalmasan, az is üzenet a múltból. És a nagypapám házába beépített guberált ajtófélfán levő nyom. Ja, a guberálást is ezért imádom. Szóval ha én egy ilyen fényképdobozt találnék 50 év múlva egy ablakdeszka alatt, az katartikus lenne.

  • 2007.04.28 06:30:07hanna

    A kedvenc dedikált könyvem egy Szép Ernő verseskötet, mert látszik, hogy először nem fogott a tolla, és próbálgatta, aztán rányomta, és végre bele tudta írni, hogy Szép Ernő.

  • 2007.04.28 07:17:17Brumibaby

    Én csak a terhesnaplót vezettem, és persze hegyekben állnak a kicsi rajzok, mert semmit sincs szívem kidobni. Van, amin csak egy vonalat húzott valamelyik.
    win, ez nagyon-nagyon szép.

  • 2007.04.28 08:46:09titi

    olyan szépek a hozzászólások is! szívderítő, de tényleg!

  • 2007.04.28 10:12:46Alvomacko

    Hűűűű, én még csak most jutottam el, hogy ezt a posztot elolvassam! Király!

    Mi szeretjük a fényképalbumot. Néha előszedjük őket és nézegetjük. Közben emlékezünk és nevetünk. Vagy sírunk. A válás után kb. fél évvel előszedték a lányok. Én egy darabig bírtam, majd sírva elmenkültem. A gyerekek meg utánam jöttek sírva, hogy ne haragudjak, nem tudták, hogy ennyire felkavar majd. Pedig én hagytam el az exférjemet. De akkor annyira felkavart, hogy azt az embert, akihez ez a sok szép emlék tartozik, egy mozdulattal eldobtam. Azóta már jobb, már nem kavar fel annyira.



    De nagyon sajnálom, hogy rólam alig van fénykép, a szüleimről meg még kevesebb. A Kapitányék viszont sokat filmeztek, imádok törökülésben a kanapéra kucorodni a Kapitány mellé és nézni a régi felvételeket és hallgatni a hozzáfűződő meséket. Annyira jó.



    És sajnálom, hogy a lányaimról alig készült feljegyzés, fénykép, hogy mikor mit tudnak, mit csinálnak. Nálunk csak jeles napokon került elő a fényképezőgép, spontán alig.

    Sajnálom azt is, hogy a gondolataimat alig jegyeztem le, most próbálgatom a fontosabbakat egy blogba lejegyezni, de már nem az igazi.

    De a gyerekek leveleit, bocsánatkéréseit őrzöm a fiókban. Van kincsesládám is, amiben mindeféle apró kacatot őrzök. Ehhez is néha oda szoktunk ülni, annyira élvezik a lányok.



    Mostanában meg rákaptam a régi könyvek gyűjtésére. Pl. gyűjtöm a Lányok évkönyvét. Annyira jó olvasgatni, hogy milyen volt a 70-es évek, hogy mit gondoltak az emberek a jövőről. Nekem is van ajánlás a régi könyvekben. Az egyik könyvben még újságcikk is volt az íróval kapcsolatban. Annyira izgalmas a múlt is. :-)

  • 2007.05.02 23:21:39Dr. Han Fastolfe

    Elárulok egy "férfihoz mééltatlan" dolgot: én a kislányom fogantatásától (persze pár hetestől visszamenőleg) írok egy kis naplót, személyre szólóan neki, egyes szám második személyben megszólítva. Amikor még a pocakban volt, 2-3 hetente írtam, mióta megszületett, havonta egyszer. Nem sokat, 1/2-3/4 A/4-es oldalnyit. Mivel férfi vagyok, természetesen nem papíron hanem Wordben:) Az egeys bejegyzésekhez fényképek is vannak. Leírom, mi történt velünk ekkor, mi történt vele, meg esetleg egy-két dolgot a nagyvilágból. A születéstörténete külön fejezet, ehhez még hozzáírtam egy válogatást az index aznapi híreiből.

    Az a tervem, hogy 15 éves kora körül megkapja könyvformában nyomtatva.

    Már alig várom, csak 14.5 évet kell várni rá, de addigra kisebb könyvecske jön össze.

    Természetesen a további gyerekeknek is írok majd egyet-egyet.

    Nem semmi élmény lesz visszaolvasniuk, az tuti.

  • 2007.05.02 23:54:56lencsilany

    Dr. Han Fastolfe:), az én párom DVD-ket állít össze a kislányunknak a 18. születésnapjára, amire csupán 17 évet és 4 hónapot kell még várni...

  • 2007.05.03 08:17:59jidele

    Mások múltját imádom nézegetni. A régi fotókat pl. Milyen ruhát hordtak, hogy viselték a hajukat, nézem az arcokat, olyan mások, mint a maiak.
    Néha sajnálom, hogy nem írok naplót, máskor meg örülök: nem szeretek a saját csacsiságaimmal szembenézni. Gyávaság? Azt hiszem...

  • 2007.05.03 08:52:34marcangoló

    Hanna, az anyukámék háza tele van ilyen kincsekkel. Az üknagyapám katonaládája tele az orosz fronton készült fotókkal, régi képeslapok, katonakönyvek, bányászigazolványok, nem is tudom felsorolni. Valamiért ezek nem dobódnak ki. :-) A legjobb a zongorám volt (egy szép bécsi hangversenyzongora, sajnos fatőkés), aminek az aljára ráragasztották, hogy Nagy Lajos úrnak 1901. Szekszárd. Elajándékoztam a megyei múzeumnak, majd egyszer megnézem, azt mondták restaurálják. :-)

  • 2009.01.05 13:48:57balibaa

    régi cikk, hogy lehet, hogy csak most bukkantam rá?! mindenesetre elteszem ezt is az időkapszulába ...

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta