Segítség, fiam van!

Zanza!

Ülök a kanapén és lapozgatom a kertészeti katalógust. Hosszan tanulmányozom, alaposan kivesézem a különböző termékeket. Nem, kedves olvasó, nem a virágokat, kerti kanapékat és medencéket vizsgálom meg behatóan, nem ám! Kizárólag a rotációs kapa, búvárszivattyú, fűszellőztető, valamint kiemelten a fűnyíró az, ami megtekinthető. Mert fiam van. És ez az esti mesénk. Sírószünet.


Ha valaki néhány éve azt mondja nekem: Nézd, Viki! Tudom, tele a bilid Barbie-val és az egész Disney galerivel. Gyere, szenteld minden figyelmedet mozdonyoknak, autóknak, ventillátoroknak, kapáknak, talicskáknak, betonkeverőknek és minden kerékkel rendelkező mechanikus eszköznek. Erre én köszöntem volna és mentem volna a vasút felé.

Rendben van, hogy minden nem arra vágyik, ami ő. Mármint én persze, hogy a lányos játékokkal tudok azonosulni, eltekintve attól a ténytől, hogy leányom Barbie-mániáját soha nem értettem meg. Minden esetre könnyebben ülök le babát öltöztetni, teáztatni, mint kereket csavarozni. Biztosan volt bennem valami sanda gyanú, hogy nem fogom ezt olyan könnyen megúszni. Az első sokk akkor ért, amikor lányomat félidőtől szülésig fiúnak mondták. Szánom-bánom, de azt a boldogságot, amit akkor éreztem, amikor megszületett és kiderült, hogy lány, soha nem éreztem azóta.

Másodikra minden lehetséges városi legendát bevetettem, összevetettem a fiú és lány katonák életképességét az én becses petém állóképességével és tuti lányt csináltuk. Így a második sokk Győrffy doktor rendelőjében ért minket, ahol felsorakozott az egész família díszmagyarban, és döbbenten bámultuk fiunk zacsiját.

Félreértés ne essék, imádom ezt a kis terroristát, aki naponta bontja le a kertet és a házat, tegnap még egy komplett tűzrakóhelyet is. De annyi meló van vele egy hét alatt, amennyi lányommal az elmúlt 7 évében összesen. Ez van.

Reggel harcolunk, hogy kikelhessek mellőle az ágyból az után, hogy éjjel azért harcoltam, hogy csak reggel csattogjon át hozzánk az ágyba. Aztán rögtön ez után az ütközet után, összecuppanva készítjük a reggelit, a ruhákat, a frizurákat, megyünk WC-re és miegymás. Aztán kis időre bevetem Thomast, a gőzmozdonyt, kösse le a gyermek figyelmét, így turbó sebességgel főzök, pakolok, egyszóval fél seggel ülök meg mindent. De tíz órakor lelécelünk, ha esik, ha fúj. Jó barátaink a közeli építkezések, renoválások, túrások, messziről ismer a kerület összes melós brigádja. De ezek alatt a programok alatt is többször megjárjuk a pocsolyákat, dagonyákat arccal előre. Mert vagy nem vagyunk elég közel az ominózus eszközhöz, vagy éppen nem ülünk benne, szóval soha nem jó. Az elején hullára röhögtem rajta magam, ahogy magából kikelve fetreng a földön, én még ilyet ugye nem láttam. Ilyenkor hiszti végeztével, mínusz kettővel föltápászkodott fiam, leporolta a gatyáját és angyali arccal ment tovább. Mostanában kicsit nagyobb bennem az idegesség, mert nagy a sár. Bár így is röhejes, mindegy.

Aztán az evés is külön cirkusz, nálunk mostanában kétféle menü van. Mert az úriember válogat. Így muszáj volt megtanulnom főzni, hiába, a pasikat a gyomruknál lehet megfogni. A mese mostanában kizárólag a fűnyíróról szólhat. Az esti ének is. Amit természetesen én költöttem, így a család a zárt ajtók mögött fetreng a röhögéstől, míg nekem a szent homályban remeg a hangom. A gyerek mindenesetre nagyon komolyan veszi. Térdig járunk az autókban, sínekben, traktorokban, kalapácsokban. Elvétve a porondra kerül néhány műanyag malac, bárány és kutya is, azért ez öröm. Ja, arról se feledkezzünk meg, hogy verekedős az istenadta! Hiába egyelőre minden, tegnap is bottal ütötte a jámbor nővérét. Meg engem. Ajánlom neki, hogy felhagyjon ezzel , mert félek, nem éri meg az iskolát, ha így folytatja. Amúgy a radikális gyerekvédőknek mondom, hogy meg fogja érni. Max. én megyek Dunának.

Így telnek hétköznapjaink. És tudom, hogy simán tud ilyen lenni egy lány is, de nekem most spontán egy ilyen fiam van, meg egy angyali lányom és jó ráfogni valamire.

Egy-egy nehezebb nap után, ami átmegy rajtam, mint egy úthenger, gyűrötten nézem a tükörben az ősz hajszálaimat és ábrándozom. Hogy ha lesz még nekem pici gyerekem, az majd gyöngyöt fűz, meg babahajat fésül, királylányt rajzol és teát főz a homokban a mackónak. Bár félek, hogy ennek a projektnek akkor fogok nekivágni, ha a tb fizeti a hímivarsejtek szelektálását. Mert akkor is lánypárti voltam, vagyok és maradok. De azért kössék fel a csajok a gatyájukat, mert anyós is leszek. És az én tökéletes fiamat nem adom ám akárkinek!

win
Blogmustra