SZÜLŐSÉG

Segítség, fiam van!

2007. április 24., kedd 11:28

Ülök a kanapén és lapozgatom a kertészeti katalógust. Hosszan tanulmányozom, alaposan kivesézem a különböző termékeket. Nem, kedves olvasó, nem a virágokat, kerti kanapékat és medencéket vizsgálom meg behatóan, nem ám! Kizárólag a rotációs kapa, búvárszivattyú, fűszellőztető, valamint kiemelten a fűnyíró az, ami megtekinthető. Mert fiam van. És ez az esti mesénk. Sírószünet.


Ha valaki néhány éve azt mondja nekem: Nézd, Viki! Tudom, tele a bilid Barbie-val és az egész Disney galerivel. Gyere, szenteld minden figyelmedet mozdonyoknak, autóknak, ventillátoroknak, kapáknak, talicskáknak, betonkeverőknek és minden kerékkel rendelkező mechanikus eszköznek. Erre én köszöntem volna és mentem volna a vasút felé.

Rendben van, hogy minden nem arra vágyik, ami ő. Mármint én persze, hogy a lányos játékokkal tudok azonosulni, eltekintve attól a ténytől, hogy leányom Barbie-mániáját soha nem értettem meg. Minden esetre könnyebben ülök le babát öltöztetni, teáztatni, mint kereket csavarozni. Biztosan volt bennem valami sanda gyanú, hogy nem fogom ezt olyan könnyen megúszni. Az első sokk akkor ért, amikor lányomat félidőtől szülésig fiúnak mondták. Szánom-bánom, de azt a boldogságot, amit akkor éreztem, amikor megszületett és kiderült, hogy lány, soha nem éreztem azóta.

Másodikra minden lehetséges városi legendát bevetettem, összevetettem a fiú és lány katonák életképességét az én becses petém állóképességével és tuti lányt csináltuk. Így a második sokk Győrffy doktor rendelőjében ért minket, ahol felsorakozott az egész família díszmagyarban, és döbbenten bámultuk fiunk zacsiját.

Félreértés ne essék, imádom ezt a kis terroristát, aki naponta bontja le a kertet és a házat, tegnap még egy komplett tűzrakóhelyet is. De annyi meló van vele egy hét alatt, amennyi lányommal az elmúlt 7 évében összesen. Ez van.

Reggel harcolunk, hogy kikelhessek mellőle az ágyból az után, hogy éjjel azért harcoltam, hogy csak reggel csattogjon át hozzánk az ágyba. Aztán rögtön ez után az ütközet után, összecuppanva készítjük a reggelit, a ruhákat, a frizurákat, megyünk WC-re és miegymás. Aztán kis időre bevetem Thomast, a gőzmozdonyt, kösse le a gyermek figyelmét, így turbó sebességgel főzök, pakolok, egyszóval fél seggel ülök meg mindent. De tíz órakor lelécelünk, ha esik, ha fúj. Jó barátaink a közeli építkezések, renoválások, túrások, messziről ismer a kerület összes melós brigádja. De ezek alatt a programok alatt is többször megjárjuk a pocsolyákat, dagonyákat arccal előre. Mert vagy nem vagyunk elég közel az ominózus eszközhöz, vagy éppen nem ülünk benne, szóval soha nem jó. Az elején hullára röhögtem rajta magam, ahogy magából kikelve fetreng a földön, én még ilyet ugye nem láttam. Ilyenkor hiszti végeztével, mínusz kettővel föltápászkodott fiam, leporolta a gatyáját és angyali arccal ment tovább. Mostanában kicsit nagyobb bennem az idegesség, mert nagy a sár. Bár így is röhejes, mindegy.

Aztán az evés is külön cirkusz, nálunk mostanában kétféle menü van. Mert az úriember válogat. Így muszáj volt megtanulnom főzni, hiába, a pasikat a gyomruknál lehet megfogni. A mese mostanában kizárólag a fűnyíróról szólhat. Az esti ének is. Amit természetesen én költöttem, így a család a zárt ajtók mögött fetreng a röhögéstől, míg nekem a szent homályban remeg a hangom. A gyerek mindenesetre nagyon komolyan veszi. Térdig járunk az autókban, sínekben, traktorokban, kalapácsokban. Elvétve a porondra kerül néhány műanyag malac, bárány és kutya is, azért ez öröm. Ja, arról se feledkezzünk meg, hogy verekedős az istenadta! Hiába egyelőre minden, tegnap is bottal ütötte a jámbor nővérét. Meg engem. Ajánlom neki, hogy felhagyjon ezzel , mert félek, nem éri meg az iskolát, ha így folytatja. Amúgy a radikális gyerekvédőknek mondom, hogy meg fogja érni. Max. én megyek Dunának.

Így telnek hétköznapjaink. És tudom, hogy simán tud ilyen lenni egy lány is, de nekem most spontán egy ilyen fiam van, meg egy angyali lányom és jó ráfogni valamire.

Egy-egy nehezebb nap után, ami átmegy rajtam, mint egy úthenger, gyűrötten nézem a tükörben az ősz hajszálaimat és ábrándozom. Hogy ha lesz még nekem pici gyerekem, az majd gyöngyöt fűz, meg babahajat fésül, királylányt rajzol és teát főz a homokban a mackónak. Bár félek, hogy ennek a projektnek akkor fogok nekivágni, ha a tb fizeti a hímivarsejtek szelektálását. Mert akkor is lánypárti voltam, vagyok és maradok. De azért kössék fel a csajok a gatyájukat, mert anyós is leszek. És az én tökéletes fiamat nem adom ám akárkinek!

win

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.04.25 11:06:41UnA

    Szerintem ez a fiú-leány kérdés itt túl lett pörgetve, kedves anyukák (mert én apuka vagyok), főleg ami az óvodás kor előttre vonatkozik. Nekem 3 gyermekem van lány-fiú-fiú sorrendben és 3 különböző karakter - na ezt illessze bele valaki a kétféle kategóriába :)

  • 2007.04.25 11:14:47rnagy8

    A pénteki uh alapján már tuti, hogy lányom lesz. Mindig is azt akartam elsőnek, de azért szeretném, ha eleven, életrevaló kiscsaj lenne, nem egy anyámasszonykatonája.

    Aztán lehet, hogy egy év múlva azért fogok könyörögni, hogy üljön egy kicsit csendben és olvasgasson inkább. :o)

  • 2007.04.25 12:08:13Tori

    magy8, gratula! Kívánok neked egy enyémfajta tűzrőlpattant nőcit! Szívjál Te is. :DDDD



    atha, írtam bővebben a babajelekről ide:

    http://potporonty.blogspot.com/2007/04/babajelek.html

    Két éves lányom fotója is megtekinthető. Hihetetlen, de mostanra sokkal szebb. :D

  • 2007.04.25 12:38:34gyöngy1

    zerintem is sok függ a neveléstöl, és a gyerek alapvetö személyiségétöl.

    Nàlunk a két làny teljesen màs. A nagyobbik égetni való, hiszti bàrhol, bàrmikor, bàrki elött, bàrmiért, felmàszik mindenre, nàla nincs szép ruha és jàtszós ruha: mindenben ugyanazt csinàlja (=mozog, jàtszik). Nem hiperaktiv (bàr jóanyàm rà mondja), de folyton meg kell neki mutatni, hogy mivel is jàtszhatna stb... A bölcsiben csak azt mondjàk: aha, a Z, màr megint làttam, hogy felmàszott a X-re (fa, kishàz teteje, màszoka legfelsö része stb).

    Kishugi viszont az akit le lehet egy jàtékkal foglalni akàt 10 percig is. Elég csak ha azt mondom, hogy a nagyobbiknàl a jàrokàt 9 honapos koràban elpakoltuk, kisebbiket 17 hónaposan még beletettük.

    Persze nàlunk is megy a babàzàs (szerepjàtékozàs), de vannak kocsijaink (kisebbik szereti föleg), nagyobbik szeret csavarozni, kisvasùt is van.

    A neveléshez az is hozzàtartozik, hogy férjemnek egy öccse van, és az Anyós a fiùs, belevalós lànyokat szereti és ùgy is próbàlja tanitgatni az unokàit.

    Ami a szinvàlasztàst illeti, nagyobbik lànykànak a kék és a rozsaszin a kedvence. Erdekesség, hogy kaptunk Disney hercegnös bugyikat. Bàr csak a Hamupipökét làtta, imàdja ezeket...

  • 2007.04.25 13:04:06bezsuzsó

    Nekem is van fiam, kettő is , meg egy kislány. Kislányom egy angyal: csendes, szófogadó, finom. A fiúk viszont tönkre tesznek. Nagyobbik fiammal még lehet beszélni, néha dűlőre is jutunk egy-két dologban, de a kicsi az borzalom. Nálunk minden a foci körül forog, ha hazajön az oviból mind a 20 labdáját átrugja a három elérhető szomszédba, aztán ordítva kiabál, hogy rúgják már vissza. Ehhez szívesen használja az oviban hallott változatos káromkodásokat. Bár szomszédainknak is kicsi gyerekeik vannak, azért látom az arcukon, hogy igen csak pipák.
    És a fiam állandóan üvölt: a normál beszéd nála az olyan, hogy az utca végén is tisztán hallani, főleg éjszaka, amikor felébred és szegény ártatlan alvó testvéreit olyan hangon üvölti fel, hogy villámsebességgel rohanok, aminek már több lila folt volt az eredménye.(Nincs baj a fülével, csak állandóan ordít.)
    Persze imádom, de a lányom karácsonyi rajzán a kisfiam, mint egy hangya akkora volt, míg a család többi tagja vidáman állta körül a karácsonyfát. Tanultam pszichológiát, úgyhogy kislányom rejtett vágyaiban én is osztozom: jó lenne ha másra is maradna energiám, nem csak a legkisebbre...

  • 2007.04.25 13:24:15akárki

    Ez cuki volt :)

  • 2007.04.25 13:25:01akárki

    Ööö, én eddig úgy terveztem, hogy két fiam lesz...

  • 2007.04.25 13:29:26Tori

    akárki, én is, de már elsőre lány lett, és nem csereszavatos. :)

  • 2007.04.25 13:37:47akárki

    Kékfelhő, a H&M-ben vannak 34-es, 32-es cuccok is, nézd meg!

  • 2007.04.25 13:41:30akárki

    Tudom, hogy én tervezhetek, azt majd kapok valakit :).

  • 2007.04.25 13:52:21Tori

    Azon röhögök, hogy azt szokták mondani, kell egy fiú, hogy "továbbvigye a család nevét", de a mostani törvényeket meg lányom szuverenitását elnézve, a férje fogja felvenni az ő nevét, úgyhogy jól van ez így. Volt szó korábban anyósokról: én sajnálni fogom a vejemet, nagyon papucsnak kell majd lennie, hogy a lányom elégedett legyen vele. :DDD

  • 2007.04.25 14:00:05Kékfelhő

    Oké, már csak azt áruljátok el, mi a franc az a H&M ???

  • 2007.04.25 14:02:19Tori

    Kékfelhő, a google a Te barátod:

    http://www.hm.com/hu/

  • 2007.04.25 14:08:28Kékfelhő

    köszi, ez eszembe sem jutott :)

  • 2007.04.25 14:27:46akárki

    Hennes und Mauritz, svéd ruhamárka :)

  • 2007.04.25 15:11:05marcangoló

    Egy pszichológus ismerős mesélte,hogy egy kislány a tesó születése után szétverte az egész családot, és agresszívkodott, de közben bújt is ezerrel, szóval igazán amivalens volt a viselkedése. A szülők mondjuk nem fegyelmezték veréssel, hanem babusgatással és szeretgetéssel próbálták meggyőzni, de olaj volt a tűzre. Erre a pszichológus azt mondta nekik, hogy jó lenne, ha a erélyesebbek lennének, és igenis tudatnák a gyerekkel, hogy hol a határ, mert az a baja, hogy nem tudja, meddig lehet elmenni- és hát ilyenkor aztán a végsőkig... És nem kell lelkismereti katasztrófát csinálni egy kézrecsapásból, ha az erősen indokolt, bár sokszor elég, ha az ember határozottan, akár felemelt hangon közli, hogy márpedig most mi lesz. Nyilván nem minden gyereknél megy ez, mert van, aki le se szarja az erélyes hangot, de náluk éppen ez volt a kulcs. Néha olyan érzésem van, hogy a gyerekközpontúvá vált szemléletben éppen a természetes, józan módszerek vesznek el. Nem arról van szó, hogy üssük agyon a gyereket, hanem arról, hogy egy kis rászólástól, akár kiabálástól még nem lesz a gyermek érzelmi sérült.

  • 2007.04.25 16:39:10szeszter

    este végig kell ezt itt olvasnom, mert Blanka augusztustól kénytelen lesz Zalán öcsivel megbékélni. Addig pedig majd gyűjtöm a tapasztalatot.

    A bátyám és én köztem 1 év és 1 nap a korkülönbség, és a mi gyerekeinknél is 17 hónap lesz. Mivel nálunk anno féltékenység + hasonlók abszolút nem voltak, abban bízom, hogy ez a dolog megismétli önmagát.

    A kis korkülönbség pozitívum az ilyen esetekben, ugye? Megerősítést várok :)) !

  • 2007.04.25 20:33:46atha

    marcangoló, kérlek fogd vissza ezeket a rémtörténeteket júliusig, elég nekem a szétvert lakásunk ami nem t'om elkészül-e szülésig, erre jössz ezekkel a borzalmakkal :)

    szeszter, szeretlek téged meg az öcsédet :)

  • 2007.04.25 20:39:50Tori

    atha, menjek tapétázni?

  • 2007.04.25 20:40:30Alvomacko

    szeszter: az én lányaim között 17 hónap van. Ha újra kezdhetném, újra ilyen különbséggel szülnék gyerekeket. Van féltékenység, meg háború közöttük, de szerintem nagyon jó! :-)

  • 2007.04.25 20:49:12eszter

    szeszter mindenképpen!! Nálunk annyira bejött, hogy a második szériát is direkt így csináltuk (csakhogy nem lehet mindenki olyan ügyes, mint a férjem: két lány, két fiú)

  • 2007.04.25 20:56:50lencsilany

    Hát, le a kalappal mindenki előtt, aki ilyen kis korkülönbséggel vállal gyereket, én, úgy érzem, tuti megbolondulnék!

  • 2007.04.25 21:03:46atha

    Tori, édes vagy, inkább nem foglak be, bár némi kiegészítés a büdzséhez esetleg jól jönne...de ha elkészül és főleg még a konyhámra is fussa, szívesen látlak - na ha csokis kalácsra nem is, merthogy szénhidrát-stoppon vagyok - de bármi egyébre. Végre saját kertben, erdőszélen lehet a lábat lóbálni, nem a parkban futkosni gyerek-kutya után felváltva.

    Ja, büdzsé ide vagy oda, a gyerekszobába azért már suttyomban megrendeltem a gyönyörű angol koedukált, dzsungeles tapéta bordűrt! :)

  • 2007.04.25 21:14:47eszter

    Tori, nálunk már lassan esedékes egy tisztasági festés. Ha nagyon ráérsz...

  • 2007.04.25 23:07:49Tori

    eszter, ha adod az anyagot és addig lefoglalod a csajomat, simán. Esetleg, ha belefér néhány hároméves méretű tenyérlenyomat combmagasságban... sokáig vettem a Legjobb otthon lefűzhetős barkácsújság sorozatot, nagy álmom, hogy egyszer valahol kamatoztathasam ott szerzett tudásom.

  • 2007.04.26 07:04:23eszter

    köszi Tori, ezt kihasználom. Szólok, ha felkészültünk a nagy festésre. Tenyérlenyomatok nálunk vannak, díszből. A csajok szobájában sok kis színes tappancs ékesítiti a falat, úgyhogy nyomhatják majd.

  • 2007.04.26 07:55:02laili

    Nos nem tudom sírjak vagy nevessek? Néha már így is visszariadok a következő tesóprojektől de most úgy látom a 6 hónapos még csak sétagalopp ahhoz képest ami jön.



    Ismeretségi körben lányos anyukát ismerek szuperlefárasztó kölyökkel no segítséggel sokszor a depresszió határán szóval peckes vagy pöckös tökmindegy gyerek.



    druantia:barátnőm is hasonló méretekkel bír néha nem hiszem el, hogy milyen pőkömnyi göncök tudnak neki nagyok lenni.A lejobb meg tényleg a cipóvadászat, azzal nincs gond, hogy nem tud a sok lehetőség közül választani.

  • 2007.04.26 08:01:43laili

    a:a Bármi is a baj gondolok rád.Minden jót!

  • 2007.04.26 08:15:42szeszter

    atha: bátyám van, de talán ismered???



    mi is kis korkülönbséget akartunk, szóval nem véletlenül lett ez így, ahogy.

    az elején biztos nem lesz egyszerű, de más is megcsinálta, akkor nekem is menni fog. No meg van segítségem, ami nem elhanyagolható.



    köszönöm a megnyugtatást :) (Alvomacko, eszter)

  • 2007.04.26 09:45:27marcangoló

    Atha, nálunk nem volt ilyen vészes. Sok múlik az előkészítésen. Volt nálunk is minden, baba, beszélgetés, amit el tudsz képzelni, de az én fiam inkább úgy tett, mintha semmi nem történne. Nem is volt hajlandó beszélni a tesóról. Amikor megszületett, akkor is figyeltük, sokáig rá sem nézett. Az áttörés kb. 1 hónap múlva jött, amikor egy alvás után megkérdezte, hogy Bangla hol van?

    Nálunk 2,5 év van, lehetett volna kicsit korábban. Én azt vártam, hogy a nagy legalább annyira legyen önálló, hogy ne kelljen etetni, és nem keljen fel éjjel. De ahogy láttam, a két éves kor mintha mostanában rázósabb lenne, mint a klasszikus tesóféltékenységes 3 éves kor. Aztán van ilyen is, olyan is. Lehet, hgoy a nagyobbak már jobban tudnak úgy csinálni, mintha szeretnék a kicsit, a kisebbek meg őszintén utálják. :-)

  • 2007.04.26 12:16:35szeszter

    marcangoló: ez az uccsó mondat vhogy nagyon találó.

  • 2007.04.26 12:49:23kaposztalepke

    Én 4 év korkülönbséget terveztem, lett kétésfél. És úgy érzem ez már határeset, én kevesebbet nem szerettem volna. Férjem sokat dolg, nagyi, bébiszitter bárki más sehol, úgyhogy null segítség mellett én nem mertem volna még úgy, hoyg mindkettőt etetni kell, mindkettő mögött ott állni állandóan..



    A tesóféltékenység..nagy cirkusz nem volt, persze kis húzások igen..fiam egyébként toleráns, megfelelni igyekvő gyerek, gondolom ez is segített. Amúgy nagyon-nagyon próbáltam rá figyelni főleg eleinte, inkább etetés/pelenka után letettem a kicist, aztán ha picit sírt hát sírt (azért nem bőgettem;) )..de nagyon próbáltam figyelni a nagyra, főleg hogy sírósabb/bújósabb lett egy időre. Viszont bizonyos dolgokat nem hagytam és kész. Nem tetszett neki, hogy szoptattam a kicsit (Ő kétéves koráig szopizott, emlékezett még rá), de megbeszéltük, hogy muszáj, Ő még nem ehet tésztát, bulátát (soroltuk a kedvenceit), neki csak ez a vacak tejci van (lefejve hagytam, hogy megkóstolja, már nem is ízlett neki)..de ha tetszett neki ha nem, nem engedtem, hogy szopi közben állandóan pisztergálja a tesót (mindig kiköpte a cicit ha megzavarták), és véletlenül sem engedtem meg semilyen agressziót a tesóval szemben..kis óvatos ütögetés/rúgdalás-kezdemény..többször rászóltam, megbeszéltük, amikor mégis próbálkozott igenis kapott a kazére/lábára. Ha dühében dobálta a játékait, akkor mondtam neki, ha széttörik nem kap másikat, de azt hagytam. Toporzékolhatott is, és lehetett mérges is nyugodtan, de hugit nem bánthatja és kész-passz..Azóta tök aranyosak egymással, a kicsi majmolja ezerrel, amire még igyekszem figyelni, hogy ha a nagy épít valamit, a kicsi ne rombolhassa szét. Most a két egybenyitott szoba közé enmiatt raktunk az ajtó helyett rácsot is, hogy szét tudjam őket zárni úgy, hogy rájuk látok. Vagy ha nem figyelek eléggé, és a kicsi belegyalogol a dolgába, és feldöntötte, akkor én segítek neki újracsinálni. De nyilván ő sem bánthatja a kicsit, és a kezéből nem veheti ki a játékot (a szokásos játszóteres/játszóházas alapszabály).



    Alapvetően asszem egész jól megvannak, imádják egymást, a kicsi is vigyorog a nagyra, meg megnyugszik, ha látja, a nagy is "vigyáz rá", rögtön szól, ha olyat vesz a szájába a pici, amit nem szabad, stb, megvígasztalja ha sír, ha vhova mondjuk kettesben megyek vele, akkor már rögtön érdeklődik, hogy miért nem visszük a hugit, meg hogy vigyük őt is..



    egyedül a szobatisztasággal vagyunk gázban, nem tudom emiatt-e..dehát vminek lennie kell, nem normális a tökéletes család:))))

  • 2007.04.27 09:26:26atha

    szeszter, azért írtam mert nagyon jól kijöttetek a kis korkülönbséggel és ez nekem biztató...



    Szerencsére nem írtok rémsztorikat a tesók kapcsán. Én is sokáig biztos voltam benne, hogy nem lesz gond, mert Iván kb egy hónappal ezelőttig olyan volt mint egy élő "flower-power" reklám, mindenkivel barátkozott és a fogzásból eredő nyűgös időszakokon kívül állandóan csak mosolygott. Most kezdtem megdölni, mióta van ez az ütögetős-dühöngő korszaka, van két hónapom hogy kicsit letörjem. Én is annak vagyok a híve, hogy dühöngeni hagyni kell, az elfojtás nagyon rosszat tehet, csak ne verje agyon építőkockával újszülött hugát.



    Kicsit visszatérve az ütögetésre.. Tegnap kénytelenek voltunk vagy fél-háromnegyed órát a 40 fokos levegőtlen postán végigállni (senkit nem hatott meg a végére nyűgös gyerek és a jól láthatóan nagyhasú anyukája), a végén már a csak legvégső esetekben bevetett mobiltelefon sem kötötte le, eldobált mindent. Ekkor egy életem egy halálom felvettem az amúgy is sajgó hátammal, erre képzeljétek, két akkora pofont lekevert a 16 hónapos szaros, hogy arra már az intoleráns közönség is felhördült. Azt hittem elsüllyedek, persze halál-nyugodt hangon mondtam neki, hogy nem szabad, megpuszilgattam (erre többen láthatóan azt gondolták, hogy hülye vagyok amiért nem visszakézből adom neki vissza), de mivel folytatta, bekötöztem a kocsiba és hagytam elégedetlenkedni, dobálni magát.



    Szóval azt akartam kérdezni, nektek hogy sikerült az ütögetésről leszoktatni a felbőszült porontyokat?

  • 2007.04.27 09:40:34lencsilany

    marcangoló, kaposztalepke, bíztató, amit írtok, mi is 2,5 év korkülönbséget szeretnénk majd a tesók között!

    Szoktalak itthon emlegetni Titeket, egy-két nicket már tud is a párom, bár tegnap azt mondta: marcipánlepke:) Azóta ezen röhögök!

  • 2007.04.27 09:49:20Alvomacko

    atha: én biztos azzal a mozdulattal beb@sztam volna a babakocsiba. Bocs, a durva kifejezésért, de két pofon után nem hinném, hogy szelíden tettem volna le a gyereket...

    Engem is próbáltak megütni, de én a kezükre csaptam az első pillantban.

    Ma agresszív vagyok, brrrrr...

  • 2007.04.27 10:14:30rnagy8

    A barátaink kisfia is ütötte az anyját, de erőből, nem csak paskolta. Az apuka mindig rászólt, néha a kezére is csapott, mire az anyuka magához ölelte a kisfiút, hogy "ne bántsd apa, még pici". Csakhogy a gyerkőc már 5 éves, és még mindig csinálja, igaz ritkábban.

    Ezért baromi fontos szerintem, hogy a szülők ugyanazat a nevelési elvet kövessék. A kis piszok hihetetlenül kihasználja, hogy a szülők nem mindenben értenek egyet, és persze ahhoz húz, aki az engedékenyebb. Ha az anya sem hagyta volna, biztos előbb leáll.

    Ebből a történetből sajna nem lesz válasz Athának, mert a barátainknak még nem sikerült megoldani a problémát.

  • 2007.04.27 10:21:23atha

    Még azért nem akarom ütni, mert csak 16 hónapos :) és csak most egy hete fedezte fel a dühének ilyentén megnyilváníthatóságát (hú, de szép szót szültem). Gondolom "élvezi", hogy a saját erejével ekkora figyelmet lehet kiharcolni. Pont attól tartok, hogy ha nagyon látványosan reagálok rá, vagy megütöm érte, az csak olaj a tűzre. Ezért próbálnék inkább észérvekkel... egyelőre.

  • 2007.04.27 10:28:23p.eszter

    Atha! Nálunk az jött be, hogy lefogtam a kezét (nem durván, csak hogy ne tudjon megütni), s halkan beszéltem hozzá. Rá ment vagy 2-3 hónap, mire leszokott róla. Azóta, ha dühös, toppogatni kezd, meg hajigálja a játékait. :D Na akkor meg röhögök csöndben.



    Alvomacko! Akkor már ketten vagyunk harcias hangulatban ma. :)

  • 2007.04.27 10:35:09atha

    Topogás és dobálás az itt is megy, nem is bánom, ezek fokozásaként találta most fel az ütögetést.

  • 2007.04.27 10:39:55karakterelgető

    korkülönbség.... hmm, húgom én közöttem majdnem hat év van, de ezt csak felnőttkoromra voltam hajlandó elfogadni. Rémes érzés volt, hogy engem le se sz*rnak, mert a Kicsi így, a Kicsi úgy. Meg folyton rámsózták, ergo én a 10 éves "nagylány" nem mehettem ám csak úgy bringázni, vagy csavarogni, hanem a ház előtt kellett ülnöm és néznem a kis szarost, amint a haverjaival homokozik. Aztán később kitapasztalta,hogy ezt én mennyire utálom, ergo manipulálta anyánkat, hogy minél többször szívathasson engem. Hihetetlen agresszív kiscsaj volt, mindig rugdosott, de persze nem keverhettem le neki, mert "olyan kicsi". Summa summarum: soknak találom a hat évet, pláne h azért alakult így, hátha jobb lesz az anyagi helyzetünk egy tesóhoz, aztán persze nem lett. 2-3 évet tartok ideálisnak, persze, anyukáknak nem biztos, hogy jó, ha van egy pici baba, meg mellette egy épp a világot felfedezni készülő, már futkosni tudó kisgyermek. :)

  • 2007.04.27 11:16:08p.eszter

    A húgon és köztem is hat év van, nem szándékosan, csak a hugi nem akart jönni. :) Amíg kicsi volt, nagyon komáztam. Lehetett vele babázni, öltöztetni, cipelni, pont mint a játékot. (persze anyukám próbált leszerelni, ha túlságosan "kezelésbe vettem" :D) Amikor kamasz voltam, akkor nagyon sok probléma volt. rajtam lógott, feljött vki, nem hagyott dumálni. Aztán eljöttem egyetemre, s nagy lett a távolság. Most, hogy ő is felnőtt (23 éves, 1 hónap múlva lesz az esküvője), eltűnt a korkülönbség, nagyon jó a kapcsolatunk. Na de lényeg a lényeg: a 6 évet én is sokallom kicsit.

  • 2007.04.27 11:25:55aututi

    Három lányom van. A két kisebbik között másfél év sincs. A középső leánykám rendkívül szeretett babázni a kicsivel, de igen fantáziadús módon. Előfordult például, hogy belepisilt a bilibe, belemártogatta a babahajkefét, aztán azzal fésülgette a másikat.(Amúgy áldott jó gyermek lenne,ha nem akarna mindent szétszerelni.) Lányban is van ám eleven.

  • 2007.04.27 11:41:51karakterelgető

    p.eszter :) igen, lehet öltöztetni. Egyszer anyáék elmentek "a városba", rámbízták hugit. Egy idő után úgy ítéltem meg, hogy időszerű a pelenkacsere. Mivel ezerszer láttam anyámmal, pöpecül ki is cseréltem, meg átöltöztettem (nem tudom miért, biztos nem teccett, ami rajta volt). De semmi extra, minden okés volt. Anyám, mikor hazaértek és látta, hogy a húgom más ruhában van, hurkásra verte a hátam (mint akkoriban mindig). Nem tudom, mi baja volt. Szóval többet nem babáztam a húgommal, sőt, semmiféle babával.

  • 2007.04.27 11:43:24karakterelgető

    aututi: nem semmi a sztorid :) mindazonáltal lehet, hogy kiváló műszerész lesz a lányodból :)

  • 2007.04.27 11:55:31szanna

    -Lady Moon-! Nekem hasonló történeteim vannak, mint neked, pedig a húgom csak 2,5 évvel fiatalabb. Szerintem ami velünk történt, nem a korkülönbség miatt, hanem anyáink miatt volt.

  • 2007.04.27 12:05:09Tori

    nálunk 10+ év van tesóm és köztem, gyakorlatilag mindketten egykeként nőttünk fel. nem is kötődünk egymáshoz.

  • 2007.04.27 12:24:37szeszter

    azt hiszem a korkülönbségnél a szülőknek alapvetően azt kellene szem előtt tartani, hogy a gyerekeknek legyen jó, ne pedig nekik. Ismerősi körömben nekem is van olyan, ahol 10 év a korkülönbség báty és hugi között. Mert anyuka és apuka 8 (!) év alatt bírta eldönteni, hogy na jó legyen egy kistesó... Tori mintája alapján el tudom képzelni, mekkora testvéri kötődés lesz köztük...



  • 2007.04.27 12:27:09Tori

    Nálunk egyértelműen az volt az érv, hogy az egyik gyerek már önellátó legyen, anyámnak ne kelljen vele is bajlódnia.

  • 2007.04.27 12:54:06szanna

    A fiam és a lányom között 12 év van. Isi első dolga, hogy rohan a leányzóhoz, nekem csak akkor köszön, ha szólok, hogy én is itt vagyok. Amikor már nem szopizott Anna, megtanulta üvegből etetni, pelenkázni, tán egy hete megfürdette. Azt is mondta, hogy ha tudta volna, hogy ilyen jó, ha az embernek tesója van, akkor már rég könyörgött volna tesóért.

    A lánykám úgy néz fel rá, mint egy félistenre. Azt gondolom, hogy most nagyon kötődnek egymáshoz, remélem ez így is marad.

    Mindent megteszek azért, hogy ne romolhasson el a kapcsolatuk. Beszerveztünk egy csomó bébiszittert pl., hogy sose kelljen rábízni a kistesót, ha nincs rá kedve.

  • 2007.04.27 12:55:24szeszter

    Tori: no vmi ilyesmre gondoltam. Sztem ezek nem megoldhatatlan dolgok. A gyerekek nagyon tanulékonyak és értelmesek (is) tudnak lenni. Én nem bánom, hogy ilyen hamar bevállaltuk a másodikat. Biztos nem lesz egyszerű, de lehetetlen nincs, csak tehetetlen. Szóval nem félek.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta