SZÜLŐSÉG

Válságban a Poronty fogyókúraklubja

2007. április 17., kedd 10:20

Már nem akarok fogyni. Jól érzem így magam. Úgy tűnik, Katicának is jobban tetszik Nigella Lawson, mint Nicole Kidman, Janóka, bár hatvan deka visszakúszott rá, körüléri a múltkor beszűkített nadrágszíja. Detti nevű olvasónk kiszállt a csapatból, elmondása szerint nincs ideje fogyókúrázni. Hetty elbizonytalanodott az Update módszert illetően, Zita pedig töretlen kedvvel folytatja a kúrát: a szalonnát is kenyér nélkül eszi.


Tünde
56 körül
Azt hiszem, ez most az a súly, amelyet nagy erőfeszítés nélkül sikerült elérnem. Nem szeretnék átesni a ló túlsó oldalára és hajtani egy olyan célra, amely sok szenvedéssel és lemondással jár. Mert lehet, hogy elérem a kívánt 54 kilót, de közben fizikailag rosszul vagyok, szédelgek és legyengülök, valamint még magamnak is nehezen elviselhető hisztirohamok törnek rám, és ennek a gyerekek is isszák a levét.

A fogyókúra bevezető cikkében is írtam, hogy nem érdekelne a súlyom, ha arányos lennék. Közben viszont arra is rájöttem, hogy egy körte-alkaton nagyon nehéz változtatni és az sem biztos, hogy megéri. Különben is, most a nagy fenék a divat, hála Jennifer Lopeznek.

Lefogytam 3 kilót, normálisan étkezem, járok mozogni, kiegyensúlyozott vagyok, vidám és boldog. És ami a legfontosabb: két gyerek mellett is nőnek érzem magam! Ehhez pedig nem kell az, hogy halálra gyötörjem magam még egy kis fogyásért.

Jövő héttől részt veszek egy cellulitmasszázs-kúrán, hátha kicsit feszesebbek lesznek a combjaim, és eltűnik a narancsbőr. Az eredményekről természetesen beszámolok nektek. Alexandra módszere nem rossz: ha az ember megtanulja, hogy egy-egy étel melyik csoportba tartozik, viszonylag könnyen tartható. Éppen ezért a továbbiakban a hármas szakasz szerint fogok táplálkozni, azaz időnként beleférnek a hizlalóbb, mocsok módon csábító kaják is. És hogy teljes legyen a kép, megveszem az általatok javasolt sztriptízoktató dvd-t is. Csak aztán ne lepődjetek meg, ha bejelentem, hogy babát várok. De akkor mi lesz az alakommal???

Katica
58.5 kg
Ma megvolt a Nyári Szembesülés. Nem tudom, ti hogy csináljátok, én úgy, hogy amikor eljön az első igazán meleg tavaszi hétvége, és már végtelen kínosnak és ócskának érzem magam a bordó meg barna kordgatyákban, na akkor kidobálom a nyári ruháimat a polc hátuljából a franciaágyra, és felpróbálgatom őket, „jaj, már el is felejtettem hogy ez is itt van!” kiáltások izgatott keretében. (Világszám vagyok, Vegasban vagyont keresnék: soha egyik ruhám sem illett és illik semelyik másik ruhámhoz. Még egy ilyen öltözködésre érzéketlen nő nincs a planétán. Most már mulattat.)

Szóval kiderült hogy feljönnek, éppen csak, de feljönnek a nyári göncök, csupán mellben vagyok 15 centivel nagyobb, mint a baba előtt. (Hatalmasak! Van, aki egyszerűen nem tudja a szemét levenni róluk, rém mulatságos. Egyébként sokkal nagyobbnak látszom miattuk, úgy egyben is.) Az eddigi sikerek – ez a siker nekem: pár kiló fogyás, meg hogy tornázok egy hónapja, te jó ég! - persze pökhendire lazítottak, vacsorázgatok, sütizgetek, be kell valljam.

Én itt a fogyi klubban a „szoptatós-nem rég szült” játékos vagyok, de most már a kicsimet etetném almával is... (De nem eszi.) Hangyányit már – jaj, a Kismama magazin szerkesztői fel ne gyújtsanak érte! – icipicit már néha jó lenne egyedül lenni a testemmel, testemben. Csak ha a szoptatások már ne négyóránként lennének… Persze akkor meg ez fog hiányozni.

Ma láttam a Nicole Kidmant egy filmben, és úgy nézett ki, mint egy életre kelt szépséges gyufaember. Ezt akarom? És láttam a héten a Nigella Lawsont, aki a kerek csípőjét, úgy ringatta csokiolvasztás közben, mint egy ezeregyéjszaka hercegnő. Ezt akarom? Konzisztencia-javulást akarok, Nigella stílusában. (Meg egy cigit néha.)

Janóka
107,7 kiló
Sajnos az erős diéta nem jött be, pontosabb alig volt alkalmam diétázni a héten. Nem tartottunk ugyan kifejezetten evős napokat sem, de a lakásfelújítás most jutott el arra a pontra, ahonnan már csak jobb lehet, ugyanis semmi nincs a helyén. Így szinte egész héten rendeléses kajákon kellett élni, és bár igyekeztem önmegtartóztató lenni, a kecsegtető finomságok helyett leveseket és főzelékeket rendelni, az a hatvan deka valahogy csak felszaladt rám.

Pedig most már a mozgásra sincs panaszom: bár nem vettem Carmen Electrás sztriptíz dvd-t – valószínűleg azt férfiember úgysem azért venné meg, hogy ugrafickálva a fenekére csapdosgasson –, de a lakás hét helyiségének összes bútorát ide-oda pakolgatni és a panelt furkálni ütvefúróval, nos, ez legalább olyan jó mozgáskúra (bár kevésbé mulatságos annak, aki látja). Szóval ez a hatvan deka úgy jött vissza, hogy nem érzem nagyobbnak a hasamat – továbbra is a szűkítés utáni új lyukat használom a nadrágszíjon –, és az erőnlétem sem lett rosszabb.

A közérzetem is csak annyival, hogy a jövő héten megint menni kell a dokihoz újabb kontrollra. Ez óhatatlanul újabb vérvételt is jelent, és ráadásul tudom, hogy a vérnyomásom is magasabb lesz nála, mint itthon, ami megnehezíti majd, hogy megmagyarázzam neki, miért tűnt jó ötletnek a gyógyszer elhagyása.

Hetty
59 kg még mindig
Kezdek kicsit kételkedni az update-ben. Egészséges, az igaz, mert jól érzem magam a bőrömben, nem vagyok éhes és számomra is meglepő módon nem kívánom sem az édességet, sem a rágcsálnivalót. Akkor sem estem kísértésbe, mikor elvittem a családot fagyizni vasárnap déután.

Viszont egy dekával sem mutat kevesebbet a mérleg, pedig most már szeretnék látni valami változást. Férjem szerint határozottan változok, eltünt a puhaság a hátsómról és feszesedek. Mondja ő. És bizonygatja, hogy tényleg így van, és nem azért mondja, hogy lelket öntsön belém.

Mindenesetre vettem egy digitális mérleget, az mégiscsak pontosabb. De az sem mutat kevesebbet. Kicsit el vagyok keseredve. De kitartok még egy-két hétig annak ellenére, hogy szerintem minden változás inkább tudható be a heti két aerobiknak, mint az Update-nek.

Zita
61 kg
Vasárnap este szalonnasütést rendeztünk a húgomékkal és apukámmal. Igyekeztem minél kevesebb kenyeret enni, inkább paradicsommal és paprikával ettem a szalonnát.

Este ráálltam a mérlegre. 61 kiló voltam, tehát a húsvéti evészet miatti plusz lement.

Töretlen a kedvem, remélem, ti is így vagytok vele. Már ez a néhány kiló fogyás is sokat javított a közérzetemen.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.04.17 18:17:49Alvomacko

    másutt: asszem pont ez ma a legújabb poszt. :-))))

  • 2007.04.17 18:25:55másutt

    hehe. benyomtam, hogy 'komment kuldese' es utana lattam, sebaj.

    mivel 35 vagyok es az elsommel terhes es nagy a mellem :-) ... es mellekrol irtunk (masik cikk itt) ra van allva a szemem.

  • 2007.04.17 19:07:49titi

    Rám is feljönnek a régi ruhák. (Mint Katicára.)

    Csak valahogy másképp állnak :))

    Csak hogy a hasamat említsem: korábban csípőtarajtól csípőtarajig ért oldalt, felfelé max köldökig merészkedett. Most: oldalt túllóg mindkét csípőtarajon, fönt pedig szegycsontig húzódik. Alul a két császármetszés vágása pedig olyan, mintha a hasam ALÁ öltötték volna, azaz ETTŐL bugyrot vet.

    De már tudom a megoldást! Holnaptól szemüveg nélkül állok csak tükörbe! (Szerencsére már unom a saját rinyámat!!!!)

  • 2007.04.17 19:19:04hanna

    4 óránként, Katica? Irigyellek, Lea hat hónapos, eszik már gyümit és két óránként szopik, éjjel-nappal. 4 óra, az egy álom lenne. De egyébként csak mórikálom magam, nem zavar, és valszeg az én "hibám" is, mert egyszerre csak keveset tud fogyasztani.

  • 2007.04.18 09:45:53titi

    hanna, dettóban voltam én is. Aztán egyszer csak 10 hónapos korában magától elaludt este 9-kor és csicsilt reggel 7ig. És ez azóta is így van.

    Szóval, tarts ki! Lea majd megérik a "feladatra" :)

    (Egyébként azóta hízok, mióta a gyerek rendesen alszik.)

  • 2007.04.19 08:21:00titi

    Fogytam egy kilót!!

  • 2007.04.19 08:31:15szanna

    Gratula Titi!



    Én híztam 2-t. Valamiért rosszul érzem magam a bőrömben. Egyre jönnek a hisztik, amiket nem engedek szabadon, de ehhez az kell, hogy egyek valami édeset. :((

  • 2007.04.19 08:56:08laili

    jidele: még ne foglalkozz vele milyen az alakod ami tudom nehéz de TÉNYLEG változni fog csak adj időt a testednek.Én sem hittem el mikor mondták de igaz, persze oda kell figyelni, meg alkati kérdés is de egyenlőre ne izgulj:)

  • 2007.04.19 09:42:00Leona

    jidele, inkább 4,5 hónapot adj magadnak! Állítólag u.annyi hónap kell a le-iránynak, mint a fel-nek. Ez -ha jól tudom- esetedben 38 hét. És ez nálam minden fogyókúra nélkül így volt. Na jó, maradt még két kiló, de azt majdcsak megveszi tőlem valaki... :)

    Ne mondj már ilyet, hogy rettenetesen nézel ki, mikor olyan szép vagy; meglestelek ám benneteket! (A wiwen keresztül)

  • 2007.04.20 10:51:53Dexter68

    Leona: sajna ugyanannyi hónap alatt nem sikerült még lefogynom, mint meghíznom... felfelé könnyebben haladnak a kilók.



    Bár most a kúrának köszönhetően 4 kilóval vagyok kevesebb, tehát már „csak” 120 kiló vagyok. Az eleje mindig ilyen könnyű: megy szépen kifele a víz a testemből. A 8. kilónál szokott megállni hetekre. Na olyankor nehéz nem feladni :o))). De most nem fogom.

  • 2007.04.20 11:04:10Hicudzsi

    Jidele!

    nekem az igényszerinti szoptatástól kb. a 6. hónap után leröppentek akilók.

    Most itt Angliában 4 visszajött :( (A hülye kajáktól)



    Szóval szerintem érdemes várnod vele.

    A fogyókúra - ami nem sport alapú - nem egészséges a babára nézve, mert méreganyagokat ürít a szervezetből amik az anyatejben nagyobb adagban jelennek meg.



    Mi nagyon ügyik vagyunk a férjemmel együtt. Így sokkal könnyebb csinálni :)

    Már egy-egy kiló lement, pedig csak a 90 napos első kát napján vagyunk tól, most jön a harmadik.

    Szerintem már az sokat segít, hogy emberi qadagokat eszünk és nem össze-vissza.



    Dexter68! Hajráááá :)

  • 2007.04.20 11:06:36Leona

    Dexter68: Hát, sajna van ilyen is, és hidd el, drukkolok, hogy sikerüljön!
    Éppcsak szerintem Jidele nem hízhatott a képek alapján túl sokat a terhesség alatt, és neki nagy esélye van rá, hogy magától lemenjen a nagyja. Én nem akartam anno szülés után 6 héttel fogyizni kezdeni, és kiderült, hogy nem is kellett volna. (Nem vagyok karcsú sem, de a terhesség előtt sem voltam az.) Csak el szerettem volna neki mondani, hogy ilyen is van. Meg arra is emlékszem, milyen érzés volt közvetlenül szülés után lenézni a barba-mama-szerű testemre. (Ez nem jelenti azt, hogy másé is olyan, nekem olyan volt.) Jó, hogy akkor ott volt a párom, aki megérttette velem, hogy így is lehetek szép. Szeretném, ha ezt minden friss anyuka érezhetné, Jidele is, mert bár személyesen nem ismerem, a kommentjein keresztül nagyon megszerettem őt. (Többek közt őt is.) Szóval: Jidele, szép vagy!!!! Szeretünk! Dexter 68: hajrá, drukkolunk!

  • 2007.04.20 11:13:06Alvomacko

    Leona: mi is szeretünk téged! :-)

    Éljenek az optimista emberek! Imádom őket.

    A pesszimistákat meg azért, mert olyan édes kis nyavalygósak. :-)

  • 2007.04.20 13:35:14Leona

    Ó, Alvómackó, drága "druszám", egészen a könnyekig meghatottál. Főleg mert én inkább az édes kis nyavalygósak körébe sorolnám magam, én csak másokba tudom önteni a lelket (vagy remélem, hogy tudom...), miközben csendesen iszogatom a kis borocskámat. :)

    Viszont a súlyomon tényleg csak ritkán szoktam aggódni. Utoljára 14 évesen fogyóztam, akkor a hirtelen serdüléssel együtt hirtelen jött fel sok felesleg is, ennyi.

    Egyébként meg már feltűnt, hogy a te szívedbe mindenki belefér. Nem lehet, hogy ez okozza azt a pici túlsúlyt? Vagy azt már megoldotta a szék? :)

  • 2007.04.20 13:46:41Alvomacko

    Leona: óóóó, micsoda magyarázat. Ez tetszik! Ezt terjeszteni fogom. Mármint a túlsúly magyarázatodat.



    Ööööö, a szék nem oldotta meg még. De dolgozom az ügyön. :-))))



    Most épp valami furcsa fázisban vagyok, de biztos elmúlik majd ez is. A társadalmi problémák, a közösségek problémái izgatnak. Valami hülye tenniakarás motoszkál bennem.

    A saját életemet már helyreraktam, azzal már nincs mit foglalkozni, most globális problémák izgatnak.



    Én alapból minden embert jónak látok. És akkor sem lesz rossz, ha nem egyezik a véleményünk. Az mindig elgondolkodtat. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy honnan veszem a bátorságot, hogy kijelentsem, hogy az enyém a fehér, az övé meg a fekete...



    Asszem blogot fogok írni... Mostmár muszáj. :-)

  • 2007.04.20 13:55:27Leona

    Alvómackó, mért nem indulsz szépségversenyen? Ott buknak az ilyen világmegváltó-csajokra :) Én biztos ott csápolnék az első sorban.



    Ugye nyilvános lesz a blogod? Én szivesen követném!

  • 2007.04.20 14:03:37Alvomacko

    Leona: írtó aranyos vagy! Még sosem mondtak nekem ilyesmiket.

    Énrám sosem volt senki kíváncsi. Én csak egy kis szürke egér (na, jó mackó, és barna) vagyok.



    És különben is nagy az orrom, meg "szétszaladtak" a fogaim. :-)

  • 2007.04.20 14:05:32Alvomacko

    Ja, és ilyen "világmegváltó" csak azóta lettem, mióta ide irogatok. Tökre le is vagyok döbbenve, hogy mi történt velem.

    Már barátaim sem voltak.



    Úgyhogy nagyon-nagyon sokat köszönhetek nektek!



    És szóljatok, ha túl sok vagyok és ne dumáljak már ennyit!



    Most fülig ér a szám. Az egóm meg ezer! :-)))))

  • 2007.04.20 14:12:24Dexter68

    Köszönöm a bíztatást :o))))

    Eddig a csúcs 27 kiló volt fél év alatt, és azt tartottam is tök sokáig, úgyhogy remélem, nemsoká 100 kiló leszek.

    Száz kiló alatt meg a férfi karácsonyfadísz, mint tudjuk ;o)))

  • 2007.04.20 14:13:42Leona

    Nekem sem voltak barátaim. A nagylányom le is égetett az oviban. Mikor felelősségre akarták vonni valami miatt az óvó nénik, és megkérdezték tőle, hogy "anyukád ugye nem viselkedik így a barátaival?", akkor a csajszim összeráncolt szemöldökkel felvilágosította őket, hogy: "anyukámnak nincsenek barátai! Anyukámnak csak a tévében vannak barátai!" És még toppantott is hozzá a lábával.

    Utólag kiderült, hogy a "Barátok közt" c. sorozatra gondolt, amit én nem is szoktam nézni, a férjem is csak havi egyszer. NA, akkor éreztem magam naggggyon szánalmasnak. És jó, hogy valamelyest itt mintha volnának barátaim, és gondolkodom azon a Margitszigeti izén is, hogy valahogy csak el kéne menni, nincs az a Nagyfalu oly messze...

  • 2007.04.20 14:14:34zsuli

    Alvómackó: ha nem is tudja mindenki olyan szépen megfogalmazni, mint Leona, titokban más is elismeri, hogy szuper csaj és anya lehetsz! :)

  • 2007.04.20 14:17:35Leona

    Most akkor írtó vagy aranyos -nem mindegy :)

    Ja, és dehogy vagy sok! (mármint Alvómackó)



    Az ezer meg egy jó szám, de majdcsak lesz az több is :)



    Dexter68 - mint karácsonyfadísz :)))))

    Azért így könnyebb drukkolni, ha egy konkrét kép lebeg a szemem előtt...

  • 2007.04.20 14:28:43Alvomacko

    Dexter68: akkor nekem nincs is karácsonyfadíszem. :-(



    Na, mára elég legyen itten a mackólelkek simogatásából. :-)

  • 2007.04.20 14:33:32Leona

    Igenis, macikomám, vettük az adást!

    Megyek is tovább gyógyulgatni. Vagy teregetni. A munkából mára elegem van.

  • 2007.04.20 14:36:40Alvomacko

    Leona: munka? A kommentezés neked munka? :-))))

  • 2007.04.20 14:54:07másutt

    hol van jidele kepe? ;-)

  • 2007.04.20 15:14:06Alvomacko

    http://www.kep.tar.hu/avizsofi/50459995

  • 2007.04.20 17:36:18Leona

    Alvomacko, teljesssen fel vagyok háborodva! Ma már a második csarnokomat számolom!
    Kommentezés közben nemcsak a világot lehet megváltani, hanem dolgozni is. Nekem legalábbis megy. Mondom egészen addig, míg az első csarnokom össze nem dől. Brrrrr....
    Na igen, mert miután hazahoztam a gyerkőcöket (közben majdnem elütöttek bicóval), csak nekiálltam újra. Hétfőre kell, a hétvége meg elég zűrös lesz, betegen meg nincs túl sok kedvem éjszakázni...

  • 2007.04.20 18:21:07Alvomacko

    Leona: te tervezel? Meg beteg vagy? Mi bajod van?

    Amúgy én is dolgozom. Néhány kimutatást én is legyártottam ma. Meg megmondtam a tutit, hogy mit hogy kellene. Szerintem. :-)

  • 2007.04.20 22:33:01másutt

    ah jidele, tundi-bundi! :-D nekem is ilyen aranyos pici baba kell es meg honapokig kell varni! szepek vagytok mindannyian.

  • 2007.04.21 09:02:59Leona

    Alvomacko: igen tervezek (statika), és igen, ezúttal hivatalosan is beteg vagyok: arcüreg-gyulladás. Nem lenne oly vészes, ha nem szédülnék ennyire, meg ha nem lenne letiltva, hogy kimenjek a lakásból. Ez utóbbit a gyerkőcök nem tolerálják annyira. Merthogy nekik is bent kéne emiatt csücsülni, amit egy délután sikerült csak megvalósítanom eddig. De hát úgyis mindegy, mert a bölcsibe-oviba csak el kell jutnom valahogy, a szédülés miatt meg nem merek vezetni.
    És te miket mutatsz ki (a fogad fehérén kívül:) )?
    Megmondtad a tutit? És van még munkahelyed? :)))
    Tényleg, ma is dolgozol? A férjem igen, meg majd nekem is kéne....

  • 2007.04.21 09:15:05Alvomacko

    Leona: ja, megmondtam a tutit. Csak féle, hogy nekem kell majd megavlósítanom is. :-)

    Igen, dolgozom. Van még munkehelyem. :-)

    Miket mutatok ki? Háááát, hogy ki hogy dolgozik. A terveit teljesíti-e. Valami ilyesmit. :-)

  • 2007.04.21 11:16:27a:a

    Leona: ha eljöttök a szigetre, és mi itthon leszünk, előtte cuccoljatok fel hozzánk, kicsi a lakás, de arra elég, hogy lepakoljatok, pisi, kicsi felfrissülés, és induljunk a szigetre. Gondold meg...

  • 2007.04.23 10:26:41Dexter68

    Válsáááág! Pont egy hete csinálom, és két napja nem fogytam! most mi lesz?

    (úgy látszik, ennyi volt a víz :o))

  • 2007.04.23 10:28:07druantia

    Áááá, én összevettem mindenféle fogyókúrás cuccot, és be is vágom őket. Közvetlenül a milánói után, desszertnek.

  • 2007.04.23 10:51:12potyeszka

    Hehe,az este letoltam 2szelet szalonnát,de olyan finomat amit még nem ettem,zöldséggel,és utánna küldtem 3szelet ananászt,hadd égesse a zsírt.DDD

  • 2007.04.23 10:52:11Alvomacko

    Én meg elolvasom a fogyókúra tippeket, bőszen bólogatok, hogy igen, igen, majd a jövő hétfőn én is kipróbálom egy kicsit. De most tojásos nokedlit főzök vacsira. :-)

  • 2007.04.24 11:12:182cica

    Sziasztok!
    Naggyon örülök, hogy rátok találtam! Ezer éve keresek szoptatós-fogyós anyukákat. Ugye csatlakozhatok?
    Én minden reggel elkezdek fogyózni csak napközben valahogy elferdül a dolog.
    Rólam: 30 éves, 173 cm-es 65 kg-os örök szoptató vagyok. Első cicám (a 3,5 éves fiam) 31 hónapig szopizott fanatikusan, vele sikerült leadni 14 kilót.
    Második cica most 5 és fél hónapos.
    Az a 6-7 kiló amitől szeretnék megválni nem tűnik soknak csak irtó makacs és ragszkodó. De majd most, hogy itt vagyok menni fog. Ugye menni fog?!
    :-?

  • 2007.04.24 11:15:28titi

    menni fog! :)

  • 2007.04.24 11:20:18Hicudzsi

    2cica!

    Nekem is két gyerkőcöm van és én is 65 kilóról kezdtem a múlt héten.

    A 90 naposba vágtam bele, mert a férjemnek egyedül nem ment és csatlakoztam hozzá.



    Szerintem menni fog, csak tornával kell kezdened. Mert amíg ilyen pici a kisebbik gyerkőc nem nagyon lehet diétázni :(

  • 2007.04.24 11:25:44rnagy8

    lehet, hogy kicsit off: Én is minden nap belekezdek a diétámba. 29 hetesen nem fogyózom természetesen, de terhességi diabétesz miatt oda kell figyelnem az étrendemre.

    Csak az a drága uram ne hozna nekem lúdlábtortát...így nagyon nehéz.

    Nyugtassatok meg, hogy 8,7-es 2órás cukorral is lehet azért néha elcsábulni. Doki, nődoki és védőnő is csak annyit mondott figyeljek oda.... na de mennyire?

  • 2007.04.24 12:13:022cica

    Hicudzsi!
    Én érdeklődtem a 90 naposról a Mindmegettén, ott nem ajánlották szoptatósoknak. Te is vigyázz vele ha van szopisod! Egyébként hajrá! Piszok nehéz lehet.

    magy8!
    Az elsővel én is cukros voltam. Oda is figyeltem meg nem is (igen sokszor elcsábultam). A gond az volt, hogy a 26. hétig több mint 10 kilót híztam. Aztán persze a diéta miatt már kevesebbet. Mégis állítólag a cukor miatt született a fiam 4400 grammal, de egészségesen!

  • 2007.04.24 12:47:492cica

    Ja, és tornával kezdtem-ma reggel- ki fogtok nevetni- a kismamatornával, mert fittség tekintetében olyan formában vagyok mint 8 hónapos terhesen, sőt még úgy sem, úgyhogy azt gondoltam jó lesz ez nekem kezdésnek.

    Érdekes, de a terhességem alatt meg tudtam állni, hogy nem eszek annyit, sok gyümölcs, zöldség, semmi szénhidrát, cukor. Most meg a szülés után majdnem 6 hónappal ki tudnám enni a hűtőt együltő helyemben a nap bármely szakában. Biztos a szopi miatt!?

  • 2007.04.24 12:51:10marcangoló

    Magy, nekem 7,8-as cukorral sem lehetett (volna)elcsábulni, de dokija válogatja. Én azért azt szűrtem le, hogy a gond nálam a terheléses cukorvizsgálat előtti egész napos szénhidrátzabálással volt.:-) Utána soha nem sikerült 7,8-as értéket produkálnom, mikor itthon méricskéltem. De mondd meg a zuradnak, hogy hozzon inkább túrórudit, abban csak 8 gramm szénhidrát van. ;-) Én alig híztam, a lányom meg 3200 grammos lett. Gyanús, hogy kutya bajom sem volt....

    2cica, az én fiam 8 hónapos volt, mikor elkezdtem a 90 napost, gyümölcsnappal, mindennel, végigcsináltam, a tejmennyiség semmit nem változott, csak én. A fiam utána vígan szopizott még vagy 15 hónapig. De ez nem garancia, csak egy példa.

  • 2007.04.24 13:18:442cica

    marcangoló, nekem gyakran úgy is változik (csökken) a tejmennyiség, hogy nem is fogyózom. Ilyenkor aztán rákapcsolok az evészetre. Te hogyan csinálod? Sok folyadék? Nekem ez nem jön be mindig, pedig igény szerint szopizunk.

  • 2007.04.24 13:48:13rnagy8

    29.héten 7 kilónál járok, de ebből 4-et kihánytam az elején (tehát kiindulásihoz képest 3kg plusz, nem tudom melyik számít).

    Babszemke most 1100gram, a 4d-n 10-12 nappal későbbre számolták, mint a menzesz szerint, remélem ez nem a cukor miatt van.

    Hmmm Túrórudi jó ötlet, szeressem. :o)

  • 2007.04.24 13:58:512cica

    magy8! Nem akartalak megijeszteni. Manó 59 cm-rel és 39-es fejkörfogattal született, tehát egyébként is nagy baba volt. Az apja és én is nagyok vagyunk. Fél évesen 11 kiló volt, pedig akkor már nem az én cukros vérem táplálta. (A terhességgel a cukrosságom is elmúlt.)

    A diétát érdemes mindenképpen betartani azért, mert még ezer más problémát is okozhat a terhességi diabetesz, de ezt a dokid biztosan elmondta.

  • 2007.04.24 14:07:44rnagy8

    Igazi paraterhesnek érzem néha magam, köszönöm a bíztatást. Holnap úgyis megyek dokihoz, lekonkretizálom mit szabad és mit nem.

  • 2007.04.24 14:10:33marcangoló

    2cia, nem tudom, hogy csinálom. Iszom, amennyit kívánok, ez kb. olyan 3 liter körül van naponta. Meg nem foglalkozom vele. Meg sem fordult a fejemben, hogy gond lehet a tejjel...

  • 2007.04.24 17:25:13Hicudzsi

    2cica! de aranyos vagy :)

    Igen én is megkérdeztem erről szoptatási tanácsadót, de a kisebbikem - aki szopizik - már elmúlt két éves, na meg ritkán cicizik, így csinálhatom. Zöld utat kaptam :)

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta