Megtagadja az abortuszt több brit orvos

Példátlan számban tagadják meg brit orvosok a művi terhesség-megszakítások elvégzését, és a jelenség rövid időn belül a beavatkozás hozzáférhetőségének súlyos mértékű korlátozásához vezethet - áll a brit Királyi Nőgyógyászati és Szülészeti Kollégium (RCOG) szerdán közzétett figyelmeztetésében.


Nincsenek pontos számok arról, hogy hány brit orvos nem hajlandó lelkiismereti okból abortusz végrehajtására, de az RCOG szerint a rendelkezésre álló nem hivatalos adatok arra utalnak, hogy a probléma "széleskörű", írja az MTI.

Angliában és Walesben évente mintegy 190 ezer abortuszműtétet hajtanak végre, de az állami egészségügyben (NHS) dolgozó nőgyógyászok egyre erőteljesebb vonakodása miatt az utóbbi tíz évben 20 százalékról 40 százalékra nőtt az egészségügyi magánszektorban elvégzett, az NHS által fizetett művi terhesség-megszakítások aránya.

Ann Füredi, a Brit Terhességi Tanácsadó Szolgálat (BPAS) vezérigazgatója a The Independent című, vezető brit liberális napilap hétfői kiadásának azt mondta: a jelenség miatt valós válság kezd kibontakozni. A szakértő szerint ha nem sikerül kezelni a problémát, öt éven belül súlyos mértékben leszűkül a hozzáférés ehhez a beavatkozáshoz.

Az abortuszok száma jelenleg rekordszinten van Angliában és Walesben, ahol a nők egyharmada esik át élete során ilyen műtéten. Sok orvos úgy gondolja, hogy miután a fogamzásgátló eszközök ingyenesen kaphatók az állami egészségügyben, a nők "semmilyen kifogást nem találhatnak", ha szándékuk ellenére teherbe esnek. Ann Füredi szerint azonban ez "rendkívül naiv álláspont", ugyanis nem tervezett terhességek "mindenféle lehetséges okból bekövetkezhetnek", számol be az MTI.

Kate Guthrie, az RCOG családtervezési szóvivője azt mondta: a fiatal orvosok közül egyre többen nem is vesznek részt az abortusz elvégzéséhez szükséges képzésen. A szakértő velősen úgy foglalta össze az okokat, hogy az "abortuszért nem jár köszönet, az abortuszért leköpik az embert ... ki dicsekedne házibulikon a barátainak azzal, hogy terhességeket szakít meg?"
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek