Nem szülheti meg gyermekét egy brit asszony

Minden létező hazai és európai jogi fórum eltiltotta saját gyermeke megszülésétől azt a brit asszonyt, aki daganatos megbetegedése következtében természetes módon nem eshet teherbe, a kezelés előtt lefagyasztott embrióinak beültetéséhez viszont volt partnere - a reménybeli gyerekek biológiai apja - már nem járul hozzá.


A hosszú ideje folyó, Nagy-Britanniában végig feszült figyelemmel kísért jogi harc utolsó csatája az Európai Bíróság fellebbviteli fórumán zajlott és Natalie Evans teljes vereségével végződött: a bíróság keddi végzésével az eddig eljáró brit jogi fórumok, valamint a strasbourgi európai emberi jogi bíróság tiltó végzéseit hagyta jóvá.

A jelenleg 36 éves, Wiltshire grófságbeli asszony petefészkét a rákellenes kezelés során el kellett távolítani. Még ezt megelőzően, 2001-ben, több kinyert petesejtet - Natalie Evans akkori élettársa, Howard Johnston közreműködésével - laboratóriumi körülmények között sikeresen megtermékenyítettek, és a későbbi szülés reményében hat embriókezdeményt lefagyasztottak.

A pár útjai azonban 2002-ben szétváltak, és Johnston visszavonta az embriók beültetéséhez és kihordásához adott hozzájárulását. Natalie Evans bírósági úton próbálta kimondatni, hogy joga van a saját testéből kinyert petesejtek visszaültetéséhez és gyermekei megszüléséhez. Ám az összes létező brit és európai jogi fórum, és most már a legfőbb európai bíróság is elutasította ezt, mondván: az apa beleegyezése is szükséges, ami Johnston hozzájárulásának visszavonásával már nincs meg.

A meg nem született gyermekeiért küzdő nő még azzal is megpróbált érvelni, hogy ha betegsége előtt Johnstontól - annak tudtán kívül és beleegyezése nélkül - teherbe esett volna, akkor is joga lett volna megszülni a gyereket. Ez azonban nem bizonyult jogilag értelmezhető érvnek, mert a brit törvények mesterséges megtermékenyítéssel létrehozott embriók esetében a beültetéshez kifejezetten előírják mindkét szülő írásos beleegyezését.

Natalie Evans még mindig nem adta fel a reményt. Az Európai Bíróság keddi végzése után közzétett sajtóközleményében kétségbeesésének adott ugyan hangot amiatt, hogy soha nem lehetnek gyermekei, közölte azonban: még egyszer megkérdezi egykori partnerét, hogy hajlandó-e meggondolni magát. Johnston azonban nem sok okot ad volt barátnőjének a reménykedésre. A végleges bírósági döntés után tartott rövid sajtóértekezletén kijelentette: a józan ész győzelmének tartja az ítéletet, és továbbra is fenntartja a jogot annak eldöntésére, hogy kivel és mikor alapít családot.

Ha esetleg az utolsó pillanatban meg is gondolná magát, erre nincs sok ideje: a brit törvények értelmében az embriókat, ha addig nem ültetik be őket, ötévi tárolás után meg kell semmisíteni. Az öt év tavaly októberben letelt, és a jogi vita tárgyát képező embriókat csak a bírósági eljárásra való tekintettel nem semmisítették eddig meg.
Oszd meg másokkal is!
Mustra