Idő kell az apa megszületéséhez

Zanza!

Vajon melltartó van rajta, vagy magától ilyen jó a cicije? Vajon már ma megtudhatom?

Fogok-e neki tetszeni? Milyen édes gyerekünk lenne!


Kitaláljátok, melyiket gondolja egy nő, és melyiket egy férfi az első randin?


Már az első randit is másképp várja egy nő, és másképp egy férfi. Miért lenne hát később egyforma a gondolkodásmódunk, viselkedésünk, amikor anya és apa válik belőlünk?

És mégis. Családi tanácsadóként nem egyszer azt tapasztalom, hogy a gyerek megszületésével, sokan mégis azt várják el életük párjuktól, hogy szinte második anyaként pelenkázzanak, büfiztessenek, süssenek, mossanak, vasaljanak. Tisztelet a kivételnek. Persze nem azt mondom, hogy mindezeket nem képes egy férfi is megcsinálni, de jobban járnánk, ha hagynák, hogy mindezek az igények bennük fogalmazódjanak meg, és ne elvárás legyen belőlük.

Kétgyermekes anyukaként nem szeretnék érzéketlennek tűnni saját nemem irányában. Én is pontosan tudom, hogy mit jelent egész nap pelenkázni, szoptatni, büfiztetni, stb., és milyen jó, amikor betoppan valaki és egy picit  át lehet „ruházni” méhünk gyümölcsét, és lehuppani a fotelbe, csak úgy nézni magunk elé. De higgyétek el mi járunk sokkal jobban, ha hagyjuk a pasinkat is megszületni apaként.

Gondoljunk csak bele, nekünk kilenc hónap áll rendelkezésünkre, hogy felfogjuk a felfoghatatlant, hogy immáron egy életen át felelősséggel tartozunk egy kis Porontynak. Már semmi sem lesz olyan, mint régen volt. Aztán mi vagyunk azok, akik megszüljük az új életet. Nekünk segítenek a hormonok, az anyai ösztönök.

A férfiak mindebben hátrányban vannak. Hiába látják, hogy nő az „asszony” hasa, esetleg még arra is rávehetőek, vagy esetleg még szívesen is teszik, hogy megérintsék a hasunkat, és ezen keresztül fel tudják venni a kapcsolatot a méhünkben fészkelődő magzattal. De igazán csak akkor találkoznak testközelből a kis jövevénnyel, amikor már kibújt. Egyes apukáknak akár kilenc hónapig is eltarthat amíg felfogják, hogy tényleg apák lettek. Persze akad olyan férfi is, aki már a kezdet kezdetén rutinosan és szívesen pelenkázza gyermekét.

Szerintem abban sincsen semmi rossz, ha csak később fűződik szorosra a szál apa és gyermeke között. Anyaként tudom, hogy mennyire jó látni, amint apa és gyermeke játszik, amint a férfi, akibe szerelmesek vagyunk apaként is elkezd funkcionálni. Azonban mindez biztonságosabban fog működni, ha hagyjuk  a saját medrében folyni, nem siettetjük a folyamatot, nem akarjuk mi meghatározni párunknak, hogy hogyan legyen jó apa.

 Nem véletlenül van egy gyereknek szerencsés esetben egy apja és egy anyja. Egy anya számomra elsősorban az elfogadást és a befogadást képviseli. Az apa pedig inkább a világgal való viszonyt. Persze ez nem azt jelenti, hogy a szerepek nem keveredhetnek, és, hogy egyik szereplő ne tudná mindkét funkciót ellátni. Azonban nem kell feltétlenül patikamérlegen méricskélni, hogy ki hányszor pelenkázott, ki hányszor fürdetett, és így tovább.

Regős Judit

Szülők Háza
Blogmustra