Az ablakon menekült az álterhes asszony

Ötösikrekkel ámította férjét - és a sajtót - jó ideig egy álterhes asszony Kínában, ám kiderült, hogy csak "nullás ikreket" vár, vagy legfeljebb "rongybabákat", írja az MTI.


A 23 éves nő valóban terhes volt, de csak két gyermekkel, mígnem hónapokkal ezelőtt elesett, és elvesztette ikermagzatait. Mivel nem akarta autóbalesetből éppen lábadozó férjét elkedvetleníteni, nem mondta meg az igazat, és megtoldotta az eredeti gyermekáldást még hárommal. Eléggé túllőtt a célon, mert a férje ugyan nagyon örült, ám az ötösiker ritka, és a helyi sajtó hamarosan valóságos sztárt csinált a ruháját hastájon egyre több ronggyal kitömő nőből.

A lelepleződés azután egy orvosnak volt köszönhető, aki ellátogatott az asszony otthonába, hogy megvizsgálja a kismamát, ám legnagyobb döbbenetére a hatalmas hasú terhes asszony fürgén kiugrott előle az ablakon és elrohant.

A férj már megbocsátott nejének. Mint mondta, az ötösikreket részben azért hitte el, mert az utcán egy öreg hölgy megtapintva a "rongyos" kismama pulzusát, egyértelműen megerősítette, hogy öt gyermek van a méhben. A férj egyébként nem terhelte várandósnak hitt nejét testi közeledésével, és még csak nem is látta pucéron áldott állapotban.
Oszd meg másokkal is!
Mustra