Kéthavi alvástól foszt meg az újszülött

Első életéve során átlagosan két hónapnyi alvást von meg szüleitől egy gyerek, legalábbis ez derül ki egy angol felmérésből. A megkérdezett friss anyukák és apukák rendszeresen másfél órával kevesebbet alszanak, mint szoktak, ami heti egy teljes éjszakányi alvásnak felel meg, egy év alatt pedig 68 éjszakának.


Az újdonsült szülők mintegy fele veszekszik házastársával azon, melyikük alszik kevesebbet. A Tomy játékgyártó cég által szponzorált felmérés szerint a problémák az első gyerekes szülőket érintik legkomolyabban. Az ordító csecsemők által felvert szülők kapcsolata is megszenvedheti a dolgot.

Az anyák 42 százaléka úgy véli, míg ő fél percen belül ugrik, ha bőg a gyerek, apukának ugyanez öt percébe is beletelik, ha nem többe. Az anyukák alig egy százaléka nyilatkozta azt, hogy képes átaludni a gyereksírást, 43 százalékuk szerint azonban férjüknek ez simán megy.

A szülők ötödét éjjelente négyszer vagy többször is felébresztette gyermekük az első hónap során, áll a BBC által közölt felmérésben. Egyéves korukra a gyerekek több mint harmada még mindig nem alussza végig az éjszakát, a 12-24 hónapos gyerekeknek pedig negyede továbbra is felkelti szüleit.

Bár a szülők egy része kifejezetten hasznosnak találta a jelenséget, mivel mint mondták, máshogy nem jöttek volna rá, hogy ilyen kevés alvás is elég nekik, többségük azt válaszolta, hogy maradandó nyomot hagyott bennük az élmény. Több mint felük nem alszik többé annyira mélyen, mivel álmában is a gyereket füleli, minden tizedik szülőnek pedig alvásproblémái vannak a gyerek születése óta. Negyedük úgy nyilatkozott, az átéltek ugyancsak megviselték párkapcsolatukat.
Oszd meg másokkal is!
Mustra