Hogyan legyünk "Bezzeg Anyák"?

Bezzeg Anyának lenni nagy teljesítmény és igazság szerint közelről még nem szagoltam olyat. Írásban, messziről, összefutván az utcán, hallgatózva a játszótéren azonban rengeteg csodanőről, eredendő ősanyáról vettem mintát, bár a dolgok valós állását tulajdonképpen mindig balladai homály fedi.


Pedig, kedves nőtársaim, bízvást állíthatjuk, hogy gyermekeink csak és kizárólag Bezzeg Anyát választanának maguknak, ha tehetnék. Asszem. Egy keményvonalas Bezzeg Anya már jóval a szent pillanat előtt tudatos B.A. lesz. Természetesen abból a fajtából való asszony ő, aki soha nem szívott egyetlen megveszekedett cigit sem, még vad kamaszkorában sem, arról pedig gyalázat beszélni is, hogy esetleg az egyetemen becsusszanhatott-é egy füves cigi, néhány keményebb vizsgaidőszak után áttintázott éjszakával, áááá, soha. Tehát biológiailag egészen biztosan tökéletes Bezzeg testbe ágyazódik be a gyermeke.

De persze semmit sem bíz a véletlenre, egy alapos nőgyógyászati vizsgálatot mindenképpen ejt a város legjobb nőgyógyászánál, akit kemény, több havi kutatás után talált, több megbízható, magas helyről ajánlott személytől. Így időben elvégezhették a fontos genetikai, pszichológiai és egyéb vizsgálatokat is.

Neki természetesen külön összeállított kismamavitaminja van. Már terhességének a 12. hetében felkutatta a legjobb kismama torna helyet, a legkorrektebb jóga tanfolyamot és szülésfelkészítőt, ami ár és haszon arányában a legzsírabb. Időben összeismerkedett az interneten a hasonló idős anyukákkal, akikkel szoros kapcsolatot tart majd egészen a gyerekei érettségiéig. Ja, és rendszeresen taliznak, ahol természetesen Bezzeg Anyánk vezéregyéniséggé növi ki magát. Hiszen mindenkinek tanácsot tud adni a korai rosszullétekre, az erős gyomorsavasodásra, a fáradtságra, az alacsony szénhidrát tartalmú ételek beszerzésére, a házasság mélypontjainak kielemzésére és visszabillentésére, egyszóval mindenre.

Ő persze soha nem vesz fel hasnál kitoldott farmert, vagy kinyúlt pólót, ő csak és kizárólag kismamaruhát hord. Ő az, akit a munkahelye is alig tud pótolni, nélküle a feje tetejére áll az iroda, a cég, az egész iparág. Nagy szívfájdalmára majdnem a 8. hónapig be kell járnia, de a figyelmes kollégáinak köszönhetően mindenki őt kíméli.

A szülés közeledtével ő az, akinek már a 30. héten van fogadott szülésznője, dúlája, segítője, köldökvérbankja, egy felkapott, öreg, mindenhez értő, de nagyon elfoglalt professzora. És természetesen pontosan összeállított szülésterve van, mindemellett nekünk halandóknak úgy tűnik, hogy az egész szülése spontán volt és szervezetlen, de mégis tökéletes.

A gyermekágy neki különösen nehéz időszak. Sokkal borzasztóbb dolgokat kell átélnie, mint az ismeretségében létező összes nőnek együttvéve, de ő szerzetesi alázattal tűri a megpróbáltatásokat. Amiről természetesen még az ötvenedik születésnapján is mesél majd az egybegyűlteknek.

Neki van a világon a legkevesebb teje, de ő speciális odafigyeléssel, speciális szerkezetekkel és szerekkel addig szoptatja a gyerekét,ameddig csak akarja. Ettől kezdve lelkes látogatója és tanácsadója lesz az összes gyerekekkel és szoptatással foglalkozó fórumnak.

Ő az, akinek van bébiőrrel kombinált légzésfigyelője, sterilizálója, pépesítője, párásítója, kókuszmatraca, színben és anyagban harmonizáló, vadiúj gyermekbútor garnitúrája, baldachinja, pelenkagépe. Időben.

A Bezzeg Anya már elég korán megtalálta a kerület, a város, sőt, az is lehet, hogy az egész Univerzum egyetlen hiteles biopiacát. Csak oda jár, krumplit, répát, céklát venni máshol olyan proli dolog. Csodálatos ebédeket és vacsorákat készít, melyekről természetesen fotót is küld a kevésbé ügyes, pór asszonyoknak a neten.

Gyermeke már korán speciális figyelmet kap, lelkesen hordja Tücsökzenére, Babamama úszásra, Tipegő Topogó énekre, Manó táncra. Ruhát csak Bécsben vásárol neki, mert ott jön ki arányaiban a legjobban. Játékai a gyermeknek csak Playmobil, Haba, Gowi és egyéb körökből tevődnek össze.

A család minden évben elmegy nyaralni egyszer egyet Kolpingba, mert megérdemlik, majd csak a párjával kettesben ellátogat egy nagyon egzotikus tájra.

Bezzeg Anyánk úgy dönt, hogy csak és kizárólag Waldorf oviba járhat gyermeke. Iskolába is csak speciális, két tannyelvű suliba járatja. Persze Bezzeg Anyának lenni is kemény feladat, hiszen nehéz összeegyeztetni ezt a tudatos életet azzal, hogy a legjobb fodrászt és kozmetikust is felkeresse rendszeresen. Mert azt eddig elfelejtettem, hogy ő nemcsak H.A., hanem T.F. és B. N. is. Azaz Tökéletes Feleség és Bombasztik Nő. Mindezek után ki mondja azt, hogy nem szeretne ilyen lenni.? Vagy legalább is csak valamelyik nick-je lehetne legalább ilyen.

Mindenesetre én maradok továbbra is, aki néha leugrik az SZTK-ba, betol a gyerekbe egy rudit és terhesen továbbra is a régi rongyaiban él, szóval tisztelettel,
S.A. azaz Simán csak Anya

win
Oszd meg másokkal is!
Mustra