Víz helyett kólát nyakalnak a gyerekek

Az általános iskolás korú gyerekek több mint negyven százaléka naponta többször is fogyaszt szénsavas, cukrozott üdítőt, még akkor is, ha ingyen ásványvízhez juthat - derült ki az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet 2006-os vizsgálatából.


A program arra kereste a választ, hogy mennyiben és hogyan módosítja a gyermekek folyadékfogyasztási szokásait az ingyenesen kihelyezett ásványvíz elérhetősége. A vizsgálatokban hat önként jelentkező budapesti iskola több mint 450 tanulója vett részt, írja az MTI.

A vízautomaták biztosításán túl az OÉTI szakemberei folyamatos szakmai támogatást nyújtottak az iskoláknak, ahol a diákok a programok során játékos formában sajátíthatták el az egészséges táplálkozás alapismereteit. Kontrollosztályok bevonásával bizonyosodtak meg arról, hogy mennyiben segíti az elmélet gyakorlattá válását az, hogy ingyenesen elérhetővé teszik az egészséges vízfogyasztást.

Nemzetközi viszonylatban a vízfogyasztást népszerűsítő iskolai programra számos példát találhatunk. Magyarországon az első ilyen jellegű modell az OÉTI által koordinált, s a WHO, illetve az Egészségügyi Minisztérium támogatásával létrejött HAPPY (Hungarian Aqua Promoting Program in the Young) program, amely a víz világnapján indul, elsődleges célcsoportja pedig az alsó tagozatos korosztály.

Az elhízás napjainkban népbetegségnek tekinthető, és egyre jobban terjed a gyermekek között is. Kutatások azt mutatják, hogy az elhízás és a cukros üdítő fogyasztás között szoros összefüggés van, tudósít az MTI.

A program monitorozása során keletkező adatok alátámasztják a modell-program eredményességét, és elterjesztését követően a gyermekkori elhízás megelőzésének egyik pillérét jelentheti.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek