Tünde
57,5 kg
Most vagy a mérleg romlott el és mutat kevesebbet, vagy ennyire jót tett az egy hét síelés az alakomnak. A sítúra hetén reggelente isteni friss kenyeret ettünk hártyavékonyságúra szeletelt prosciuttóval és mortadellával, hozzá olasz tejeskávét ittunk, majd húztunk fel a hegyre siklani. Néhány kör után általában a hegy tetején lévő hütte teraszán pihentünk, úgy egy-két órát. Ilyenkor lecsúszott egy-egy Bombardino, amely tojáslikőrből, whiskyből, tejből és tejszínhabból áll, tehát nem éppen fogyókúrás ital. Viszont olyan, mint Ausztriában a szilvalekvárral töltött gombóc vaníliaöntettel és mákkal a tetején: helyi specialitás, kihagyhatatlan. És iszonyú finom. Kellemesen zsibbasztó hatása mellett van még egy jó tulajdonsága: annyira laktat, hogy utána nem kíván ebédelni az ember.
Legközelebb este jutottunk szilárd ételhez, a szomszéd étteremben, ahol igen jól főztek. A végére annyira összeszűkült a gyomrom, hogy nem bírtam megenni a steak-et zöldbors mártással, pedig az a kedvenc kajám. A pincér háromszor kérdezett rá, hogy rossz volt-e az étel, azért hagytam-e meg a felét.
Rákattantam az olivaolajos-fokhagymás spagettire, amely a világ legegyszerűbb kajája. Az olasz módra főzött (kicsit kemény) tésztára fokhagymás olivaolajat öntenek és az egészet megszórják bazsalikommal. Tízfős társaságunk tagjai furcsán néztek rám, amikor a plusz adag olivás fokhagymát ráöntöttem a vacsorámra. Igaz, hogy nincs kellemes illata (másnak), viszont nagyon egészséges és finom. Itthon is elkészíthető, ha durumtésztával csinálja az ember, akkor ráadásul nem is hizlal annyira.
Ha már ilyen jól belejöttem a mozgásba, jövő héten folytatom a kangoo-t, csak gyógyuljak már meg végre, mert persze azt nem sikerült.
Katica
59,6 kg
Nem fontos. Nem fontos hány kiló vagyok. Az a lényeges, hogy egy hete, pusztán kísérleti jelleggel, kipróbáltam, milyen az, ha az ember naponta tornázik. Ebben főleg az a hozzászóló motivált, aki pár hete megosztotta velünk itt, hogy január óta mindennap félórát mozog otthon, és már érződik, látszódik a hatása, és kibírta, felkel reggel korábban, hogy csinálhassa, s ezért rém büszke magára, a sikertörténetére. Lehet is. Innen is csókoltatom.
Én eddig aszittem, ha nincs időm legalább egy órát mozogni, akkor, ááá, felesleges is belekezdeni, mert –tudom a leckét- „a zsírégetés csak 25-30 perc után indul be.” És mivel egy felesleges órám soha nem volt erre, kényelmesen tovább üldögéltem egyre terebélyesedő popsikámon a Jóbarátokat előtt. Lófarát, Pepin bácsival szólva. Már napi 30 perc intenzív mozgás is elég a jótékony folyamatok beindulásához. Az első két nap gyilkos: semmi kedvem nem volt hozzá, nyűglődés, halogatás, na jó megcsinálom, pusztán kísérleti jelleggel. A harmadik nap derengeni kezdett egy pihehalvány reménysugár: alig vártam, hogy hozzákezdhessek végre. Régebben halálra untam magam a torna kazettákon, a második héten megőrjített a tréner lihegő, visító fejhangja, ahogy kitartásra buzdít a –láthatóan- kőkemény hasával, vékony felkarjával. Nekem legkorábban 2012 lenne ilyen, á, hagyjuk a francba az egészet, heverésszünk kicsit itt a szőnyegen.
Most már csalafintán csinálom: az évek alatt összegyűjtött 4-5 kazettát váltogatom, minden reggel mással tornázom: Ica, Norbi, két Andrea, Alexandra a személyi trénereim. És a fiam, aki icipici edzőként harsány kurjongatással buzdítja anyját magasabb lábemelésre. Nem hajtom túl, nem ugrálok, de azért fáradok. Az evéssel nagy vonalakban tartom fogadalmam, az kéne még, hogy öt után ne egyek. Süti, veresbor, gulyásleves húsvétig nincs, ez is könnyebb most. Az ökopiacon szemérmetlenül nagy összeget hagyunk ott hétről hétre, a heti fehérjeadagom is onnan szerzem be, a hozzám hasonló tejfölfüggőknek ajánlom a körforgalomban lévő sajtosokét: mennyei. Egyszóval tónusosabb kezdett lenni az én kedves, otthonos, szeretetre méltó, szotyorodott kis testem, javult a kedvem –ugye, ugye az endorfin fröccs!-, és elfogadóbb lett az attitűdöm. Majd leadom a felesleget. Az a lényeg, hogy teszek valamit érte. A jövő héten nem 30, hanem 45 percet fogok edzeni naponta. Mert jó.
Hanna
Köszönjük a jelentkezéseket, Hanna helyett a jövő héttől három lelkes olvasó osztja meg fogyókúrás tapasztalatait a Poronty oldalain.
Janóka
108,1 kiló
MÚK – márciusban újra kezdtük. Mármint az evést. Zsírszegénység, koleszterinszegénység, sószegénység, Atkins-diéta, Alexandra-féle súlykontroll, ápdét Norbi – muhaha. Lakásátalakítás gőzerővel, így fogyózik a kispapa. Bár a rendszeres mozgással továbbra is csak az április végére várt Dani gyerek büszkélkedhet, az elmúlt héten nem sokat tunyultunk. A nagyszobát és a fürdőszobát már kifestettük, kész a gardrób, a kamra. Kiürítettük viszont a két kisszobát, most ott és a konyhában jön nyílászárócsere, majd a festés. Szóval pakolunk ide-oda, a szekrényről persze már csak akkor derül ki, hogy öt centivel elszámoltuk a helyét, amikor az utolsó elemeket szereljük vissza. Ennyi munkához kellett enni rendesen, kész csoda, hogy 30 deka lement.
Ráadásul a négynapos hosszú hétvége hozott egy kis hazautazást is a szülőkhöz. Naná, hogy ilyen körülmények között az eddig szigorúan betartott só- és zsírszegény diétám kis híján olyan sorsra jutott, mint múlt héten a Hannáé. Aztán mégsem, de a doki által engedett heti egy evős nap csúnyán kettő és egy picire duzzadt – de szigorúan a külső kényszerítő körülmények hatására, tekintetes bíróság. Mert vacsorát főzött az egyik család, persze, hogy ettünk a finom házias falatokból, tarhonyát hagymás sertéspörkölttel (és kolbászos szendvicset reggeliztünk, bár a fórumozók kis híján rábeszéltek egy rántottára is).
Aztán elmentünk vacsorázni a másik családdal a Vajta Zoli által felmagasztalt Gyulán, ahol nemcsak a fekete víz jó, hanem itt csinálják az ország legjobb hamburgerért, egyik legjobb pizzáját. És van még egy étterem is, ahol hiába szántuk el magunkat, hogy só nélküli erőlevest eszünk párolt zöldséggel kísért párolt hússal, a végén valahogy mégis tárkonyos raguleves lett belőle, valamint egy erdélyi fatányéros és egy lecsós szelet hibridje: három különféle hússzelet (sertés, borjú, bélszín) egy lecsós-hagymás-babos öntettel és vegyes körettel. A desszertet kihagytam, a vacsora utáni borocskát nem, ahogy a másnap reggeli hamburgert sem.
Szóval parádés kis hétvége volt, de most inkább nem akarok arra gondolni, hogy mi lesz kedden (azon kívül, hogy újra müzlin, pászkán, salátákon és joghurtokon élek majd), amikor vért vesznek tőlem a koleszterinszint-vizsgálathoz. Vagyis inkább egy héttel később, amikor megjön az eredmény – kéne valami jó kis tipp, mit mondjak, miért nem vált be a szigorú diéta…
