Megbüntették a Heim Pált a kaució szedéséért

Harminc esetben indított eljárást, három esetben hozott határozatot az Egészségbiztosítási Felügyelet fennállása óta - közölte Kovácsy Zsombor, a felügyelet elnöke kedden Budapesten. Két kórházat pénzbírsággal sújtottak szabálytalanságok miatt.


Három esetben hozott határozatot az Egészségbiztosítási Felügyelet - mondta Kovácsy Zsombor, hozzáfűzve, hogy a Heim Pál Gyermekkórházat 400 ezer forintos bírsággal, míg a Hajdú-Bihar megyei Kenézy  Gyula Kórház rendelőintézetét 3 millió forintos bírsággal sújtották jogerősen, a szekszárdi Balassa János Kórház igazgatóját pedig arra kötelezték, hogy a programozható nem sürgősségi műtétek elhalasztására vonatkozó belső rendelkezését vonja vissza.

 Az elnök kifejtette, hogy a panaszok szerint a Heim Pál Gyermekkórház ötezer forintos kauciót szedett azoktól a betegektől, akiknél nem volt taj-kártya, vagy akiknek nem volt beutalója. Az Egészségbiztosítási Felügyelet a bírság mellett arra szólította fel a kórház igazgatóját, hogy a kaució beszedésére vonatkozó belső utasítását vonja vissza.

A Kenézy Gyula Kórházról szólva arról tájékoztatott, hogy gyógyszerhiány miatt 16 beteg nem kapott kemoterápiás kezelést, ezért bírságolták meg az intézményt. Mint mondta, súlyosbította a helyzetet az is, hogy a kórház nem jelölt ki új kezelési időpontot. A szekszárdi Balassa János kórház arra hivatkozva halasztott el programozható, nem sürgősségi műtéteket, hogy túllépte volumenkorlátját. Kovácsy Zsombor hangsúlyozta, ez nem  mentesíti az intézményt ellátási kötelezettsége alól.

Az elnök megjegyezte azt is, hogy néhány esetben még vizsgálódik a felügyelet, példaként említette egyebek mellett, hogy egy járó beteg szakellátást nyújtó intézményben a várólista ellenére is több órát kell várakozni, egy kórház területén pedig több száz forintos parkolási díjat kell fizetni függetlenül attól, hogy a beteg mozgásképtelen-e vagy sem.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek