Egy szülés kétszer - anyaszemmel

Hogyan éli meg ugyanazt a szülést az anya és az apa? Mire emlékeznek, mit éreztek, amikor kislányuk a kiírt dátumhoz képest 11 nappal később, egy októberi napon a világra jött? Aki mesél: az anya.


A szülésre vettem egy könyvet, ami egy amerikai kommunában működő bábaközpont szüléstörténeteiről szól. Szerettem volna ökobio szülést a maga természetességében, de az otthonszülés nem vonz már csak azért sem, mert a lakásom nem egy patikához, hanem egy kutyaólhoz hasonlatos. És bár bírom az állati energiákat, azért valahol meg kell húzni egy határt.

Szóval a könyvben a fájásokat hullámoknak hívják, és azt mondja rá az egyik nő a szüléstörténetek részben, hogy” nagyon nyers élmény volt”, fájásindító zselé helyett pedig puszta szexet használnak. Hát ennek a könyvnek alapján készültem a szülésre, a hagyományos magyar ( nem alternatív) kórházban. Mission impossible.

Megmutattam a könyvet néhány szülés előtt álló barátomnak, hadd okuljanak ők is az ősi női tudásból, de élből elutasították, amikor meglátták a szülés alatt fotózott képeket benne: „Ebben mindenkinek szőrős a pinája! „ Nem akartam rámutatni, hogy én sem egy női borotva reklámból léptem ki. Úgy éreztem, ez az információ több lett volna a kelleténél.

Szóval mivel túlhordtam a babát, kórházba kellett menjek, de én úgy gondoltam, hogy nem engedem megzavarni a természet ritmusát, és nem akarom, hogy megindítsák a szülést. A kicsinyem nyilván nem olvasta a terheskönyvemben a szülés várható időpontja rubrikát. Végül okt. 5-e helyett 16-án született meg Ő.

Ez alatt elvileg végig a kórházban kellett volna dekkoljak, de naponta eljöttem a saját felelősségemre, jógáztam, kutyáztam a ligetben, sőt utolsó nap még egy Demjén Rózsi emlékkoncerten is voltam, egy haver esküvőjén, de a Kicsinyt ez sem bírta távozásra. Végül 16-án megrepesztették a burkot (ez semmi, nem fáj vagy ilyesmi) a doki alig bírta megrepeszteni, annyira erős volt. Mi lett volna az ökotermészetben? A Kicsiny burokban születik, a szerencsés! Vagy… Miután megrepesztették a burkot elfolyt a magzatvíz, mondtam is a Kicsinynek: leengedték a termálmedencéből a vizet, lehet kiszállni!

Fel is ázott már egy kicsit a bőre, de én megértem őt: záráskor a Széchényiben mindig utolsóként zavarnak ki a fürdőmesterek a medencéből, amikor már ezerrel üvölt a hangszóróból a „jaj úgy élvezem én a strandot” örökzöld sláger, hogy a fürdővendégeket pánikszerű távozásra késztesse.

Maga a szülés gyönyörű élmény volt, nem kértem epidurált, és nem is bántam meg. Igaz többen ezt egyenesen extrém sportnak tartják, és nem is tudják, milyen közel járnak az igazsághoz. Amikor szülés után élménybeszámoltam egy szkeptikus barátnőm megkérdezte: „mi az, hogy jó volt?!!! Miért, egy óra múlva újra szülnél?” Mondtam neki, hogy jó lenyomni a kinizsi száz teljesítménytúrát, de nem érzed azt egy óra múlva, hogy újra starthoz állnál.

Szóval a leghasonlóbb élmény az életemből talán tényleg az volt, amikor a Gerecse ötvenet utcai cipőben nyomtam le és a 30. kilométertől vérzett a lábam. Ja, meg amikor a holdvilág árokban téefesekkel mentünk túrázni GPS alapján, és 4 óra alatt 20 kilométert tettünk meg szakadékban felfelé, én meg eredetileg arra számítottam, hogy nyünnyedt filmművészekkel egy rövid erdei séta után forralt bort iszunk, ugyanis a producer srác, aki túrázni hívott elfelejtette közölni velünk, hogy amúgy falmászik és téefesekkel vegyül. Az emelkedőn két kézzel ettem a havat, és csak az járt a fejemben, hogyha most itt elpusztulok, az uram hogyan fogja felvinni a holttestemet a hegyoldalon. (Terhesség előtt sem voltam egy gazellatermet.) Mellesleg, amikor ezt elmeséltem neki, meg is jegyezte: „igen, tényleg olyan arcot vágtál szülés közben, mint akkor!„ Hasonlatos a szülés még ahhoz is, amikor aikido edzőtáborban voltam, és a 3 órás összevont edzés közepén úgy éreztem, most itt maradok a tatamin kiterítve. Mégis, mit csinálok a harcművészek között, én, a koraszülött, aki 8 évig fel voltam mentve tornából?

Szóval, a szülésnél is van egy pont ahol, az ember feladja. Amikor a szőrös pinájú, széles csípőjű, kommunában szülő ősasszonyok is megértik, hogy miért mondják a „Miért éppen Alaszka” című sorozatban a szülésfelkészítő tanfolyamon: a legfontosabb mondat, amit senki ne felejtsem el: kérem az epidurális injekciót! Ja, persze ebben a fázisban már nem lehet kérni. Ez az, amikor összeérnek a fájások és az ember nem tudja, meddig fog még tartani. Akkor úgy éreztem, hogy örökké, de minimum napokig. Aztán utólag már tudom, hogy ez után a rész után már jön a gyerek, és nemsokára ott is volt a kicsinyem a kezemben! Bár nekem hosszú időnek tűnt és állati ösztönnel, hol a kicsinyem? felkiáltással kerestem a babát, azonnal a hasamra rakták és rám nézett Ő. Olyan okos szeme volt, rögtön tudtam, ez a gyerek átlát rajtam, mint a szitán. A szülés után közvetlenül úgy éreztem: emeljük a 3 gyerek tétet ötre!

Persze, ehhez még sokat kell karizomra gyúrni az uramnak, aki 3 és fél órán keresztül minden fájás után felemelt, mert a fájások alatt leguggoltam, mint a törzsi nők, utána meg felálltam, de az nyilván nem önerőből, hanem az uram karizma által történt. Másnap szegény egy merő hátizomláz volt. Hiába, az apák a modern idők kalandorai, és valódi akcióhősei. Még hogy nyálasak az egész estés családi animációs filmek, szerintem a Hihetetlen család a legkirályabb film!
Oszd meg másokkal is!
Mustra