Harc a kilókkal - 4. hét

Zanza!

Közös fogyókúránk negyedik hetében Hanna feladja, Tünde síelni megy, és otthon hagyja a mérleget. Katica holtpontra jutott, csak Janóka súlyában történt mérhető csökkenés. Vajon hogy bírjuk a következő hetet? Olvasson és szurkoljon!


Tünde

A mérlegelés ezúttal elmaradt, tekintettel arra, hogy elutaztunk síelni és a párom nem engedte elhozni a digitális mérleget. (Vajon miért?) Érzésre kevesebb vagyok, de ez újabb betegségemnek (fül-torok-nátha) és az ezzel járó étvágytalanságnak köszönhető. Lassan olyan leszek, mint Melman a Madagaszkárból. A végén majd szedhetek étvágyjavító cseppeket.

A mozgással nincs gond, reggeltől estig síelünk, közben a hegy tetején lévő hüttében időnként beiktatunk egy kis pihenőt. Ez annyit tesz, hogy jobbnál jobb zenékre táncolunk az asztalon síbakancsban, természetesen kint, a friss levegőn. Tegnap három és fél órán keresztül ugráltunk. Éljen az egészség!

Katica
59,5 kg

A frontok bemerevedése. Nem mozdul a mérleg nyelve, vagy néhanap inkább többet mutat, mint előtte. Belefáradtam a zöldségételek elkészítésével járó szarakodásba, és mivel az anyatej miatt nem csinálhatom rendesen a kúrát, s rám jellemzően tovább csúszok szépen befele a félmegoldásokba. Háromnaponta tornázom, ami lássuk be, harmatos egy teljesítmény, főleg annak fényében, hogy a kifogásaim egytől-egyig gyíkságok. (Fáradt vagyok, fáradt vagyok, fáradt vagyok. Rendbe kell tennem a ruhásszekrényt. Hurcolnom kell a picim körbe-körbe a lakásban. Meg kell néznem a híradót.) Néha a két gyerekemen kívül bármit odaadnék egy szál cigiért.

Amikor tornázom, próbálom megjegyezni azt a kellemes, endorfindús, elégedett érzést, ami utána van, a zuhanyozásnál. Hogy holnap is legyen motivációm. Hát… Pedig tudom, emlékszem, hogy rendszeresen mozogni jó, nagyon, nagyon jó. Hiába írtam fel veres ácsceruzával, hogy nem fogom, csak megeszem a lányom maradékát, mert egyszerűen képtelen vagyok kidobni három érintetlen téliszalámis zsömlekatonát. A megengedett ételekből is túl sokat falok. Pedig minden reggel elhatározom hogy erős leszek... Küzdök, küzdögetek.

Hanna
ugyanannyi

Akkor döntöttem úgy, hogy elhalasztom az életmódváltást, amikor tegnap este kilenckor arra a tíz percre, amíg a férjem befejezte a filmnézést, és én berakhatom a tornakazettámat, összekucorodtam Lea kis pokrócára pihenni egy cseppet. A férjem éjfél előtt valamivel ébresztett, hogy szerinte menjünk be aludni, mire én konstatáltam, hogy de jó, hogy Lea nem ébredt még fel, és bezuhantam az ágyba. Így elmaradt a szex is: ugyanis a férjem szerint a délelőtti Van Gogh-kiállítás és a délutáni tenisz után ez kellett volna még este a teljes hétvégéhez (kultúra, mozgás, szerelem). Ugye nem kell mondanom, hogy én egyik előbbi programban sem tudtam végül részt venni? Zsírégetésként a múlt héten non-stop szoptattam, illetve erősítésként néha megszakítottam ezt némi gyerekcipelgetéssel. Doppingszerként a Leából előcsalogatható mosolyokat használtam fel. Szégyen-gyalázat, de egyetlen egyszer voltam képes tornázni. Sétálni azért többet mentünk,mert nagyon szép idő volt. Mindenesetre ezt így nem érdemes folytatni, mert csak az önbizalmamat rombolja és semmi értelme - majd egy jobb időszakban újrakezdem. A tornázást megpróbálom fenntartani, és jövő csütörtökön, először szeptember óta, elmegyek a Sportuszodába, míg a mamám a Szigeten tologatja dedet. Amilyen aggódósnak ismerem magam, nagyon-nagyon gyorsan fogok úszni, hogy mihamarabb letudjam az adagomat, és hallgathassam újra az annyira hiányolt gyereknyüszögést. Így legalább az edzés is hatékonyabb.
 
Janóka
108,4 kiló

Most tudtam meg, hogy céklát sem ehetek, vagyis csak korlátozott mennyiségben, akárcsak sárgarépát, mindkettőt a magas vérnyomás miatt. Akárhányszor kinyitom a kis füzeteimet, mindig találok valamit, amit ki kell hagynom. Már félek fellapozni oket, mert a végén kiderül, hogy a desztillált víz, a pászka, a natúr joghurt és a salátalevelek csapatára szűkül le az, amit ehetek.

Az étrenden a héten sem változtattam, vagyis csak annyit, hogy az egyik elvileg nem evős napon megettem egy szelet pizzát. De vészhelyzet volt, és nem az üres gyomrom miatt: nyakig vagyunk a baba érkezését megelőző lakásfelújításban (festés, új bútorok, a panellakás eddig még ki nem cserélt nyílászáróinak a cseréje), és egy napra éppen használhatatlanná vált a konyha, így kénytelenek voltunk rendelni, a telefonomban meg csak egy házhoz szállítós szám volt, még az "előző életemből". Az evős napomon cserébe viszont beértem egy gyümölcsös párolt hússal, bár egy kis pilótakeksz lecsúszott utána (némileg megnyugtatott ugyanis, hogy nem a jövő héten, hanem egy héttel később megyek koleszterines vérvételre).

A lakásfelújításnak köszönhetően viszont az eddig halogatott mozgás most már elkerülhetetlen lett. Szekrényeket pakolgatunk a szoba átlós sarkaiba innen oda és onnan ide, miután lepakoltunk róluk kábé ezer könyvet - ezentúl egy ponyvaregényre sem mondom azt, hogy könnyű olvasmány, ha egy nyolcszáz oldalas, keményborítójú könyvbe kötik -, polcokat szereltünk föl, ágyakat, fotelek, székek és asztalok összevisszaságát ötliteres festékes vödrök egészítik ki. Aztán jön a felmosás, porszívózás, újabb felmosás és porszívózás, meg persze a polcok, szekrénytetők, lambériák, ablakok és ablakkeretek megcsutakolása.

Szóval mozgásban vagyunk, mint a nemzetbiztonságiak az ünnepek előtt, és meg is van az eredménye. Szűk - mezopotámiai időszámítás szerint pontosan - egy hónap alatt ledobtam 3,6 kilót, míg a hold elfogyott és újra megtelt (és közben el is tűnt egy kicsit) én csak fogytam.
Blogmustra