SZÜLŐSÉG

Anya elválik Apától

2007. március 9., péntek 11:50

Szerintem a baj ott kezdődik nálam, hogy gondolkodom. Sok mindenről. Általában egész nap. Szeretek az élet nagy dolgain elfilozofálni, mert valahol nekem biztosan ettől jó. Néha szeretem látni, hogy a Poronty nem csak egy tyúkól, hanem egy hely, ahol olyan dolgokat lehet írni és olvasni, amik tényleg vannak. Értitek, nem csak egy színes magazinban illusztrált, szagos hasábjait nyalogatjuk. Mert azon felül, hogy van egy, kettő, valahány gyerekünk, nem szűnünk meg anyán kívül embernek lenni.


Az ember olyan, hogy szereti feszegetni a határokat. Én is. De vajon gyerekkel meddig lehet ezeket a határokat húzni? Egy párkapcsolatot nehéz fenntartani gyerek nélkül is. Nehéz megmondani, hogy hol van a határ, meddig jó valóban nekünk, mikor kell kilépni belőle. Pedig ilyenkor egyes egyedül csak magunkra kell tekintettel lennünk. Na jó, a férfira is. Persze amint a családalapításra adjuk a fejünket, elvárható tőlünk, hogy objektíven, átgondoltan, egyszóval felnőttként cselekedjünk, és nyílván azért szültünk gyereket, mert mi biztosan kitartunk életünk párja mellett. Biztosan. Biztosan?

Hol van a határ, ahol már azt mondjuk, hogy ez innentől kezdve nem éri meg? Az én filozófiám az, hogy az ember társas, de nem monogám lény. Felnövünk Hófehérkén, Hamupipőkén, és elhisszük, hogy egyszer eljön a királyfi, s boldogan élünk, míg meg nem halunk. Aztán valamikor rájövünk, hogy az élet nem ilyen egyszerű, gyakran nem élünk boldogan. De már van néhány gyerekünk, aki viszont boldogan akar élni és mi is azt akarjuk, hogy úgy legyen. Mi lavírozunk a házasságunk tengerében, kompromisszumokat kötünk, néhányunkból Hamupipőkéből Anna Karenina lesz.

Sokan felrúgjuk azt, amit nem kellene, sokan benne maradunk abban, amiben már régen nem kellene, mert nem tudjuk eldönteni, hogy melyikkel okozunk nagyobb kárt a gyerekben. Persze van olyan, amikor menni kell. Mert ez menti meg a gyerekünk egészséges lelkét. Én biztos vagyok abban, hogy lehet egyedül nevelni egészségesebb lelkű gyereket, mint társsal, harcokkal, csúnyán beteg lelkűt.

De mi van akkor, amikor egyszerűen valami csak nem megy? Vagy megy, de nem úgy, ahogy nekünk kellene? S ami nekünk nem jó és nem működik, egyáltalán nem jelenti azt, hogy az a gyerekünket negatívan befolyásolja.

Társadalmilag elmondhatjuk, hogy azokat a nőket, akik a gyerekeiket egyedül nevelik, egyszerűen kirekesztjük. Lesajnáljuk. Lecsonkacsaládozzuk. Ennek következtében pedig valóban olyan helyzetbe kerülnek gyerekestől, amiből jól kijönni nagyon nehéz. De vajon valóban egy esélye lehet mindenkinek? Egyáltalán elgondolkodhatunk a saját esélyeinken akkor, amikor arról akarunk dönteni, hogy a gyerekünket fosztjuk meg egy apaképtől, egy anyaképtől, az együtt töltött közös estéktől? A teljes, konvencionális családtól?

Bevallom, nem vagyok az az elfogadó típus. És bár bort iszom és vizet prédikálok, hiszem, hogy az élet bármikor produkálhat olyat, amit előre nem várunk. Kérdezzük meg anyáinkat, mindegyiknek volt olyan pillanata, amikor igen is megingott. Mert közhely, de pont ezért igaz, hogy minden asszony életében van egy pillanat…

Ez van. Nem egy optimista hozzáállás, ugye? Ha körülnézek, senki nem úgy indult neki a házasságának, hogy én bizony jól elszúrom, rántok majd magammal egy csomó gyereket és mégis, valami történt aztán. És azt is tudom, hogy sokan nem is választhatnak, hogy egyedül akarnak-e lenni. Mégis hallgatunk arról, hogy vannak Egyedülanyák.

Azt mondják, a gyerek vendég a háznál. S miután ő már a saját életét éli, hogyan találjuk meg a mi életünkben a saját helyünket, ha addig mindvégig csak a gyerekkel találtuk? Hogyan lehet egy gyereknek elmagyarázni, hogy ami neki az alfa meg az omega, tehát a létalapja, egyszer csak nem úgy lesz tovább? Hogy lehet külön.

Ha nézem a gyerekeimet azt gondolom, hogy nincs az az isten, ami ebből a mostból kimozdít minket. Nézem a férjem, és azt gondolom, hogy megéri akár naponta leharcolni a vitáinkat, elengedni a démonjainkat. De valahol, valamiért mégis elhiszem, hogy mi itt mindannyian Annák vagyunk, s benne vagyunk néhány félrecsúszott nyakkendőben, eltévesztett köszönésben, s olykor az egész elhibázott életünkben.

win

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.03.10 22:25:00thais

    Ivadék76 biztos hallottál már olyanról, hogy nem illik írásban ilyen közönséges stílusban fogalmazni. Már máshol is tapasztalzuk ezt. Kerlek, vagy hagyj fel ezzel a stílussal, vagy pedig vond le a konzekvenciát, és próbálj meg kulturáltabban hozzászólni.

  • 2007.03.10 22:37:55bongi

    Druantia, te aztán megharcoltad a magadét!

    Nem zavar egyébként az állatos hasonlat meg semmi a hsz-odban egyáltalán, nem fogalmaztál durván, de azt hiszem, nem jól ábrázoltam magunkat.



    Nálunk nem én vagyok a jó asszony, nem állíthatom, hogy olyan lennék vele, amilyen te voltál abban a kapcs-ban, nem is igényelné a párom. Csak egyszerűen a helyzetnél fogva, hogy babánk lett, és én vagyok vele otthon, emiatt vannak rajtam aránytalan terhek. Mert ő úgy gondolja, azzal, hogy ő keresi a pénzt, minden el van intézve.

    És ha masszázst nem is, azt elvárja, hogy békén hagyjam, ha öt estéből hármat nem tölt itthon, hisz egész nap melózott.



    És asszem, félrekefe sincs, de az is elég szar tud ám lenni, ha az ember úgy érzi, csak egy eszköz a másik önkielégítéséhez úgy heti egyszer.



    Vagyis közöny minden fronton, öt perc szex, öt perc beszélgetés, öt perc ciróka-maróka a gyerekkel, aztán jöhet minden más, ami érdekes: újságok, könyvek, haverok, utazás, sport, természetjárás, bármi. Nem öt percben.



    És tudod ez azért szarabb biz. szempontból, mint amikor megcsalnak, mert akkor az egy rapid történet, valóban egyértelműen belédrúgtak, itt az alkalom, lehetsz kemény, összeszorítod a fogad és lépsz.



    De nevezhetem-e rúgásnak, ahogy bánik velem? Hisz csak levegőnek néz. Ez nem rúgás, ez legfeljebb szelíd odébbtolás lábbal, ha épp belémbotlik. Mi erre a jó válasz? Nem egy villámgyors összecsomagolás és eltűnés, erre a jó válasz a hasonló érdektelenség lenne.



    Ha már észre se venném, hogy napok óta nem beszélgettünk, ha már nem érdekelne, hogy ezt a hétvégét is házon kívül tölti stb. Csak ezzel az a gond, hogy ha eljutunk idáig, akkor tényleg vége, akkor bennem van vége, és akkor nem téma már ez itt sem, mert nem érdekel.



    Ez viszont a gyerek miatt nem egyszerű. Nem akartam apa nélkül nevelni, és az apja azt nem is hagyná. De ez már egy másik, hosszú történet. Azt sem tudom, van-e itt még valaki.

  • 2007.03.10 22:44:42druantia

    Nem, én nem voltam egyértelmű. Azt hiszem, a közöny, ami közös a két történetben. Én sem tudtam volna kilépni csak úgy, ha nincs az a megcsalás. Az nagyon jól jött nekem, hálás is voltam érte :-). A lényeg az, amit én akkor nem tudtam még, hogy egyenrangúnak kell lenni vele, ugyanolyan fontosnak, önállónak, egésznek. Ha az ember rendben van magával, egészséges önérzet, önbizalom, saját élet, akkor lehet csak működőképes egy kapcsolat.

  • 2007.03.10 22:45:49druantia

    Ha meg akkor nem működik, akkor egyszerűbb a szétválás is, és senki nem hal bele lelkileg.

  • 2007.03.10 22:51:22bongi

    Igen, a közöny a közös a két sztoriban. Ennek a pasinak egy háztartási robotba oltott lombik/guminő kell, aki amúgy kussol és jól elvan, ha épp egyik üzemmódban sincs rá szükség. Ez volnék én, azaz ez volna az én szerepem, és ez ellen kapálódzom kézzel-lábbal.
    Ja, erőt kéne merítenem leginkább magamból, de hogy kezdjek hozzá, még nem tudom...

    Minek ez a harc folyton, miért nem lehet egyszerűen jó?

  • 2007.03.10 23:04:30bongi

    Sziasztok, lefekszem. Erőt kell gyűjtenem a váláshoz. Vagy a maradáshoz. Mindegy: magányos leszek, gyermekét egyedül nevelő anya. Csak ha maradok, akkor néha átvonul a színen az, aki akár apa és társ is lehetne.

    Jó éjt mindenkinek!

  • 2007.03.10 23:36:11Katalma

    crosspost bonginak:
    A problémamegbeszélésre módszer, amit próbálok követni, hogy átgondolom, és minél rövidebb tömörebb formában (lehetőleg pár mondat), minél tárgyilagosabban és kevés érzelmi szót használva adom tudtára a kedvesnek, ha valami gond van. Szóval, pasis gondolkodást kell megpróbálni követni, mégha nem is megy. (Hozzáteszem, már amikor sikerül, azért nem vagyok halál profi.) De ilyenkor mindig viszonylag hamar megérti, és értékeli. Nem kell bevezetés, hogy akkor most üljünk le, és beszéljük meg, stb., hanem amikor amúgy is adódik helyzet (és adódik), akkor egyszerűen el kell ezeket a dolgokat ilyen formában mondani.

  • 2007.03.11 01:04:53bonyolult

    majd 10 év után, a fiam 2. szülinapja előtt költöztünk szét, kb fél éve.

    egyedül gyereket nevelni, 1 fizetésből, kevés segítséggel a családtól nem könnyű, de nem is lehetetlen. Fárasztóbb, de megoldhatóbb, mint gondoltam.



    CSAK a kényelem kedvéért, merthogy olyan jó "langyosan", de ketten... az nekem nem megy. Inkább legyen kényelmetlen (külön), de lelkileg egészségesen, a boldogság lehetőségével. mindhármunknak.

  • 2007.03.11 07:46:00druantia

    Bongi, nehogy úgy érezd ám, hogy megpróbállak/megpróbálunk rádumálni a válásra :-)! Azt csak te tudod, hogy mi az, ami miatt NEKED megéri maradni, ő mit akar tőled és te ezt hajlandó vagy-e neki megadni (és főleg miért).



    Ha tudod az okokat, akkor a megoldást is meg fogod találni. Arra kíváncsi vagyok viszont, hogy hogy látod magatokat mondjuk tíz év múlva. Szerinted javulhat ez a helyzet? Mi kellene a javuláshoz? És te hogy éreznéd magad a bőrödben? Azt írtad tegnap, hogy ha tudod, hogy nem fog szeretni, akkor még moziba se mentél volna vele, de én úgy érzem, nagyon vonzódsz hozzá, és talán nemcsak a kisgyerek miatt maradnál, ha maradnál.



    Egyedül lenni tényleg nem olyan szörnyű, sőt. Nekem pl. nagyon jó érzés, hogy még előttem van egy csomó minden, ami, ha egy szar kapcsolatban élnék bebetonozva, nem lenne meg :-). Az önbizalmam és az egyensúlyom rendben van, szemben azzal, amikor még sorra kötöttem a kompromisszumokat a gáz expasimmal :-).

  • 2007.03.11 09:12:08galiba

    Én egy csendesen megalázós kapcsolatból léptem ki terhesen. Nem vert az "uram". Csak éppen ha olyan napja volt, mindenért leszólt, szó szerint mindenért, megpróbálta aláásni a maradék önbizalmamat is, pedig amúgy sem volt sok. Egyik nap tündi-bündi, aztán másnap én voltam az ügyeletes hülye. Én meg sokáig ezerrel igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, ma már nem tudnám megmagyarázni, hogy miért. Még azt is megkaptam, hogy úgysem fogom tudni kihordani a gyereket.



    Na ekkor lett végleg elegem, és eljöttem. Ez volt az egyetlen helyes döntés, nem bántam meg. Ő viszont azóta gyűlöl, mert volt bátorságom fellázadni, és most fenyegetőzik, hogy elveszi tőlem a gyerekemet, akit még soha nem látott. Úgy egyébként egy nagyon okos ember. Az érzelmi intelligenciája viszont nem éri el egy óvodás szintjét, sajnos.



    És tényleg nem szörnyű egyedül lenni, ráadásul az ember lánya nincs is egyedül, van egy nagyon helyes, jófej gyereke. Ügyesen boldogulunk.

  • 2007.03.11 11:13:07bongi

    Szia mindenki, munkaterápiát alkalmazok, később fogok majd porontyozni. (Nagytakarítás.)



    Jó átfutni a véleményeket és még jobb lesz átgondolni őket. Köszi a segítőszándékot! Nem érzem úgy, hogy rá akartok beszélni a szakításra, örülök, hogy meg tudom osztani a gondomat és biztos, hogy a külső szemlélők meglátásai segítenek a döntésben.



    Fontos: pasiilag háromszor kezdetem nulláról az életem, a nagylányommal gyesen voltam, amikor elhagytam a férjem, az albérlet annyi volt, amennyi a gyes, nem volt munkám, a férjem azzal engedett útnak, hogy fél év múlva hatalmas adósságokkal fogom visszasírni magam hozzá.



    Nem így lett, találtam munkát, talpra álltam, egyedül neveltem sokáig a gyerekem és még arra is tudtam ügyelni, hogy miután apja is lehggadt és elfogadta az új helyzetet, jó és élő, folyamatos és spontán legyen a kapcsolatuk. (Jöhetett a gyerekhez, amikor akart, nem törődtem a formaságokkal.)



    Tehát tudok egyedül élni, nem az attól való félelem tart vissza.



    Jó főzést és jó étvágyat azoknak, akik igazi vasárnapi ebédet bírnak produkálni, én ma ez alól felmentettem magam. Visszatérek a porszívóhoz, később jövök. Sziasztok!

  • 2007.03.11 11:18:00a:a

    most nincs időm mindekit végigolvasni, csak eszembe jutott B- egyik hsz-ről, amit már tegnap be akartam ide írni, csak akkor sem volt időm. Most azért ennyi van. Az idézet Mark Twaintől származik, az Ádám és Éva naplójából. Aki ismeri, attól elnézést kérek.

    Azért írom be, mert szerintem nagyjából hűen fejezi ki azokat az érzéseket, amik bennem vannak a férjemmel, a házasságommal kapcsolatban, és amit - ha jól értelmeztem - B- és ficánka is kifejeztek.



    Szóval, Éva utolsó bejegyzése, az ezt megelőző bejegyzés óta negyven éve telt el:

    "Félve írok le egy gondolatot, amely az utóbbi időben egyre inkább foglalkoztat. Leányaim - ha egyszer kezükbe kerül ez a napló - gondolatomat nagyon szentimentálisnak fogják tartani. Remélem, hogy Ádámmal együtt halok meg. Nem emlékszem rá, hogy valaha is ilyen forrón, ilyen sóvárogva kívántam volna valamit. A gondolat, hogy Ádám előttem hal meg, elviselhetetlen számomra. Ha nem lehetséges, hogy együtt vegyünk búcsút az élettől, akkor Isten először engem szólítson el. Mert Ádám erős, és én gyenge vagyok. Neki nincs az én erőmre olyan nagy szüksége, mint nekem az övére...

    Különös, hogy ezekben a sorokban felismerem a szentimentális gondolatokat és égő esküket, amelyek olyanok, mint szerelmünk első napjaiban voltak. Úgy látszik, hogy a szerelem lényege keveset változik, és nem csodálkoznék, ha a lányaim éppen ilyen változatlanl élnék át, és a többi asszony is, akik utánunk következnek...



    Ádám ezt írta Éva sírjára:

    Ahol Ő volt, ott volt a Paradicsom!"



    Ennyi.

  • 2007.03.11 12:22:52druantia

    Ez után a szép gondolat után jövök én egy nagyon is prózai kérdéssel. Technikai tanácsot szeretnék kérni bárkitől, akinek a gyereke apja nem tartja a kapcsolatot a csemetével.



    Nekem mmémg előttem állnak a nagy beszélgetések a kisfiammal. Addig oké, hogy miért nem vagyunk együtt az apukájával, stb, csak arra a potenciális kérdésre nem nagyon tudnék most per pillanat mit mondani, hogy miért nem látogatja meg az apja soha, meg hogy miért nem küld neki legalább a szülinapjára egy üzenetet.



    Arra lennék kíváncsi, aki már átesett ilyesmmin, hogy mit lehet mondani ilyenkor úgy, hogy igaz is legyen, meg ne is bántsam meg még jobban a gyerekemet. Azt mégsem mondhatom, hogy azért kicsim, mert az apád egy barom :-). Köszönöm.

  • 2007.03.11 12:24:00druantia

    Jesszusom. Mmémg = még (Péter a kezemben).

  • 2007.03.11 12:32:34druantia

    A felét lehagytam. Még nagyon érdekelne az is, hogy mikor kezdett érdeklődni a gyerek, mennyire viselte meg az egész, mennyire fogadta el a választ, stb...

  • 2007.03.11 13:20:21Katalma

    Télleg, bongi, már más is feltette a kérdést: de miután pontosan leírtad a helyzetet, a gyereketeket és az anyagiakat leszámítva, mi köt téged a pasihoz? Van más is ezen kívül? Mert ha van, csak akkor érdemes próbálkozni, sztem.

  • 2007.03.11 13:27:14Katalma

    Amúgy az én apum is nagyon eljárkálós volt házasságuk elején, amikor én voltam kisbaba. Mégis jelentős különbség van, mert ettől függetlenül törődött a családjával. Tudom, hogy a szex rendben volt (anyu számára is). Ha apu "rossz fát tett a tűzre", akkor mindig próbálta kiengesztelni anyut. Akkor is, ha a lelke mélyén úgy érezte, nem anyunak van igaza. Nemegyszer állított haza nagy csokor virággal, kiengesztelésül, vagy csak úgy. Pedig volt, hogy napokra eltűnt bulizni egyet, anélkül, hogy erről előre szólt volna. Szóval, emlékszem még kislány koromból vitákra. Olyanra is, amikor anyu elkezdte csomagolni apu cuccait, hogy na most húzás. Mégis-mégis, ezektől függetlenül, szerintem jó volt a kapcsolatuk, csak ez is hozzátartozott. És azt is tudom, hogy apu végig imádta az anyut, akkor is, ha néha lumpen volt egy kicsit.

    Ma apu már sehova nem megy anyu nélkül. És olyan eleven-élő még most is a kapcsolatuk...

  • 2007.03.11 15:42:34bongi

    Katalma, ki fogom próbálni a módszeredet, már fogalmazgatom a mondandómat. A tömörítéssel lesznek gondok, de majd igyexem. Tárgyilagosság, érzelmek, egymás minősítése nélkül, igen.



    Amúgy köt hozzá a közös értékrend, ami sztem nagyon fontos, és nálunk elég szélesen értelmezhető: istenhit, politikai nézetek, a barátságról, a gyereknevelésről vallottakban egy csomó azonosság és rengeteg apró közös vonás a hétköznapi dolgokban. (Korábbi kapcsolataimhoz képest ebben okozta a legkevesebb feszültséget, hogy ki hol nyomja meg a fogkrémes tubust stb.)



    Aztán meg csípek benne egy csomó emberi tulajdonságot. Igazából asszem nem a szeméylével van bajom, hanem a helyzettel, ami folyton ugyanazokba az ördögi körökbe hajszol minket.



    Vannak dolgok, amikért tisztelem és hosszútávon jó apa lenne, úgy gondolom.





  • 2007.03.11 15:52:01bongi

    druantia, déli kérdésedre: nagylányom apja a válás után nem azonnal, de hamarosan hosszú időre kilépett a gyerek életéből is. Nem emlékszem pontosan, olyan 2,5-3-4 éves korában volt ez kb. egy év.



    Én mentegettem az apját, hogy messze kell dolgoznia és jönni fog. A kicsik nem érzékelik úgy az időt, mint mi, nekik két hét is baromi hosszú, nem mérik fel, hogy meddig tarhat egy nagyobb meló, távollét.



    Mutogattam a fényképeit és sokat emlegettem, csak úgy, a hétköznapi teendők közben, nem programszerűen, hogy most pedig apáról beszélgetünk.



    Amikor pedig megjelent, normálisan fogadtam és hagytam őket sokat együtt lenni. A gyerek törés nélkül vészelte át a dolgot, amennyire látom, az apja pedig visszamenőleg egy összegben adta oda a szerény, ám azért rendkívül jóleső gyerektartást.



  • 2007.03.11 18:51:52Alvomacko

    druanita: hát lehet, hogy nagy hülyeség, amit most írok, nem tudom. Ha nincs esély, hogy felbukkanjon az életetekben, akkor még azt is mondhatod, hogy "lombikbébi". Akkor talán nem fogja annyira izgatni, hogy mikor jön vissza.
    De az igazság a legbiztosabb. Én megpróbálnám megmagyarázni, hogy az apukáját nem érdeklitek és majd kerestek egy másikat együtt. Ezzel még célt is adhatsz neki. Mert gondolom azért nem akarsz egyedül maradni.

  • 2007.03.11 18:56:27Alvomacko

    bocs, elírtam a neved. druantia :-)

  • 2007.03.11 19:10:38druantia

    Köszi csajok. Nem akarok hazudni neki, de az igazság elég kegyetlen egy gyereknek. Ha kerek perec kimondanám, hogy nem érdekli az apját, ki tudja, hogy fogja viselni. Szerintem nálam is az lesz, hogy messze lakik, nincs ideje, stb., amíg valami okosat ki nem találok. Jelenleg nem tudok elképzelni egy olyan érvet sem, ami egy gyereknek elfogadható lenne ebben a helyzetben. Ezért lenne jó lenne tudni, mire lehet számítani, milyen gondolatok merülhetnek fel a fejében (a Petiében). Ha tudnám, hogy min kell majd keresztülmennie, talán könnyebben segíthetnék neki.



    Nem tudom, más gyerekeknél mennyire intenzív az érdeklődés, mennyire viseli meg őket az apa hiánya. Meg ugye ott az ovi, nem tudom, mennyire szokták szekálni az ilyen kissrácokat. Én azért bizonyos szempontból szerencsés vagyok, mert van nagybácsi, nagypapa, és rengeteg rokon meg barát, lesz bőven férfi-minta. Az egész rokonságban csak stabil, általában jól működő házasságot fog látni, kivéve a saját anyját :-).



    Új apuka jó lenne, de még kicsi a béjbe, nem nagyon tudok pasizni. Mondjuk, egyelőre nem is létszükséglet, soha nem voltam rágyógyulva a pasikra, annak ellenére, hogy mindig volt valakim. De azért nem futnék el sikítozva, ha jönne valaki értelmes. Most szerintem csak vagy nagyon komolytalan dolgokba mennék bele (egyéjszakás szintű), vagy nagyon komolyba. Lehetőleg csak egyetlen pasit szeretnék a Petinek bemutatni :-).

  • 2007.03.11 19:22:12Alvomacko

    druantia: manapság már a gyerekek nem lepődnek meg sok mindenen. Az ovisok nagy része már sajnos tisztában van a válással. Ha addigra természetesen kezelitek, hogy nincs apukája, akkor a többieket sem fogja izgatni és nem fogják bántani.
    Amúgy meg sosem lehet tudni, hogy nem találkozol-e az oviban egy jóképű elvált apukával. :-)

  • 2007.03.11 22:32:21mimi

    druantia: én is hasonló helyzetben vagyok mint te, csak az én gyerekem apja itthon nem érdeklődik utána...illetve felbukkanna félévente, de most már elhajtom, én is úgy gondolom, hogy erre nincs szüksége a gyereknek.
    az én nevemen van, nincs egy fillér gyerektartás se, és max karácsonykor jut eszébe, hogy van, most karácsonykor repült egy mackó a másodikról, ex pedig ki a lakásból ( fordítva kellett volna...)
    amiken te gondolkodsz, nekem is viszonylag sok törprengenivalót adnak. én azt hiszem, hogy a maga szintjén, de elfogom mondani a kicsinek a valóságot ha érdeklődik.
    igenis nem fogom mentegetni, hogy biztos szeret téged apád, csak nagyon sok a munkája bla bla szövegekkel. és már csak azért is, mert úgy gondolom, hogy az igazság az valóban az, hogy nem szereti. én nem hiszek abban a szeretetben, ami nem nyilvánul meg konkrét tettekben is. ha nem látogatja, nem gondoskodik róla, akkor nem is szereti.
    azt próbálom majd elmagyarázni, hogy ő egy nagyon klassz kis ember és nem azért nem szereti az apukája, mert ő csinált valami rosszat, vagy rosszul viselkedik, buta stb. hanem meg fogom mondani, hogy nem is tudhatja, milyen helyes okos kisfiú, hiszen nem is ismeri, és ő veszít vele.
    szerintem ez jobb, mint hogy dédelgessen magában mindenféle illúziót, mesét, félelmeket.
    és különbenis, ha ő rohadék volt velem sőt velünk a terhességem 4. hónapjától, én minek is ápolgassak egy pozitív képet róla magamban és a kisgyerekben, ha egyszer én magam sem gondolom úgy.
    még én is előtte vagyok ezeknek a dolgoknak, enyémke 21 hónapos, háááát nem lesz egyszerű.

  • 2007.03.11 22:34:17mimi

    hogy csináljátok a sortörést?
    igyekeztem tördelni, de egyben jelent meg az egész.

  • 2007.03.11 23:09:24bongi

    Szerintem amit mimi tervez, az azért nemjó, mert a gyerek magában fogja keresni a hibát. Hiába mondják neki, hogy nem ő tehet róla, ha az apja nem szereti, magát fogja hibáztatni, mert a kicsik azt hiszik, aki felnőtt, az jó, főként, ha a szüleikről van szó. Akár látják az apát, akár nem, sőt. Aki nincs ott, azt könnyebb idealizáni. Én soha nem dobnám ki a mackót, amit a gyerek apja hozott, úgy gondolom, nem lenne hozzá jogom.



    Ez ő, ennyit bír nyújtani, ez az ő nyomora. A gyereknek viszont kincs minden apróság, amit a külön élő szülőtől kap. Senkit nem akarok kioktatni, segíteni szeretnék druantiának.

  • 2007.03.12 00:25:44infame

    Menni vagy nem menni - egészséges töprengés-e

    a pszichológus tudja. Az biztos, hogy divat - "döntöttem, nekem ez így már nem éri meg" -

    "volt apja, de majd természetes lesz neki,

    hogy nincs, ezt én döntöm el" - de tényleg

    eldönthetem ?



    A gyermek és az apuka között egyenértékű és

    önálló szülői kapcsolat épül ki már egész

    kicsi kortól, mondhatok-e én erre nemet, ha

    az apuka szülő akar maradni és váltott

    nevelést kér (ún. "közös felügyelet")?



    Ha igent mondok, a gyereknek két szülője és két

    otthona lesz, ha óvodás könnyen megszokja, ha nagyobb, már nehezebben. De ha az apukát

    lesajnálom és nemet mondok (ha jól keres, még

    jobban is élek ettől), de a gyerek lázadhat, asztmás, depressziós lehet, amiért magamat okolnám.

  • 2007.03.12 08:57:13mimi

    bongi: nézd, én nagyobb hibának érzem, azt, ha a gyerek olyan képet és elvárást őrízget magában, amiben szükségszerűen csalódnia kell majd. én a gyerek egyéves koráig teljes teret adtam az "apjának", nem élt vele, sőt visszaélt. húztam egy vonalat és azt mondtam, hogy akkor innen nincs kapcsolat ÍGY. természetesen ha megváltozik, változtat az eddigi rossz gyakorlaton, jöhet a gyerekhez normálisan, amikor és ahogyan akar, de tönkretenni nem hagyom.
    én tele vagyok indulatokkal persze, tudom, ezzel nekem is dolgoznom kell, de hát ez van.
    természetesen a gyereknek nem fogom véresszájjal szidni az apját, de az igazság az, hogy mégiscsak elhagyott mindkettőnket. én nem vagyok a "mindenkit mentegessünk ahogy csak lehet" hozzáállás híve, inkább mindenkit itéljünk meg cselekedetei alapján.
    a mackó meg repült, mert ha bent maradt volna a lakásban, biztos hogy hányok tőle ( a szó szoros értelmében ) én. nálunk sajnos volt mindenféle ocsmány fenyegetőzés a megerőszakollaktól a megverlekig, ezen nem segít egy koszlott kis mackó, mégha nem is nekem hozta.
    és a pelenkákkal meg a kajával, ruhákkal mi lesz, amit a gyerektartáson vehetnék? nagyon szüksége lenne rá a gyereknek, na meg főleg arra, hogy rajtam kívül még egy valaki szeresse! mint hogy egy dédelgessen egy mackót egy nem létező érzelem illúziójával.

  • 2007.03.12 09:00:50druantia

    Mimi, a sörtörést úgy csináljuk, hogy beikszeljük az Auto-BR-t a szövegmező alatt, mielőtt beírunk, így láthatóak lesznek a sortörések.



    Amúgy köszönöm az ötletet, találtam abban, amit írtál nagyon jó dolgokat (hogy mit fogsz mondani neki), de én azért szeretném, ha az én gyerekem nem gyűlölné az apját. Az, hogy így alakult, hogy éppen ő az apukája, az az én "hibám" is. Azzal az emberrel valamikor egymást választuttuk, jó volt együtt. Arról csak én tehetek, hogy melléfogtam annak idején.



    Illetve nem is választottam rosszul, mert egy laza, vidám kapcsolatra nagyon is tökéletetes volt, csak ha előre tudtam volna, hogy teherbe fogok esni, biztos, hogy nem vele járok.



    Én azt hiszem, a gyerekre plusz terhet raknék, ha az apját rossz színben tüntetném fel előtte. Ő az apukája, és mindig is ő lesz az, akármilyen is, akármennyire nincs is jelen. Ő adta a fele genetikai állományát, a szeme formáját és színét, még a lába ujja is olyan, mint az övé. Nekem meg tőle van a gyerekem. Én őt nem utálom, csak sajnálom azért, amit veszít. Nem nekem kell megbocsátanom neki, hanem a Petinek.



    Azt szeretném, ha a gyerekem kiegyensúlyozott, boldog ember lenne, aki helyére tudja tenni magában is a dolgokat, ehhez pedig szerintem nem sokat segítene, ha lenne benne egy ilyen tüske. Szóval, ebben azért kicsit máshogy gondolkodunk, de lehet, hogy tőled meg ez a fajta hozzáállás nem lenne hiteles. Úgyhogy még egyszer nagyon szépen köszönöm az ötletet, ami passzol az én világomba (a megbeszélés része: az, hogy nem az ő hibája, meg hogy ő egy nagyon is szerethető ember), alkalmazni is fogom a Petinél.

  • 2007.03.12 09:11:00druantia

    Mimi, bennem is forrtak az indulatok annak idején. Pont ezért szakítottunk még amikor terhes voltam, hogy legyen időm lenyugodni. Ha nem lenne egy közös gyerekünk, annak a srácnak még a nevére sem emlékeznék. Ez szarul hangzik, de ez az igazság. Én soha nem tudtam stresszelni magam pasikon. Anyám szokta mondani, hogy aki menni akar, annak segíteni kell csomagolni.



    Én amint kiléptem az ajtón, kitöröltem az életemből minden exemet, teljesen le is zártam magamban minden egyes kapcsolatot a szakítással. Ez nem azt jelenti persze, hogy nem állok szóba velük, van olyan srác, akivel tíz éve jártam, és a szakítás óta ő a legjobb barátom.



    Apukával csak a Peti miatt álltam szóba, ha csak rólam van szó, legyintek egyet és elhajtom a fenébe. A gyerekem miatt bármit megtennék, még akkor is, ha én is "hányok" néhány dologtól. A Petinek pl. van egy plüssizéje, hatalmas I Love You felirattal, amit még az apja vett nekem Edinburgh-ban. Amikor hazaköltöztem, beletömködtem a bőröndbe, hogy ha más nem lesz, akkor legalább ennyi emléke legyen róla.

  • 2007.03.12 09:33:36mimi

    druantia: tök jó amiket írsz, nekem is erősen gondolkodnivalóak :)



    azt én sem akarom semmiképp, hogy gyűlölje az apját, akkora indulat azért bennem sincs, meg tényleg nem kell neki a miköztünk levő "játszmákba" belefolynia.

    csak nekem most egy olyan időszakom van, amikor a gyerekem helyzetén való töprengésben súlypontot kap a csalódástól való megóvás.

    ha egyszer az apja tényleg nem keresi és nem fontos neki, feladatom-e nekem, hogy mentegessem a helyzetét és esetleg nemlétező dolgokat bemagyarázzak a gyereknek "szeret téged az apukád, csak tudod ő most...."



    nem tisztább-e az, ha az elejétől fogva az igazságot tudja, természetesen nem túldramatizálva és csak a korának megfelelő szinten.

    én valahogy azt gondolom, hiszen olyan kis okos :) (és gyönyörűűűűű:))) hogy meg fogja érteni, és így nem lesz benne az a bizonytalanság sem, hogy anya miért mást mond, mint ami esetleg látszik rajta, vagy érezni lehet.



    még valamin szoktam mostanában töprengeni, hogyha magyarázom magamnak a helyzetünket :), hogy ennyi idő után amennyit nem foglalkozott a gyerekével, az állami gondoskodásban lévőket már rég örökbe adják. ott meg nincs utána fel-felbukkanok dolog, hanem a gyerek is új életet kezdhetett egy konkrét családban új kapcsolatokkal.

    és tudom, hogy minden gyerek megkeresi az eredeti szüleit és én is ha a gyerekem majd akarja, megkeresem vele az apját, de tuti nem ilyen kicsi korban ( up to 6-7 éves koráig ).

    joga van nyugodtan, békésen felnőni, azt meg nem segíti, sőt rombolja egy nagyon nagyon ritkán felbukkanó alak, aki az apjának mondja magát.



    aztán lehet h ezek a gondolatok majd a helyükre kerülnek bennem, és mondjuk már egy év múlva másként látom a világot és a saját elképzeléseim is.

  • 2007.03.12 09:37:28beros

    mi is eppen valunk, vagy mit csinalunk, a kozepebe a sirasnak, fajdalomnak.Mindenunk megvan. vadiuj gyonyoru haz, jo munkahely, kocsi. Ket gyonyoru, okos, szofogado, kiveteles gyerekunk. A ferjem ket honapja nem jar haza, egy hete elvitte a ruhait, azt mondja valni akar, mert nem a megfelelo not(en) vette felesegul.ugy erzem, hogy kettevagtak, en szeretem a ferjemet.csak a magany. el sem tudom kepzelni, hogy massal eljek, egyedul meg nem megy.ahh...

  • 2007.03.12 09:45:14druantia

    Beros, ez csak egy átmeneti állapot, szerintem az a legfontosabb, hogy ezt tudd. A fény mindig ott van az alagút végén. Mindig minden változik, erre az időszakra is úgy fogsz emlékezni mondjuk három év múlva, hogy jó volt valamire. Addigra erősebb leszel, érettebb, mint valaha. Már egy fél év múlva is könnyebb lesz. Az első sokk a legnehezebb, ha azon túl vagy, akkor már büszke is lehetsz magadra.



    Én úgy vészeltem túl ezeket az időket, aminek te most a közepében vagy, hogy mély levegő, robotüzem, reagge. Tettem a dolgomat, igyekeztem minél jobban elfoglalni magam (gondolom, ez két gyerek mellett nem nagy kunszt :-). Húzd ki magad, fel az állat, és előre :-)! Van még előtted jó 50-70 év, vagy ki tudja mennyi, az alatt még bőven lehetsz nagyon boldog. Olyannal, akinek a megfelelő nő (te) kell.



    Nagyon sok erőt neked!

  • 2007.03.12 09:51:20druantia

    Mimi, én azért igyekszem minél több emléket gyűjteni a Petinek az apukájáról, mert meg akarom adni neki a lehetőséget, hogy később, ha akar, emlékezhessen. Egyszer felnő, és szerintem kell ez ahhoz, hogy tudja, hogy ő kicsoda, miért van ezen a világon, hogy tudja magát hova tenni.



    Nem akarom, hogy az apja hiánya űrt hagyjon benne, ráadásul miattam. Az én lelkiismeretem így tiszta, nem akarom elvenni tőle a lehetőséget, szeretném kézzelfogható emlékei lennének az apjáról, hogy ő alakíthassa ki róla a saját véleményét, ne az enyémet legyen kénytelen átvenni. Tényleg szeretném, ha megbocsátana neki majd egyszer, ehhez meg minden fénykép, plüssizé fontos.

  • 2007.03.12 10:04:23beros

    koszi, druantia.az a baj, hogy en egy hulye idealista vagyok.a szuleimnek nem jo a hazassaga, de sosem valtak el, mert megis egymashoz tartoznak, minden gond ellenere.nekem nem fer bele a szotaramba, hogy "elvalt szulok gyereke". mindig tudok ujrakezdeni, mindig probalom megoldani a gondokat, szerintem csak akarat kerdese.faj, hogy o mar nem akar semmit, hogy a gyerekeinknel fontosabb az, hogy o mit erez. En sosem megyek az erzeseim utan, probalok a fejemmel elni, nem a szivemmel, ha erted, hogy mire gondolok.ha mindig azt tennenk, amit az erzeseink diktalnak, en spec mar reg megongyilkoltam volna magam , jo 6 evvel ezelott. Dehat ugye az megse logikus, ilyet tenni. mert elni kell, meg a gyereket megetetni.szoval szerintem az erzesek rossz tanacsadok.

  • 2007.03.12 10:12:14beros

    azon gondolkozom, vajon egy ember meg tud menteni egy hazassagot? ugy , hogy a masik nem akarja?lehet valamit tenni, ami visszaforditja a masik embert?

  • 2007.03.12 10:18:02druantia

    Beros, nagyon őszintén: nem hiszem.

  • 2007.03.12 10:23:28druantia

    Nietzsche-nek volt valami olyasmi mondata, hogy egy házasság annyit ér, amennyit az abban részt vevő felek. Ha valakinek már szabad vegyértékei vannak, az már nem biztos, hogy házasság. Illetve jogilag az, de senkit nem lehet erőszakkal érzelmekre kényszeríteni. Biztos lenne valami taktika, amivel maradásra bírhatnád, de biztos, hogy azt akarod? Ő talán megutálna téged, az egész helyzetet, és te se lennél tőle boldogabb.



    Persze, az más tészta, ha ő még nem döntött, ha még nem biztos abban, hogy menni akar. Akkor talán van valami megoldás, de én sajnos nem adhatok ilyesmiben tanácsot, én még csak férjhez sem mentem, nemhogy megmentettem volna a házasságomat :-).

  • 2007.03.12 10:27:28Alvomacko

    beros: nem akarlak elkeseríteni, de szerintem nem! Ha valamit a fejébe vett pl. azt, hogy téged nem akar, akkor azt nem tudod megváltoztatni. Legalább is most nem! Mennél jobban akarod, annál szánalmasabbá fogsz válni a szemében, annál inkább koloncnak fog érzeni, akit sürgősen le kell rázni. Olyan mint egy kisgyerek. ha sietned kell valahová és sürgeted őt is, betartm, ha másképp nem hát lehányja vagy összekakilja magát vagy hasraesik. ne mutasd, hogy fáj neked. Engedd el, segíts neki új életet kezdeni. Ne mutasd, hogy fáj.
    Én a férjemnek mondtam, hogy kész, vége. Ő csendesen megértetette, nem próbált meg lebeszélni róla, csak megkérdezte, hogy jól meggondoltam-e. Aztán csendben elment. Utána hónapokig bőgtem, hogy micsoda kegyetlen nő vagyok, aki ezt az áldott jó embert kietette az életéből. Most is sírok mindjárt, de mindkettőnknek jobb így. nem megyünk egymás idegeire, a gyerekeknek egy-egy lopott fintorral nem szidjuk egymást. És azóta is nagyon jó viszonyban vagyunk. Majd mindennap beszélünk telefonon.
    Szóval, ha akkor bizonygatta volna, hogy megváltozik, akkor én sikítoztam volna, hogy nem kell!, akkor sem akarom.
    lehet, hogy idővel a te férjed is rájön, hogy tévedett, náladnál jobb nőt sosem talál. Vagy lehet, hogy mire rájön, addigra te már rég túlleszel rajat és egy boldog kapcsolatban élsz, fütyülsz visszafogadni őt.
    Tarts ki, a gyerekek miatt nem omolhatsz össze. fordulj feléjük, tölts velük minél több időt. Menjetek kirándulni, tanítsd őket, addig sem a magad bajával leszel elfoglalva. Sosem tudhatod, hogy nem jobb-e így.
    Nagyon sok erőt kívánok neked!

  • 2007.03.12 10:30:08beros

    ehh, csak a tehetetlenseg faj.mindig kezben tudtam tartani az eletemet, es most nem megy. Druantia, megkerdezhetem, hogy mia foglalkozasod?

  • 2007.03.12 10:31:29druantia

    Tanár vagyok. Látszik :-)? Kicsit észosztós tudok lenni néha, ha megeresztem magam...

  • 2007.03.12 10:32:10druantia

    Illetve frissdiplomás. Voltam már kozmetikus, titkárnő, pincérkedtem külföldön, stb.

  • 2007.03.12 10:33:40Kékfelhő

    druantia: ahogy eddig olvastalak, te sem vagy az a fajta, aki a könnyebb utat választja egy pillanatnyi könnyebbség kedvéért. Ne hazudj a gyereknek. Ezek a beszélgetések, alkalmak jönnek maguktól, és hidd el, tudni fogod, hogy mit mondj akkor. Évekig töprengtem, hogy mit fogok mondani a gyereknek, ha rákérdez, hogy miért nem a nevelőapja az apja. Semmi okosságot nem tudtam kitalálni. Eljött a nap. És az, ahogy szóbakerült az egész, már adta is a megfelelő lehetőséget arra, hogy elmagyarázzam a gyereknek azt, amit tudni szeretett volna. Nem hazudtam, csak próbáltam ráfaragni a mondandómat az ő értelmi szintjéhez. És nem történt semmi. :)

  • 2007.03.12 10:37:47napos oldal

    beros, tarts ki, erősítsd magad, ahogy tudod, gyerekek, barátok, munka, elegendő alvás, evés, friss levegő. A házasságról én is azt gondolom, amit te, az érzések rossz tanácsadók. De két ember kell üzemeltetni is és válságmenedzselni is egy házasságot. Kevés hozzá az egyik. Szerintem is csak annyit tehetsz, mint Alvómackó férje. Sok erőt kívánok!

  • 2007.03.12 10:38:48B-

    mimi: én is kicsit tartok attól, hogy ha nem is tudatos szinten, de tudat alatt árthat a gyereknek, ha kerek-perec megmondod neki, hogy az apja nem szereti, nem érdeklődik stb. Ugyanakkor egyetértek azzal, amit írtál, hogy veszélyes lenne hamis reményeket táplálni a gyerekben. Nem tudok más okosságot írni, csak hogy neked a saját szereteteddel kell a gyereknek bebizonyítani, hogy igen is értékes és szeretetre méltó...



    Én nem vagyok híve annak, hogy kategórikusan kijelentsük, hogy "ítéljünk meg mindenkit a cselekedetei alapján", mert így nagyon felületes szinten maradunk. A párommal a leggyilkosabb vitáink mindig abból adódtak, hogy egymás tetteiből a valóságtól teljesen távol álló következtetést vontunk le, és csak az ordítozás után derült ki, hogy az egész egy nagy félreértés. Persze ha valaki verésel fenyeget, azt nehéz félreérteni, de még amögött is lehetnek enyhítő körülmények. Ezzel együtt jogod van természetesen azt mondani, hogy nem érintkezel olyan emberrel, aki megfenyegetett stb, tehát nem védeni akarom, csak a megítélés szó zavar egy kicsit. Nem tudom, hogy érthető-e, mit akarok mondani...



    beros: szerintem az életben nem működnek az olyan kategorikus kijelentések, mint hogy "az én szótáramban nem ismeretes az elvált szülők gyereke kifejezés". Az elvek azért vannak, hogy segítsenek a túlélésben, és nem azért, hogy a valóság egy részét egyszerűen eltagadják. Ha most elváltok, akkor ez van, ehhez kell alkalmazkodni. Szörnyű dolog, de ha ragaszkodsz a nem működő elvekhez, abból csak idegösszeroppanás lesz! Ne fogd fel a válást a gyermekeidre nyomott bélyegként. Valami elromlott, de tovább kell lépni. Sutba minden olyan elvvel, ami megakadályoz abban, hogy elhidd: ebben a helyzetben is föl tudsz állni, és egész, boldog, kiegyensúlyozott életet tudsz biztosítani a gyerekeidnek. Akkor is, ha elvált szülők gyerekei lesznek.

  • 2007.03.12 10:49:32beros

    nem, nem vagy eszoszto egyaltalan, csak jonehany kommentedet elolvasva, feltunt, hogy igen nagy tehetseged van empatiaval fordulni a masik fele, es ez hatalmas dolog , szerintem. keves ember ilyen.
    Az egyik baratom azt a tanacsot adta, hogy kezeljem az ugyet" kemeny szeretettel". Teheat semmi siras, hiszti, vadskodas, CSAK aktiv odafordulas, szeretet, megertes, tevoleges szeretet, igenyek kielegitese.Akkor is, ha o nem valaszol, vagy negativ a reakcio, vagy rosszabra fordulnak a dolgok. Nekem ez perpillanat lehetetlennek tunik, gondoltam megkerdezem, mas nok mit gondolnak errol.

  • 2007.03.12 10:55:35druantia

    Beros, teljes mértékben egyetértek a barátoddal.

    Kékfelhő, köszönöm, leginkább erre voltam kíváncsi, hogy mennyire viseli meg a gyerekeket. Bízom benne, hogy fogom tudni kezelni a helyzetet. Köszi.

  • 2007.03.12 11:01:57beros

    Koszi mindenkinek a batoritast, mennem kell dolgozni, pedig ahhoz van most a legkevesebb kedvem.

  • 2007.03.12 11:53:17Katalma

    Kedves válófélben lévő, vagy egyedülálló anyukák! Meg mindenki.

    Szal tegnap láttunk egy filmet. A leányzó viszonya a anyjával nem volt fényes, az apjáról meg gőze sem volt. Sztem, nem mint a nő helyzete, hanem mint a gyerek helyzete, idevág a film témájában.

    http://imdb.com/title/tt0369672/

  • 2007.03.24 01:02:29katjana

    volt már bárki közületek párterápián? úgy tűnik, nálun most ez következik, az utolsó mentsvár. szóval ha van vkinek tapasztalata, mondja el, pls, vagy ajánljon illetőt pesten, lehetőleg nőt.

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta