Az angol gimnazisták szerint trendi a terhesség

Egy terhes 14 éves lányt arra kértek tanárai az angliai Paignton üdülővároskában, hogy adjon tanácsot négy szintén terhes iskolatársának. Kizzy Neal, aki májusra várja gyermekét, úgy véli, hogy manapság divatosnak számít teherbe esni, noha a tinédzsereknek fogalmuk sincs róla, mekkora felelősséggel jár a gyermekvállalás.



A terhes gimnazista a Daily Telegraphnak nyilatkozva elmondta: attól tart, hogy iskolatársai látván, hogy szülei mennyire támogatják, úgy vélik, ennyi idősen teherbe esni teljesen normális dolog. "Amikor a barátnőim meglátták a pocimat, azt mondogatták, ők is szeretnének kisbabát, aztán három hét múlva teherbe estek, és fogalmuk sem volt róla, mit tegyenek" - mondta Kizzy, aki szerencsésnek érzi magát, mivel szülei mindenben támogatják. Ugyanakkor úgy véli, példája alapján a többiek úgy gondolhatják, hogy más szülők is hasonlóan fogadják majd tizenéves gyerekük terhességét, pedig valószínűleg nem ez a helyzet.

Kizzy négy 14-15 éves, idén teherbe esett iskolatársa közül ketten már túl vannak az abortuszon, egyikük úgy döntött, megtartja a babát, a negyedik pedig még nem döntötte el, mit fog tenni. Kizzy apja szerint a városban virágzó bandakultúra a tinédzserterhességek oka: az unatkozó tizenévesek bandákba verődve drogoznak, isznak és szexelnek. Ráadásul míg az óvszer cikinek számít, a szexet népszerűsítik a tévéműsorok és a videoklipek, véli Kevin Neal.

A Torbay-öbölben, melyben Paignton is fekszik, az országosnál lényegesen nagyobb tinédzserkorú várandósok aránya. Ráadásul míg Angliában 11,8 százalékkal csökkent a fiatalkorú terhességek száma, a tengerparti üdülőkörzetben 10 százalékos emelkedés figyelhető meg 1998-hoz képest. Kizzy anyját nem lepték meg a számok: mint mondta, Torbayban nincs semmiféle szórakozási lehetőség a fiatalok számára, így nem csoda, hogy unatkoznak és vonzó gondolatnak tartják a teherbe esést.

Oszd meg másokkal is!
Mustra