Harc a kilókkal - 1. hét

Zanza!

Néhányan megbántódtak, felháborodtak fogyókúrás cikkünkön, sok olvasónknak viszont tetszett a kezdeményezés. Az egészségesebb életmód jegyében folytatjuk programjainkat, néhol a Poronty-olvasók által javasolt változtatásokkal. Az első hetet mínusz két és fél kilóval zártuk.


Tünde
58,1 kg

Először is köszönöm a sok hozzászólást. Nem bizonytalanodtam el, sőt, még jobban megerősödött bennem az elhatározás, hogy életmódot váltok. Arra azért rájöttem, hogy nem a kilók számítanak, hanem azok eloszlása. Tulajdonképpen a hatvan kilóval semmi bajom nem lenne, ha arányosan oszlana el rajtam.

Annyiban módosítottam tehát a programot, hogy nem fogyókúrázom, hanem átalakulok. Ehhez persze szükségeltetik némi édesség- és nasimegvonás, egészségesebb kaják, több mozgás. A héten (igaz, csak egyszer) részt vettem egy kangoo-órán, három hónap kihagyás után. Borzasztóan szenvedtem: izzadtam, kapkodtam a levegőt, az arcom pedig olyan vörös volt, mint a pipacs. Tíz perc ugrálás után legszívesebben abbahagytam volna, húsz perc elteltével pedig a halálomon voltam. Arra gondoltam, hogy nem adhatom fel rögtön az első alkalommal: mit fogok írni nektek? Nem vonulhatok vissza az első óra után (közben) vert hadként! Összeszorítottam a szám és pattogtam tovább. Az óra végén lélekben vállon veregettem magam: megcsináltad! (És bevallom, nem is esett rosszul a mozgás.)

Közelgő síutunk okán a napokban sínadrágot szerettem volna vételezni, ám egyelőre nem kaptam megfelelő méretet: ami derékban jó lett volna, az borzasztóan szorította a combjaimat, ami pedig fenékben kényelmes volt, annak a dereka volt másfélszer akkora, mint az enyém. Ez is egy olyan pillanat volt, amely megerősített elhatározásomban. 

Esténként sikerült kenyérmentesen étkezni, sok salátát és gyümölcsöt ettem a héten. Szervezetem hálás a folyadéktöbbletért, eddig túl keveset ittam, pedig még ennél is többet kellene. Majdnem minden nap sétáltam egy órát a gyerekekkel, ami mindannyiunknak jól esett. Nem is olyan rossz dolog ez az életmódváltás.

Katica
60,5 kg

Minden másképpen van.- mondta Frigyes mester, és persze. Akkor először a pro: Kígyót, békát, gyerekvakítót, Rubint Rékát kiabáltok rám, ó miért, miért? Mert úgy döntöttem, most egy darabig nem eszem csirkepaprikást val? Mert ha nem is rozmárnak, de azért fókának merem érezni magam a felesleges hét kilómmal? Ugyanmá’! Mindenki maga tudja, hány kilóval komfortos kuckó az ő teste: kinek nyolcvan kiló a jó, kinek az ötvennégy, vannak boldog kövérek (igen, kimondom: ni, ni, kövér!), és boldog soványak (sovány, sovány, beee!), és vannak boldogtalan, droggal szétlőtt zombik, akik oly hiába tökéletes testű playmate-ek, tudjuk, hol végzik néha. Hogy hogyan érzed magad a bőrborítás alatt, az a fontos, nem a tömeged. Kevés jobb nő van mondjuk a Nigella Lawson-nál, nemde? (Egyben most ugorjuk a Victoria Beckham betegséget is, meg hogy mennyire fontos problémája jelenleg az emberiségnek a fogyókúra.)

Én csupán rostdúsan, egészségesen kezdtem étkezni, leállva a napi nasiról, meg a szétfinomított, agyonkezelt egyebekről: az álsajtokról, a zselészerű tejfölről, a napot nem látott csirke halízű melléről… Zöldséges barnarizsből, lencséből, olivaolajos vagy margarinos tönkölykenyérből, zöldségkrémből, sült, párolt zöldségből, salátából, aszalt és nem aszalt gyümölcsből, magokból bármennyit ehetek. És… annyira finom! Pedig én még a zodiákusban is ragadozó vagyok, és tejeskávéval működöm, ám tessék: a húsevést fel lehet függeszteni egy időre, és a mézes zöldtea pompásan élénkít. A test már néhány nap után fellélegzik, örömmel üdvözli a sejtbarát kaját, könnyebb a lét ezen a koszton, legalábbis nekem. A jövő héten indulhat kétnaponta a mozgás is.

Másrészt, a kontra: Legyünk egymáshoz kegyetlenül őszinték kedves naplóm: Hogy a hozzászólók – jogos?- hörgésére paráztam rá, vagy a hirtelen állati fehérje megvonásnak – a saját hülyeségemnek - köszönhetem, de tény, hogy valahogy kevesebb lett az anyatejem, és olyan más lett az állaga… De semmi vész nincs, babám nem reagált az ügyre, eddig. És itt köszönném meg a valóban jó tanácsokat, meg az aggódást - négyhónaposan hét és fél kilós - fiamért. Az Ő jó közérzete, elegendő anyateje a legfontosabb.

Ezért be kell valljam itt és most, hogy tényleg hatalmas ostobaság megcélozni hét kiló fogyást, amit a múltkor nagy pofával bekiabáltam itt. Elég lesz lerakni maximum négy kilócskát. Kikérdezve tudós barátnőmet arra jutottam: ha csak egy parányi jelét is látom hogy problémás ez a dolog, azonnal felülvizsgálom a kúrát. Láttam parányi jelét, hisz kevesebb lett kicsit az anyatej. Felülvizsgáltam a kúrát. Háromnaponta fogok enni húst, tejterméket.

Fogyni fél kilót fogytam eddig, pont elég. De azt, hogy négy nap állati fehérje megvonás miért okoz anyatej apadást, hogy vegán nők milliói hogy szoptatják problémamentesen gyereküket, hogy hiányosan és egyoldalúan táplálkozó szomorúszemű afrikai mamák hogy képesek anyatejet termelni kicsijüknek hónapokig, nos ez rejtély.

Csupán négy napig nem ettem állati fehérjét – növényit ettem! - és ez már éreztette negatív hatását… miért? Ha a szoptatást pékné-csülökkel kezdtem, azt kell ennem végig? Miért? Jövő hétre utánanézek. Addig is: üdv aranyárban mért biocsirke, túró, sajt!

Hanna
ugyanannyi, vagy talán egy kicsit több?

Én is életmódváltáson estem át a múlt héten. Először is, eddig minden nap mentünk sétálni, múlt héten csak egyszer. Másodszor is eddig minden nap le tudtam tusolni, múlt héten nem írom le hányszor. Ennek két oka van:

1. A hüvelykujjamon van egy bumszli kötés, ezért hétfőn-kedden helyből nyomorék voltam, babakocsitologatás szóba se jött, víz nem érheti, még Leát sem tudtam kiemelni a kiságyból (ezért inkább bele sem tettem). A mozgásról ennyit.

2. Volt egy csodálatos napom, a csütörtök. 5 egész órát aludhattam. Az összes többi napon viszont mondjuk 2-3*1-2-t. Mint már máshol írtam, nem vagyok az a visszaalvós-nappal alvós típus. Péntekig volt erőm figyelni, hogy mit ettem, és azt egészségesen, sok gyümölcs, tönkölyös-magos cuccok (ahogy amúgy is), maximum napi egy túró ice (70 kalóriájával a legfogyósabb édesség, és nagyon fincsi.)

Szombaton még csak-csak, a tzatziki sült csirkemellel és a paradicsomleves a kedvenc egészséges ételem, de vasárnap nagycsaládi ünnep volt, sok evéssel, folyamatos gyerekabajgatással, húsz emberre egyszerre figyeléssel, és este még tanári értekezlet, mindezt egy alvásmentes éjszaka után, amit követett egy még rosszabb.

Ma eddig tegnapi maradék csokis piskótát ettem, mert ezt csak ki kell venni a hűtőből, ugyanis bekötött ujjal nem lehet mosogatni, és minden más is annyira kétségbeejtően nehéz, különben sincs már tiszta edényem. Szóval, én azt hiszem holnaptól újrakezdem az egészséges életet, de nem csak a csokievésről, hanem az alvásról is le fogok szokni. Ostoba fényűzés.

Janó
111,1 kiló

Szépnek szép szám, sok vékony vonal, vékony, mint amilyennek nekem kellene lennem. De azért az egy hét alatt ledobott 0,9 kiló nem sok jóval kecsegtet, első látásra legalábbis. Igaz, az asszisztens, tudják, akinek bediktálta a doki, hogy elhízott vagyok, azt mondta, hogy diétáznom kell és nem fogyóznom, márpedig az nem ugyanaz. Szerinte ha a diétámmal havi egy kilót leadok, miközben egészségesen élek és mozgom, az már akkor is jó, ha nem olyan gyorsan fogyok, mint szeretnék. Hát, sovány vigasz, de legalább a vigasz legyen az, ha én nem vagyok.

A diétát heti hat napra terjesztettem ki, hat nap alatt alkottam sószegény és zsírszegény levest, főzeléket, párolt húst, párolt húsos tokányt, az eget, a földet, a tengert és mindazt, ami bennük van, és a hetedik napon megpihentem, látván, hogy ez jó. Vagyis nem jó.

Még pontosabban: a só nélkül főzött karfiollevest nyugodtan használhatták volna a szeptemberi-októberi randalírozások szétverésekor, a könnygáz és a vipera együtt se lehet sokkal rosszabb. Tessenek elképzelni, hogy nyers karfiolt esznek, amihez felforralt csapvizet isznak – a kísérletező kedvűek megpróbálhatják tejföllel vagy citromlével tuningolni, de kár érte. A sótlan borsó-, kelbimbó és brokkolileves viszont ehetőbb, mint vártam.

A második fogás általában valamilyen saláta (fejes salátából, uborkából, paradicsomból, citromléből és joghurtból vagy natúr kefírből), amihez fehér húst (általában szárnyas mellét) párolunk vagy sütünk, előbbit tiszta vízben, utóbbit kevés hagymán és margarinon. A saláták feltűnően jó, a legízletesebb és nagyon változatosan lehet elkészíteni; a húsok sem rosszak, de azért mégsem érhetnek fel egy bécsi szelet vagy egy hagymás rostélyos ízéhez. Reggel a korábbi néggyel szemben egy zsömléből szendvics, a szendvicsben a korábbi 3-4 szelet kolbász vagy szalámi helyett egy szelet párizsi vagy zalai felvágott. Délután csoki helyett egy gyümölcsös vagy natúr joghurt. Ha már nagyon éhes vagyok, akkor egy kis pászka, annak se só-, se koleszterintartalma, és persze se íze, se bűze, de emiatt legalább lassan eszem, és el is megy a kedvem az egész kajálás-dologtól. Vacsorára gyümölcsök vagy még egy szendvics paradicsommal vagy almával. És egyszer bűnöztem, megettem két kaszinótojást franciasalátával, ami a koleszterines diétában szerintem kábé két hétre engedélyezett adag, ráadásul rossz is volt, kerüljék el a Matchban kapható ilyesféle étkeket.

Aztán viszont jön a hetedik nap, amikor azért van némi lazulás. Ezen a napon, mint a Nagy Levin az igori büntetőtáborban, odalépkedek a hűtőhöz, tágra nyílt szemekkel, mint valami holdkóros, és ha nem is marinírozott halszeletre vágyom Turbigo módra kétfelé vágott tojással, egész kevés vörösborral párolva, de rávetem magam az ízekre. Az első hetemet marhapörköltes sztrapacskával zártam, mint egy régen nem látott, háborúból hazatérő kedves rokont, úgy öleltem magamhoz a tányért, és el sem engedtem, míg ki nem ürült. A diétázásnak már csak egy kis csúsztatott palacsinta állt ellen. A további étkezésekre viszont büszke lehetek: a reggeliből kimaradt a rántotta, és délután is a hétköznapokon megszokott szolid szendvicsekkel oltottam az éhem. Nem sok sikerrel.

Blogmustra