Véletlenül talált családjára a kórházban elcserélt fiú

Egy malajziai házaspár fontolgatja, hogy bepereli a kórházat, amely harminc éve elcserélte újszülött fiukat. A kínai etnikumhoz tartozó házaspár mindig is gyanította, hogy nem a saját gyereküket nevelik, egy véletlen találkozás során pedig rátaláltak igazi fiukra, írja a BBC. A fiú most szeretné felvenni szülei nevét és buddhista vallását, ami problémás a muszlim Malajziában.


Teo Ma Leong, az apa mindig is úgy érezte, ötödik gyermeke nem az övé. A szomszédok azt suttogták, a sötét bőrű fiú egy félrelépés gyümölcse lehet. Teo másik családban nevelkedő igazi fia pedig azt gyanította, az őt felnevelő muszlimok nem az ő szülei. Kínai vonásai miatt is sokat cukkolták, és úgy érezte, nem ez a valódi családja: a fiatal Zulhaidi Omar ezért 13 évesen elköltözött otthonról.

Zulhaidi egy bevásárlóközpontban talált munkát, itt bukkant rá nyolc éve az egyik nővére. A lány meg volt győződve róla, hogy testvérek, mivel a fiú annyira hasonlított az apjukra. Hazament, és elhozta az egész családot. Először csak döbbenten bámultak egymásra, aztán összeszedték a bátorságukat, és beszélgetni kezdtek. Gyorsan fény derült az igazságra, melyet később DNS-vizsgálat is bizonyított: a fiú apja Teo úr volt.

Zulhaidi Omar húsz éven át alig néhány kilométernyire lakott valódi szüleitől. Miután kiderült az igazság, beköltözött hozzájuk, ám beletellett fél évbe, amíg anyának és apának tudta szólítani szüleit, írja a malajziai The Star napilap. A másik elcserélt gyerek, Tian Fa, akit a Teo szülők neveltek fel, kínai lányt vett feleségül, és nem kíváncsi vér szerinti szüleire.

A család most tárta különös történetét a nyilvánosság elé, mivel Zulhaidi kínai nevet akar felvenni, és kitérni az iszlám hitből. A muszlim Malajziában ez igencsak nehéz, mivel az iszlám hatóságok a hitelhagyást súlyos bűnnek tekintik. Noha az alkotmány leszögezi a vallás szabadságát, a maláj etnikumhoz tartozó lakosokat születésüknél fogva muszlimnak tekintik. A legfelsőbb bíróság egyelőre nem hozott állásfoglalást azügyben, hogy felvehet-e más vallást egy muszlim állampolgár.
Oszd meg másokkal is!
Mustra