SZÜLŐSÉG

Boldogabbak-e a szingli nők?

2007. február 1., csütörtök 09:12

Az életünk úgy működik, hogy valamiről gondolunk valamit, erről döntünk, végül pedig ülünk abban, amit főztünk. Visszafelé sajnos nem megy. Aztán, ha nem voltunk annyira ügyesek, szerencsések, akkor sóhajtozunk, hogy mi lett volna, ha... Tegye fel a kezét az, aki nem futtatta még végig életének forgatókönyvét minden tettének az ellenkezőjével!


Mondjuk így: Mi lett volna, ha Dezsőt nem csalom meg Robival, és nem Robi vesz el? Akkor Robi nem csalhatott volna meg Julival, és egyből Dezsővel vagyok, aki így engem vesz el, nem a dagadt Katit a marketingről. Vagy valami ilyesmi.

Így vagyunk a gyerek és férj kérdéssel is. Mert ugye a szomszéd nője mindig zöldebb... Kevesen vannak, akik pontosan tudják, hogy a legjobb döntést hozták. Régen a menet az volt, hogy boldog-boldogtalan férjhez ment már 18 évesen. Ez volt a természetes. Aztán jöttek a gyerekek szépen sorban, nem filózhattak anyáink, hogy mikor is brillírozzák a karrierjüket, mikor optimális a gyerekvállalás.

De vajon jó-e nekünk, hogy ekkora szabadsággal vagyunk megáldva? Az egész szingli világnak valójában nem az a mozgatórugója, hogy elhitetjük magunkkal, ráérünk, megérdemeljük azt a néhány évet? S mire feleszmélünk, a potenciális férfiak elfogytak, lemaradtunk róluk, kiestünk a gyümölcskosárból.

Én korán szültem. Hajtott valami megfogalmazhatatlan vágy, hogy családot alapítsak, gyökeret eresszek. Lehet, hogy genetikailag így vagyok programozva, vagy csak véletlen volt, hogy találtam erre alkalmas embert is. De honnan tudjuk, hogy alkalmas az, akit mi annak vélünk életünk terveire?

És akik nem vállalják be közösen mindezeket, vajon miért választották inkább az egyedüllétet, a gyerektelenséget? És miért gondoljuk, hogy aki nem ugrik bele egy rossz kapcsolatból egy házasságba, gyerekbe, az történetesen szerencsétlenebb, mint aki mindenáron gyereket akar és létrehoz egy elhibázott házasságot akár a gyereke kárára.

Aki benne van a gyereknevelés mókuskerekében, legalább egyszer biztosan véres irigységet érzett facér barátnője programjaitól, időbeosztásától. Miközben persze sűrűn öntiport magában, hogy hogyan gondolhat arra, milyen lenne a gyerek nélkül. Nem tudva arról, hogy az ominózus barátnő magában pont arra gondol, hogy a fél karját odaadná, ha csak fele olyan szép gyerekei és férje lenne, mint szegény leharcolt családanyánknak.

Azt hiszem, attól, hogy valaki gyereket szül, még nem lesz jobb fej. Nem lesz nagyobb társasági ember, nem fordul ki magából, egyszóval különösebben nem lesz más. Valami mégis megváltozik. A figyelem az anya felé fordul, amikor kisgyereke lesz. Akire soha nem figyeltek, a középpontba kerül, begyűjti a "milyen szép a gyerek, juj de aranyos" és társai bókokat. S anyát ezután ez vezérli és vigasztalja: Nem számít, hogy csatakos a hajam, hogy rajtam van 20 kiló felesleg, hogy titokban csal a férjem, a gyerekem okos, szép, egészséges. Nekem van valamim, ami neked nincs. Te járhatsz fodrászhoz, költhetsz vagyonokat magadra, de mind ezt azért csinálod, hogy bekerülj te is a klubba.

S mindezek dacára megesik, hogy mégis értékesebb, de legalább is reményt keltőbb életet él a szingli nő, mert vállalja, hogy nem kártyavárat épít mindenáron, hanem lehetőséget hagy magának, hogy igazán csak azzal akar bármit is építeni, aki a TÖKÉLETES. És lehet, hogy anyatársunk valóban csak belülről tartja azt a kártyavárat, ami bármelyik pillanatban összedőlhet, mert egyszer családot akart mindenáron.

De vajon valóban van számunkra tökéletes? Nem pusztán csak az akaraton és elhatározáson múlik, hogy kivel csinálom végig tisztességesen ezt a játékot? Érdemes-e várni valakire, aki tulajdonképpen nem is létezik, s közben lemaradunk a lényegről? Vagy megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy maximalisták legyünk önmagunkkal szemben? Egy teljes és boldog életre való törekvés tényleg luxus?

win

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.02.02 10:30:42Tori

    Ja igen, Herodes, nem leszólni akartam a sztoridat az én hsz-emmel, sőt, minden tiszteletem a Tiéd, de nekem ez nem ment volna. Nem vagyunk egyformák.

  • 2007.02.02 10:33:18napos oldal

    Tori, minden azon múlik, kivel, ezt nem lehet aprólékosan deiniálni, érzi mindenki, kivel lehetetlen.

  • 2007.02.02 10:36:11Tori

    Csak ez is olyan téma, ahol sokan hajlamosak ítélkezni, aki az egyik megoldást választja, gyakran lenézi, megszólja a másikat. Sajna a saját bőrömön tapasztaltam. :((

  • 2007.02.02 11:01:43herodes

    napos oldal, sajnos nem mindenki érzi, kivel lehetetlen, vagy nem időben. Azt gondolom, hogy erről főképp a "rendszer" tehet, egyszerűen nem azt kapják a gyerekeink a mindennapokban, amit kellene. Nem tudják hova tenni a család fogalmát, nem érzik a fontosságát, esetleg túlszervezik a "párkeresést", és ezért maradnak sokan egyedül, vagy lépnek ki abból, aminek nem szabadna csereszabatosnak lennie. Mert családot az ember ne váltson, viszont alapítson. Életében egyet, és pontosan egyet.



    Ebben a dologban számomra az egyik legalapvetőbb útmutatás az evangélikus esküvői szertartás esküszövegének egy rövid mondata, amely így szól: "Veled megelégszem." Vagyis én sem vagyok tökéletes, és tőled sem várom el, hogy az legyél.

  • 2007.02.02 11:08:55a:a

    herodes: igazad van, ki kell tartani, amíg lehet. Én sajnos olyat is látok, ahol nem kellett volna. Mert az a fél, aki 20 évig csendben tűrt, most fellázadt, két gyerek van már, és a lázadás átcsapott szeméyleskedésbe, a másik megalázásába, becsmérlésébe. Sajnos van, aki se kilépni nem tud, vagy nem akar, sem méltósággal maradni, amíg a gyerekek miatt ez kellene. Ha valakit hosszú időn keresztül megaláznak, sárba taposnak, női mivoltában semmibe veszik, utóbb lehet, hogy nem csak szabadulni akar a kapcsolatból, hanem előtte még törleszteni is, Hidd el, szörnyű nézni. Mindkét fél csak a köszönés szintjén érintkezik a másikkal, mindkettőnek külső kapcsolata van, közöttük a két gyerek, akik ebben nőnek fel, és érthetetlen, de már egyikben sincs annyi méltóság, hogy felálljon és menjen. Mindkettő a másikra vár, addig meg fúr, és aláz, és bánt. Iszonyat.

  • 2007.02.02 11:27:34herodes

    a:a, a kitartás egy rossz házasság megjavításához szükséges, de nem elégséges. Az évekig csendben tűrés pedig egyenesen bűn. Aki a családja egyben maradását úgy definiálja, hogy mindannyian ugyanabban a lakásban laknak, az sosem fogja tudni kezelni a problémáit.

  • 2007.02.02 11:30:51a:a

    Sajnos a probléma ennél még bonyolultabb. De hosszú lenne, meg nem is lehet igazán leírni, csak pocsék dolog látni, és főleg úgy, hogy semmit nem lehet tenni.

    Na, fel a fejjel, muszáj egy kicsit dolgoznom is... :-))))

  • 2007.02.02 11:58:00Kékfelhő

    Az én szüleim 15 évig nyúzták-marták-tépték egymást, mindig azt hallgattuk, hogy csak miattunk, gyerekek miatt vannak még együtt.

    Inkább hagyták volna. Így némi defekttel sikerült felnőnünk, és ezt szinte bizton állíthatom. A bátyámnak alig vannak barátnői, azok sem tartósak. A húgom együtt él egy pasival, mindent, de mindent elnéz neki.

    Én pedig vagyok a nagy menekülő: süllyed a hajó, akkor inkább kiszállok, és nézek új perspektívák felé, nehéz elhinnem, hogy egy rossz kapcsolatért lehet / érdemes küzdeni. Inkább váltok. Akár gyerekkel is. Megtettem. Most megint kiegyensúlyozott kapcsolatban élek, próbálom hinni, hogy sokáig tart majd, és megpróbálok tenni is ezügyben. De garanciák nincsenek.

  • 2007.02.02 12:00:01napos oldal

    herodes, egyetértünk mindenben, szóról szóra, tökjól megfogalmaztad. hát igen, az tényleg kétes, hogy érzi-e mindenki, mikor mi van.



    azt viszont én is erősen helytelenítem, Tori, ha valaki pálcát tör más felett. csak csendes (de határozott) véleményem van, mint heródesnek. inkább sajnálom az ilyen sorsokat, ahogy magamat is sajnálnám, hasonló helyzetben. remélem, ha nehézségek jönnek, sikerül helytállnunk. eddig jól nyomtuk, legalábbis :))

  • 2007.02.02 12:09:42napos oldal

    Ja, és (OFF), mértéktartó porontyozáshoz keresek virtuális társakat, mentális támogatást, példaképem p.eszter :) Remélem, Eszter nem sértődésből (a férje iránt) vett vissza. Hanem mély, belső meggyőződésből :)

  • 2007.02.02 12:12:02a:a

    Kékfelhő: garanciák valóban nincsenek. Én most nem igazán tudom elképzelni, hogy valaha is lelépjek, akár milyen nagy szerelembe is esnék más iránt, amiről, valljuk meg, badarság lenne azt hinni, hogy soha nem fordulhat elő. De azt is tudom, hogy soha nem tenném azt, amit a fentebb említett családtagom, aki három év után már tudta, milyen a férje, el is akart válni, aztán a férfi meggyőzte, hogy az nem megoldás, de semmit nem tett a valódi megoldásért. És aztán jött a két gyerek, sztem a nő azt gondolta, ez majd megoldja a gondokat, meg ő a múgy is akart gyereket, de ez olyan mértékű naivitás, és önzés is egyben, hogy arra nincs is szó.

  • 2007.02.02 12:14:12a:a

    napos oldal: én már tegnap hiányoltam esztert, de azóta sem jelent meg. Gyanús, nagyon gyanús!!! :-)))

    Nálunk még csak elnéző mosoly van este, amikor verem a billentyűzetet, de nem kizárt, hogy hátra van még a feketeleves....

  • 2007.02.02 12:15:43kaposztalepke

    én is valami olyasmit gondolok, hogy akkor lehet helyrehozni egy kapcsolatot, ha mindkét fél "akarja helyrehozni"...az, ha hosszú távon külső kapcsolatot tart fent, nem szólnak egymáshoz éveken át...az egyértelműen a nem akarja kategória, hiszen másba fekteti az energiáját, másra fordítja a figyelmét. Ennyi erővel egy fedél alatt élni semmi értelme. És az évekig csendben nyelés ugyanez mindkét fél részéről. Aki csendben nyel, az nem hoz helyre egy kapcsolaton semmit, és aki elvárja a másiktól, hogy minden legyen úgy, ahogy Ő gondolja, a másik meg nyelje be, az megint nem akarja helyrehozni. Aki helyre akar vmit hozni, annál megvan az, hogy fontos neki az, hogy a másik számára is elfogadható legyen a helyzet, amiben nem érzi magát hosszútávon rosszul. Ha már egyáltalán nem érdekli, hogy a másiknak mi jó vagy mi nem jó, amikor neki magának már nem fontos érzés az, hogy kijöjjenek valahogy, akkor eléggé necces a helyzet. Amíg úgy gondolja mindkét fél, hogy ez valamiért fontos neki, és hajlandó tenni is ezügyben, addig van esély. És szerintem is mindenképp meg kell próbálni, ha van rá hajlandóság.

  • 2007.02.02 12:18:08Kékfelhő

    Esztertől mintha tegnap olvastam volna pár sort, valami olyasmit, hogy inkább csak olvas, mint ír... de lehet, hogy tévedek

  • 2007.02.02 12:34:20manci

    Én is amolyan menekülős típus voltam mindig is, bár az is lehet, hogy csak a realitásérzékem működött jól: ha úgy éreztem, hogy ennek a kapcsolatnak hosszú távon -ezért vagy azért- nem lehet jövője, már léptem is tovább. Pedig én ideálisnak mondható családban nőttem fel. Aztán megismerkedtem a férjemmel, másfél évvel később összeházasodtunk, újabb másfél év és megszületett a kislányunk. És szerintem is igaz, hogy a házasság és a gyerek megváltoztatja az ember hozzáállását az élethez. Egyszerűen konfliktusok, problémák esetére más eszköztáram lett. Nem alternetíva az, hogy akkor majd jól elmegyek.

  • 2007.02.02 12:38:13manci

    Offolnék egyet:
    Csajok! Nem emlékeztek, hogy melyik topicban írtátok azokat a klassz, gyors, egyszerű recepteket?

  • 2007.02.02 12:47:19Ugyanazanő

    Szóval tényleg igazán szép dolgokat írtatok. Jóleső volt olvasni. Talán a legtöbbel egyet is értek.
    Többen hangsúlyoztátok, hogy általában kicsit bonyolultabb az ügy annál, hogy egy nő karrierből vagy divatból, vagy önzőságből van egyedül.
    Annyit tennék ehhez hozzá, hogy nem értem, ha valaki a saját helyzetét azzal igyekszik megideologizálni, hogy a másiknak milyen rossz, és persze erről kizárólag ő tehet. A magam egyedüllétét soha nem szoktam mások családi életének lekicsinylésével enyhítgetni. Mert magam is értéknek tartom a boldog családi életet, azt ha valaki mellett társ van, s közös gyermekeik vannak. Ezért mindíg egy nagy kérdőjel formálódik bennem, ha valakinek úgymond nem elég, hogy ő boldog és elégedett, hanem ezt azzal kívánja fokozni, hogy a másik helyzetét lesajnálja, károg, frusztrálja stb. Az az igazán rossz ebben, hogy embertársainknak bebeszéljük, hogy rettegjenek. Nem elég nekik, hogy szomorúságuk van, még rugunk is egyet beléjük, hogy "bibiní nekem van, neked meg nincs". Gondolom az éhezőknek sem kell az orra előtt enni, s mondani közben, hogy ezt bizony barátom köszönd magadnak jól.

  • 2007.02.02 12:59:04nona

    Korább felvetődött a kérdés, h mit jelent a szingli szó. Szerintem nem csak annyit, h facér. Szerintem egy egész életformát jelent. Nincs állandó partner, viszont van -- megítélésem szerint-- ennek kompenzálása bulizás, karrier-építés és vagyonok elköltése önmagára formájában. A szingli számára a függetlenség értékesebb az elkötelezettségnél, még azon az áron is, h kimarad az elkötelezettség életet kiteljesítő hatásából (valószínűleg ezt nem is tartják létező dolognak). Viszont sokan tényleg nem önszántukból választják ezt az életformát, de mivel ez divatos most, valamennyire megpróbálják megvalósítani, amíg nincs jobb... nem is tudom, h ők igazi szinglik-e vagy "csak" egyedülállók.

    Ami még tovább bonyolítja a helyzetet, az az, h mivel emberekről van szó, ezer féle módon lehet gondolkodni erről, és feltételezem, egy igazi szingli is különböző véleményen van a témáról különböző időpontokban.

    Na ez az én definícióm a szingliről, de mivel én nem voltam sosem szingli ebben az értelemben, lehet, h nagyot tévedek...

  • 2007.02.02 12:59:57Kékfelhő

    manci: talán a kiporszívózok, megfőzől topicban?? vagy nem tudom

  • 2007.02.02 13:10:49trollkotze

    katampusz:
    Arra gondoltam, hogy nem csak az a két szélsőség létezik, hogy főállásúanyaság-háztartásbeliség-csodaszakácsnő-hatgyerek, illetve elvbőlpártalan-magányos-kielégítetlen-szingli.
    Olyanokra is rásütik a szingli bélyeget (mert akként hat), akik egyszerűen csak társtalanok egy ideje, mert nem találtak még megfelelő partert. De az sem biztos, hogy egy szingli magányos; lehetnek hosszabb-rövidebb kapcsolatai, ami mégis szinglivé teszi, az az, hogy nem igazán szeretné elkötelezni magát.

  • 2007.02.02 13:11:15nona

    Manci: én találtam pár receptet a Sokan szoptatnak, kevesen szoktatnak - még egyszer az éjszakai szoptatásról topicban...

  • 2007.02.02 13:26:48babó

    én attól vagyok kész, hogy a szinglit magyarországon tényleg megbélyegzésként és kizárólag nőkre használják. ("azok a ribik a szekszésnyújorkból...") pedig az általam ismert angol és német nyelvterületen a single szó férfit nőt egyformán jelöl. és mondják a facér megfelelőjeként ("most épp single/facér vagyok")



    az nem baj, hogy nálunk más az árnyalata, a nyelvek már csak így működnek, de azt utálom, hogy sokakra "rásütik" anélkül, hogy ismernék a hátteret. van aki nem szeret egyedül lenni, de valami miatt nem jön össze agy komoly kapcsolat, és ezt megszenvedi, vannak akik vidáman élik az életüket és élvezik a függetlenséget. tegyék csak, mert van abban nagyon sok jó dolog (ezek közül néhány most hiányzik is nekem :)))



    na mindegy, senki sem lesz jobb vagy rosszabb ember pusztán az aktuális családi állapota miatt.

  • 2007.02.02 13:57:14nona

    Biztos megosztja a téma az egész társadalmat. Valaki megbélyegezésként használja, valakinek meg életideál a szingli...

  • 2007.02.02 14:02:41a:a

    manci: sztem a már megint szalad a lakásban, a csigát biztosan ott találod - hála kékfelhőnek! -, én is onnan vettem le tegnap.

  • 2007.02.02 15:49:41manci

    Lányok, köszi, hogy válaszoltatok! :)

    Most gyorsan kimentem az összes receptet!

  • 2007.02.02 17:13:23Dexter68

    A magam részéről (bár ez biztos kiderült) semnem bélyegzem meg, semnem ideálnak nem tartom a szingliséget. Szoktam mondani: mindenki úgy szúrja el az életét, ahogy akarja... valaki megházasodik, valaki meg nem. ;o)))

  • 2007.02.02 22:57:53kaposztalepke

    Dexter68: No, amikor nem értettünk egyet édesanyámmal, akkor mondta 1-2-szer régebben, hogy "lányom, nagykorú vagy, mindenki úgy b*ssza el az életét, ahogy akarja"...és nem is szólt bele semmibe. És én a mai napig nagyon hálás vagyok érte, van véleménye, ha engem érdekel el is mondja, de úgy döntök ahogy akarok és elfogadja. pl mint utólag kiderült amikor 18évesen felkerültem Bp egyetemre, és hamar megismertem az azóta már a férjemet, aki akkor 27éves volt anyu nagyon aggódott, hogy hát sokkal idősebb, hátha kihasznál, stb. Fél évig a nagy távolság miatt nem is találkoztak, amikor megismerte, meg látta hgy bánik velem, megnyugodott, látta, hogy tényleg nagyon szeret engem. De előtte, ha aggódott is, meg voltak is fenntartásai, soha semmi rosszat nem mondott, nem próbált befolyásolni, stb-stb..jófej:)



    Na, a topic...most divatos dolog szingliségnek hívni egy elképzelt, homályosan definiált életformát, amit különböző filmek, médiák, stb sugallnak. Szerintem ez felesleges, ha valakinek nincs párja, de szeretne, akkor addig is próbálja jól érezni magát az adott helyzetben, és ne legyen köteles magyarázkodni a helyzetéről, és kitalálgatni magyarázatokat és indoklásokat azért, hogy ne nézzenek rá ferde szemmel, ne sajnálják le (sokszor valóban olyanok, akik ugyan papíron házasságban élnek, de a valóságban az már midnen, csaknem házasság)...ha meg valaki úgy dönt, hogy nem is akar soha családot, az is rendjén van, csak utólag ne bánja meg. Ha neki jó, akkor jó, senkinek semmi köze hozzá.

  • 2007.02.02 23:56:40laili

    manci: szerintem a sokan szoptatnak kevesen szoktatnak vagy az éjszakai szoptatásos cuccbacsak azért emlékszem mert én voltam a kérdező:)

  • 2007.02.03 10:18:11Kékfelhő

    "Szoktam mondani: mindenki úgy szúrja el az életét, ahogy akarja."

    Dexter68 :) én is pont ezt szoktam mondogatni :)

  • 2007.02.03 12:20:58cozumel

    Miert jo szinglinek lenni?

    Vagy miert jo gyermektelennek lenni?



    A ketto ugye nem feltetlenul fedi egymast...

    De mindket allapot jo, ha megtanuljuk ertekelni a szepet belole es nem tulertekelni, hanem a helyen kezelni.



    Szinglikent az ember neha maganyos. A magany pedig jo. A maganyt meg kell szeretni, es nem felni....Remek idoszak onmagunk megismeresere, meditaciokra, onfejlesztesre.



    Ehelyett a maganyra valahoyg ugy nezunk, mintha az egy szemelyes kudarc lenne. Arrol mar nem is beszelve, hgoy emiatt milyen sokan beleszaladnak vacak kapcsolatokba, amibol aztan lesz a tarsas magany.



    Szinglikent

    Lehet este egyedul borozgatni es a borzaszto csajos zeneidet hallgatni, amit egy pasi sem viselne el:-)



    Lehet 3 muveszfilmet kivenni a tekabol es a szent depresszionak aldozni magad



    Lehet!!! egyedul beulni egy etterem teraszara nyaron es nezegetni a rohano vilagot



    Lehet delben kelni, nem elmosogatni, kondiban 3 orat eltolteni, hazamenni, nem elmosogatni, ostoba tv musort nezni, kormot reszelni, nem elmosogatni, baratnokkel telefonon egyeztetni, esti buliba keszulodni, tukorben hu de jol kinezni, bevetesre elindulni, es hangsulyoznam, nem elmosogatni:-)



    Lehet kerem pasizni. Ide a koveket, vallalom!:-)



    Lehet hajnal negykor ugy donteni, hogy nem egyedul fogsz aludni (irul-pirul ikon)



    Lehet megtalalni azt az embert, akiert mindezt feladod:-)

  • 2007.02.03 12:50:13cozumel

    Gyerektelennek lenni miert jo?



    Mert idod, penzed, lehetoseged van megtenni mindazt, amit gyerekkel mar nem.



    Ne tegyunk ugy, mintha az elet nem valtozna a kicsi erkezesevel.



    Ne hazudjuk azt, hogy a gyerek nem korlat neha. Minden nap korlatoznak a szemelyi szabadsag jogaimban! Meg azt is megszabjak, mikor mehetek el nyugodtan wc-re!:-)



    Az viszont ketsegtelen, hogy semmi akadalya annak, hogy valaki az 50es eveiben vegigcsinalja mindazt, amit en a 20as eveimben. Csak tessek sportolni!;-)

  • 2007.02.03 17:24:23trollkotze

    Szerintem igenis hasznos néha huzamosabb ideig egyedül lenni. Fejleszti az önismeretet. A majomeffektus (egyik ágról a másikra) egy kis "ha ló nincs, szamár is jó"-val megspékelve sokkal rombolóbb. Csak ez utóbbit nem nézi le a társadalom.

  • 2007.02.03 22:12:37kovvacs

    Jaja, mióta megszületett a gyerekem, különösen hasznosnak tartom a huzamosabb egyedülléteket. Igaz, hogy az önismeretem fejlesztése helyett "csupán" extrainstant regenerálódásra használom - pl. 1 óra alatt két órányit alszom vagy mocskosul átérzem az önfeledt kirakatbámulás minden másodpercét - de tényleg felettébb hasznos.



    Viccen kívül: IMHO kevés olyan dolog van a világon, ami annyira fejlesztené az önismeretet, mint a gyermekvállalás. Mert vérre megy és nem lehet félrepofázni. Nincs időd szenvelegni és képzelegni magadról hasznos felismeréseket, hanem tök szimplán a fal adja az elsőt, a másodikat, a harmadikat... szétpofoz az élet. Szaros pelenkák között nem buddhai a megvilágosodás. De sokszor igazabb.

  • 2007.02.03 22:22:43a:a

    kovvacs: igazat szóltál, az önismerettel pedig jön a csalódások sorozata. Annak a képnek az összetörése, amit addig magadról hittél. Pedig ez nem reális, hiszen az a kép olyan helyzetben ábrázolt, ahol még soha nem próbáltad ki magad, szóval csalóka. És mégis, én kudarcnak éltem meg, hogy nem vagyok olyan tip-top, rendes, rendszeres, kitartó, türelmes stb-stb, mint amilyen anyának korábban elképzeltem magam. nehéz megbarátkozni az új énképemmel...

  • 2007.02.03 22:32:49kovvacs

    a:a,

    az a jó ebben, hogy amikor leomlik valami régi, felépül az új. Teljes mértékben átérzem, amit írtál. De. Most úgy őszintén, nézz magadba: ugye van benned tucatnyi olyan tulajdonság, készség, képesség, gyakorlat, amiről nem is tudtál gyerek előtt, hogy létezik? Mert van. Meg köll keresni. Mondok saját példát. Nekem is könnyebb észrevenni, hogy a lakás koszosabb és nem vagyok a kellő mértékben türelmes. Ugyanakkor laza ívben el tudok feledkezni arról, hogy milyen rutint szereztem ügyintézésben. Nincs az a hivatal, ami megrémisztene, nincs az az orvos, akit fel ne tudnék hívni tanácsért. Vagy: sokkal bátrabban üzemelek be magamtól bármilyen elektromos kütyüt.

    Mert nem érek rá félni. Mert a gyerekem és a családom miatt a dolgokat el kell intézni. Mert erősebb vagyok - megnőtt bennem az anyatigrisféleség.

    Könnyen esünk abba a csapdába, hogy észrevesszük, mi minden nem vagyunk a gyerekszülés óta, aminek hittük-szerettük volna magunkat. Ideje megdicsérni és megcsodálni magunkat azért, amivé viszont váltunk. Amiben jók lettünk. Sok ilyen van. És a kölöknek is jó, ha az anyja elégedettebb egy kicsit saját magával :)

  • 2007.02.04 11:44:01jidele

    Kovvacs, ez nagyon tetszett:)

  • 2007.02.04 13:22:32cozumel

    Termeszetesen mindenki ugy eli az eletet, ahogy akarja es ahogy jol erzi magat benne.



    Ha nincs kedved elgondolkodni neha azon, hogy honnan jossz es hova megy, ugy is lehet. Sans vagy avec gyermek....



    En szoktam "szenvelegni", eltunodni, elemezni, megkerdojelezni. Most eppugy, mint szingli koromban. Mert engem epit, es igy hosszutavon jobb a gyermekeimnek.



    De lehet osztosen csipobol is. Csak az nem en vagyok.



  • 2007.02.04 14:02:20napos oldal

    kovvacs, nagyon jól beszélsz :)

  • 2007.02.04 14:05:35a:a

    kovvacs: kösz a bíztatást, jól írsz, igyekszem majd a borúsabb napokon felidézni magamban...

  • 2007.02.04 16:11:16ficánka

    herodes! Én két éve esküdtem evngélikus templomban, de az általad idézett szöveg nem szerepelt az eskü szövegében. Egyébként az evangélikus vallást gyerekkorom óta gyakorlom, de ezzel a szöveggel soha nem találkoztam.

  • 2007.02.04 17:23:23napos oldal

    A reformátusban van sztem, hallottam egy ilyen templomban. De mindegy is, javaslom, tegyék be az evangélikusba is, mert jó gondolat.

  • 2007.02.04 17:49:01kaposztalepke

    kovvacs: az első gyerekem születése után azért nem egykönnyen rázódtunk bele a szülőszerepbe...a totális életmód-atalakulás...nálunk meg belejött, hogy tél volt, 2 hónapig ki sem lehetett mozdulni, szüleim az ország túlvégén güriztek akkor is éjjel-nappal, gyakorlatilag egyetlen ismerősöm sem volt a lakótelepen (előtte költöztünk ide), és úgy egyáltalán a barátaim/ismerőseim is mind gyerektelenek voltak, így élték tovább az életüket, amikor kiestema pikszisből. Férjem hajnaltól éjjelig dolgozott, és volt, hogy rajta kívül több hétig nem beszéltem senkivel életben. Még jó, hoyg net meg tel. volt, dehát az nem az igazi. Aztán alakultak a dolgok, és nekem pl a már többször említett parapszichológus ismerőssel való beszélgetések sokszor segítettek. Nomeg most már beálltunk a gyerekes életmódra, és vannak ismerősök játszótérről, stb. És a lakótelepen is már az összes zöldségest, boltost, cukist stb ismerjük, eldumálunk. Most a második gyerkőc születése után is beszélgettem egyszer a parapszichológus nővel, és épp szóba került, hogy mennyien válnak első gyerek után, meghogy mennyien megzakkannak, stb. És Ő i scsípőből ezt vágta ki, amit én is éreztem, de nem tudtam jól megofgalmazni, hogy minden nő életében ezek az évek azok, amikben önmagát kell megsimernie. Majd később a gyereket is, de először elsősorban önmagát.

  • 2007.02.04 18:29:46cozumel

    Az sem elhanyagolhato teny, hogy az ember megvaltozik a gyerek erkezesevel.

    Bizonyos szemelyiseg jegyek elvesznek, elhalvanyulnak, masok meg felerosodnek, bar ennek merteke egyenenkent valtozo.



    Van aki konnyen veszi ezeket a valtozasokat, van, aki nem is igazan eszleli, masok meg szenvednek tole.



    Hiszen valamennyit feladunk onmagunkbol. Mar soha nem leszunk ugyanaz a szemely, aki a gyerek erkezese elott voltunk.

    Ezt pedig nem mindenki tudja egy vallrantassal elfogadni...

  • 2007.02.04 20:01:35laili

    Szerintem az első pár hétre nem lehet felkészülni lehetetlen ezt elmondani csak megélni lehet.Iszonyú nagy akaraterő kell már az első napokhoz.



    Nekem sokat segített ez a forum is, hogy tudtam más is ugyanúgy fáradt, nyűgös és a tanácsok, hogy igenis ne túléljem hanem megéljem.Amit káposztalepke is írt, hgy ne rágódjunk meg elvágyóggyunk...



    Na meg az esti röhögések a gép előtt amikor úgy fekszik le az ember, hogy mégis milyen jó ezt csinálni, bebújni a kispasim mellé és a szuszogására elaludni

  • 2007.02.04 20:49:28napos oldal

    Á, ismerem én magam már régóta, mint a rossz pénzt...

  • 2007.02.04 21:19:56kiseszter

    Engem az anyaság agyoncsaphatatlanná tett. Bármeddig tudok bármilyen emelkedőn bármennyi cuccot cipelni. 39 fokos lázzal simán ültem a földön és olvasgattam a fiammal, közben azt érzeve, hogy fáj egy kicsit a fejem és a torkom (korábban ilyen lázasan már javában fetrengtem). Feneketlen gyomrú kölköm szopatásakor már 43 kg-ra fogytam (jó hogy 150 cm vagyok, de akkor is ijesztő látvány voltam), de rá sem hederítve mentem, mint a rendíthetelen ólomkatona. Tudtam, hogy gond nélkül átvészelem ezt is.



    A lelki változásaimmal már inkább negatívak. Türelmetlen voltam azelőtt is, de most már hisztis. Fontoskodóból kommandírozó... szóval inkább nem is folytatom.

  • 2007.02.04 21:27:52cozumel

    Kiseszter!



    Ne hidd, hogy a lelki valtozasaidnak nincs koze a fizikai allapotodhoz. Vigyazz ezzel a lerombolhatatlan imidzzsel, ne bagatellizald el az allapotod.



    Frissen, egeszsegesen lelkileg is tobbet ersz, a gyerekhez is turelmesebb vagy. Nalam legalabb is igy van.

  • 2007.02.04 22:12:58laili

    Türelmetlenség detto, néha szeretném kiírni a homlokomra, hogy kisgyerekem van nem érek rá vacakolni.A gyógyszertárban pl egyszer még rohadt nagy vérfürdőt rendezek ha még egy tesze-tosza hátnemistudomholazagyógyszer kiszolgálónőci elémkerül.

    Ezektől a lassítottfelvétel emberektől mostanában teljesen begőzölök.

  • 2007.02.04 23:25:37kaposztalepke

    laili: nálunk a lakótelepen van vagy 3 gyógyszertár, az egyik olyan helyen, hogy ott még nem nagyon voltunk, mert kiesik...aztán egyszer arra sétáltunk, gondoltam elrendezzük ott a dolgokat. Egyetlen néni volt előttük, de a gyógyszertáros amit ott izélt..a kicsim közben felébredt, és mivel állt a babakocsi sírdogálni kezdtett, a nayg több mint 10 percig elvolt prospektusokkal, aztán megunta,lóbálni kezdte a lábát, és ezzel rugdosni a babakocsit, ami ugye zajos volt...néztek rám szemrehányóan, hogy nem szólok rá, erre inkább fogtam magam, és kifordultunk.



    egyébként tök fura ez a szopi alatt fogyás hízás..nem jól van kitalálva. Aki amúgyis vékony, hajlamos nagyon legebedni, nem tud hízni, stb, az valahogy úgy van, hogy van teje, de szopi alatt fogy, fogy...az alapból 48kg-s barátnőm a szopi végére 42 lett. És van a hízékony típus (mint én), aki alapból alig eszik, úgy is masszív, és állatra kell figyelni a kajára márcsak ahhogy is, hogy ne hízzunk tovább...na, mi meg úgy vagyunk vele, hogy ha nem eszünk rendesen, akkor nincs elég tej (spórolós szervezet, inkább a tejcit stoppolja le, de nem bontja magát), ha meg eszünk, akkor hízunk. No, az első gyerek után kijöttem a kórházból plusz 5 kg-val, amivel alapvetően elégedett voltam, aztán az első 10 hónap szopival lazán felszedtem 10 kg-t. Így a plusz 15nél kötöttem ki..ebből lement vagy 5, onnan kezdtem a második terhességet (későbbre tereztük a tesót, még szoptattam és úgy nem akartam fogyózni nagyon, csak lassan)..így a sok start miatt nagyon vigyáztam terhesen, ettem rendesen, de nagyon figyelve, végülis plusz 12kg-val zártam, lett egy 4300g-os 62cm-es babu, és mind a 12 le is esett a szüléssel, a kezdő súlyommal jöttem ki a kórházból. Na, nagy öröm ellenére azóta megint felszedtem vagy 4et a 6-7 hónap alatt, pedig próbáltam lavírozni...kevesebbet ettem, kevesebb lett a tej, akkor picikét többet, akkor lett elég, de híztam...akkor megint kevesebbet, stb..szóval érdekes, hiába a két gyerek körül ugrálás, meg a megasprintek a játszón, a kondim nem rossz, de a súlyom masszív...na, majd ha évek óta először se nem leszek terhes, se nem szoptatok:))...addig meg rakosgatoma régi ruháimat:)))



    kiseszter: azért tényleg vigyázz Magadra, lehet húzni-húzni, csak egyszer csúnyán visszaüt. jobb inkább piciket visszavenni.Az első gyerkőcnél én is inkább érzelmileg jutottam oda, hogy persze, bírom tökegyedül hajnaltól mikulásig stb, hónapokig fél órát nem figyeltem csak magamra...aztán amikor már tök házisárkány lettem, és állandóan ideges és vitatkozós, akkor jöttem rá, hogy ami nagyon muszáj ahhoz, hogy egyben maradjunk és épelméjűen és egészségesen, azt igenis ki kell hajtani magunknak..és ez nem önzőség, senkinek nem jó egy mártír, beteg, megzakkant, kórházban fekvő anya. Vagy ha elválunk a sok balhé miatt, és apja nélkül nő fel a gyerek...

    MOst a második babunál már az elejétől (2 hónapos) igyekeztem ha lehetett a férjemre hagyni néha picit, és legalább hetente egyszer ellógni aerobic-ra. Ez már elég ahhoz, hogy bírjam a többit, és ne csináljak ki midnenkit magam körül. Persze én is ugráltam a két gyerek mellett 39,5-tel, de ha nem muszáj, akkor inkább nem. Az alapvető ellátás is elég betegen, olyankor csak annyit foglalkozom velük, amennyit muszáj. És eszi penész azt a pár napot, akkor inkább csak jöjjön oda a gyerek az ágyra mellém, nem én a földre, vagy a nagy inkább akkor TVzzen kicsit többet az általában megengedettnél, aztán majd ha jobban leszek, ugrálok újra.



    Most megint elronthattam valamit, tuti azért vagyok beteg;) A betegség azért van, hogy lelassítson:) És ha nem figyel oda az ember a kicsire, akkor lesz nagyobb...ha arra sem, akkor olyan sz*rul lesz, hogy muszáj legyen nyugton maradnia..na, azt nem kéne megvárni.

  • 2007.02.05 08:10:28Anyatünde

    Káposztalepke, ide is beírom: Hogy vagy???? Jobbulást! ;-))

    Csatlakozom: ALUDNI MUSZÁJ, mert különben türelmetlen leszek. Én, sajnos időnként a gyerekekkel is... :-(((

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta