Családtervezési számtan

Zanza!

A családtervezés manapság tudatos. Általában. Úgy is mondhatjuk, hogy tudatosan születünk, élünk, halunk. Legalábbis szeretnénk. Mindamellett, hogy könyvek ezrei, guruk tucatjai tanítanak arra, hogy csak legyünk önmagunk, lazítsunk, semmit ne erőltessünk túl. A gyerek vállalása mégis a leginkább megtervezett. Miért is vállaltam két gyereket egy, vagy nulla helyett? És megállok-e, vagy lesz még?

Mert nem mindegy, hány éhes száj kerül a családunkba, hány gyereket kell kitaníttatnunk, hogyan indítjuk el őket a nagyvilágba. És sokat nyom a latba az is, hogy milyen a nemek aránya a családban.

Nekem egy nővérem van, akit imádok és el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet az élet tesó nélkül. Tíz évvel idősebb nálam, ráadásul hamar férjhez ment. Így gyerek éveim zömét azzal töltöttem, hogy kistesóért könyörögtem. Amikor férjhez mentem, kész tény volt, hogy lesz gyerekünk. Nem egy, legalább kettő. Aztán megszületett egyeske és az istenért sem tudtam magam rávenni, hogy belevágjak a következő babába. Mert már gyakorló szülő lettem. Nem elveim, hanem tapasztalataim voltak. Igaz, hogy továbbra is úgy voltam vele, hogy kell tesó a lányomnak, de valahol a futurisztikus jövőben láttam csak ezt az egészet.

Amikor terhes voltam Pannával, azt mondták, hogy fiam lesz. Ez valóságos sokként ért, és láttam magam, ahogy addig csináljuk a gyerekeket, amíg végre lányom nem lesz. Aztán amikor kiderült, hogy lányom van, úgy voltam vele, hogy tulajdonképpen nagy baj már nem lehet, a vágyam teljesült. Aztán négy év elteltével egyszer csak úgy voltam vele, hogy most, vagy soha. Bátor vagyok és teherbe esek, gondoltam.

Anyáink azt mondták, hogy egy gyerek nem gyerek. Igazuk van, bár én egészen más miatt gondolom így. Száz éve a csecsemőhalálozás olyan magas volt, hogy ha valaki egy gyereket vállat csak, könnyen elveszthette élete értelmét, akkor, amikor már a gyerektelenség ellen nem tehetett semmit. Durva, de ez elég prózai indok, viszont annál lényegre törőbb. Ma már pszichológiailag közelítjük meg, például sokkal fejlettebb szociális érzékkel lesz ellátva az a gyerek, akinek testvére van.

Én magamban sok pártnak a híve vagyok. Elfogadom, de nem helyeslem, hogy van, aki egy gyereket mer bevállalni. Hogy annak megadhasson mindent. Ne kelljen sakkozgatni az anyagi javak között. Ne kelljen, akár egy évtizedre elhagyni a karrierjét. Előfordulhat persze, hogy valóban egy gyereket engedélyez a családi cash-flow. Nekem az egyke gyerekekről az Égig érő fűből Ullmann Mónika jut eszembe, ahogy a csilivili, bazi drága játékaival unatkozik. Egyedül. Pedig közel sem biztos, hogy a mi tesóval rendelkező gyerekeink sohasem unatkoznak.

Nagy kérdés volt számomra, hogy mennyire tudunk anyagilag a gyerekeink mellett állni. Néha bizony volt bennem olyan érzés, hogy mindenki elvárja, hogy legyen még gyerekem. Lépten-nyomon kérdezték, hogy mikor jön a kistesó, ezzel a világból ki tudtak zavarni! Ez kedvenc kérdése volt minden távoli rokonnak és ismerősnek, közvetlenül az első szülés utáni hatodik héttől. Mintha lenne valami társadalmi, össznépi nyomás, hogy nosza, gyarapítsd a népességet, szaporodj! Ha egyszer már sikerült, most nem szabad abbahagyni!

Andris után valóban motoszkált bennem az, hogy teljesítettem a tervet, oszt csókolom. Jó, nem így van, de azért belül érzem, hogy megtettem a magam feladatát. Sőt, van fiam is, lányom is, lehet ennél tökéletesebb? Ez persze vicc volt. De ha mondjuk fiam született volna először, aztán másodszor is, lett volna motivációm egy harmadik próbálkozásra.

Én lélekben nagycsaládos vagyok. De egyelőre nem merek bevállalni több gyereket. Mert magamban belül elhiszem, hogy nem az anyagi javak a fontosak, hanem az eszme, a légkör, a szellemiség, de sajnos, vagy sem, fogyasztó is vagyok, aki bizony szereti a jólétet is. Az én szám íze szerint. Ez a lényeg, hogy milyen az én számnak az íze. Hát ilyen. Nem mondom, hogy ez jó. Azt sem mondom, hogy akinek egy gyereke van, vagy netán egy sem, az rosszul él.

Lehet, hogy az enyém gyáva hozzáállás. Hiszen a lényeg a szeretet és a gondoskodás. Ezen felül minden már a saját harcuk, rajtuk áll, hogy mit hoznak ki magukból, mert én megtettem mindent ahhoz, hogy jó emberek legyenek. Mert tulajdonképpen a lényeg mégis csak az, hogy embert neveljünk. Egyet, kettőt, vagy akár hármat is.. De ezt már egy másik poszt.

Win

Blogmustra