Harci tigrisek a gyermekorvosi rendelőben

Zanza!

Az édesanyák, ha gyermekeikről van szó, könnyen tomboló anyatigrissé válnak. Talán a zsigereinkből jön, ösztönösen. Ez becsülendő dolog, feltéve, ha közben az ember lánya nem vetkőzik ki önmagából és nem változik kulturálatlan ősemberré. Lincshangulat a rendelőben.


Előrebocsátom, hogy az anyaságom elején tapasztalt sok rossz tapasztalat miatt nagyon ritkán járok gyermekorvosi rendelőben. Most azonban – a saját kijárós gyerekorvosunk elfoglaltsága miatt – kénytelen voltam elrohanni a két gyerekkel a körzeti rendelőbe. A kétéves Pötyi ugyanis délutáni szunyókálásából 39 fokos lázzal és nehézlégzéssel ébredt.

A máskor kirobbanóan eleven lányom mozdulatlanul feküdt karjaimban, hörögve kapkodta a levegőt, minden egyes lélegzetvételnél behorpadt a mellkasa. Arcán lázrózsák vöröslöttek. A gyerekorvosunk telefonon azt tanácsolta, vigyem be a körzeti rendelőbe és szóljak, hogy nehezen veszi a levegőt.

A rendelőben sokan voltak, és már előre szégyelltem magam a többi anyuka előtt amiatt, hogy soron kívül fogunk bemenni. Magamban a bocsánatkérést fogalmaztam, tudom, milyen rossz, ha az ember a beteg gyerekkel ül órákat a gyerekorvosra várva, amikor valaki beesik az utcáról és bemegy előttük. Az sem elhanyagolható tény, hogy csak végszükség esetén szoktam segítséget vagy szívességet kérni.

Jeleztem a nővérnek, hogy a gyerekem rosszul van, (ez mellesleg látható is volt) és ahogy kijött az előző páciens, behívtak minket. A váróterem népe egy emberként hördült föl. Ahogy csuktam be magam mögött az ajtót, kintről egy felháborodott hang ütötte meg a fülem: „Nincs is semmi baja a gyereknek, csak folyik az orra!”

Ekkor már reszkettem az idegességtől, a gyerek TAJ-kártyája után hosszú percekig kotorásztam remegő kézzel, Pötyi ordított, mint akit nyúznak, alig lehetett megvizsgálni. Nagyobbik lányom közben megszeppenve kapaszkodott a lábamba. A doki megnyugtatott: megfulladni szerencsére nem fog, de valóban nehezen kap levegőt a kicsi. Felírt neki hörgőtágítót és lázcsillapítót.

Nem voltunk bent sokáig, de mire kiértünk, a váró teljesen megtelt. Szinte érezhető volt anyatársaim sértett dühe. Megvető tekintetek között öltöztettem fel a gyerekeket és rángattam izzadságtól nedves ruhámra a kabátot és szélsebesen menekültem el a helyszínről. Remélem, soha többé nem kell még csak a környékre sem mennünk.
Blogmustra