Aludj csak, én rajzolok

Zanza!

Van az úgy, amikor a szilveszteri partizásban kimerült anyukát egész egyszerűen elnyomja az álom a nappaliban a kanapén, ölében a laptoppal. Ezt észreveszi a szemfüles kétéves, és amíg anya füstölt kolbászokkal álmodik, leamortizálja a lakást.


Velem ma délelőtt pontosan ez történt. Félig fekvő testhelyzetben épp egy cikket írtam, amikor váratlanul elnyomott a buzgóság. Félálomban még érzékeltem, hogy Pötyi felmászik mellém, éreztem teste melegét, ahogy hozzám ért. Ki akartam nyitni a szemem, hogy megnézzem, mit csinál, de egy hang azt mondta: fölösleges kijönnöm alfából, a kölyök rajzfilmet néz.

Közel egy órát lebegtem ébrenlét és álom határán. Amikor kinyitottam a szemem, felsikoltottam. Olyan látvány tárult elém, amelyre nem voltam felkészülve: a kanapé fölötti tojáshéj színű falon sötétkék vonalak és kacskaringók futkostak. A drága gyermek úgy gondolta, hogy kipróbálja, milyen érzés golyóstollal a falra firkálni. Szemmel láthatóan tetszhetett neki, mert egy négyzetméternyi felületet kidekorált.




Fél órán keresztül súroltam a falfirkát, mire nagy nehezen lejött. A festékkel együtt természetesen. Anyukám próbált vigasztalni, hogy ez minden kisgyermekes családban előfordul, de ez a tény férjemet biztos nem fogja meghatni. Még szerencse, hogy tavasszal amúgy is festetni akartunk.
Blogmustra