Nem szexuális zaklatás, ha a kisfiú női mellhez dörgölőzik

Négyéves kisfiút vádolnak szexuális zaklatással – írja az Index. A hírek szerint a gyermek az egyik női alkalmazott melléhez nyomta az arcát, ezért a vezetőség levelet írt a szülőknek, hogy gyermekük nem megfelelő testi kontaktust teremtett. A Velvet életvezetési tanácsadója szerint ez nem fogható fel szexuális közeledésként.


Regős Judit tanácsadó a Porontynak elmondta: ebben az életkorban a gyerek ilyen viselkedése nem szexuális közeledés, legalábbis nem úgy, ahogy ezt a felnőtteknél értjük.

A gyerekek hat éves korig a legfogékonyabbak a szexuális ingerekre, tudtuk meg a tanácsadótól. Ebben az időszakban még nem zavarja a gyerekeket saját testük megismerésében, illetve a külvilágtól és szeretteiktől kapott kellemes érzések megélésében a szemérem. Már a méhen belül is megfigyelhető a kisfiúk merevedése, de ilyen jelenséggel szoptatás közben is találkozhatunk. Ez teljesen természetes dolog. A szoptatás öröme sem csak a táplálkozással, a jóllakás élményével függ össze, hanem jó testi érzéseket okoz a gyermeknek. Előfordulhat, hogy a női mell látványa a gyerek eszébe juttatja a szoptatást, a jó érzéseket, elképzelhető, hogy ezek miatt fúrta a cikkben szereplő kisfiú a fejét a nő mellei közé és nyilvánvalóan nem azért, mert le akart feküdni vele.

A gyermek ebben az életkorban még nem ismeri az intimitás határait, a szemérem is csak hat éves kor körül alakul ki. A szülő feladata elmagyarázni, mintát adni a gyermeknek, hogy amiket érez, azok természetes dolgok, de azt is meg kell tanítani, hogy mi az, amit nem illik mások előtt tenni, és mi tartozik a hálószoba magányára.
Oszd meg másokkal is!
Mustra