Rita nyakán ötször körbetekeredett köldökzsinórral született

Olvasónk, Rita második kislánya húsz percnyi fürdőzés után második tolófájásra bújt ki a kiírt idő előtt három héttel. Nyakán ötször körbetekeredett a köldökzsinór.


Már előző gyermekem születésekor bennem volt az elhatározás: jöhet a következő. 15 boldog hónap telt el hármasban. Ebből Kata 11 hónapig szopott. Amikor elérkezettnek láttuk az időt férjemmel egy újabb gyermek vállalására, Ő is szinte azonnal megfogant. Ez a várandósság is minden probléma nélkül boldogan telt, bár talán a Katával való törődés mellett kicsit kevésbé lehetett meghitt, csöndes. Nem tudtam csak a pocakommal és a bennem növekvő pici élettel foglalkozni, de sokat hallhatott azokból a gyerekdalokból mondókákból, amit Katának énekeltem.

Hála a családomnak a kismamatornáról nem kellett lemondanom, ami nagyon sokat jelentett most is. Kicsit aggódtam, bevallom, hogy vajon hogyan lehet megosztani az amúgy már fokozhatatlan szeretetet, amit Kata iránt érzek, hogyan leszek képes a kicsit ugyanúgy szeretni, mint a nagyot. Édesanyám megnyugtatott: amilyen természetesen öntött el a szeretet érzése Kata születésekor, olyan természetesen fog most is érkezni. Igaza lett. Mivel az AFP eredményem nem lett jó, át kellett esnem egy méhlepény-mintavételen, ami inkább lelkileg viselt meg. De itt is elővettem optimizmusom és a másfél éves Kata is elterelte gondolataimat. Így három nehéz hetünk volt, míg megjött az eredmény: egészséges kislány fejlődik a hasamban.

Édesapja kívánságára a Rita nevet adtuk neki. A hasam valahogy gyorsabban nőtt és a nehézkesség is előbb jelentkezett, mint Katával. Természetesen az István kórházban szerettem volna második gyermekemet is világra hozni, ugyanazok segédletével, férjemmel, az orvosommal, és a választott szülésznővel.

2001. január 16-a éjszakáján ugyanarra az érzésre ébredtem, mint Katával, szivárgott a magzatvíz, felkeltem, de mire pár lépést tettem hallottam egy kis pukkanást a hasamban és már ömlött is a víz. Három héttel voltunk a kiírt időpont előtt. Ez egy kicsit aggasztott, de mivel Kata is nagy baba volt, gondoltam három héttel előbb Rita sem lehet nagyon kis súlyú. Természetesen összepakolva még nem volt, gyorsan a lista alapján összekapkodtuk a szükséges holmikat és elindultunk a kórházba. Hajnali 5-re értünk be.

Ami furcsa volt, nem éreztem fájásokat, azután a CTG megnyugtatott. 10 percenként azért voltak fájások, de én nem nagyon éreztem őket. Így reggel 8-ig az alternatív szülőszoba franciaágyán aludtunk férjemmel. Ezután felkeltem és elkezdtem járkálni, hátha ez segít abban, hogy elinduljon valami. Ekkor már az orvosom és Erzsike is megérkezett. Azután kilenc körül kezdődtek az 5 perces, már érezhető és ismerős fájások. Tudtam, hogy ezek már elég erősek ahhoz, hogy táguljak is tőlük.

Fél óra múlva már 4 centire volt nyitva a méhszáj, ekkor szokás szerint megcéloztuk a kádat tele langyos vízzel. Közben kértem Erzsikét, hogy most is figyeljen a gátra, csakúgy mint legutóbb. Azt mondta, most sokkal nagyobb esélyem van elkerülni a gátmetszést, mivel másodszor szülök és a baba sem olyan nagy, mint az első volt. A férjem végig masszírozta a derekamat a fájások alatt. Húsz perc sem tellett bele és már 2 perces nagyon erős fájásaim voltak. Gyorsan kiszálltam a kádból szóltunk, Erzsikének és az orvosomnak, aki megvizsgált és közölte, hogy eltűnt a méhszáj.

Ahogy ezt kimondta, jöttek is a tolófájások és a második tolásra 10.23-kor kibújt Rita 3250 grammal, 54 centivel, 33 cm fejkörfogattal. Itt jött a meglepetés: a köldökzsinór ötször volt a nyakára tekeredve. A kislányomnak odabenn elege lett a köldökzsinórral való birkózásból, úgy döntött megszületik. Gátmetszésre most sem volt szükség.

Már négyen vagyunk, és a boldogság ugyanúgy érkezett, mint Katával. Azt szeretném történetemen keresztül üzenni minden kismamának, hogy legyen optimista, higgyen erősen abban, hogy minden rendben lesz, és olyan boldog terhessége és könnyű szülése lesz, mint nekem volt.

Ezúton köszönöm a Szent István Kórház szülészetén és csecsemőosztályán dolgozó minden munkatársnak, azt a sok segítséget és kedvességet, amit az ott töltött néhány nap alatt kaptunk lányaimmal.

Ön is szeretné megosztani olvasóinkkal szüléstörténetét? Küldje el nekünk a poronty@mail.velvet.hu címre!
Oszd meg másokkal is!
Mustra