SZÜLŐSÉG

Gumimaci helyett Szabó Gyula

2006. december 1., péntek 09:17

Meggyőződésem, hogy a szülők úgy választanak gyerekcédét, hogy az nekik is tetsszen. Nincs annál idegölőbb, mikor a ded huszonhatodszorra is lejátszatja velünk például a Gumimacit. Ennél azért igényesebb korongok is kaphatók.


A nagy mesemondó című cédén a Kossuth-díjas érdemes művész, Szabó Gyula előadásában hallhatók olyan klasszikusok, mint az Öreg néne őzikéje és A kiskakas gyémánt félkrajcárja, melyeken több generáció nőtt fel. A lemez olyan sikeres lett, hogy elnyerte Az év hazai zenealbuma címet. A platinalemezzé vált korong folytatása nemrég jelent meg a piacon A nagy mesemondó 2. címmel, melyre jóval több mese, dal és mondóka került, mint elődjére.

Mikor először hallgattuk, Málni az oviból ismert Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt játszatta újra, első körben vagy ötször. (Ez azért kevésbé volt idegesítő, mint az Itt van a gumimaci című nyarvogás.) A dal közös éneklésénél Szabó Gyula rekedt hangja szerencsére elnyomta az én varjúkárogásomat. Talán nem eléggé. Egyszer egy királyfi és az Egy boszorka van című népdal éneklése alól már felmentést kaptam.

A gyerekek nem nagyon figyeltek a hosszú mesékre. Mikor gyermekkorom kedvencét, a Macskacicót (amely a televízióban a Magyar népmesék sorozat egyik része volt) hallgattam, ők tüntetőleg kivonultak a szobából. Nem hatotta meg őket a Répamese és a Kacor király sem. A Csókai csóka és A cinege cipellője című Móra Ferenc verseket annál szívesebben hallgatták. Újra és újra.

Milyen jó érzés és büszkeség tölti el az embert, mikor azt hallja, hogy a gyerekszobából vékony hangon az Este jó, este jó első sorai hallatszanak. És az sem baj, ha a szöveg nem egészen úgy van.

A nagy mesemondó - 2250 Ft
A nagy mesemondó 2 - 2400 Ft
Zeneker Kiadó

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2006.12.01 12:38:22bors

    Mindig az a legkedvesebb, ami először kerül elénk, mondja Arisztotelész.Tehát nagyon kell vigyáznunk mit addunk a gyerek elé. Én 6 évesen kaptam két lemezt, az egyiken a Piroska és farkas volt kicsit dramatizálva Vörösmarti Lili val, a másikon Bulla Elma mesélte a kiály kenyerét. mai napik mindkettőt tudom kívülről, sőt a gyerekeim is ezen nőttek fel, igaz a lemez már rég nincs meg, csak hogy ezt meséltem neki (ezen nem kellett sokat gondolkozni), A fiúk valmi 7 kecskegidás kazettát hallgattak ronggyá, thóehát majd jut az unokáknak is

  • 2006.12.01 12:50:42Hicudzsi

    Nekem a nagy kedvencem a "Regélő" c. lemez volt és az "Óz, a nagy varázsló" Csellár Rékával, Kaszás Gergővel. Szerencsére meg lehetett szerezni az előbbit, így a gyerekeim is hallhatják és nagyon-nagyon szeretik :)

  • 2006.12.01 13:00:14Csiperke

    Anyukám mesélt nekem magyar népmeséket amúgy meg Halász Judit! :-) A gyerekem azt a részt figyeli legjobban a Halász Judit lemezről, ahol gyerekek mondókáznak kórusban. (Másfél éves...)

  • 2006.12.01 13:11:41eszter

    H J nálunk is abszolút nyerő. Egyszer keresték itthon a Minden felnőt volt egyszer gyerek lemezét, nem találtuk. Felhívtuk a férjemet, aki aznapra elutazott, hgoy nem tudja-e, hgoy hol van. Közölte,hogy hát ő vitte magával, hogy tudja útközben hallgatni. Volt itthon még egy pár H J lemez. De zeneileg és tartalmilag is minden korosztálynak szólhat. Ilyen még nálunk Gryllus

  • 2006.12.01 13:15:54Csiperke

    Minden feeelnőtt volt egyszer gyerek, de felnőőő majd az új gyereksereg, többet jobban törődjetek velünk, mert eljön majd a nap amikor mi is felnövünk ÉS HA NEM NEVELTEK JÓL AKKOR MAJD ROSSZABAK LESZÜNK!:-))))

  • 2006.12.01 13:28:11jidele

    én az orosz népmesékért rajongtam, meg egy 3malac farkast győz című zenésért. Halász Juditon kívül még a Kaláka volt nagy sláger

  • 2006.12.01 13:53:30éhesszájú kisbéka

    Sziasztok!

    Aktuális a téma... Épp mostanában hegesztettem a bakelitekből CD-t. Halász Judit, Regélő, Minden egér szereti a sajtot, stb...



    Még én kaptam őket, de most akár a kocsiban is tudjuk hallgatni. H.J. Amikor én még kislány voltam című lemeze nekem is nagyon bejön. "Ó napsugár, ó napsugár én szeretlek nagyon..." Most is lent van a kocsiban.



    Ezek azért jók, mert valahol mélyen (porosan) megvannak a dalszövegek az emlékeinkben. Tudunk mi is énekelni a gyereknek. Hogy ezzel lassítjuk a fejlődését, az garantált :-), de nekünk jól esik óbégatni a "jön a kocsi, megy a kocsi" alapvető rigmusait.

    Szóval remek családi program.

  • 2006.12.01 13:58:34jidele

    de a kritikai érzékük ettől garantáltan hipersebességgel fog nőni;)

  • 2006.12.01 14:09:15éhesszájú kisbéka

    :-)



    Egyébként az sem baj, hogy a dalokon keresztül értelmes (na jó néha a szövegük értelmezésébe beletört a bicskánk) verseket tanulnak meg. Szép szavakat, szép kontextusban. A kedvesem tud remek idézeteket a Regélőről, amelyeknek a jelentéséről halvány fogalmunk sincs, de klasszul lehet kántálni. "Izzik a galagonya, izzik a galagonya" Próbáljátok ki! :-)

  • 2006.12.01 15:22:49gyöngy

    Én nagyon szeretem Szabó Gyula hangját, így én biztos meg fogom hallgatni ezt a Cd-t. Nekem a két nagy imádta a meséket. Nem győztem eleget olvasni Nekik. Ha pl. hétvégén rossz idő miatt nem lehetett kimenni, és már nagyon tomboltak, akkor az volt a csititási varázsszó, hogy válasszatok mesét, olvasok. Az én örökmozgó fiam azonnal ment a polchoz, és mint egy jó gyerek ült az ágyon, és kereste, hogy mit olvassak. Akkoriban még nem volt Cd, így mi mesekazettákat hallgattunk még. Magyar népmeséket, Mátyás király meséit, Bambit, és persze Halász Jutkát, Kalákát, meg 100 Folk Celsiust. Imádták. Remélem a pocaklakó is szeretni fogja a meséket, meg a könyveket. Már csak azért is, mert nálunk MINDENKI szereti. A párom fordító, és él-hal a könyvekért, meg a zenékért. A kamasz gyerekeim is könyvfalók, én is, a tesóim is, a nagyszülők is. Egyedül a 2 éves keresztlányom nincs odáig a mesékért. A párom aggódva kérdezte is valamelyik nap, hogy mi lesz, ha a mi lányunk sem szereti majd a meséket?

  • 2006.12.01 16:45:24gymqy

    Na, nekunk a Halasz Judit annyira nem jon be. :-(

    Pl van ez a nagymamas lemeze. Az egyik nagyitol kapta ugy 2eve karacsonyra. Hat mitmondjak. Van egy szam valami laalee-lo-luli... Na azt csak 1x hallgattuk meg. Meg ugy altalaban sok benne a halandzsa szoveg. Kicsit olyan mint a fentebb emlitett gumimaci. Csak kicsit szulo-konformabb kiadasban. :-(



    Ami nalunk bevalt az a Gryllus-Dalok. A gyerek meg nem volt 2 eves, de mar fujta, hogy "varja otthon lanya, fia, csigabiga-feleseg".

  • 2006.12.01 16:58:46katampusz

    ami nálam bejön:

    kaláka: bőrönd ödön

    halász judit minden mennyiségben

    a gyerek is ezekre lesz trenírozva :))))

  • 2006.12.01 18:57:11eszter

    gymgy, a halandzsa szöveg ritmusa, betűösszetétele, ringása stb. baromi jót tesz a gyereknek. Ovis korban majdnem több halandzsát tanulnak pont emiatt: Antan-ténusz, szóraka-ténusz, stb. De elég ha elolvod Weöres Sándor verseit. Őszi éjjel aligha értelmes a galagonya izzásáról beszélni, de még egy felnőttet is elringat.

    Olvastam egy életrajzi könyvet W. S.ról. Azt írta, hgoy nem nagyon szerette a gyerekeket, nem is nekik szólt a dolog. Ő maga igényelte a dohányfüstös szobában, éjszakákon át a ringást, így születtek ezek a versek, amire azonnal lecsapott a hozzáértő gyerek-irodalmi kiadó. Az igazi irodalmi művei más jellegűek.

  • 2006.12.01 19:17:09manci

    Valamelyik ismert művészünk mondta, hogy szerinte a Csiribiri a magyar irodalom egyik legerotikusabb verse. Van benne valami!

    A Galagonya pedig olyan szomorú vers...

  • 2006.12.01 19:27:17katampusz

    ilyen aspektusból még nem néztem a csiribirit, de tényleg bele lehet magyarázni :)

    húha

  • 2006.12.01 19:30:45katampusz

    én mindig ezt éneklem pelenkázás közben, egyik hajnalban kaptam is egy dühös morgást a takaró alól hogy hagyjam már a zabszalmát :)

  • 2006.12.01 19:33:03eszter

    tényleg....ma este kipróbálom, apucinak elsutyorgom. Amilyen "művészlélek" a drágám, biztos rögtön leesik neki

  • 2006.12.01 19:58:15Csiperke

    gymqy: hát azért elég erős a H.J.-t és a Gumimaci CD-t összehasonlítani. Ezt hadd kérjem ki a művésznő nevében.

  • 2006.12.01 20:57:12Nyuli

    A leányzó most 7 éves. Van jópár gyerek CD-je és kaezttája, de a kedvencei mégis azok, amiket tőlünk csen. Pl Zorán koncert, Irigy Hónajmirigy, Illés, meg a Magyar Vándor zenéje. Sosem gerjedt igazán a klasszik gyerekzenékre, de az EDDA dalait tudja kívülről :)

    (A Gumimaci, Törpikék tiltólistán vannak)

  • 2006.12.02 13:22:13Brumibaby

    Jó hallani, hogy nemcsak az enyémek tiltakoznak, ha az anyjukat énekelni hallják. Nálunk úgy alakult, hogy a gyerekek ellenálltak mindennek, amit a felnőttek igényesnek véltek (magyar költők, népi fajátékok, stb.), és eszelős vonzalommal fordultak minden gagyi felé, mint Pap Rita meg a kínai bolt kisautókészlete. Egy napon , amikor már a harakiri és a kivándorlás között őrlődtem a Tipi-tapi Dinót hallgatva, felkaptam a CD-t és bevittem az óvodába, ahol megőrülnek érte a gyerekek, és most az óvónénik készülnek harakirire.
    Nálunk a kocsiban hallgatott felnőtt zenék lettek kedvencek, elsősorban egy Presser-válogatás. A lányom kétévesen igazi rockerként himbálózott a gyerekülésben és énekelt: "Jingazd el magad, jingazd el magad, ha szenki ninc, ki ejjingasszon, jingazd el magad" A fiam viszont a Scorpionst énekelte "angolul" (tudjátok, a Gyöngyhajú lány változata): "Bláj dab, fáj mi de min, tíkámeo annenö min" (White dove, fly with the wind, take her home under your wings), egyszer meg kellett állnunk az autópályán, mert a röhögéstől az apjuk nem tudott vezetni.

  • 2006.12.02 17:32:22Matyko

    Muszty-Dobai zenés mesejátékok (pl Kék Csodatorta), Szabó Magda: Bárány Boldizsár (Márkus László olvasatában), Kököjszi és Bobojsza, Süsük, Halász Judit (Mákosrétes rulla'), Kaláka (gyerek)lemezek, szerintem ez mind hibátlan, évekig ellegózgattam rajtuk és most a picurom remélem folytatja a hagyományt :) Domján Edit felolvasásában Esti Mesék! :D

    Ami gaggyant, bár ugye ízlések és pofonok: PappRita és hasonló vackok, 100folk celsius sem elég jó sajna, Andersen meséktől beszartam picikoromban...

  • 2006.12.02 17:35:43Matyko

    Ja, ha bárkinek kell mesejáték, mp3ban van nagy gyűjtemény, csomó kazit bedigiztem még 16 évesen, ezek javarésze már beszerezhetetlen sajna... Ha vkinek kell, mail me

  • 2006.12.03 01:37:14tuli

    Sziasztok! Olvastam a korábbi hozzászólásaitokban kétnyelvű gyerekes történeteket is, és épp erről kell szemináriumi dolgozatot írnom magyar szakon... Ha van 5 (-10) percetek egy kérdőívre ezzel kapcsolatban, légyszi írjatok az eszti12 - ide jön a kukac - yahoo.com címre egy emailt, és küldöm a kérdőívet. Óriási segítség lenne... Különösen örülnék a válaszaitoknak: subidubidu, jidele, darjeeling, elf, skylark, MissN, eszter, Csiperke!:)) (Az se baj, ha csak ismertek kétnyelvű gyerekeket, vagy Ti vagytok azok...)

  • 2006.12.03 10:45:13Csöre

    Matyko! Engem érdekelnének a mesék, de innen nem látom az email-címedet. Kérlek írj nekem a eksuvods@no-spam.hu címre! Előre is nagyon köszönöm!

  • 2006.12.03 12:14:00Dexter68

    Nálunk a Regélő megy, meg a Meseház-sorozat.
    Csipetke Tengerecki-fan, úgyhogy hozza a cédét és kiabál: haaagaaa páááááá! (hallgat-Pál) :oDDDD

  • 2006.12.03 12:25:12jidele

    mindenki figyelmébe: www.egyszervolt.hu az én személes kedvencem a "kóka", vagyis a kárókatona;)

  • 2006.12.03 12:41:52Csöre

    Matyko! Engem érdekelnének a mesék, de innen nem látom az email-címedet. Kérlek írj nekem a eksuvods@no-spam.hu címre! Előre is nagyon köszönöm!

  • 2006.12.03 15:39:16gerda

    Matykó szia,
    Én egy olyan mese kazettát keresek, amelyen többek között egy olyan mese van, hogy egy kislány karácsonyra meglepit készít a szüleinek a szomszéd nénivel, a kis fát az iskolában kapott ötöseivel dísziti fel. Ha neked vagy bárkinek megvan ez a kazetta kérem, hogy jelentekezzen.

    Köszönöm

  • 2006.12.03 19:53:11hanna

    Én a kék disznó és a zöld disznó történetét szerttem nagyon, meg a Másik Jánosnak volt egy mese-zene lemeze, és volt egy kazettám, amin a vajas pánkóról szóló mese volt, az nagyon jó. Bár nem tudtam, mi az a vajas pánkó. Továbbá a Sing a song of Sixpence c. angol dalgyűjtemény, amit annak ellenére imádtam, hogy egy hangot nem értettem belőle, volt hozzá egy gyönyörű angol énekeskönyv is. Azóta is rajongok az angol (és német) mesés-képes könyvekért, van is jó pár.

    Én a Koldus és királyfitól rettegtem. Meg a Sün Balázson zokogtam, de azt szerettem hallgatni, és újra és újra zokogni rajta:)). De szívesen digitalizál(tat)nám én is őket, csak főleg lp-n van, kevésbé kazin, és nem tudom, hogy kell.

  • 2006.12.03 19:56:48hanna

    Én is József Attilát meg Weöres Sándort "éneklek" neki, Sebő-félét, de nem hiszem, hogy zavarnák az ilyen sorok, hogy "nevetésed itt marad", meg "csupa vér az ajakad".

  • 2006.12.03 21:25:05eszter

    :)) Csupa vér az ajkad...a 6ésfél éves lányom biztos el kezdené vesézni, hogy most miért. Gyerekkoromban én a H J lemezről a Jancsi bohócot tekertem újra mindig, és bőgtem, hogy "meghal érted a Jancsi bohóc", meg hogy "hull a fűrészpor, sorvad a kóc". Még most is összeszorul a szívem...

  • 2006.12.03 22:25:55Tori

    gerda, az általad keresett gyűjtemény nekem bakeliton van meg, úgyhogy ezzel nem tudok segíteni, de ha keresed, sokat segít majd a címe, amire véletlenül emlékszem. Palotai Boris: Titok (Négy mese) és a Hungaroton adta ki.

  • 2006.12.04 19:14:50gerda

    Szia Tori,
    Köszönöm az ötletet, keresem.

    Gerda

  • 2007.03.10 10:34:38Mongúz

    szia Matyko!
    engem nagyon éndekelnének a bedigitalizált mesék! :)
    köszi szépen
    Mongúz

  • 2007.03.10 10:37:58Mongúz

    Matyko szia!
    kérlek keress az erika.jozsa@mailbox.hu-n mert itt sajnos nem találom a címed (a bedigizett kazikkal kapcsolatban) Köszi, Mongúz

  • 2007.06.30 23:25:41Dudlidú

    Szia Matyko!

    Nagyon érdekelnének a hanganyagok! Ha lennél szíves küldeni listát, hálás lennék!!! vavo78@freemail.hu a címem! Nagyon szépen köszönöm előre is!

  • 2008.11.09 12:26:58Pruntyi

    Szia Matyko! Remélem még megvannak a digitalizált mesekazik, mert engem is nagyon érdekelnének! Kérlek keress meg a tokes.rita@gmail.com címen. Előre is köszönöm! Pruntyi

Blogok, amiket olvasunk

KERTÉSZ Ötletek zöldségágyások beültetéséhez

A nyár általában a pihenés időszaka, ezért a legtöbben ilyenkor már nem akarnak intenzív gondoskodást megkövetelő zöldségeket vetni. Lássuk, mint lehet tenni!

OTTHONTÉRKÉP Hagyd le a képről apu sörhasát!

A nappali ajtaján belógó hatalmas sörhas, egy csak félig látszó kutya vakarózó hátsó lába, lerágott csirkecsont a könyvespolcon – biztosan mindenki látott hasonló vicces vagy visszataszító fotókat ingatlanhirdetésekben.

MÁS TÉSZTA Búzadara dal - megyek panírozni

A nyár minden bizonnyal legújszerűbb dallamos hip-hop slágerében réteslisztről, búzadaráról és kenyérlisztről énekelnek a debreceni egyetem afrikai származású hallgatói. Ne hagyd ki!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta