SZÜLŐSÉG

Véres harc a kisautóért - amikor a gyerek megvadul

2006. november 30., csütörtök 12:11

A gyerekek békésen játszanak a homokozóban. Aztán egyik pillanatról a másikra kitör a háború a kislapátért. Vagy a kisautóért. Az addig kedves kisgyerek vérben forgó szemekkel ugrik neki játszótársának, üt, rúg, harap. Mitől válik agresszívvá a gyerek? Befolyásolja-e viselkedését a szülői minta? A Velvet életvezetési tanácsadója, Regős Judit osztja meg tapasztalatait a Poronty olvasóival.



Néhány hete férjemmel Hannibal Lexternek neveztük el kétéves fiunkat, Bálintot - írja Judit. Új nevét a Bárányok hallgatnak című horrorfilm főszereplőjéről kapta, közvetlenül azután, hogy kis híján leharapta nővére a négyéves Julcsi orrát. Mindez egy bevásárlóközpont könyvesboltjában történt, ahol én éppen gyermeknevelésről szóló könyveket nézegettem. Azaz csak nézegettem volna, ha ez a kis incidens nem húzta volna keresztül számításaimat, és nem kellett volna két ordító gyerekemmel a tett helyszínéről megszégyenülten távoznom.

Persze Julcsa lányomat sem kell félteni. A minap arra mentem be a szobába, hogy Bálint fiam keservesen sírt, ő pedig - figyelmen kívül hagyva öccse bánatát - hátulról fojtogatta.
Meg kell mondanom, mindkét esetben borzasztóan éreztem magam. Annak ellenére, hogy tisztában vagyok azzal, nincs agressziómentes élet. Az agresszió átélése és levezetése a természetben, az életben maradás egyik szükséges feltétele. Így hát fontos, hogy elfogadjuk, gyermekünk agresszivitása ugyanúgy része a lényének, mint kedvessége, simulékonysága. Ha nem így teszünk, gyermekünk sem fogja elfogadni saját agresszióját, s így „dolgozni” sem tudni azon, hogy helyes mederbe tereljük a dühkitöréseit.

Bár egyetlen szülőnek sem esik jól, de valóban természetes jelenség az agresszió. Szinte minden gyermeknél tapasztalható egyfajta durvaság, máskor meg önmaguk szándékos bántalmazása. Amíg a gyermek kisebb szókinccsel rendelkezik, és kevésbé tudja kifejezni magát, addig a fizikai megnyilvánulásoké a főszerep, vagyis a lökdösődésé, a pofoné, a verekedésé. Nemtől függetlenül előfordulhat hasonló viselkedés. (Bár egyes kutatások szerint a fiúk genetikailag hajlamosabbak a durvaságra, mint a lányok, de ezt számos tudós vitatja.) Később, amikor már gyarapodik a gyermek szókincse, új szavakat tanul meg, a fizikai durvaság helyét átveszi a nemtetszés verbális kifejezése, a "csúfolódás".

A híres pszichoanalitikus Freud szerint, az agresszív viselkedés - egyfajta ösztön. Akkor válunk agresszívvá, amikor valami vagy valaki akadályoz bennünket célunk elérésében. Ilyenkor frusztrációt élünk át, indulatosak leszünk, és arra törekszünk, hogy megszüntessük a feszültségünket kiváltó okozó akadályt.

Egy másik elmélet szerint az agresszió tanulható, megfigyeléssel és utánzással. Ez az elmélet azt állítja, hogy a frusztráció csak egy az agresszió számos oka közül. Sokkal inkább a család és a környezet szerepét tartja meghatározónak.

Mindkét elméletet érdekes kísérletekkel támasztották alá. Az elsőre példa egy állatkísérlet, melyben patkányok idegrendszerét ingerelték, méghozzá úgy, hogy kis áramütéseket mértek agyuk agresszióért felelős központjára. Ezután, azt tapasztalták, hogy azok az állatok, amelyek még sohasem találkoztak más állatokkal, pont olyan agresszív viselkedést produkáltak (farkukat felfelé tartották, vicsorogtak, haraptak), mint „harcedzett társaik”. Mivel emberekkel szerencsére nem lehet hasonló kísérletet végezni, ezért a kutatók ilyen és ehhez hasonló állatkísérletekkel magyarázzák az emberek viselkedését is.

Egy másik kísérletben két-hároméves gyerekeknek felfújható gumibabákat adtak, majd megfigyelték, mit tesznek velük. A gyerekek békésen nézegették a babákat, felültették, lefektették őket. Nyoma sem volt agressziónak. Később egy másik szobába behívták a szüleiket, akiknek szintén gumibabákat adtak, és megkérték őket, hogy csúnyán ütögessék őket, csapják őket a földhöz, miegymás. A gyerekek mindezt egy üvegfalon keresztül figyelemmel követhették. Ezután, újra megfigyelték a gyerekeket, hogy mit játszanak a babákkal. A hatás nem maradt el. A gyerekek szintén ütni-verni kezdték a babákat. Ebből a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a szülői viselkedés mintának valóban meghatározó szerepe van a gyermekkori agresszió kialakulásában.

Ugyanebben a kísérletsorozatban különböző agressziót ábrázoló rajzfilmeket mutattak egy-egy gyerekcsoportnak. Azt tapasztalták, hogy az ilyen filmek hatására jelentősen nő a gyermekek társaikkal szembeni durvasága. A számítógépes játékok a legveszélyesebbek, hiszen "megtanítják" a gyermeket a durva viselkedésre. A mesékben a gyerekek - jó esetben - nem láthatnak gyilkosságot, azonban az ilyen agresszív komputeres játékok célja pontosan ez. Ráadásul ezt a cselekedetet a győzelemhez többször is meg kell ismételni. Ez pedig hasonlít a tanulás folyamatához, ahol megerősítéssel, azaz ismétléssel sajátítják el a tudásanyagot.

Abban mindkét fent említett elmélet megegyezik, hogy az agresszív viselkedés szorongás érzetét keltheti az agresszorban, ami meggátolja a további agressziót. De csak akkor, ha látja, hogy cselekedeteinek milyen hatása van a másikra és saját környezetére. Sok múlik azon, hogy hogyan reagál a szülő.

Mi, felnőttek, remélhetőleg már megtanultuk kezelni az indulatainkat, és nem támadunk rá az utunkban álló másik emberre. A gyermekeinket azonban nekünk kell megtanítanunk ugyanerre. Durvaságára nem szabad erőszakkal válaszolni, akkor sem, ha valójában ebből tudná meg, milyen érzés, amikor egy kortársát elgáncsolja, vagy pofont ad neki. Ha a szülő az agresszív megnyilvánulást pofonnal viszonozza, a gyermek indulata csak fokozódik.

Fontos megértetni gyermekünkkel, hogy amit cselekszik, az nem helyes, és érzelmeit másként is kifejezésre juttathatja. Bátran lehetünk dühösek, mérgesek a gyermekre, hisz ezáltal megérezheti, hogy milyen érzelmi hatást váltott ki cselekedetével. Ugyanakkor megtanulhatja tőlünk azt is, hogy mi tudunk uralkodni érzéseinket, és nem ütünk vissza. De lehetünk dühösek és mérgesek is, ahogyan ő is. Ez az érzés azonban nem jelenti azt, hogy konkrétan bántalmaznánk egy másik embert, akár szóval, akár tettel.

Hasznos, ha a gyermek szembesül azzal, hogy mit tett a társával. Élje át azt, hogy fájdalmat okozott, lássa, hogy adott esetben milyen sérülés keletkezett agresszív cselekedete hatására. Hagyjunk időt számára, hogy feldolgozza azt, amit tett. Minden esetben vizsgáljuk meg, mi váltotta ki az agressziót. Így a későbbiekben segítségére lehetünk a gyermekünknek. Nem kell feltétlenül kerülni az agressziót kiváltó helyzeteket, de meg kell tanítanunk gyermekünket bánni az indulataival. Adott esetben azzal, hogy megértjük azokat!

Utólag már én is értem, mi váltotta ki Bálint fiamból azt a nem éppen nemes cselekedetet, hogy megharapta a nővérét. Egészen egyszerűen az, hogy saját magáénak érezte azt a kisautót, amibe Julcsa be akart szállni. Ebben némiképp igaza is volt, mert odáig őt toltam benne a bevásárló központban, és nem ügyeltem eléggé – könyvnézegetés miatt – a gyerekek között kialakuló konfliktusra. Ezért a problémát Bálint fiam a maga módján oldotta meg: védelmezte „a tulajdonát”.

Amennyiben a gyermek megkapja a számára szükséges érzelmi biztonságot, és szülei, közvetlen környezete jó példával jár elöl, nem valószínű, hogy a durva agresszív viselkedés hosszú távon megmarad. Az agressziót érdemes – és lehet is – mederbe terelni és abban tartani. Kicsit hasonlít a tűzre: ha elhatalmasodik, nagy bajt okoz, ám ha sikerül szabályozni, megkönnyíti az életünket.

Az agresszív érzések és impulzusok egészséges kifelé irányításának önmegerősítő szerepe van: határokat szabunk vele. Eddig és ne tovább!

Regős Judit

Szülők Háza

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2006.12.01 16:47:41katjana

    ez így érthető. de mi a teendő fordított esetben?
    mikor az én 11 hónapos gyerekem, aki még nincs ebben az "agresszív korban", a lényeg, hogy mászhasson és szájba vehessen mindent - szóval ha ő találkozik egy kicsit nagyobb 1,5-2 éves gyerekkel, aki már javában agresszor?
    mi a teendő, mikor a másik gyerkőc a 43. játékot tépi ki az enyém kezéből 3 perc alatt, és az ő anyukája nem igazán szól rá?
    tudom, hogy a gyerek viselkedése normális, de az enyém csak pislogni tud vagy bőgni ebben a helyzetben, és 1. eléggé sajnálom őt 2. nem vagyok sajnos az a tipus, aki 1-2 óvatos próbálkozástól eltekintve rászól a másik gyerekére. (kivéve haj/fog/vér hullása esetén)
    szóval tudom,hogy az enyémnek is edződnie kell, de egyelőre az "erősebb győz" szitu állt fel mindig.
    jó ez így?

  • 2006.12.01 20:13:01Csiperke

    katjana: amíg az én gyerekem kisebb volt (annyi idős, mint most a tiéd) mindig megnéztem, kik vannak aj átszótéren és ha volt törpeagresszor nem mentünk oda. Most 18 hónapos, közösségben a "szabadelvű" anyuka gyerekének én kedvesen elmagyarázom 1x,2x,3x, aztán negyedszerre elveszem tőle a rabolt játékot és kész. Durva?

  • 2006.12.01 21:04:46Nyuli

    Katjana, mikor ez enyém még ilyen apró volt én a következőt tettem. Ha az egyémne nem hiányzott az adott játék, hagytam, vayg hangosan megjegyeztem, hogy kölcsönadtuk. HA még ő is játzsott volna vele, egészen egyszerűen odamentem a másig "naygobbhoz", és kedvesen, de határozozttan visszaoroztam tőle a cuccunkat. Pl Szia! Tudod mi is szeretnénk még vele játszani, úgyhogy kérlek add vissza.

    Rá nem szóltam sosem más gyerekére, bár késztetésem volt már (de leggyakrabban a szülőkre szólnék)

    Mikor nagyobb lett, természetesen már hasgtam hogy megoldja egyedül, vagy kis segítséggel, bíztatással :) a dolgot.

  • 2006.12.01 22:54:04gyöngy

    Az én gyerekeim egyáltalán nem verekedtek. Amikor a 2,5 éves lányom kitépte a 0,5 éves öccse kezéből a játékot, és a kicsi emiatt sírt, akkor elmagyaráztam a nagynak, hogy a kicsiket minden újdonság érdekli. Ha neki pont az kell, ami a kicsinél van, akkor vigyen oda valamit, és meglátja, hogy a kicsi már dobja is el, ami a kezében van, mert az új kell neki. Ez nagyon bevállt nálunk. Sohasem volt utána gond. A fiamnál meg egyszer az oviban az egyik kissrác megrugdosta a friss diplomás óvónénit, akit egyébként nagyon szerettek a gyerekek. A fiam amikor kimentek az udvarra, összeszervezte a csoport fiúit, és behívták a rugdosódót a bokorba. Jól elagyabugyálták. A fiam akkor sem verekedett, csak megszervezte. Amikor kiderült, hogy miért verték meg a gyereket, azért nem kaptak nagy büntit. Amikor bár kisnövésű de nagycsoportos volt, egy nagyobb méretű kiscsoportos verte. Az óvónéni szólt a fiamnak, hogy védje meg magát. Erre a fiam csak annyit mondott: óvónéni nem tetszik látni, hogy ez egy kicsi.

  • 2006.12.02 07:58:22Dexter68

    Ha agresszorral kerülünk szembe, odébbmegyünk. Ha az enyém agresszorkodik, akkor megpróbálom elmagyarázni neki, hogy rendes ember ilyet nem csinál. :o))) A múltkor pl. elorzott egy plüssmacit és ölelgette és persze azt mondta, hogy az övé. Amígcsak meg nem jelent a jogos gazdi. Gazdi anyukájával ketten győzködtük Csipetkét, hogy vissza kéne adni a macit, de nem ment első körben, erre Gazdi (aki fél évvel fiatalabb ráadásul) ideiglenesen lemondott a maciról. Aztán valahogy sikerült rávennem Csipetkét, hogy vigyük vissza a mackót, hogy ne szomorkodjon a Gazdi nélkül... Nagy eredménynek éreztem, ismerve Csipetkét, aki harmadik gyerek létére egyke (a bátyok 15 és 13 évesek)

  • 2006.12.02 11:29:35katjana

    igen-igen,ezekkel a trükkökkel én is próbálkoztam, és be is vált idegen gyereknél. de ez a kis agresszor ismerős gyereke volt vendégségben, ahol nem nagyon tudtam lépni ellene,ráadásul ők voltak vendéglátók.

    de azért annyit én is tettem, hogy megkérdeztem a gyerkőctől, hogy mondja meg, melyikkel játszhatunk - és ez 1-2 percre megoldás volt :)

    majd ritkábban járunk oda vendégségbe!

  • 2006.12.02 11:30:55katjana

    Csiperke: egyáltalán nem durva :) én is elvenném!

  • 2006.12.02 12:18:50Dexter68

    Erősen figyelek, mert úgy néz ki, hogy Csipetke agresszor lesz :o))) Itthon nincs hozzászokva, hogy a játékokat meg kéne ossza bárkivel, a bátyok kevésbé érdeklődnek a cuccai iránt, és mindenki őt kényezteti :oDDD

    A múltkor le kellett vinni a piros talicskát a játszótérre, amire azért volt szükség, hogy a kezemben legyen. Ő nem játszott vele, viszont botrány volt abból is, ha esetleg más gyerek rá mert nézni... Kicsit égett a pofám és mondogattam neki, hogy ezzel a hozzáállással hmmm. szóval nem lesz népszerű, de nem naon érdekelte :o))))

  • 2006.12.04 08:52:37Nyuli

    Arrra kell rájöjjek, hogy a gyerekem nem valami életrevaló.

    Velünk otthon képes agresszor lenni, ha valaki eljön hozzá, akkor is (olyan igazi egyke, hihetetlenül irigy), da emint kilép az otthonából, elképesztő változáson megy át.

    Ő az, aki mindig csendben jelentkezikés várja, hogy felszólítsák ő az, akit sosem lehet lefényképezni az ünnepségeken, mert valaki mindig elé áll, ő az aki sosem tolakszik oda Télapóhoz, a bűvászhez, vagy bármilyen előadóhoz, ezért sosem kap ajándékot. A visonkó, kapálódzó gyerekcsapat közepén is képes szépen, csendben jelentkezni. Persze ezzel sosem ér el semmit, a világ kegyetlen. Persze utána mindig sír, mert csalódott.

    Most legyek okos.

    Ha ilyen marad, mindig nehéz dolga lesz az Életben. Sokat fog csalódni és keveset elérni.

    Közben meg nem szeretném, hogy másmilyen legyen, magam sem szereten a tolakodó, agresszív, harácsló embereket, de néha megszakad a szívem mikor látom elkeseredni.

  • 2006.12.04 09:46:44manci

    Jaj, Nyuli, az ember szíve tényleg összefacsarodik...

    De! Ne aggódj miatta, biztosan sok olyan helyzet van, amiben van sikerélménye. A "szakképzett" bűvésznek, télapónak stb. meg lehetne annyi esze, hogy észre veszi a szerényebb gyerekeket is. Egyébként meg visszafogott, csöndes emberek is lehetnek sikeresek az életben, erre sok példa van az én ismerettségi körömben is. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek önbizalma fejleszthető, szerintem főleg olyan tevékenységek által, amit szeret csinálni és jó is benne.

  • 2006.12.04 11:54:59jidele

    nem is tudom, mi rémesebb: ha a hozzád tartozó gyerek agresszívkodik, vagy ha őt terrorizálják. Egyszer azt hittem, meghalok a szégyentől, amikor a 1,5 éves unokahúgom hisztériás rohamot kapott a csúszda tetején. Mire odatogyogott, hogy lecsússzon, egy kisgyerek megelőzte. Bogyóka visított, és teljesen érthetően azt üvöltötte: lelököm! Megcsípem! Ledobom!-és indult is, hogy lelökje a gyereket. Alig bírtam lefogni. Gyerek meg kis mulya volt: ahelyett, hogy lecsúszott volna, meredten bámulta a lila fejjel tomboló Bogyót.

  • 2006.12.04 13:01:20Kékfelhő

    a fiam sokáig hagyta magát a játszótéren, ha elvették valamijét, hát inkább bőgött, de nem tett volna semmit a visszaszerzésre



    ez mára némileg megváltozott, nem erőszakoskodik, de nem hagyja magát, és ennek én örülök



    viszont még sosem éreztem magam olyan szégyenben, mint amikor - nem is értem miért, azóta sem csinált ilyesmit - egy kislányt fellökött a cipőboltban, igaz, akkor még csak egy éves múlt, szóval nem hiszem, hogy ez agresszió volt, legalábbis nem tudatos

  • 2006.12.04 16:58:08jamocska

    A gyerekem agresszorka? Nem verekszik, nem lökdösődik, épp csak elveszi, ami megtetszik neki, ami szerintem teljesen normális, viszont sokszor nagyon kínos. Végülis, nem bánom, mert mi, a szülei elég nyuszik vagyunk és jó lenne, ha ő kicsit erőteljesebben képviselné a saját érdekeit később. Persze, erőteljes alatt itt nem az erőszakot értem... Ha elvesz valakitől valamit, akkor rászólok, hogy tessék szépen visszaadni és 5-6. alkalommal meg is teszi. 1,5 éves. Nem szeretnék úgy járni, hogy emiatt ne akarjanak hozzánk jönni vendégségbe. Lehet, hogy a másik gyereknél is előbb-utóbb előjön ugyanez. Vagy épp az én agresszorkám bosszantja föl és gondolkodtatja el a nyuszibbat, hogy talán neki is határozottabban kellene föllépnie. Mást nem nagyon tudok a gyerekkel csinálni. Próbálom elmagyarázni, hogy miért nem szabad ezt csinálni, illetve rávenni, hogy adja vissza a rabolt cuccot. Tudok mást csinálni? Mit vár el egy olyan anyuci, akinek a gyerekétől rabolnak?

  • 2006.12.04 17:04:12jidele

    nem tudom, egy baby sitter azt várja el, hogy anyuka ne hagyja szó nélkül, ha a gyereke elveszi a másik holmiját. Persze, hogy nem lehet rávenni szépszerével egy ekkora gyereket, hogy adja vissza, ami megtetszett neki. De ha anyuka látja, hogy a másik bőg, akkor igenis vegye el a gyerekétől, és adja vissza. Vagy szóljon rá, hogy ne lökdösődjön, stb. Én amúgy mindig a velem lévőre szoktam szólni, hogy engedd meg, hogy ő is játszon vele, stb. De ha nagyon akarja visszakapni, akkor előfordult, hogy - persze kedvesen-, de visszaszereztem neki. Miért az enyém bőgjön, ha a másik erőszakos? Bőgjön a másik, hihihihihi;)

  • 2006.12.04 17:29:11jidele

    hm...ez elég agresszívra sikerült...de csak vicc volt;)

  • 2006.12.04 17:59:54manci

    jidele, én felfogadnálak baby sitternek! Oké, én mondjuk direkt agresszívet szeretnék:))

  • 2006.12.04 18:08:25jidele

    manci:Dlecsúsztál róla, most egy darabig a magamét sittelem majd

  • 2006.12.04 18:23:24Csöre

    Hát nemtom, nálunk a játszótérre kivitt dolgok átmenetileg köztulajdonba mennek át, és ez így jól is van. Persze nam a másik-kezéből-kicibálós jelenetekre gondolok, de pl. ha mi a fonottoldalú fakocsinkkal furikázunk oda (ez akkora, hogy a gyerek benne ül, én húzom), a gyerekek rögtön ellepik, én örülök, hogy tetszik nekik, anyukák esetleg szabadkoznak (jaj, de hát az a kisfiúé...) aztán a nagyobbacskák jót hancúroznak vele, míg az enyém pl. hintázik. Mondjuk az akkus autós gyerekek nem szokták kölcsönadni a járgányt... gondolom apuci sem bátorítja rá.



    Annak idején, ahová én jártam játszótérre (Vérmező) volt egy bácsi, akitől ingyen és bérmentve lehetett kiautókat, rollert, biciklit kölcsönözni. Tök jó volt!

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta