Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy gyermekünk fejlődésének teljesen normális állomására érkezett. Ha néhány pillanatra megnyugodva feltesszük magunknak a kérdést, hogy akarunk-e marionettbábut nevelni, aki mindig „felsőbb utasításra” cselekszik (még akkor is, ha leendő férje-felesége vagy anyósa jelenti majd ezt a felsőbb utasítást), bizonyára nem lesz a válasz. Nem paprikajancsit, papucsot, anyámasszonykatonáját, szolgalelkű cselédet akarunk a gyerekünkből. Még akkor sem, ha akaratának letörésével néhány év nyugalmunk lehetne.
Nem akarunk öntörvényű, egoista, önimádó gyermeket sem. A gyermek éntudatának kialakulása után (amikor például már felismeri magát a tükörben) természetes, hogy tanulni igyekszik saját akaratának érvényesítését, ez a későbbiekben elengedhetetlen tudássá válik. Pengeélen táncolva kell kialakítanunk a két út közötti ösvényt.
Támpontok:
Fel kell ismernünk saját felelősségünket.A kicsi még nem tud magára vigyázni, hiába mondogatjuk unos-untalan, hogy nem szabad, őt minden érdekli, még a veszélyes dolgok is. A lehető legbiztonságosabb környezetet kell kialakítani számára. Ahhoz, hogy semmi ne maradjon ki, érdemes időnként a baba szemmagasságában „végigmászni” a lakást. Ebben a korban ez szinte hetenként változik, újabb és újabb tárgyakat ér el.
Ne mondj gyakran nemet!
Ha a kicsi mindig azt hallja, hogy „nem szabad”, csökkentjük a szavak jelentőségét. Mindig gondoljuk át, hogy tényleg tiltást akarunk-e közvetíteni. Ugyan miért ne szabadna összemaszatolnia magát (anélkül úgysem tanul meg tisztességesen enni!), miért ne próbálkozhatna egyedül is begombolni a kabátját?
Ha nemet mondasz, az valóban NEM legyen!
Sosem fogom elfelejteni a játszótéren azt az apukát, akinek a kisfia mászott és mászott fel, egyre magasabbra, valóban veszélyes magasságig a mászókán. Apa egy idő után megszólalt: „Ne mássz tovább, Petike!” De apa hanghordozása, testtartása, viselkedése (jól szétnézett a hüledező anyukák között) azt mutatta: „mássz csak, hadd lássa mindenki, milyen bátor fiam van!” Csodák csodájára a kisfiú tovább mászott. Megjósolható, ha a következő NEM-re ugyanez lesz a kisfiú reakciója, apa dühös lesz. Nem ért el tehát semmi mást, mint hogy jól összezavarja a gyereket: hiszen apa mást mondott és mást mutatott. Ha nemet mondunk, egész lényünkkel kell sugároznunk, hogy valóban nemet is gondolunk – a gyerekek csápjai remekül működnek, azonnal látják, ha esélyük van kibújni a tiltás alól.
Mire mondjunk nemet?
Az alapvető dolgokon túl (NEM nyúlunk a konnektorba, NEM szaladunk át az úttesten, NEM húzunk le semmit a tűzhelyről...) minden család maga dönti el, hogy melyek azok a dolgok, amiket tilt. Fontos, hogy ne legyen túl sok tilalomfa, - a sok tiltás az ellenkezőjére fordul - de az is, hogy ezeket következetesen és mindig tiltsuk.
Ne magyarázzunk!
Ha elfogadható számú tiltással találkozik a kicsi, nem kell magyarázni. Ha okosan használjuk a nem-et, nincs is a magyarázatra szükség. Vicces lenne áramerősségről magyarázni a két és fél évesnek! A konnektorba nem nyúlunk – és kész! Ha egyébként szabad a gyermek, el fogja fogadni. Ebben a korban nincs más vágya, mint hogy megfeleljen nekünk. (Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a megfelelő védőeszközöket ne használjuk. Tudnunk kell azonban, hogy a kicsik rendkívül kreatívak, simán kiszedik a gyerekzárakat, ha akarják – ezért van szükség a tiltásra. Az ördög sajnos nem alszik.)
Egy példa
Nemrégiben egy anya azt mondta: ő úgy „tanította” a kicsit arra, hogy a tűzhely forró, nem szabad odanyúlni, hogy odatette a kis kezét, amikor már nem égetett, de kellemetlenül meleg volt. A baj csak az, hogy a gyerek nem foghatta fel a valódi veszélyt: hiszen kellemetlen volt ugyan a tűzhely, de azt is pontosan érezhette, hogy nem veszélyes. Legközelebb talán kíváncsiságból akkor is megpróbálja, amikor már az. Másrészt valóban nem tudunk mindent megmagyarázni – a fent említett konnektor esetében ez elég nehézkes. „Kicsi” áramütést talán még sem kellene szimulálni.
A NEM szorítkozzon tehát elsősorban a veszélyforrásokra az első időkben – főleg azért, mert így megtanulhatja a kicsi, hogy ha nemet mondunk, annak súlya van! Később, ha szükségét érezzük, bővíthetjük a repertoárt. Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy a tiltás a jogokkal kézenfogva járjon. Ha egyre több minden tilos (például egy idő után nyelvet ölteni a szomszédra), akkor legyen egyre több joga is (mondjuk, hogy melyik ruhát szeretné felvenni – ami az évszaknak megfelel).
Konfliktusok elkerülése
Megfigyeléseim szerint a kicsikkel akkor alakul ki legtöbbször konfliktus, ha rossz a kommunikációnk. Felesleges megkérdezni például: „Akarsz ebédelni?” Mondjuk egyszerűen: „Gyere, most ebédelünk”. (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha már leült, és nem akar enni, tömjük meg! De tudnunk kell, hogy a gyerekek ebben a korban gyakran „nem érnek rá” enni, mert annyira fontos a játék.)
Ne hagyjunk rést: pontosan közvetítsük, hogy mit szeretnénk. Ha olyan dolgokban is a véleményét kérjük a kicsinek, aminek eldöntéséhez még nincs elég információ és tudás a birtokában (például, hogy kell-e ebédelni) csak azt érjük el, hogy elbizonytalanítjuk, megfosztjuk a biztonságérzettől, amit tőlünk vár.
Jó esetben
Három éves koráig a gyerekek megtanulják otthon, hogy mit szabad és mit nem. Ha az engedélyek után nem jár később mégis büntetés, és ha a „nem” határozott és következetes, csak az a dolgunk, hogy ezen a három éves tudáson csiszolgassunk.
bészabó
