SZÜLŐSÉG

Mit esznek Jamie Oliver gyerekei?

2006. november 8., szerda 14:01

Jools Oliver huszonéves brit kismama, éppolyan tünetekkel, vágyakkal és gondolatokkal, mint a többi huszonéves brit kismama. Ő azonban mégis különleges egy dolog miatt: férje - és gyermekei apja - Jamie Oliver, szintén huszon- (most már harminc-) éves brit sztárszakács.


A modellből lett fiatal anyuka szórakoztatóan és emberközelien írja le terhességét két lányukkal, Poppyval és Daisyvel. Nem tudom, hogy nem-terhesek is ilyen jót derülnek-e például a reggeli émelygést követő buggyantott tojásevésen, vagy a szexisnek vélt terhesruhákban parádézáson, én mindenesetre remekül szórakoztam. Az érzelmes részeknél pedig kötelező a sírás, legalábbis hormontúltengésben szenvedő várandósoknak.

Sztárszakács-feleségként szinte kötelező receptekkel megspékelni a könyvet, és Jools minden ebbéli kívánalomnak megfelel: aki nem éhezik meg olvasás közben, az a könyv végében található, babáknak szánt receptlistától egészen biztosan meg fog. Bár a magyar konyhától kissé idegen alapokon nyugszik Jools pár alapreceptje, kívánatosnak, egészségesnek és nem utolsósorban egyszerűnek tűnnek. Ilyen például a mentás-tejszínes-sütötőkpürés tészta vagy a lepényhal paradicsomszószban.

Jools egészséges humorérzékkel számol be ballépéseiről, melyeket a legtöbb kismama elkövet. Közli például listáját a kórházba magával vitt holmikról, melyen a trikók, hálóingek és papucsok után öt nadrág és egy cowboycsizma is szerepel. "Itt meg kell állnom, hogy feltegyem magamnak a kérdést: vajon józan eszemnél voltam-e? Cowboycsizma? Szülés után, másodfokú varratokkal a fenekemben nemhogy lehetetlen vállalkozás, de mi tagadás, nevetséges ötlet is volt" - kommentálja a listát.

A könyv végében részletesen is elolvashatjuk, milyen holmik szükségesek a gyereknek, és miért, továbbá a terhességgel kapcsolatos fogalmak magyarázatát is megtaláljuk érthető, hétköznapi nyelven. Célközönségét két szegmensben sejtjük: Jamie Oliver-fanatikusoknak és leendő avagy gyakorló kismamáknak kötelező olvasmány.

Jools Oliver: Mínusz kilenctől tizenkettőig - Egy kezdő kismama naplója
Park Könyvkiadó, Budapest, 2006.
320 oldal, színes fényképekkel,
3500 forint.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2006.11.08 16:26:42Hicudzsi

    Ezt imádom a legjobban :) Egy celeb-anyuka terhes lesz és megszül akkor rögtön könyvet ír róla. :)



    Terhességről, babaétkeztetésről, babanapló... a baba-mama naptárról meg a gyerekmesekönyvről már nem is szólok :) :) :)



    Nem kétlem, hogy ebben a könyvben speciel jó receptek vannak meg ilyesmi, de miért van az az érzésem, hogy ezesetben ismét a családi pénztárca lehúzásáról van szó? :)

  • 2006.11.08 16:33:10regi

    Engem érdekel, meg is fogom venni.
    Mondjuk a Farkasházi Réka szakácskönyvét meg tutira nem. :)

  • 2006.11.08 16:42:10Hicudzsi

    Persze megértem, ha valakit érdekel.

    Csak látom magam előtt a folyamatot ahogy ez lezajlik.



    Jamie, neked annyi gyereked van! Miért nem írsz egy babaétkeztetési szakácskönyvet? - kezdi a kiadó

    Ááá én recepteket adok, írjatok hozzá körítést! - mondja Jamie

    Hát akkor írjon a feleséged jópofa sztorikat hozzá!





    És így tovább :) Nem folytatom mert még be leszek perelve :)

  • 2006.11.08 16:44:55regi

    Ez simán lehet, hogy így van. :))
    Ettől még ugyanúgy lehet jó vagy rossz egy könyv.

  • 2006.11.08 22:58:04madanna

    Én már olvasom, szülinapomra kaptam abarátnőmtől, aki beleolvasott és rámismert... :D
    Duplán a célközönséghez tartozom, mert szeretem Jamie szakácskönyveit is (olvasgatni inkább, főzni nem sokat főztem belőle, de amit igen, az nagyon jó lett), plusz pocakos vagyok.
    Aki szépirodalmat akar olvasni, az vegyen Garcia-Marquezt, de aki könnyed, szórakoztató olvasmányra vágyik, olyan könyvre, amelynek lapjain magára ismer, az vegye meg ezt. Meg Szécsi Noémi könyvét...
    Nem mindig azért olvasunk, hogy művelődjünk közben. Ezt a könyvet pl. tévézés helyett lehet olvasni és nagyon jókat lehet nevetni közben...
    Sztóval nem kell csak azért leszólni, mert egy híres ember írta.
    Nyilván sokan tudnának ilyen vagy hasonló stílusban írni a várandósságról, de tény, hogy a híres ember könyvére jobban felfigyelünk a boltban. De ott van Szécsi Noémi. Ő nem sztárfeleség, mégis kelendő és olvasmányos, vicces a könyve.
    Szóval Jools Oliver könyvét sem kell egyből leírni. Nem remekmű, de az ember jól érzi magát olvasás közben.
    Pont, mint a Bridget Jones könyveknél...
    Lehet kacagni...
    Mert én, ahogy olvasom, abszolút látom magam, hiszen néhanapján a szülés menetén kívül azon is aggódom, hogy lesz-e időm kórházba indulás előtt rendbeszedni a bikinivonalam, és én is tutira hülyeségeket fogok pakolni a kórházi csomagos piperetáskába... Tudod, tudom, kell a nagy tena betét, de miért baj az, ha én szempillaspirált, korrektort és körömreszelőt is teszek mellé a csomagba... :D
    Valahogy úgy, mint Jools Oliver...

  • 2006.11.09 00:47:22Hicudzsi

    Leszóltam? Nem szóltam le, csak a pénztárcalehúzás-gyanús dolgot.



    Celebbel mindent el lehet adni, egy sokezredik baba-mama pocakoskönyvet is.



    Kicsit ismerem ezeket a folyamatokat és sajnálom, hogy a valódi író, azaz iró ismerős, vagy az akinek a nevét a köszönetekben megemlítik vagy akit lektorként emlegetnek nem kap elismerést a kedves humoráért és a jó könyvért :)



    Ennyi. Nem pont ezt a könyvet szóltam le, hanem úgy általában ezt a jelenséget.

    Egyébként mind Jamie, mind a neje szimpatikusak és aranyosak. :) És azt sem kétlem, hogy szuper lett a könyv!



    Ja és szépirodalomért sem sikongattam! :) Nem tudom ezt honnan vetted :) :)

    Üdv!

    Hicudzsi



    Ha a következő poszt Madonna új mesekönyvéről fog szólni, vagy BB Cuca pocakostornájáról oda is be fogok írni :)

  • 2006.11.09 09:28:05manci

    Ahogy a hsz-okat olvasom, hát innen elég sokan tudnának nevettető babás-mamás könyvet írni!
    Nekem terhesség alatt az egyik kedvenc olvasmányom VickiIovine: Barátnőim a terhességről c. könyve volt. Nem kell szó szerint követni a tanácsait, de lehet apának felolvasni, együt jókat röhögni!

  • 2006.11.09 09:31:43manci

    Vicki Iovine

  • 2006.11.09 10:22:16kaposztalepke

    Sziasztok:)Én sajnálom, hogy mindig csak a "celebek" által írogatott ilyen könyveket reklámozzák, ahogy pl. a Farkasházi Réka&Juga Veronika könyvet is annak idején. Könyvesboltban belelapozgattam, és azért az árához képest nem estem tőle hasra, bár nem mondom, hogy teljesen használhatatlan lenne. Persze nincs ezekkel semmi baj, laza olvasmányoknak elmegy, azt azért sajnálom, hogy más tényleg használható és jó könyvről meg alig hallani, nem reklámozzák annyit Kismama magazinban, stb. Ami a "baba-gyerkőcszakácskönyv" témában nálunk nagyon bejött, az Balogh Anitától az Egyél kicsim!...Az elején van áttekintő a táplálékokról stb, utána meg kornak megfelelően sok-sok recept. Rengeteget kipróbáltam belőlük, mindegyik nagyon tetszett, rendszeresen kajáljuk őket. Ezek olyanok, hogy az egész család nagyon szívesen eszi őket. Sok leves, husis fogás, tésztaféle van benne, sok zöldséggel, de akár egészségesebb nasik, mártogatós zöldségkrémek, turmixok is megtalálhatók, és tényleg nemcsak 1-2 db, hanem lehet bátran válogatni. Lévén a szerző is magyar anyuka, minden olyan ráadásul, hogy a hozzávalók könnyedén beszerezhetők (nekem is van JAmie Oliver szakácskönyvem, bírom a fejét, a műsorai is jó poénok, és isteniek a kaják, de sokszor olyan a recept, hogy agyalhatok, hogy a hozzávalókat hogy szerezzem be, vagy mivel helyettesítsem..aki vidéken lakik, annak még nehezebb beszereznie "extrákat"). Szóval én az "Egyél kicsim"-et jó szívvel tudom ajánlani (legyen ez itt a reklám:)) )

  • 2006.11.09 10:28:25jidele

    Én nagyon szeretem Jamiet meg a műsorait és a könyveit. De tegyük hozzá, amit a rosszindulatú kritikusok szoktak: valószínűleg több könyvet írt, mint amennyit olvasott;)

  • 2006.11.09 10:37:49Tori

    Ezzel nincs is baj, ő inkább főzzön, a könyveket meg bújják a buta bölcsészek. :)

    (Én is az vagyok - mielőtt megsértődik vki.)

  • 2006.11.09 10:58:51pepe

    Mentás, tejszínes sütőtökpürés tészta? nyami, nyami...Lehet hogy leszek olyan elvetemült, és megveszem ezt a könyvet. Még akkor is, ha tuti biztos vagyok benne hogy nem Jools Oliver írta a viccesen aranyos,esendően hétköznapi szöveget...

  • 2006.11.09 11:10:00madanna

    Hicudzsi, nem leszóltad, vagyis nem erre akartam kilyukadni...
    Karácsonyi ajándéknak babaváróknak viszont ideális szerintem... Tény, hogy pénzt kell érte fizetni a kasszánál, de aki nem tud sk. ajándékot adni, az vezs valamit. Ez a könyv pedig aranyos, de tényleg.

  • 2006.11.09 11:14:24madanna

    kaposztalepke! Igazad van, sok könyv tényleg csak nagy lufi.

    De talán nem jött le a könyvről szóló cikkből, ez nem elsősorban szakácskönyv, így mint ilyet, nem is Farkasháziék bénázásához kellene hasonlítani. Ez inkább pocak- és babanapló, aminek a végén mellesleg van egy két recept (Jamie felesége asszem nem hagyhatta ki ezt a ziccert). Szóval inkább hasonlít Szécsi Noémi könyvéhez (én is felolvasni szoktam belőle a férjemnek és jókat röhögünk). Vagy a Barátnőim a terhességrőlhöz... bár azt nem olvastam...

  • 2006.11.09 11:17:46madanna

    Pepe, talán nem ő írta... Bár ahogy ismerem magam és mivel van egy kis szakirányú végzettségem, azt kell, hogy mondjam, ezt bárki meg tudná így írni, akiben van egy kis önirónia és humor. Hiszen nem egy Háború és Béke, csak egy ponyva, de a szórakoztató fajtából.
    És szép a kivitelezése. Én mindig adok plusz 10 pontot annak a könyvnek, amiben van könyvjelző zsinórka... ;)

  • 2006.11.09 14:01:46kaposztalepke

    madanna: sajnálom, ha féleérthető voltam, én inkább Hicudzsi véleményéhez hasonlóan nem a könyvet akartam hasonlítgatni vagy kritizálni (hiszen nem is olvastam) hanem inkább továbbgondolás volt, ami részben azért a megemlített babareceptek alapján jutott eszembe. Az összehasonlítás meg a Farkasháziék könyve és az általam említett Balogh Anita könyv között volt, amivel egyrészt régi bánatomat kompenzáltam (miszerint jó könyvek sokszor nem kapnak kellő publicitást, míg gyengébbek igen csak azért mert XY "celeb" írta)...másrészt pedig tényleg az a kérdés, amit Hicudzsi is említett...lehet hogy ez a Jools Oliver könyv is jó, meg aranyos, és ezzel nincs is semmi baj, csak tényleg az a kérdés, hogyha ezt nem ő írja meg (aki legalább "valakinek a valakije" révén ismert) hanem mondjuk innen közülünk egy jóhumorú, jó írókészségű (akár még képzett is) anyuka, az vajon eljutna-e a könyve kiadásáig. Mert szerintem nem. Más műfajból van nekem is inkább közvetett ismeretségem, és sajnos hiába ír vki jót, kapcsolatok meg pénz nélkül nem megy, persze ha ismert személy, akkor akár a szemetet is el lehet adni. Ez persze nem nyafogás, csak sajna ez van és kész. Ha a Marsi Anikó gyereke vigyorog és büfizik, az címlapsztori és hírérték(?) :), az enyéimnek max mi örülünk (de mi nagyon-nagyon:))))) )
    Szóval csak ennyi, semmi nagy komoly kritika, vagy keserűség, egyszerűen csak ez van:)

  • 2006.11.13 12:59:30PPatrik

    madanna: "Aki szépirodalmat akar olvasni, az vegyen Garcia-Marquezt, de aki könnyed, szórakoztató olvasmányra vágyik, olyan könyvre, amelynek lapjain magára ismer, az vegye meg ezt."

    Egyszer vegyél kezedbe Marquezt, szépirodalom, de nem "nehéz" és bizony szórakoztató.

Blogok, amiket olvasunk

A TASZ JELENTI Azt hittem, jobban járok, ha nem az autót viszem szervizbe, hanem én megyek orvoshoz.

Képzeld el, hogy 15 éve minden nap ugyanazon az útvonalon mész a reggeli csúcsban munkába, majd a délutáni dugóban haza. Újabban visszatérő fájdalmat érzel a lábadban, mikor kiszállsz az autóból.

MAI MANÓ Kép-párok #187

Kép-párok rovatunkban minden alkalommal két olyan fotót láthattok, amelyeket neves fotóművészek készítettek ugyanazon témában vagy olyat, amelyeken éppen egymás munkáira reflektálnak.

HATÁRÁTKELŐ A lakókocsis élet árnyoldalai

Gyakran olvasni, hogy „persze, mert mindig csak a külföldi élet pozitívumairól van szó”, ami mondjuk szerintem nem igaz, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a például a furgonlakó létnek is vannak bőven nehézségei.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta