SZÜLŐSÉG

Törvényesítenék a hálapénzt

2006. november 7., kedd 15:44

Az egészségügyi miniszter törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, mely szerint csak akkor lehet biztos egy kismama abban, hogy saját kezelőorvosa vezeti le a szülést, ha az Országos Egészségbiztosító Pénztár költségeinek 30 százalékát kifizeti - írja az Index. Így egy saját orvos által levezetett szülés ára legalább 25 ezer forint lesz, de ennek akár a duplája is lehet, mindezzel a hálapénzt akarják hivatalos mederbe terelni.


Ha a parlament jóváhagyja az egészségügyi minisztérium októberben benyújtott javaslatát, akkor azok a kismamák, akik úgy szülnek választott orvosuknál, hogy az nincs ügyeletben, a szülés költségeinek 30 százalékát ki kell fizetniük.

Jelenleg egy komplikációmentes szülés 85 ezer forintba kerül, de ebben nincs benne az epidurális érzéstelenítés ára, egy császármetszés pedig ennél lényegesen drágább, alaphangon is eléri a 170 ezer forintot. Tehát, ha valaki ragaszkodik ahhoz az orvoshoz, akihez terhessége alatt járt, és nincs olyan szerencséje, hogy annak ügyeleti idejében hozza világra gyermekét, az a szülésért legalább 25500 forintot fog fizetni, de ez az összeg meghaladhatja az 50 ezer forintot is.

Az egészségügyi miniszter elmondta, hogy a javaslatban megfogalmazott térítési díj összege a hálapénzzel hasonló nagyságú, de ez az összeg az intézményeknél marad, és azoknak a bérezésére kell fordítani, akik a többletmunkát végzik. Molnár Lajos szerint ez az új szabály képes érdemben visszaszorítani a hálapénzt azzal, hogy legális mederbe tereli.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2006.11.08 23:28:31madanna

    Csöre, én is erre gondoltam.
    Hogy a kismamákkal megint olyanok szórakoznak, akiknek van pénzük a Telkiben világra hozni/hozatni a gyereküket.
    Nincs ezzel semmi baj, nem sajnálo tölük a szülőhotelt, csak akkor hagyják az átlagember döntési jogát is.
    Nekünk pl. nincs annyi pénzünk, hogy a Telkiben szüljek (fél milla, huh).
    De arra van, hogy saját dokit fogadjak, hogy belerakjak a zsebébe 60-80ezer forintot (még ha ellenkezik is az elveimmel a hálapénz intézménye, de talán a második gyerekem is akarom szülni valakinél), meg arra, hogy fogadjak esetleg szülésznőt, akinek szintén tejelek.
    Meg persze vesz az ember kiságyat, babakocsit, légzésfigyelőt...
    Na, most fizethetek a kórháznak is. Nagyszerű.
    Félreértés ne essék, fizetek szívesen, csak a zsebekbe szánt pénzeken felül ez már egy kicsit sok.
    Adjak kevesebbet a dokinak? De akkor vajon ugyanúgy bánik majd velem? (Persze, mert szimpi, meg minden, de mi van, ha mégis megjegyzi magában?)
    Vagy ne vegyek légzésfigyelőt?
    Vagy idén ne legyen karácsony(fa)?
    Értitek, mire gondolok. És ismétlem, fizetek én szívesen, csak van igazságérzetem, és undorítónak tartom ezt az egészet. Mert én megengedhetem magamnak. Kigazdálkodjuk így-úgy. De van, akinek ez nem megy. És ez háborít fel, hogy nekik nem adatik meg a választás lehetősége. Nekik ott kell szülniük, ahol laknak.
    Mint a csigák vagy békák vagy nem tudom mik, abban a viccben.
    Tudjátok, hogy "oda születni kell".
    Szerintem a választás lehetőségét veszik el a kismamáktól.
    A jó kórházak mellé születni kell?

  • 2006.11.09 06:08:31Alida

    És mi van olyankor, ha mondjuk egy teljesen más (és jóval távolabbi megyében, városban vagy bejelentve, ahonnan macerás vagy nem igazán lehet egy Bp-i címre átjelentkezni) helyen laksz, mint ahová a lakcímkártyád szól? Akkor a fogadott orvosom - akihez évek óta járok, mert elvileg Bp-en lakom, de gyakorlatilag vidéki címem van - hagyjam a francbe és ha beindul a szülés bumszlizzak le vidékre, hátha éeérek, mielőtt még megszületik az autóban? :o)) Most pl. én a 2. gyermekemet várom és szeretnék annál az orvosnál szülni, akinél az elsőt is, mivel nekem nagyon bevállt, mindennel elégedett voltam, de a kórház, ahol ő a szülést lefolytatja nem tartozik a körzetembe, az orvos pedig végső soron fogadott orvos, ami ugye még ha sokan nem is adnának hálapénzt ezt egy darabig nehéz lesz "kinevelni" az emberekből. Ez már évtizedek óta szokás, még ha rossz is (más fejlettebb országokban fel sem merül a hálapénz kérdése), de könyörgöm, nem biztos, hogy egyik pillanatról a másikra egy egész generációt meg lehet győzni arról, hogy a hálapénz nem jó dolog. Ehhez ennek az országnak legalább 50 év kellene. :o)

  • 2006.11.09 07:41:08manci

    Azért szerintem egy-két politikus biztosan kap a pofájára a nejétől vagy a lányától, ha megszavazza ezt a baromságot. Bár ez nem vigasztal!

  • 2006.11.09 08:07:02regi

    Madanna: valamit félreértettél. Szülhetsz a saját dokidnál, abban a kórházban ahol szeretnél. Nem ezt korlátozzák.
    Hanem ha a választott dokid épp nincs szolgálatban a munkahelyén, mikor szülsz, akkor kell(ene) fizetned pluszban.

  • 2006.11.09 08:27:45ready

    " Gondolom, Téged nem ugrasztanak ki hetente minimum egyszer az ágyadból hajnali 2 és 3 között, hogy mostazonnalnagyonsürgősen menj be a dolgozóba 4-5 vagy 16 óra időtartamra, legyen bár vasárnap vagy Szenteste. A fogadott doki ugyanis ezt vállalja, és ezt valahogy igyekszik az ember kompenzálni. Persze süthetnék neki 350 darab palacsintát is, de nem biztos, hogy szereti."

    Ha hetente nem is, de kéthetente igen. Kapok is érte készenléti díjjat. Rendszeresen dolgozom vasárnaponként, sőt ha a cég így akarja, akkor ünnepnapokon is.
    Eddig az idei ünnepnapok közül január 1-et, május 1-t, aug 20-t, nov 1-t töltöttem benn a munkahelyemen.

  • 2006.11.09 08:33:43ready

    "Persze, mert szimpi, meg minden, de mi van, ha mégis megjegyzi magában?) "



    Na ha egy normális doki megjegyzi magában az olyan is.



    Kedvesem egyik orvosa (vastagbélgyulladással kezelte hetekig) nem volt hajlandó elgfogadni egy fillért sem. Úgy gondolom ez lenen a helyes hozzáállás. Tévhit az, hogy sokkal jobban bánnak az emberrel, ha fizet.

    Én semmiképpen nem csúsztatnék a dokinak a zsebébe pluszpénzt. Főleg nem fél-egyhavi fizumat.

    MEg kelelne őket fizetni ez igaz, de azért elgondolkodtató, hogy mennyit összeszedne így, havonta, a normál keresetük mellett, adózatlanul persze.



    A döntés maga rossz, viszont meg lehetne oldania dolgot: adjon a doki számlát, és mehet a móka, aki így akarja.

  • 2006.11.09 08:44:22Csöre

    Regi! Volt már egy másik cikk is pár hete, de lehet, hogy csak én linkeltem ide, szóval: http://index.hu/politika/belfold/egs1020f/ Ennyit arról, hogy szabad kórházválasztás.



    Alida, nem tudom, kérdezz rá, lehet, hogy ez még csak tervezet. Szerintem amúgy nem kell lemenni vidékre, csak azért, hogy átjelentkezz, elég bebattyogni Bp-en az illetékes önkormányzathoz.

  • 2006.11.09 08:59:40Csöre

    Ready! Hát nem irigylem a munkahelyedet, és a számlaadással kapcsolatban szerintem is igazad van. Én csak azt bátorkodom itt magyarázgatni, hogy a szülész évi 365 nap (jójó, mínusz szabadság) van készenlétben, tehát nincs olyan, hogy ezen a héten én vagyok a soros, jövő héten valaki más. És neki a páciens fizeti a "készenléti díjat", aminek a mértékéről persze vitatkozhatunk. Én is furcsállom, hogy egyesek kerek-perec 80 v. 100 ezer forintot kérnek. Az én dokim a családra bízza, mennyit ad, tegyük hozzá, ő - mint már írtam - szerződéses, tehát a kórháztól nem kap fizetést. Amúgy hím- v. nőnemű dokit szeretnél?

  • 2006.11.09 09:13:45manci

    Jól tudod, Csöre: abba a polgármesteri hiv.-ba kell menni, ahol lakni szeretne az ember. Ha saját ingatlanba jelentkezel be, vinni kell adás-vételi szerződést vagy tulajdoni lapot, ha máséba, akkor a lakcímkártya-igénylő lapot alá kell iratni a tulajjal. Ennyi.

  • 2006.11.09 09:15:15ready

    Csöre: Ha mindeképp kórházba kerülök , (de nőgyógyászként is jobb lenne) mindenképp női doki lenne a jobb.

    A férfiak csak a szülés elméletét, fizikai oldalát ismerik (szerintem) . De mint írtam , én itthon szeretnék szülni, (amint eljön az ideje, én már nagyon örülnék a babának) , szerencsére párom is támogat ebben a "ne menjünk kórházba, ez természetes folyamat, nem műtét" ötletemben.

  • 2006.11.09 09:27:19Csöre

    Ready, nekem nő a dokim, de egyrészt gondolom nem akarsz magánrendelőbe menni (szavaidból gondolom) - a rákszűrés asszem 6000 Ft nála, de megkérdezem otthon szült családtagomat, hogy ő ezt hogy intézi, Geréb Ágiéknak van-e valami fóruma erre is.

  • 2006.11.09 09:28:09Csöre

    Ready, nekem nő a dokim, de egyrészt gondolom nem akarsz magánrendelőbe menni (szavaidból gondolom) - a rákszűrés asszem 6000 Ft nála, de megkérdezem otthon szült családtagomat, hogy ő ezt hogy intézi, Geréb Ágiéknak van-e valami fóruma erre is.

  • 2006.11.09 09:29:13Csöre

    Bocs, hogy kétszer mondtam kétszer mondtam.

  • 2006.11.09 09:48:58ready

    Tévedsz , magánrendelőbe szívesen megyek, ott tudom , hogy fizetek, számlát is kapok (általában) és a körülmények is sokkal jobbak.

    Szóval nem zárkózom el a magándokiktól.

  • 2006.11.09 09:55:44jidele

    én is szívesen mondok nőgyógyászt, egy hölgy az illető. De ő pl. csk a telkiben vezet szülést (kórházban a Heim Pálban gyereknőgyógyász, felnőtt rendelése magánban van)

  • 2006.11.09 11:05:48Csöre

    Nos, remélem nem moderálják ki reklám miatt. Szóval dokinéni: Kocsis Évának hívják (Szt. Imre kórházzal van szerződéses viszonyban).Magánrendelője a XI. kerületben van (Szt. Teréz Magánrendelő Intézet): Fegyvernek u.52. Itt kell bejelentkezni a recepción vagy a 203-6797-es telefonszámon. Hétfőn és szerdán du., kedden és pénteken de. rendel. A pontos tarifát nem tudom, két éve voltam rákszűrésen, én is most készülök menni. De legutóbb 6000 Ft volt.

    Pár megjegyzés, hogy tudjál dönteni:

    Nagyon csöndes, nekem bejön a stílusa. Magától nem beszédes, de ha kérdésed van, mindenre és türelmesen válaszol. A számlát, azt azért lehet, hogy kérni kell tőle. Első őszinteségi rohamban ne közöld vele, hogy majdan otthon szeretnél szülni, mert azt azért nem díjazza (szerintem nem a pénz miatt, azért az orvosok "láttak már karón varjút", vagyis sok komplikált esetet). A vizsgálat nekem őnála soha sem fájt, pedig elég hepciás vagyok.

  • 2006.11.09 11:50:40Kékfelhő

    Én is a Szent Imrében szültem.

  • 2006.11.09 14:27:17tulipirostulipánt

    Ready!

    Azt hiszem egy picit látszik, hogy még elméleti síkon közelíted meg a dolgot:-) Tehát az otthonszülés előtt mindenképpen kell terhesgondozásra járnod x alkalommal, ami persze történhet véletlenszerűen is, de azért a nők többsége ragaszkodik egyetlen orvoshoz, köztük én is. Dúla nem egyenlő ezzel.
    Valamint, ha a félidőben vagy még később kiderül, hogy mégis a kórházra szorulsz, mint nekem, brutális toxémia lett a terhesség vége, akkor nem árt, ha olyan orvosnál vagy, aki olyan kórházban dolgozik, és itt most mindegy, hogy szerződéses-e (az enyém egyébként igen), ahol el tudod képzelni, hogy megszülessen a gyereked.
    Kicsit gyakorlatiasabb megvilágításban. Megindul a szülés, valamiért nem lehetséges, hogy otthon szülj, bemész a kórházba, megvizsgál az ügyeletes orvos (ez protokoll), esetleg orvosok, kapsz egy ügyeletes szülésznőt, esetleg műszakváltást, és amikor már a 4. 5. orvos vesz kezelésbe, na akkor vágysz az állandósságra.
    Az esetek többségében a szülés lefolyik otthon, de hidd el azért nagyon sok esetben ez nem megy. És csak a legprózaibb okok kb. minden 15. terhességnél van toxémia, nagyon sok az első terhességeknél a túlhordás miatti indított szülés, ahol az anya órákon keresztül nem nyílik és sorolhatnánk.
    Szóval minden nő úgy indul neki, hogy simán megszületik a baba (akár otthon is), de sok esetben ez azért nem így van. És most nem arról beszélek, hogy az orvosnak randija van, ezért hipp-hopp meg kell szülni a babát, mert azt mélyen elítélem. Ugyanúgy, mint a hasonló okok miatti császármetszést. Éppen ezért választ az ember orvost, mert tudja, hogy mit várhat majd.
    Én is attól tartok, hogy a duplafizetés csapdájába esünk ezzel a törvénnyel. Mert ugye a hálapénz az én olvasatomban nem egy előre lefixált összeg. Én az orvosomban bízok, és ragaszkodok hozzá. És itt jegyzem meg, hogy nem csak a szülésnél áll rendelkezésre egy jó orvos, hanem, amikor baj van, vagy kérdésed van. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak olyasmire, hogy a hányás olyan meredek formában jön, hogy csak fogysz, és félő, hogy kiszáradsz, vagy pl. hogy nem indul meg a tejed a szülés után. Még az is érdekli, hogy eszik-e a baba, sőt a kontrollon minden "gyerekét" szemrevételezi. (férfi egyébként az orvosom) Na ez az, amit egy ügyeletes orvostól nem várható el, és valóban hálás vagy, de ismétlem az orvosnak, és nem a kórháznak, mert a kórházban mindig elvárható a tökéletes kiszolgálás függetlenül, hogy körzethez tartozó vagy, vagy sem (ja és ugye a TB járulékkal befizeted a pénzt). Amúgy aki a törvényt kieszelte azzal kalkulált, hogy Budapesten nagy a szülészetek közötti népvándorlás, mert mindenkinek más az igénye. Sztem a körzetben szülő nők aránya mintegy 10 % lehet, és ez egy jól jövő plusz jövedelem. Hát igen szépen ballagunk vissza a körzetesítéssel a sokszor emlegetett békapopó alatti szintre. :-(
    Na ez jó hosszú lett.

  • 2006.11.09 15:14:55zorgi

    belgiumban elek, es eloszor ugy volt, hogy itt fogok majd szulni, de vegul is a sors maskeppen hozta.
    Megkerdeztem a kollegaimat, hogy mennyibe kerul itt a szules, azaz mennyit szokas adni az orvosnak.
    Hat, nem ertettek a kerdest!!!!! megkerdeztek, hogy miert akarok en a dokinak penzt adni?!
    itt is magan dokihoz jarok, es keres nelkul adja a szamlat minden vizsgalat utan. kivancsi leszek, hogy otthon majd ha szamlat kerek, hogy fogjak a jort fogadni. :)

  • 2006.11.09 17:43:06Alida

    Tulipirostulipánt (hú, remélem jól írtam:o)), teljesen egyetértek veled! Az én orvosom is férfi, de a mai napig is rákérdez, hogy hogy van a kislányom, bármilyen problémám volt/van a mostani terhességemmel, bármikor felhívhatom, soha nem érezteti velem, hogy rosszkor hívom és nem futószalagszerűen kezel, hanem nyugodtan kikérdez és választ ad a kérdéseimre. Nekem az első gyermekemnél bizonyított, hogy jó orvos és megnyugtató a közelsége, egyáltalán nem féltem, pedig fogalmam sem volt, hogy mi fog rám várni a szülés folyamán, mindent tudott a terhességem menetéről, stb. Így nem szeretném a másodikat...s majd a 3. gyermekemet sem másnál szülni.:o) És ha nem szülésről, hanem egy kontroll vizsgálatról, vagy rákszűrésről, stb. van szó, akkor is szívesebben megyek olyan orvoshoz, aki végülis ismer.

  • 2006.11.09 21:30:47nautila

    Nekem az az egyszerű kérdés jutott eszembe, hogy a hálapénz megszüntetése helyett miért akarnak egy újabb bőrt lehúzni a kismamákról?

    Egy kicsit úgy érzem magam mint az egyszeri aurós, akire tökmindegy milyen sarcot vetnek ki, úgyis használja az autóját. Én, köszi, de nem szeretnék olyan kórházba szülni, ahol nincs rooming in és fájdalomcsillapításra a színes falat ajánlják.

    Mi lenne, ha azt mondanák, hogy mostantól tilos zsebbe fizetni, az az orvos, aki pénzt kér büntetést kap? Tudom naiv vagyok, de én, és még nagyon sokan rengeteg pénzt fizetünk a társadalombiztosításnak. Hát ideje lenne kapni is érte valamit.

    Arról nem beszélve, hogy mi van, ha a gyerek nem akkor akar kijönni, mikor a drága pénzen duplán megfizetett orvos dolgozik. Megindítja, beleegyezéssel, vagy anélkül?!

  • 2006.11.09 22:54:05Virnya

    Kicsit elkanyarodtunk.
    Szerintem az a nő aki (direkt) otthon szül, leírhatatlanul önző.
    Ma már van olyan kórház, ahol otthoni környezetben szülhetsz (szülősámli, labda, bordásfal, franciaágy, sarokkád, térdelve, táncolva...), és ha nincs szükség orvosi beavatkozásra akkor egy ujjal sem fog doki hozzádnyúlni. És ha minden rendben a babával is, akkor két óra múlva haza is mehetsz.

    De ha ne adj isten baj lenne, akkor nem játszod el a hülye hóbortoddal a babád életét. Vagy legalábbis esélyt adtál neki.

    Ja, hogy ezért fizetni kell? Miért talán a dulának és Geréb Áginak nem??? Dehogynem!

  • 2006.11.09 23:02:03Virnya

    Molnár Lajos Egészségügyi Miniszternek üzenem, hogy amíg ő azon dolgozik, h tönkretegye a magyar egészségügyet, (hogy aztán olcsért privatizálhasson) addig ne lepődjön meg, ha a kismamák, keresnek majd a kiszemelt kórház "vonzáskörzetében" egy családtagot v. barátnőt akihe bejelentkezhetnek.



  • 2006.11.09 23:34:11Csöre

    Virnya, az otthonszülés tekintetében azt hiszem egy kicsit más a véleményünk (és leszögezem: én kórházban szültem, és továbbra is ezt szándékozom tenni). Igaz, hogy van olyan kórház, amilyenről írsz, de hol is? Szerintem csak Bp-en. És hány? Kettő!!!! Fejenként 1-1 olyan szobával, ami "alternatív", vagyis otthonos. Ha nincs irtó mázlid, nem jutsz be. És a csecsemőorvosok nem adják ám olyan olcsón a kölyköt, én a 4. napon is minden furfangot bevetve jutottam haza. Családom egyik tagja az elsőt kórházban, másodikat otthon szülte. Kétnaposan meglátogattuk az unokahugit. Minden olyan nyugodt volt, és olajozottan mentek a dolgok. Ezzel szemben a kórházban reggel hatkor vizit (na ekkorra aludt volna el mind2 gyerek a szobában), utána meg senki, apuka sem jöhet a gyerek közelébe, üvegen keresztül nézi szegény, mint a Tropicariumban a halakat... És eleddig úgy tudom 2 kisgyerek halt meg azok közül, akiket otthon segítettek világra. Ez szerény becsléseim szerint olyan 1 ezrelékes csecsemőhalandóság. Ennél talán a kórházban sem jobb a helyzet (ott is halnak meg újszülöttek! Csak az nem újsághír...)

  • 2006.11.09 23:35:02Csöre

    Virnya, az otthonszülés tekintetében azt hiszem egy kicsit más a véleményünk (és leszögezem: én kórházban szültem, és továbbra is ezt szándékozom tenni). Igaz, hogy van olyan kórház, amilyenről írsz, de hol is? Szerintem csak Bp-en. És hány? Kettő!!!! Fejenként 1-1 olyan szobával, ami "alternatív", vagyis otthonos. Ha nincs irtó mázlid, nem jutsz be. És a csecsemőorvosok nem adják ám olyan olcsón a kölyköt, én a 4. napon is minden furfangot bevetve jutottam haza. Családom egyik tagja az elsőt kórházban, másodikat otthon szülte. Kétnaposan meglátogattuk az unokahugit. Minden olyan nyugodt volt, és olajozottan mentek a dolgok. Ezzel szemben a kórházban reggel hatkor vizit (na ekkorra aludt volna el mind2 gyerek a szobában), utána meg senki, apuka sem jöhet a gyerek közelébe, üvegen keresztül nézi szegény, mint a Tropicariumban a halakat... És eleddig úgy tudom 2 kisgyerek halt meg azok közül, akiket otthon segítettek világra. Ez szerény becsléseim szerint olyan 1 ezrelékes csecsemőhalandóság. Ennél talán a kórházban sem jobb a helyzet (ott is halnak meg újszülöttek! Csak az nem újsághír...)

  • 2006.11.10 07:25:09ready

    "Kicsit elkanyarodtunk. Szerintem az a nő aki (direkt) otthon szül, leírhatatlanul önző."



    Szerintem meg nem. A szülés természetes folyamat (az esetek nagy többségében). És az aki otthon szül az pont , hogy azt szeretné, hogy neki és a babájának is a legjobb legyen.



    Egy szorongó nő szvsz nem jó ómen egy új életre nézve. Márpedig szerintem nem vagyok egyedül, aki a kórházban szorong.



    Másrészről viszont a felelősséget sem adja át az orvos kezébe!!! Bemész kórházba, legtöbb helyen azt kell csinálnod amit a doki mondd!!!

    Hát ne szóljon bele, főleg ha férfi!

    Szerinted ki tudja jobban , hogyan kell szülni, az aki x szülést levezetett de még sosem élte át ezt, vagy aki épp ott abban az adott helyzetben van, hogy szül? szerintem az utóbbi.



    Mifelénk tudod mi a szokás? Kinyomják a gyereket az anyjából, úgy, hogy utána egy hónapig nem tud a nő járni. Vagy másik pl. csak szoptatáskor lehet veled a gyerek, szülés után azonnal elviszik, és csak egy óra múlva kerül hozzád.

    Vannak ilyen helyek is...



    Mint írtam, én még csak pofátlan, nemtörődöm nőgyógyászokkal találkoztam, ráadásul ez egy olyan terület, ahol (itt már sokan mondták) fő lenne a bizalom, de ha ez nincs meg, akkor megette az egészet a fene.



    Én soha nem szeretnék kórházban szülni. Szülőotthonban talán (szívesebben) , de kórházban nem.



    Próbáltam normálisan fogalmazni, remélem senkit nem sértettem meg.

  • 2006.11.10 08:21:58jidele

    Vannak helyek, ahol az otthonszülésnek kultúrája, hagyománya - és nem utolsó sorban olyan kiépült orvoshálózata van, ami a mai kor biztonságát szavatolja az ottonunkban. Ha ez lenne a helyzet itt, simán szülnék otthon. Ez ugyanis nem betegség. DE. Kishazánkban-és a világ más tájain-ennek nincsenek meg a feltételei-sztem. Ezért aztán szépen bemegyek a kórházba, ahgy előttem már annyian, és megszülöm a gyerekem.
    És nem lesz semmi probléma, nem fognak megkínozni. Ui. véleményem szerint az orvosnak nem az az érdeke, hogy félig megöljön, megnyomorítson, stb. Hanem, hogy életre segítse a gyerekem. az a baj, hogy minenki csak a kórházi rémtörténeteket meséli, hergelik egymást a kismamák. Ettől lesz a sok szorongás... Szerintem

  • 2006.11.10 08:23:24jidele

    ami kimaradt: de ettől még nem önző, aki otthon szül. Hanem a véleménye szerinti legjobbat akarja a gyerekének. Az, hogy szerintem nem az a legjobb, az meg az én véleményem, nem az én gyerekem, semmi közöm hozzá. megint csak szerintem

  • 2006.11.10 09:14:02lewis

    Kedves ready! Sajnálom, hogy neked ilyen rossz tapasztalataid vannak a nőgyogyikkal, de azért megjegyezném, hogy nyilván nem ismered az összes nálunk praktizálót. Én három gyereket szültem, és jó tapasztalatom van az orvosommal. Ha minden igaz, még te sem szültél, így kár idegesítened magad a rémtörténetekkel, tudod, jópár kismama véleményét lehet ám osztani hárommal, s nem kell mindent készpénznek venni. Hogy kinyomnák belőlünk a gyereket, vagy elviszik rögtön, s csak szoptatáskor lehet velünk? Nem vitatom, biztos van ilyen is. De én nem ezt tapasztaltam egyik alkalommal sem, amikor szültem, az meg ostobaság, hogy egy hónapig nem tudsz utána járni, én már aznap jártam, sőt, ültem is. Szerintem pedig egy tapasztalt doki is tud segíteni, aki levezetett ezernyi szülést. Ennyi erővel tiltsd el a női urológusokat, elvégre is csak a férfiak tudják, mik azok a prosztatagondok. A hozzáállás más kérdés, a durva, pökhendi, bunkó dokikat én is utálom, de könyörgöm, ne általánosítsunk.
    Jidelenek igaza van, nézd meg nálunk az infrastruktúrát, nézd meg a mentőket, kiérnek-e időben, ha baj van. A döntés persze a tiéd, és nyilván vállalod is minden következményét. Kívánom, ha szülsz, akkor az számodra és a baba számára is a legideálisabb körülmények között történjen.

  • 2006.11.10 09:35:04liza

    Ha jól értem a problémát, saját orvosnál történő szülés esetén kell fizetni. Ellenkező esetben a lakhelyhez közel lévő kórházban kell egy ügyeletes dokira bízni magunkat, akit életemben először látok. Kérdés: Mi van, ha abban a kórházban óhajtok szülni, ahol a választott dokim van, de nem nála, hanem az ügyeletesnél. Akkor is kell fizetni? Különben is bolond lenne éjszaka vagy bármikor bejönni, ha nem kompenzálják. Feltételezem, a kórház nem neki adná a pénzt nagy részét, de az adó akkor is elvinné. Nagyon nőellenes volt, aki ezt kitalálta. Ha az én férjem lenne... Szerencsére, nem az enyém. Egy ilyen érzéketlen, empatiamentes emberhez nem szabad... Na nem folytatom. Nekem egyszer sem sikerült a saját dokimnál szülni, éppen akkor mentek el nyaralni. "Én" nem tudtam kivárni, hogy visszaérjenek a nyaralásból. De legalább megbízható helyen éreztem magam, mivel bíztam a kórházban és ismertem a dokikat. Szerencse, hogy már nem lesz több gyerekem, mert így félnék újra belevágni.

  • 2006.11.10 10:13:45ready

    lewis: a (régóta) nagyon jó barátnőim szavaiban nem kételkedem. Láttam egyikükez, hogy járt, 1 hónapig csak hátrafelé tudott menni. Ebből nem kérek köszönöm. (Egyébként mindketten JNKSZ megyei kórházban szültek)

  • 2006.11.10 10:15:18ready

    Valószínűleg nem ez az általános, de mivel azt a kórházat már én is megtapasztaltam más dologban (bélrenyheség méhen kívűli terhességnek, majd vakbélnek nézése 10 percen belül) , ilyen helyből köszönöm nem kérek.

  • 2006.11.10 10:24:21lewis

    Ready, kár, hogy a barátnőd így járt, mint írtam, nem is kételkedem abban, hogy ilyen is van. DE! Nemcsak ilyen van. Pozitív példa is akad számos, még akkor is, ha a rémhírekre jobban vevő mindenki. A diagnózist pedig sokszor nem könnyű felállítani szerintem, főleg nem hasi panaszok esetén, én ezt az egyik gyerekemnél tapasztaltam. Van lehetőség egyébként felétek arra, hogy otthon szülj?

  • 2006.11.10 10:29:48tulipirostulipánt

    OFF Ready! Hidd el saját tapasztalat nagy kincs, kívánom, hogy mielőbb átéld a szülést. Lehet ezzel csak én vagyok így, de engem az ösztönök egy része cserben hagyott, és bizony jól jött, hogy az orvos és a szülésznő "instruáltak" kicsit. Pl. a párom hogyan tud a legjobban ölbe fogni, meg megtámasztani a hátam :-) Lehet nem élte át az orvosom, de ez olyan mintha azt mondanád, hogy egy olyan fogdoki, akinek még nem húztak fogat, ne is húzzon neked! Persze ebben ugyanúgy partner a dúla is, és hidd el most még úgy gondolod, hogy te fogod magadtól tudni, hogy mi segít rajtad, ott nem biztos hogy így lesz. Ajánlanak segítséget, ami vagy bejön vagy nem, hiszen nem vagyunk egyformák. Ja azt elfelejtettem mondani, hogy viszonylag konzervatív kórházban szültem (Margit), de nekem nagyon jó tapasztalatom volt, mert szabadon vajúdtam, mászkáltam, ettem (téliszaláis szendvicset!), zuhanyoztam, és a kitolásnál sem szorítottam össze a számat ;-P Alternatív szülésnél is hallani hajmeresztő dolgokat, mert ha a gyerek fejkörfogata nagy, az bizony azzal jár, hogy nem fér ki! És ilyenkor találom én emberibb megoldásnak a császármetszést, mint az általad felsorolt módszereket. (És itt csak csendben jegyzem meg, hogy az egyik lány, aki otthon szült, pont ezt panaszolta, hogy minden nagyon szépen ment, mígnem kiderült, hogy a kislány feje nem fér ki. Na ekkor jött az, hogy a doktornő szinte ráült a pocakjára, a dúla meg kézzel tágította a méhszájat, ami azóta sincs teljesen rendben, és inkább lett volna a vége császár, mert így a többi gyereke csak császármetszéssel jöhet a világra). Tehát nincs teljesen fehér vagy fekete :-) Kívánom, hogy legalább olyan szép emlék legyen neked is a szülés, mint nekem, és ne szorongj!

  • 2006.11.10 13:42:29Virnya

    Ready!

    Azt mondod, csak két kórházban van lehetőség a békés szüésre, és kevés az alternatívszoba, a jó doki... Én erre azt mondom, hogy közösen kéne áldoznunk arra, hogy több legyen. Én fizettem a magánszobáért és nem sajnáltam rá a pénzt. Csak azért, hogy másra költhessek x ezer forintot, nem kockáztatom a gyerekem életét. Tudtam, hogy mennyibe fog kerülni és sporoltam rá.
    És ha extra pént kellett volna fizetnem az alternatív szobáért, arra is sporoltam volna.

    Akinek fontos a gyereke élete, az félre tud tenni 60-100.000 Ft-ot. Ráadásul ez hivatalos, ezért 30%-a egészségpénztáron keresztűl leírható az adóból.

    Nem két gyerek halt bele az otthonszülésbe! Ennyit mert kiírni az Ági. És arról, hogy hány vízfejű, shönthös babát csinált, egy szót sem szól!!!

    Nekem nagyon súlyos gerincsérvem van, olyan amivel átlagos kórházban császároztak volna, mert nem szabadott volna görnyedve préselnem.
    A Tétényiban labdán és kádban vajudtam, a kitolási szakaszra pedig az otthonos IKEA szobából átmentünk egy modern, nem ijesztő, szülőszobába, ahol székké alakították a szülőágyat, így ülve szülhettem.
    Amíg engem elláttak, végig az apukájával volt a fiam, és tíz perccel később már az IKEA szobában feküdtünk hárman a franciaágyban.
    Fantasztikus emlék a szülésem, remélem még sokszor át fogom élni azt a csodát.

    A következő négy nappal nem voltam maximálisan megelégedve még a magánszobámban sem, ezért úgy döntöttem, a következő babával aznap v. másnap hazamegyek.
    Jogomban áll un. ambuláns szülést kérni. Ehhez két dolog kell: 1. hogy minden rendben legyen a babával-mamával, 2. egy gyerekorvos vállalja, hogy 3 napig, naponta készer eljön megnézni a gyereket.
    Ha nincs ismerős doki, akkor ez kb. 6X5000 Ft. Nekem megéri. 30.000 Ft-ért nem kockáztatom a gyerek életét.

    az igaz, hogy ha front van és több mama szül egyszerre, akkor megtörténhet, hogy nem jutsz be ebbe a szobába. De ez egy kereslet-kínálat dolog. Ha majd az anyukák nem az olcsó, és nem biztonságos otthonszülést választják, hanem a drága-de biztonságos alternatív kórházi szülést, akkor több ilyen szoba lesz. Rajtunk (is) múlik!!!

    Mit gondolsz, miért nem bérli ki Geréb Ági egy kisforgalmú kórház 2-3 szobáját, alakítja át alternatívvá??? Egy barátnőm nála szült a Moszkva téren az Ági által biztosított lakásban (Nem az Ágié a lakás egyébként). Másnap felmentem hozzájuk. Hát én olyan mocskos lakásban mint az volt, élni nem tudnék, nemhogy szülni!!!


    Ui: Persze ha lenne Magyarországon olyan lehetőség mint Hollandiában, hogy amíg az otthonomban szülök, addig a ház elött áll egy mentő, akkor talán azt választanám. Egy mentőorvos barátunkkal kiszámoltuk, hogy egy átl. 6 órás szülés esetén, ezt kb. 1,5 millió forintba kerülne... :-(

  • 2006.11.10 14:00:49ready

    Én ilyen két kórházat nem mondtam.

    Másrészről pedig nincs bizalmam a dokik felé. (Életemben eddigi kórházi kezeléseim alatt 1 normális dokival találkoztam, a Margit kórházban..(igaz volt ott egy genya is, aki nem akart felvenni, mert "gyalog" estem be, nem mentő hozott. 1 órán belül kiszáradtam volna ha a másik nem ment meg (Nem kést és nemis kapott hálapénzt)) Pedig kb 8-10szer már voltam kórházban)

    Helpdeskesként dolgozom, és tudom, hogy a saját szakmámban is vannak "tévesen" analizált esetek. A dokik is legtöbb esetben csak próbálkoznak. Én pedih utálok kísérleti nyúl lenni (Ezért nem kerestem mondjuk 7. alkalommal is új nőgyógyászt.)



    Egyébként meg úgy vagyok a hálapénzzel, hogy büntetném mind az orvost, mind aki adja. Fel kéne fogni (szerintem) , hogy így megvásárolt kedvesség nem igazi kedvesség. Én sem jópénzért vagyok kedves az ügyféllel, hanem mert ez a munkám. A jó doki pénz nélkül is kedves.



    Visszatérve a kórházba éréshez: amíg így állnak a kórházban hozzá egy otthonszült nőhöz (hasonlóan állnak pl. egy abortuszra váró nőhöz is ...) addig nem is szívesen megy be az ember.



    Vidéken meg amúgyis legalább 50 perc bejutni a kórházba sok esetben.

  • 2006.11.10 14:02:48ready

    (Mondjuk már nem ott lakom, hanem BP-n .Remélhetőleg lesz lehetőségem otthonszülésre)

  • 2006.11.10 14:13:10Csöre

    Virnya, amire válaszoltál, azt nem Ready írta, hanem én. És én is a Tétényiben szültem, oltári szerencsével az alternatív szobában. Te tudtad, hogy - csak mert az anyukák egyre nagyobb számban igénylik ezeket a lehetőségeket - a Szt. Imre forgalma kb. 20%-kal növekszik évente? Alig lehet már helyet kapni a gyermekágyas osztályon is! Én is szerettem volna 1 ágyas szobát, no arról ne is álmodjak, bár fizetős, mindig dugig van. Jah, ambuláns szülés: ahogy én azokat a neonatológusokat elnézem (félreértés ne essék, lelkiismeretesek) nem engedik el a babát az első nap. A másodikon is necces. Egyébként a helyedben (gerincsérv, stb. ) nyilván én is csak a kórházban bíznék. Vízfejű gyerekek pedig a kórházból is kikerülnek (saját ismerősi példa): egy darabig hitegetnek, hogy semmi baj, utána anyukát leteremtik, hogy miért nem csinált eddig a gyerekkel semmit, hát nem vette észre, hogy problémás? (János kórház...)

  • 2006.11.10 14:21:22nona

    ready, korább már beszélgettünk a hálapénzről, beleolvashatnál. leírtuk páran, h nem kedvességért fizetünk, hanem a készenlétért meg h bármikor zavarhatjuk a dokit...

  • 2006.11.10 15:19:34Csöre

    Jah, még: Virnya, ajánlom figyelmedbe Lena történetét bejegyzésként 6 cikkel följebb. Igazi kórházi rémálom.



    Egyébként Te honnan vagy ilyen tájékozott otthonszülésügyben, csak nincs szülész a családban? Úgy értem: honnan tudsz olyan (rém)híreket, amikről mások még csak nem is hallottak? Szerintem az, hogy hány újszülött és kinek a kezei között halt meg, az nem bevallás kérdése, minden esetben rohan az orvosi kamara a bíróságra. És hogy miért nem bérel Geréb Ági szülőszobát? Könyörgöm, ezek az asszonyok _otthon_ szeretnének szülni, és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a szakmai féltékenység miként képes a józan ész fölé kerekedni. Amúgy fenntartom, amit már egyszer itt valahol leírtam: nem az veszélyezteti az otthon szülő nőket és babáikat, hogy végre van egy orvos, aki hajlandó az otthonukban segítséget nyújtani nekik, hanem az, hogy amennyiben mégis kórház lesz belőle, úgy bánnak velük, mint a kutyával. Na, ez a stressz tényleg nem tesz jót. Az otthon szülők jórésze akkor is ezt tenné, ha Geréb Ági soha nem is létezett volna, csak akkor minden segítség nélkül. Egyébként apukám és anyukám is otthon született, és mégsem lett belőlük hippi. Igaz, akkoriban nem is nagyon volt más alternatíva (háború stb. stb.)

  • 2006.11.10 17:08:28Virnya

    Csöre!

    Nem tudtam, h ilyen ütemben növekszik a Tétényi "forgalma", de örülök neki. Jó lenne, ha más kórházak megirigyelnék a forgalomnövekedést, és ők is javítanának a színvonalon.

    Visszakanyarodva az eredeti témához, a minimumot fizesse a TB, az extra szolgáltatást pedig fizetem én, de abból a kórháznak, és az orvosnak is jusson! Hivatalos úton, na pedig megalázó borítékok útján! És a pénzemért kiemelkedő ellátást kérek!

    Egyébként én sem szeretem a nőgyógyászokat, és az orvosokat (pedig orvos feleség vagyok). Ezt a dokim is elfogadta, így két perc kivételével, végig a fogadott szülésznőmmel szülhettem.
    Tényleg csodálatos volt!




  • 2006.11.10 21:41:38thais

    Az egyik rádióban hallottam egy riportot több otthonszülő nővel, akiknek komoly problémái támadtak emiatt a hatóságokkal. A gyereket még négy hónap elteltével sem anyakönyvezték, mivel nem volt érvényes orvosi pecsétje. Az orvos ha ilyet ad, igen komoly következményei vannak. Egyetlen dologra lehet hivatkozni állítólag, hogy olyan gyorsan jött a baba, hogy nem ért már be a kórházba. Ellenben ilyenkor utólag kell bevonulni a pecsét kedvéért. Hosszadalnmas vajúdás esetén pedig nincs orvos, aki ezt dajkamesét beveszi.
    Szóval a közigazgatást is meg kellene győzni arról, hogy az otthonszülés nem veszélyes. Erre viszont az orvosi kamara nem adná az áldását, ismert okok miatt. Bizonyos esetekben tényleg engedni kellene, persze megfelelő infrastruktúra mellett. Azt hiszem, nálunk még odébb van ennek aproblémának megoldása. Orvosi kamara, mentőszolgálat, koraszülött csecsemő szállítás, közigazgatás stb. Addig is marad a kórház, még jó hogy vannak alternatív szülési központok is.

  • 2006.11.10 22:23:37Csöre

    Azt, hogy az orvostársadalom kukacoskodik e kérdésben, tulajdonképpen megértem.De mi a fene köze van ehhez egy önkormányzati tedd-ide-told-oda köztisztviselőnek??? Egyébként az anyakönyvezéshez kell két független tanúnak a nyilatkozata, hogy igen, ők látták, hogy Mancikából jött ki a gyerek, nem az Ecserin vette. Röhej...

  • 2006.11.10 22:42:39manci

    Csöre! Ez azért nem ilyen vicces. Ha nem kellene orvosi igazolás meg tanúk, bárki a magáénak hazudhatna egy gyereket, holott esetleg találta, lopta, vette.

    Milyen szép is lenne: bemegyek a szomszédom gyerekével az önkormányzathoz, neki a hatodik már úgyse kell, kiadják az anyakönyvet és akkor holnaptól én vagyok az anyucija:)

  • 2006.11.11 02:18:04mulan

    Eszembe jutott valami.

    Ez az intézkedés mást is eredményezhet azon kívül, hogy vsz. tényleg lesznek orvosok, akik programozni fogják a szüléseket, hogy ne kelljen a szabadidejükben bemenniük -- persze aki ilyen, az most is megteszi nyilván.



    Arról van szó, hogy tkp. azzal, hogy a kórháznak pénz jár azért, ha a választott orvos bemegy levezetni egy szülést a szabadidejében, megnőnek a kismamák esélyei arra, hogy a választott orvosuknál szülhessenek -- persze csak akkor, ha vállalják a plusz pénzt. Sok olyan sztori van, hogy a választott orvos végül mégsem ment be, és az ügyeletes orvos vezette le a szülést, mert a választott orvosnak, ki tudja, nem volt kedve, vagy egyszerűen csak nyaralt, ki tudja. Szóval ha én osztályvezető főorvos lennék, én megmondanám a kollégáknak, hogy kórháznak erre a pénzre szüksége van, úgyhogy tessék bejönni. Ez eggyel több esély amellett, hogy a választott orvos vezesse le a szülést. "Csak" jóval többe fog kerülni.



    Viszont semmi köze ahhoz, amit a cikk címe állít, vagyis hogy a hálapénzt törvényesítenék ezzel. A hálapénzt, azt, hogy mennyit adsz az orvosnak, ez a rendelkezés egyáltalán nem érinti.

  • 2006.11.11 11:59:13Tori

    thais, hol vannak alternatív szülési központok?

  • 2006.11.12 20:51:46Virnya

    Feltűnt valakinek, hogy a dokik, hogy, hogy nem, de nem emelik fel a hangukat ez ellen?
    Nekik végétre is jó ez:
    Mostantól terhesgondozásra majd járunk a magánba amit tuti jól megemelnek, a szülésért meg kiköhögik az anyukák a plusz 30.000-t.
    Ergo, amit elveszít a végső borítékon, azt behozza a magánon.
    (de lehet, hogy rosszindulatú vagyok)

  • 2006.11.13 15:32:31Daem00n

    manci, a bejelentkezés hovatovább már nem ilyen eccerű (más tulajdonába). Két éve még elég volt aláíratnom a lakcímbejelentőt a tulajjal. Idén lejárt az ideiglenes lakcím, elmentem újabb bejelentőért, kitöltöttem, aláírattam újfent, gondolván, elég lesz most is. Aztán nekiálltak velem üvöltözni a PHivatalban (éljen, nyócker), hogy mégis mit képzelek, hogy csak úgy be akarok jelentkezni, kell 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolat (amiért a tulajnak sorba kell állni, gondolom, fizetni, mert nincs jobb dolga 7köznap).

    Szóval kell tul.lap-másolat is. De aztán megadják 5 évre az ideiglenes címet.

  • 2006.11.13 15:38:42manci

    Dae-m00n, a mi kis városkánkban tavaly még így ment, de lehet, hogy azóta itt is más szelek fújnak..

  • 2006.11.13 15:42:31Daem00n

    egyébként témához hozzászólva... mivel mér van kb. 3-4 év a gyermekvállalásomig, már most elkezdek a perselyemben gyűjteni pénztet, hogy aztán fizethessek, mint a katonatiszt. Bár addig ki tudja, mi mindent ki nem találnak még...

    Tényleg ennyire nincs már tisztelete (hazánkban) az anyaságnak? Legutóbb a háztartásbeliek kötelezően befizetendő eü-hozzájárulásán akadtam ki (1. ezek többnyire anyák, tehát hasznosak, 2. kérdem én, miből, ha nincs jövedelmük...)

Blogok, amiket olvasunk

STÍLER 13 dolog, amire jó még a hullámcsat

Nem is gondolnád, mennyi mindenre jó még ez a kis hullámos fémdarab. Tuti tippet hullámcsatra, a frizuránkon túl.

HATÁTÁTKELŐ Milyennek látom Amerikát egy év után?

Panni egy év után reflektál saját első benyomásaira, így kiderül, tényleg mindenki barátságos, de a barátot itt nagyon nehezen adják, a környezettudatosság nem erősségük, viszont a stressz sokkal kevesebb.

FILMVILÁG 2017 legpocsékabb filmjei - eddig

Melyek voltak 2017 első felének legjobb filmjei? Összeültünk hárman, és megbeszéltük. Voltak átfedések a listáinkban, de nem annyi, amennyire számítottunk, sőt néhány filmmel kapcsolatban véresen komoly vita alakult ki. Podcast.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta