Gyerekülés nélkül soha!

Olvasóink között parázs vita alakult ki azt illetően, hogy miben kell hazavinni az újszülöttet a kórházból. Volt, aki a mózeskosarat vagy saját ölét biztonságosabbnak tartotta az autós gyermeküléseknél, a töréstesztek azonban rávilágítanak a szomorú valóságra.



A kresz szabályai szerint a 12 évesnél fiatalabb és 150 centinél alacsonyabb gyereket biztonsági gyerekülésbe kell ültetni. Az ülést mindig a gyermek életkorának és súlyának megfelelően kell megválasztani: egészen piciknek való a hátrafelé néző ülés, nagyobbaknak (úgy egyéves kortól) a klasszikus, előre néző gyerekülés, még nagyobbak pedig ülésmagasítóval az autó biztonsági övét is használhatják.

A légzsákkal felszerelt autókra felmatricázzák a figyelmeztetést, hogy ne helyezzünk hátrafelé néző gyerekülést az első ülésre, ha be van kapcsolva a légzsák, de egyébként sem javasolt előre ültetni a gyereket. Az amerikai gyermekgyógyászok szövetségének állásfoglalása szerint nagyjából 13 éves korukig a hátsó ülés sokkal biztonságosabb számukra, mint az anyósülés.

Az egészen pici babáknak hátrafelé kell nézniük az autóban, hogy egy esetleges karambolnál a nyakukat érő rántást felfogja a gyermekülés. Sok szülő ösztönösen szeretné az ölében tartani a gyereket, ez azonban életveszélyes: a Michigani Autópályabiztonsági Intézet töréstesztjeinek során kiderült, hogy még akkor is kiszakítja kezükből a gyereket az ütközés ereje, ha a felnőtt tudja, hogy jön a karambol. A kutatók egy hat hónapos csecsemőnek megfelelő méretű babát teszteltek biztonsági övvel rögzített férfiakkal és nőkkel, 24 és 48 kilométeres óránkénti sebességnél történő ütközésnél: egyikük sem tudta megtartani kezében a "gyereket", mely a műszerfalba csapódott. Az is előfordulhat, hogy ütközésnél a gyerek a felnőtt teste és a műszerfal közé szorul és összenyomódik, egészen kis csecsemőknél pedig az az erőhatás is végzetes lehet, ami a nyakukat éri az ütközésnél, hiszen ilyenkor még nem tudják tartani a fejüket. Hasonló okból nem ajánlják a menetiránynak oldalt rögzített mózeskosarat sem, mivel ebben is túl nagy oldalirányú rántás éri a gyereket.

A fentiekből is látható, hogy rendkívül veszélyes dolog ölben hazavinni a gyereket: autós családoknak amúgy is muszáj lesz gyerekülést vásárolni, az autó nélküli szülők pedig erre az alkalomra kölcsönkérhetnek egy autós hordozót. Sajnos a kresz megengedi a taxiknak (és a mentőautóknak), hogy gyerekülés nélkül szállítsák a gyerekeket, így nem tudunk gyereküléssel felszerelt taxit kérni a kórház elé. Annak azonban semmi akadálya, hogy a sajátunkat rögzítsük a hátsó ülésen.

Bár a gyerekülések igen drágák, internetes apróhirdetési és árverési oldalakon találhatunk használt példányokat is, csakúgy, mint a hétvégi bababörzén. Több olvasónk szerint még autó nélkül is megéri venni, mivel a gyermek remekül alszik benne, így el lehet vinni vendégségbe, vagy anyukának végre módja van nyugodtan fürödni, míg a bébi becsatolva alszik a padlón álló ülésben.

Oszd meg másokkal is!
Mustra