Császár közben sérülhetnek a bébik

Minden századik, császármetszéssel a világra hozott újszülött valamilyen sérülést szenved a beavatkozás közben, derül ki egy új tanulmányból. A sérülés kockázatának mértéke a császármetszéshez vezető okoktól függ.


A sérülések több mint fele az újszülöttek bőrén keletkezett, de gyakori sérülések voltak a fej komoly zúzódásai, a kulcscsonttörés, az arcidegek sérülése, a mellkas és a karok ideghálózatának sérülése és a koponyatörés is, derül ki a Texas Egyetem dallasi orvosi központjának kutatóinak jelentéséből.

Az Obstetrics & Gynecology (Szülészet és nőgyógyászat) című szaklap októberi számában közölt kutatás során több mint 37 ezer császármetszés adatait elemezték, a beavatkozások 13 egyetemi orvosi központban történtek 1999 és 2000 között.

A legtöbb sérülés azoknál a műtéteknél következett be, ahol a császármetszés előtt sikertelenül próbálkoztak fogóval segített hüvelyi szüléssel. A legkisebb kockázata az előre tervezett, többedszeri császároknak volt.

Az Egyesült Államokban a császármetszések aránya 2004-ben 29,1 százalék volt, derül ki a CDC statisztikáiból. Magyarországon az OSZNI 2004-es adatai szerint a császárok aránya 26,1 százalék, első szülésnél pedig 30,42 százalék volt.

Egy francia tanulmány szerint a hüvelyi szülésnél három és félszer veszélyesebb ez a fajta szülési mód, bár ennek ellenére is alacsony a kockázata. Mivel műtéti beavatkozásról van szó, az altatás, a fertőzésveszély és a vérrögképzőség eshetősége miatt összességében több mint háromszoros a kismamai elhalálozás veszélye a vaginális szüléshez képest. A fentiek fényében különösen felelőtlennek tűnik alaptalanul, "divatból" császármetszést kérni illetve végezni.

"A császármetszést ma már minden olyan esetben elvégezzük, amikor a magzatot jobb állapotban segíthetjük a világra, mint hüvelyi úton" - fogalmazott Szabó István professzor, a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke a Magyar Orvos című lapnak nyilatkozva. A professzor szerint lehet a császármetszést tervezni, sőt, kötelező is, ha ez orvosilag indokolt, vagyis ha a terhesség továbbviselése az édesanya vagy a magzat számára kockázattal jár. "Hangsúlyozni kell azonban, hogy a császármetszés műtét és mint ilyen, csak orvosi javallatra végezhető. Orvosilag nem indokolt császármetszéseket végezni nagyfokú felelőtlenség" - véli a szakmai kollégium elnöke.
Oszd meg másokkal is!
Mustra