SZÜLŐSÉG

Zsebibaba délelőtt érkezett

2006. október 8., vasárnap 09:19

Olvasónk, Calliope első gyermeke epidurális érzéstelenítéssel és két kedves szülésznő közreműködésével jött világra egy márciusi délelőttön.


Már előző délután nagyon nyűgös voltam - írja Calliope - semmi sem volt jó, nem találtam a helyemet, de nem igazán tudtam, mi is a bajom. Férjemmel elindultunk még, hogy sétálunk kicsit, de az a táv, ami máskor könnyed séta, az most szörnyen hosszú és meger?ltet? túrának tűnt. Alig vártam, hogy elérjünk anyuékhoz, onnan meg haza.

Voltak vmi fájásféleségeim, de a múltkori vaklárma (a 34. héten korai összehúzódásokkal voltunk bent pár napot) után nem figyeltem rájuk különösebben, csak az volt a furcsa, hogy olyan mások voltak.

Aztán elkezdtem vérezgetni is, de még ezt sem vettem komolyan úgy estig, akkor hívtam kétgyerekes (azóta 3) barátnémat, hogy ez tényleg tágulásos vérzés-e? Megtárgyaltuk a dolgot, de mivel túl sok változás nem történt, lezuhanyoztam és lefeküdtünk aludni a férjemmel. Aludtam is valamennyit, 1,5 órácskákat, hajnalban sokszor felébredtem, folyton rohangáltam pisilni, aztán fél négykor végül teljesen felébredtem. Éreztem fájásokat, a vérzés is er?södött, szóval próbáltam figyelni, és kiderült: öt percesek, de elég gyengék.

Na akkor felébresztgettem a páromat, hogy jó lenne, ha bemennénk. A csomag össze volt készítve, gyorsan lezuhanyoztam, és negyed ötre már a ctg-n ücsörésztem. Hát az nem nagyon tetszett az ügyeletes szülészn?nek, mert a kölök 1-2 dudorgást leszámítva semmit sem mutatott magából (szerintem Zsebi még aludt, ahogy el?tte nem sokkal még én is). Viszont szép szabályos ötperceseim voltak a ctg tanúsága szerint is.

Úgyhogy felébresztették az ügyeletes dokin?t (legalábbis elég álmos volt az arca), aki megvizsgált és megállapította, hogy b? két ujjnyira nyitva vagyok. Na ennek az értéknek akkor eléggé megörültem. Amíg öltöztem, megérkezett egy másik szülészn? (Zita), és átkísért a szül?szoba részre, ahol el?készített. Akkor még nagyon virgonc voltam, nagyon jól megtaláltuk a hangot egymással, még viccel?dtünk is. Nagyon megnyugtató volt a viselkedése, és nagyon jól esett a gondoskodása meg a humora. (Pedig hát sem a borotválás sem a beöntés nem egy nagy élmény... de elviselhet?.)

Mikor elkészültem, kiballagtam a pulthoz, és elmentünk a szül?szobához. Ttalán ekkor választottam a hármast, az nem túl nagy, a fákra néz, és amikor bent voltam korábban, egy este itt csinálták a ctg-t, és Zsebi a legjobb ctg-jét produkálta, majd' kiugrott az oldalamon. A férjem is bejöhetett végre, úgyhogy kicsit megillet?dötten de nagyon boldogan tettünk-vettünk. (Sms ide-oda, fényképez? kipróbálása, víz el?kerítése, stb.) Ekkor már értesítették a dokimat is, mi meg vártunk, és még mindig nagyon jókedv?en hülyéskedtünk. Viszont a nagy vidámságban a fájásaim megritkultak és méginkább meggyengültek - én legalábbis úgy éreztem.

Hamarosan befutott a dokim, megvizsgált, elmagyarázta, hogy az elkövetkez?kben mire lehet számítani, mi fog történni. Nagyon megnyugtató volt, hogy szépen alaposan elmondta, hogy mi lesz, és ha jól emlékszem ekkor saccolta meg, hogy délre már babázunk. És ennek örömére el is vonultunk burkot repeszteni. Igen ám, csakhogy akkor bezzeg már jól beillesztette a kis fejecskéjét, és alig ment el 1 dl (én semmit nem is éreztem az egészb?l, csak vmi kellemetlen nyilallást a repesztéskor asszem). Azért persze, ahogy mozogtam, azért lassacskán ment még el a vízb?l. Vissza a szobába a férjemhez, és szépen be is indultak a fájások, de sem igazán rendszeresek, sem igazán er?söd?ek nem lettek. Zita tett-vett körülöttünk, bekötötte az infúziót, el?készített ezt-azt, közben beszélgettünk is kicsit. Nagyon aranyos volt velünk, pedig akkor láttuk egymást először.

Gyorsan kaptam pár vödör infúziót, hogy az egyik doktor minél el?bb beköthesse az EDA-t (epidurális érzéstelenítés). Amíg feküdnöm kellett az infúzió miatt, eljött a m?szakváltás ideje, és Zitának mennie kellett. Helyette érkezett Betti, aki szintén nagyon kedves és szimpatikus volt már az els? szempillantásra. Viszont Zita amennyire nyugodt és megnyugtató, úgy Betti olyan energikus! De ez is nagyon jól jött ki...

Szóval megkaptam az EDÁ-t miután lementek az infúziós palackok, a doktor úrnak arany keze van, bár azért kellemesnek nem mondhatnám ezt a beavatkozást sem, f?leg mert éppen volt egy fájásom közben, amik észrevétlenül s?r?södtek és er?södtek. (Nemtom hogy szokás EDÁ-t kapni, de nekem ülnöm kellett, és közben Bettivel összeölelkeztünk, ? tartott, de még így is majdnem megugrottam. Inkább szokatlan volt, mint fájdalmas, és szinte a tarkómig éreztem a spriccelést, amikor beadta a doki a cuccot.) Végül visszafekhettem, kaptam az oxitocint, amit szép lassan emeltek.

Telt az id?, végülis jól elvoltunk, a ctg tanúsága szerint egyre er?sebbek és rendszeresebbek lettek a fájások, amiket az EDA áldásainak köszönhet?en alig éreztem, de sajna a b? két ujjnyi annyi is maradt. A dokim is és Betti is nyugtatgattak, hogy nincs ezzel semmi gond, de láttam, hogy felh?södik a homlokuk egy id? után. Aztán a baba szívhangjával is kezdett vmi nem stimmelni a fájások alatt. Akkor már a férjemen is láttam, hogy kezd ? is ideges lenni, de én valahogy azt éreztem, hogy nem lehet semmi baj, Zsebi jól van, és hamarosan megszületik. Na innen már kezdenek kicsit összemosódni az események, de ha jól emlékszem, akkor ahogy emelték az oxitocin mennyiségét, úgy er?södtek a fájások, és kezdtem érezni Zsebi buksiját, hogy mostmár aztán nyomakodik.

Vmikor kaptam közben egy No-spa injekciót is, hogy táguljak (gondolom), még vicceltek is, hogyha ez se segít, akkor van még egy szer, és ha az se, akkor a ráolvasás (Bettib?l ki is nézem, hogy simán menne neki!

Már nemtom, hogy én kértem, hogy felállhassak, vagy Betti javasolta, de nagyon jól esett végre nem feküdni, szóval felálltam az ágy mellé, a férjemmel szemben, és hol ácsorogva, hol az ágyra támaszkodva átvészelni 1-1 összehúzódás hatásait (mert magát a fájást nem éreztem, csak a nagy buksit, amint egyre fájdalmasabban feszít). Betti közben rávezetett, hogy hogyan ringassam magam, hátha attól könnyebb lesz, és masszírozta a derekamat, ami szintén nagyon jól esett.

Közben azért még volt er?m ki-kimosolyogni a könnyeim közül 2 fájás között a férjemre, aki aggodalmas arccal figyelt az ágy túlsó oldaláról. Próbáltam megnyugtatni, hogy ezt nézni rosszabb, mint csinálni... Aztán egyszercsak felgyorsultak az események, elkapott az els? tolófájás, éreztem hogy a pocim fels? része önállósítja magát, és présel lefelé.

"Gyorsan" felmásztam az ágyra, megvizsgáltak, és csináltuk egy próbatolást. Azt hiszem nem sok reményt f?ztek hozzá egyel?re, de valószínűleg számukra is meglep?en jól sikerült. Nekem nem sok szerepem volt benne, a pocim magától tudta a dolgát, nekem csak rá kellett segítenem. A leveg?vétellel voltak gondok az els?nél, de aztán második leveg?re már jól ment a dolog. És közben azt éreztem, hogy szétszakadok, pedig ez még nem volt semmi...

Na akkor hozzákészültek, hogy tényleg kibújik a kismanó, én szorítottam az infúziós állványt, a másikkal a férjem kezét, és már jött is a következ? tolófájás. Nagy leveg?, szem-száj becsuk, vasakban megkapaszkodik, és nyomni-nyomni-nyomni, amíg mondják. Amikor azt hittem, mindjárt megfulladok, kifújhattam, újra be, és megint nyomni-nyomni, megint ki, megint be és nyomás. Asszem 3 ilyen 3-as garnitúrát tudtunk le, a férjem tartotta közben a fejemet. Két ilyen nyomásmenet között "pihennem" kellett, ez volt a legrosszabb az egészben, mert éreztem, hogy szana-széjjel szakadok, ha nem nyomhatok. De várni kellett a következ? fájásra, és lélegezni... na ez alig ment, volt, hogy már visszhangosan hallottam, és kezdett szűkülni a látóterem is.

Vmikor mondták, hogy kint van már a feje, de alig jutott el a tudatomig, aztán a végén éreztem, hogy "kiszalad" bel?lem valami furcsa formájú nagyon gyorsan. Hátrahanyatlottam, próbáltam leveg?höz jutni és nem belebolondulni az átélt fájdalomba, rápillantottam a férjem arcára, aki csorgó könnyekkel, sírva-nevetve, teljesen meghatódott mosollyal az arcán figyelte, ahogy a szülészn? fogja a maszatos gyereket, és felhangzott az a jellegzetes sírás, ami csak az újszülött babáké.

2005. március 26-án 10:35-kor megszületett a mi kis Zsebibabánk, akit annyira vártunk! Teljesen meghatódva néztük egymást a párommal, amíg Betti kicsit letörölgette, aztán a férjem elvágta a köldökzsinórt.

Utána megkaptam a babát a pocimra egy kicsit, a férjem kezét fogtam, és a kis maszatos fej fölött csak néztük egymást, és alig akartunk elhinni, hogy ez a nyikorgó kis csomag a mi kisfiunk, Sebestyén. Életem legcsodálatosabb pillanata volt.

Aztán elvitték megfürdetni, a férjem aggódva és izgatottan elment vele, persze a fényképez?t elfelejtve. Engem összestoppoltak, rendbe raktak, és már jött is befelé a büszke apuka sugárzó mosollyal az arcán, egy kis csomagot szorongatva, ami meglep?en csendesen t?rte az eseményeket, és kerekre nyílt szemekkel nézegetett. Odatette a karomba, és csendesen nézegettük egymást. Betti segített mellre tenni a babát, aki lelkesen próbálkozott, de a bimbóm nem nagyon akart a kis szájába stimmelni (sajnos ez később sem sokat javult), így egy id? után feladtuk. De azért akkor is jó volt... Aztán odafektették mellém egy kis kocsiba, férjem a másik oldalon fogta a kezemet, és csak csendesen szemléltük egymást mindhárman.

Aztán azért anyu is bekukkantott, szegény apukámat kint hagyta kétségek között az előtérben (akkor már órák óta vártak rám), teljesen meghatódva simogatta az arcomat, gratulált a férjemnek és szemlélte a lurkót. Szegény Sebi nagyon fázott, úgyhogy Betti még odatartotta mindhármunknak egy-egy puszira (ez is annyira kedves gesztus volt!), és elvitte melegíteni a csecsem?osztályra. (Így útközben apu is megleshette a kis haramiát...) Mi a férjemmel maradtunk az ?rz?ben, próbáltam pihenni, de nagyon gyengének éreztem magamat. Teáztunk a szép Zsolnay készletb?l, Betti tett-vett körülöttünk, kedvesen beszélgetett velünk, én meg próbáltam összeszedni magamat, de amint felültem az ájulás kerülgetett, és ez így ment jó néhány órán keresztül. A vérnyomásom is hülyéskedett, de valószínűleg f?leg a vércukrom, mert el?z? este óta semmit nem ettem, csak ásványvizet ittam, és ez egy kicsit kevésnek bizonyult.

Négy órányi próbálkozás után feladtuk a zuhanyozásra való reményt, Betti "megfürdetett", aztán kitolt az ágyon a folyosóra, ahol férjem családja és a legjobb barátja vártak. Kicsit beszélgettem velük, teljesen fel voltam dobódva, és nagyon fáradtnak éreztem magamat. A párom pedig sugárzó arccal szorongatta a kezemet. Aztán Betti szólt a csecsem?söknek, hogy mutassák meg a babát a családnak, engem pedig betolt az osztályra az egyik szobába. Segített átkúszni a rendes ágyra, aztán odajött elbúcsúzni, adott két nagy puszit (olyan anyai puszikat, nagyon jól esett!), és elment.

Én meg csak feküdtem, és próbáltam felfogni, mi is történt velünk. Hogy van egy kisfiam, és végre igazi család lettünk a férjemmel. El sem akartam hinni.

Ön is szeretné megosztani olvasóinkkal szüléstörténetét? Küldje el nekünk a poronty@mail.velvet.hu címre!

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2006.10.08 10:55:23Daem00n

    szió,



    köszönöm ezt a csodálatos írást. Nálam még a távoli jövőben várható csak hasonló élmény, és nem mondom, hogy kedvet kaptam hozzá, hiszen ki akar fájni, de ahogy megírtad, leírtad... némi empátiával talán egész jó képet alkothattam az érzésekről.

    Úgy sejtem, szerencsésnek érezheted magad a stáb kedvessége, megnyugtatása miatt, sok barátnőm igen negatív élményeket éltek át ezzel kapcsolatban.

    Még egyszer köszi, és sok egészséget, boldogságot Nektek!

  • 2006.10.09 12:40:16CSR bloggerina

    sziasztok, nagyon örülök calliopénak meg a babájának.

    de nem egészen értem, hogy a poronty miért akar születéstörténeteket közzétenni. egyrészt ezt megteszi sok más médium, én is olvasgattam, és hát rengeteg szülés olvasható a neten is.

    másrészt azt még megérteném, ha lenne valamiféle koncepció: pl. felemelő, klassz otthonszülés, vagy valami igazán különleges szülés.

    de egy olyan szülést közzétenni, kvázi a szerk. támogatásával, amiben nagyjából minden a mai elavult kórházi rutin szerint megy, és a háborítatlan (gyengéd, bababarát, stb) szülésnek, ami ma már egyre inkább elvárás, mindenben ellentmond (beöntés, borotválás, burokrepesztés, eda, oxitocin, fekvenyomás, baba kikap, elvisz...) ez vajon miért olyan jó?

    a velvet tényleg az ilyen szülésélményt szeretné megismertetni az olvasóval? nincs annyi alternatív igény bennetek, hogy ettől legalább itt eltérjetek?

    félreértés ne essék, nem calliopénak szól ez a komment, nem szeretném az ő örömét kisebbíteni, remélem, maradéktalanul szép szülésnek élte meg, amit megélt.

    a szerkesztőségnek írok, hiszen ez egy tudatos szerkesztői döntés, amivel egyszerűen nem tudok egyetérteni.

  • 2006.10.09 13:50:19vanilia

    Sziasztok! Szüléstörténetekre igenis szükség van, minden fórumon. Azért, hogy akár az első, akár a többedik szülésre váró nők újabb és újabb "érzelmi" információkhoz jussanak. Azaz nem csak gyakorlati útmutatásokhoz. Más hogyan élte meg. Azt gondolom, minden anyuka gyönyörűnek érzi gyermeke születését, magától a ténytől. A körülmények persze lehetnek bensőségesek, átalagosak vagy borzalmasak, ezeket később igyekszik így-úgy feldolgozni ( ha sikerül.) Calliopé is gyönyörűnek élte meg, és ez rendjén is van. És egyetértek Malénával is, hiszen a történet egy teljesen "rutin" szülésről szól, ahol gond nélkül meggyőzik a szülő nőt az összes beavatkozás szükségességéről, elviszik a babáját, stb. Bár egyre több az információ, a lehetőség egyéb utak megismerésére, minden nőnek önmagának kell eldöntenie, melyik út az övé. Calliopé talán az élmény feldolgozása miatt írt, ugyanis a jól megélt élményeket is fel kell dolgozni! Ezt a saját bőrömön tapasztalom. Egy éve született kisfiam, Malena szavaival élve klassz otthonszülés volt. És még több. Azóta sem tudok betelni az élmény teljességével. Véletlenül talált rám az otthonszülésig vezető út, a mai napig is hihetelen, de már a legtermészetesebb és legjobb dolog, ami valaha történt velem.Egyszer szívesen megírom én is, akár itt, ezen a fórumon. Addig is szüljön mindenki szíve szerint, ismerje meg önmagát testileg-lelkileg, és döntsön e szerint!

  • 2006.10.09 21:24:23Erika

    Sziasztok! Nem értek egyet Malenával. Nemrég szültem én is és nem volt se beöntés, se borotválás, se burokrepesztés stb... A babát se vitték el tőlünk. Csodálatos volt és tökéletes.

  • 2006.10.10 21:35:42Gergő

    Helló! A legkevésbbé sem kell egyet érteni, el kell - lehet - olvasni és feldolgozni, átgondolni. Nincs emögött semmiféle szerkesztői döntés, megfontolás. Siralmas a szinte vallási fanatizmushoz közeli indulat, ahogy egyesek védelmezik ezt vagy azt az álláspontot. Legalább itt felejtsük ezt el, itt mindenkinek maradjon meg a maga igaza. A gyöngyöző homlokkal otthon ordítónak és a hetvenféle szerrel teletömött kórházi bárgyú mosolygónak is. Mindenkinek igaza van.

  • 2006.10.10 23:23:24jidele

    Sziasztok!
    Én most várom az első babámat. Nekem nagyon jó volt ezt olvasni. És nem érdekel, milyen módszerekkel segítették a szülését. Az őszintesége, az élményszerűsége tette széppé. Miért csak az lehet jó, ami nektek jó? Másnak, máshogy miért ne lehetne jó???

  • 2006.10.11 13:48:50ancsapancsa

    sziasztok !
    én már rég szültem (1994 és 1997 ) de még mindig beleborzongok ha rá gondolok.

  • 2006.10.11 14:53:27mulan

    Gergő: ez nem ilyen egyszerű,hogy mindenkinek igaza van. Nem hiszem, hogy bármelyik nő élvezné a gátmetszést. Az "igazavan"-ságba annak kéne beletartoznia, hogy mindenkinek legyen joga és lehetősége választani, partnerként, megrendelőként és ne birkaként tekintsenek rá az orvosok. Sajnos nagyon sok olyan történetet olvasni és hallani, ahol a szülő nő olyan kiszolgáltatott, mintha a vágóhídon lenne. Holott az kellene, hogy biztonságban érezze magát. Nagyon sokszor van az, hogy az áldozat (pl. nemi erőszaké) úgy próbálja meg feldolgozni a traumát, hogy megpróbál úgy tenni, mintha nem érte volna sérelem. Mert nem tudja megmagyarázni azt, hogy miért nem védekezett foggal-körömmel az ellen, amit nem akart.

  • 2006.10.11 14:53:48friedberg

    Sziasztok! (Elnezest, nincs ekezetes betu, kulfoldrol irok. )
    En is korhazban szultem, es mindenfele nehezito korulmeny dacara eletem legnagyobb elmenye a szules, nekem egyertelmuen pozitiv elojellel szerencsere. En is azt gondolom, hogy mindenkinek sajat dontese, o hogyan szeretne szulni, egy hatgyerekes ismerosom pl. a 3. gyereknel kezdett otthon szulni. Meg lehet hallgatni, ki miert preferalja az o verziojat, aztan donteni valahogy, es az ugy lesz a jo, vagy epp talan nem. Nekem speciel a korhazban szules is bejott, es ott legalabb idejeben eszrevettek a szepszist a babanal, amit gyorsan kezeltek, es igy semmi baja nem lett. Ugyhogy en, ha meg fogok szulni, akkor inkabb korhazban.

  • 2006.10.11 15:16:55jidele

    Mulan, te hol látod ebben a sztoriban, hogy birkaként tekintettek rá? Hogy vágóhídon volt, vagy hogy nem érezte magát biztonságban? Hol van az megírva, hogy aki nem otthon, vagy egy magaslesen, vagy mit tudom én hol szül, orvosi segítség, fájdalomcsillapítás, vagy beöntés vagy akármi nélkül, csak az az igazi élmény, csak ő a jó anya??? Én még soha nem szültem. Elolvastam már egy halom születéstörténetet, amiknek nagy része elbizonytalanított és megijesztett, mert arról szólt, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben voltak a szülés alatt, stb. Én kórházban szeretnék szülni, ahol biztonságban vagyunk a babával. Nem hiszem, hogy ettől rosszabb lesz a gyerekemhez fűződő viszonyom. És talán epidurális érzéstelenítést is fogok kérni, mert elég alacsony a fájdalomküszöböm. Nyilván nem szeretnék beöntést meg borotválást, de ha ez a kórházi rutin, akkor ezt is vállalni fogom. Mert nagykislány vagyok, és tudom, hogy mindennek ára van. Nem hiszem, hogy azért mert a levél írója nem harapta le annak a fejét, aki le akarta borotválni, egy kiszolgáltatott, buta liba lenne. És nem értem, miért kell így beszélni vkiről, aki megtisztelt minket azzal, hogy megosztja velünk ezt az élményt.
    Ui: Miért is kéne az indexnek cenzúrázni, hogy mi kerülhet ide, és mi nem?

  • 2006.10.11 15:29:57mulan

    Jidele, nem mondta senki, hogy csak az a jó anya, aki barlangistállóban szül karácsonykor a férje segítségével. Amit írtam a kiszolgáltatottságról, az szerintem, ahogy te is észrevetted, nem erre a történetre vonatkozott, hanem azoknak válaszolna, akik nem értik, hogy miért van sok elutasító reakció a sok Porontyos borotválós-beöntéses-burokrepesztéses történettel szemben. Én -- veled ellentétben -- nem akarok elfogadni semmilyen kórházi rutint. Engem zavarna az, hogyha egy másik nővel egy szobában kéne szoptatnom, biztosan képtelen is lennék rá, és tudnám, hogy nem gyógyszerekkel, hanem külön szobával lehetne a problémát megoldani. Nem mindenki egyforma, mindenkinek máshogy reagál a teste, és ezt az orvosok sokszor nem veszik fegyelembe. A születéstörténetek éppen azért jók, ha ezt a sokféleséget mutatják be. Szóval ez most itt nem Calliopéről szólt, hanem a szerkesztői koncepcióról, de ahhoz meg úgy külön nem nagyon lehet ugye hozzászólni. :) Bár most már van végre egy gátvédelmes post is végre.

  • 2006.10.12 11:02:28egyanyuka

    Sziasztok! Az én kisbabám most lesz 12 hetes. Kórházba szültem és nem volt fogadott orvosom, de semmi negatív véleményem nem volt a szülésről. Kértem érzéstelenítést és nagyon jó döntésnek tartom így utólag is. A babát pedig születéskor rámtették, majd elvitték lemosni, és kb 10 perc mulva meg is kaptam. Utánna végig velem volt bent, egy ágyban aludtunk, és nagyon jó élmény volt, függetlenül hogy a kórházi körülmények kívánnak némi kivetnivalót. A gátmetszést, mikor csinálták meg sem éreztem, a varrás meg olyan jó lett, hogy tudtam űlni rajta, és azóta sincs vele semmi bajom. Szerintem butaság leírni a kórházi szülést, mert nem olyan szörnyű, és nekem nagy biztonságot adott hogy egyszerre négy ügyeletes orvos is rám-rám nézett.

  • 2006.10.12 11:07:13egyanyuka

    Visszatérve arra hogy egyszobába szoptatni másokkal. Én sem vagyok egy olyan ember aki régen azt gondolta hogy megy, de négyen voltunk egy szobába, és mindig jött valakihez a család. De abban a pillanatban nem fog érdekelni annyira csak a babára koncentrálsz, ismerkedsz vele, hogy nem érdekel, hogy ki van körülötted. A másik a borotválás, én otthon leborotváltam, nem is akarta senki sem leborotválni. Beöntést meg nem kaptam, mert mondtam nem ettem aznap még semmi. Hoztak nekem levest és engedték hogy egyem a szöllőcukrot,de a beöntést nem kényszerítették rám.

  • 2006.10.29 19:29:31calliope

    Sziasztok! Na csak ideértem, mostanában nem nagyon jutok nethez.



    Dae-moon, köszi a hozzászólásod! Remélem neked is hasonlóan csodálatos élmény lesz majdani gyermeked születése! A fájdalmat pedig túl lehet élni, hidd el! :) Mi már a köv. babára készülünk...



    Kedves többiek!

    Pár gondolat, ami eszembe jutott benneteket olvasgatva:

    - elavult kórházi rutin, vagy sem, éppen azért írtam le a történetemet, hogy akit érdekel, az lássa, ilyen is van, ez is egy módja a gyermekszülésnek (számos más lehetőség mellett, és ahogy elnézem, azóta jónéhány másik is napvilágot látott a poronty oldalain). Sebi előtt én is nagyon lelkesen olvastam százféle szüléstörténetet, mert azért csak érdekli az embert egyre gömbölyödőbb pocakkal, hogy mégis mi vár rá! :) És főleg gyűjtsön tapasztalatot, hogy el tudja dönteni, mit szeretne és mit NEM.

    - maradéktalanul szép élménynek éltem meg, noha lesz 1-2 dolog, amit a következőnél biztosan másképp fogok csinálni

    - magamnak is írtam, akkor frissiben, mert olyan gyorsan felejtődik az élmény, hogy addig kell megragadni, amíg még él!

    - nekem (röhögni fogtok), de jól esett a beöntés, mivel nálam nem jött el a spontán ürítés (fel voltam puffadva, mint a fene), így jól esett "kitisztulni"

    - borotválni azért borotváltak, hogyha vágni kell, akkor a későbbi seb könnyebben gyógyuljon (ne zavarják holmi szőrszálak)

    - volt gátvédelem is, de olyan vizesek voltak a szöveteim, hogy azonnal repedni kezdtem, és akkora volt a kölök, hogy végül muszáj volt vágni (mert azt könnyebb varrni, mint egy repedést). Ja, és ha ügyes a doki, nem is érzed, mikor vág. Ha még ügyesebb, akkor úgy megvarr, hogy pár nap múlva már terpeszben guggolsz le a mosógép elé úgy, hogy észre se veszed :)

    - az EDA egy áldás, nem fáradtam ki a kitolásra az órákig tartó vajúdástól, főleg hogy elég alacsony a fájdalomküszöböm

    - SOHA nem szülnék otthon, öcsikém anno csak az AZONNALI orvosi beavatkozásnak köszönhetően maradt életben, ezt az esélyt a gyerekemnek is meg fogom adni eztán is

    - ha jó az orvos-szülésznő csapat, akkor nem birkaként tekintenek rád, hanem már a terhesgondozás alatt tisztázzátok, mit szeretnél, mi miért van, mihez ragaszkodnak ők. Ha nem tetszik, el lehet menni más orvoshoz-kórházba-otthonszülni.

    - én a kórházban éreztem magamat BIZTONSÁGBAN

    - arra is gondoljatok a burokrepesztésnél, hogy a doki esetleg nemcsak a saját ebédjét nem akarja lekésni, hanem az anyát is megkímélheti egy elhúzódó vajúdástól esetleg? (mert hát vajúdni nem kellemes...)

    - annyira kikészített a szülés, hogy ülve azonnal az ájulás kerülgetett - el se tudtam volna látni a gyereket, így elvitték, hogy gondoskodjanak róla. De aztán amint el tudtam odáig kúszni, már spriccoltam is át a rooming-inbe! (Korai volt, mert másnap reggel megint nem tudtam felkelni az ordító gyerekemhez, mert ülve azonnal az ájulás kerülgetett, nemhogy lábra álljak - úgy kellett megkérnem, hogy tegyék mellém szegénykémet...)

  • 2006.10.29 20:57:04eszter

    Kedves Calliope! Szerintem remek, hogy megtaláltad a számodra biztonságos módot, és az is jó, sőt a legjobb a szülésben, hogy maradéktalanul katartikus élményként élted meg. Én sok kórházban szülő anyukával beszélgettem, akik nem hogy nem élvezték, nem volt élmény, de még azt is hozzátették, hogy "túl vagyunk rajta, jó lesz elfelejteni". Én is kórházban szültem, és tényleg ez a lényeg, hogy mindenki tisztában legyen a határaival. Hozzám mégis a természetesség áll közelebb: valószínű az EDA-tól voltál kábult, azért nem tudtad a kicsidet ellátni, és az is valószínű, hogy ha repedtél is volna egy picit, kisebb és gyorsabban gyógyuló sebed lett volna...nem okoskodás, de hátha legközelebb ezeket "csiszolod".

  • 2006.11.05 19:58:29calliope

    Kedves Eszter!

    Nem hiszem, hogy még másnap reggel (harmadnap meg pláne) is az edától lettem volna kábult (nem tudok róla, hogy lennének ilyen mellékhatásai, persze ez nem jelent semmit, nem értek hozzá), valszeg inkább a rettenetes mennyiségű vérveszteségtől (még amikor hazajöttünk is hulla fehér voltam, a számnak se volt színe, fekve nem volt bajom odabent, csak ha fel kellett kelni ment ki a fejemből minden vér, és szédelegtem).

    Nem kicsit repedtem volna, hanem nagyon, még a vágás folytatásaként is repedtem tovább sajnos(nagyon vizesek voltak a szöveteim), mert a kisfiamnak nem a feje (35) volt a legnagyobb, hanem a mellkasa (37), ami mellett ugye még ott volt a két karja is.

    Az biztos, hogy sokan sok rossz élménnyel mennek haza a kórházból, de ezért kell körültekintően orvost és kórházat választani, hogy ez ne következzen be lehetőleg.

    Aki pedig irtózik a kórháztól, válasszon más megoldást, bár sajnos ma még nálunk nem tart ott az alternatív szülési módok "menedzselése", mint mondjuk Svájcban, így otthon nem érezném biztonságban magamat (a gyerekemet meg pláne nem).

    Abban igazad van, hogy a köv. szülésemre sokkal tudatosabban fogok készülni, mivel egyáltalán lesz fogalmam, hogy mi vár ránk. De lesz egy csomó minden, amit megint csak a szülőszobán fogok eldönteni (pl. kérek-e megint edát).

    Ismerem a dokimat annyira, hogyha szükségesnek ítél meg egy beavatkozást, azt nem a saját kényelme, hanem a gyermekem és az én érdekeim miatt teszi.

Blogok, amiket olvasunk

KERTÉSZ Ötletek zöldségágyások beültetéséhez

A nyár általában a pihenés időszaka, ezért a legtöbben ilyenkor már nem akarnak intenzív gondoskodást megkövetelő zöldségeket vetni. Lássuk, mint lehet tenni!

OTTHONTÉRKÉP Hagyd le a képről apu sörhasát!

A nappali ajtaján belógó hatalmas sörhas, egy csak félig látszó kutya vakarózó hátsó lába, lerágott csirkecsont a könyvespolcon – biztosan mindenki látott hasonló vicces vagy visszataszító fotókat ingatlanhirdetésekben.

MÁS TÉSZTA Búzadara dal - megyek panírozni

A nyár minden bizonnyal legújszerűbb dallamos hip-hop slágerében réteslisztről, búzadaráról és kenyérlisztről énekelnek a debreceni egyetem afrikai származású hallgatói. Ne hagyd ki!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta