STÍLFŰRÉSZ, A DÍVÁNY KULTÚRBLOGJA

Tovább gyűrűzik a csillámbotrány

Edicsek 2016. december 29., csütörtök 16:14

Anish Kapoor és Stuart Semple művészek nemrég nagyon csúnyán összevesztek és úgy tűnik, nem csillapodnak az indulatok. A nagy balhét az váltotta ki, hogy Kapoor levédette a világ legfeketébb feketéjét és ezek után azt csak ő használhatja a műveihez. A Vantablack annyira sötét, hogy már mérni sem lehet, Kapoor pedig ezt megvásárolta, hogy abból létrehozza a tökéletesen üres űrt, mint művészeti alkotást. Ezen aztán besértődött Stuart Semple és megalkotta a legpinkebb pinket. Ő jogilag engedélyezte, hogy ezt mások is használják, egy valakit kivéve: Anish Kapoort. Ezt olyannyira komolyan gondolta, hogy aki megrendelte a legpinkebb pinket, annak nyilatkozni is kellett, hogy ő biztosan nem Anish Kapoor.  De Kapoor ezt nem hagyhatta ezt annyiban és beindult a háború.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az erős női mozihősök Leia hercegnő hagyatéka

suze 2016. december 28., szerda 18:07

Először csak egy szokásos filmes évösszegző cikket akartam írni arról, milyen klassz, hogy idén már egyre több olyan jó film készült, amiben a nők nemcsak biodíszletként szerepeltek, hanem erős, önálló főszereplői voltak a történeteiknek. Aztán tegnap este jött a hír, hogy meghalt Carrie Fisher. Ugye értik, hogy jön ez ide?

Emlékszem az őszinte megdöbbenésemre, amikor kábé hétéves kislányként először láttam a Star Warst, és megpillantottam benne Leia hercegnőt. "De hát ő nem is szőke!" - volt az első, amin fennakadtam, ami világosan mutatja, hol állt akkoriban a nők helyzete, megítélése és az általuk (nem csak a filmekben) elfoglalt szerep. Meg azt is, hogy magam is barna hajú és szemű kislányként mit gondoltam erről. És mint aztán kiderült, ez a hercegnő nemhogy nem szőke, de nem is az a pillákat rebegtető, babaarcú szépség, hanem mer "csak" átlagosan csinosnak lenni, fűző helyett olyan ruhákat viselni, amelyek alkalomadtán közelharchoz is alkalmasak, ráadásul határozott, erős, okos, sőt az igazáért és az elnyomottakért akár lázadni és harcolni is mer. És ezt a pasik el is fogadják tőle? Úúú, hát ez volt ám az igazi scifi! 

Bár 1977-ben már csak két évvel vagyunk az Alien és a pasikat megszégyenítően kemény Ripley hadnagy előtt, George Lucastól mégis vakmerő húzás volt egy szinte ismeretlen fiatal színésznőre osztani egy hercegnős főszerepet, az meg még inkább, hogy ez a hercegnő pontosan az ellentéte volt a Hollywood mainstreamjétől addig megszokott hercegnő-, sőt a teljes általános nőképnek. Oké, ha ez egy filmtörténeti esszé volna, sorolhatnék hasonló hősnőket korábbról is, azt azonban senki sem vitathatja, hogy a Star Warst elképesztő sikertörténete az egyik legfontosabb mérföldkővé tette az erős, okos, önálló nő karakterének megalkotásában és elfogadottá válásában. Carrie Fisher alakítása, valamint hogy civilben is nyílt, őszinte és bátor nőként mutatott példát (például a függőségeivel folytatott harcáról nyíltan beszélve, vagy az őt magát is érintő mentális betegség, a bipoláris depresszió megismertetésében és elfogadtatásában), nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy világszerte kislányok milliói jöttek rá: nőnek lenni nem annyi, hogy legyél szép és tartsd a szád. Szóval nem kis mértékben Carrie Fisher Leiájának is köszönhető, hogy 2016-ban például az alábbi filmek nem szokványos női főhősöket mutattak be.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mit csinál a két ünnep közt? Olvasson!

Miklya Anna 2016. december 27., kedd 08:11

Mikor a karácsonyi ajándékkönyveket gyűjtöttük és listáztuk, elég komoly mennyiség gyűlt össze azokból, amit szívünk szerint nem adnánk oda senkinek, hanem mi magunk bújnánk be velük, meg egy kistányér karácsonyi sütivel együtt a meleg pléd alá így év végén. Egy szó mint száz, jó sok remek megjelenés volt 2016 második felében: most pedig összegyűjtöttünk önöknek egy pár elvonulós-olvasgatósat.

Távolról sincs vége, olvasson még »

2016, elloptad a karácsonyt :(

suze 2016. december 26., hétfő 15:28

Go home, 2016, you are drunk. Oké, elvetted David Bowie-t, Prince-t, Leonard Cohent, és még egy rakás olyan hírességet (nem a celebritási értelemben), akik már magukban is épp elég nagy veszteségek lettek volna, mindez még hagyján. De hogy képes voltál épp karácsony másnapján George Michaelt is lekaszálni, akitől minden karácsonyi dalok legjét, a legimádottabb és leggyűlöltebb Last Christmast kaptuk, az tényleg mindennek a teteje.

Íme, a legszomorúbb karácsonyi klipválogatás azokból a dalokból, amelyeket 2016-tól kezdve már soha többé nem tudunk ugyanúgy hallgatni :(

Távolról sincs vége, olvasson még »

Peter Brook csatamezején mindenki megmérettetett

maze 2016. december 25., vasárnap 14:07

Peter Brook Csatamező című előadása harminc évvel ezelőtti bemutatásakor akkorát szólt, mint Tarr Béla Sátántagója (tíz évvel később), és bár ez esetben a párhuzam inkább a két produkció hosszára értendő, színház- és filmtörténeti jelentőségük mégse emiatt érvényes a mai napig. Ám míg Tarr a vásznon megváltoztathatatlan alapokat rakott le, addig Brook 9 órás Mahabharatája – egy utazó előadás követelményeihez igazodva – mindössze 75 percesre zsugorodott (de aggodalomra nincs ok, az eredeti előadásból készült egy hat órás film is). Így érkezett el december közepén a Trafó színpadára.  

photo 1
Fotó: Caroline Moreau
Távolról sincs vége, olvasson még »

Végre egy magyar sorozat, ami nem érhet véget!

maze 2016. december 25., vasárnap 12:38

Hivatalosan is befejező epizódjához érkezett az HBO hazai gyártású sikersorozata, az Aranyélet. Ha a kritikusok és a közönség az első évadról ódákat zengett, akkor nem túlzás állítani, hogy erről a másodikról szuperlatívuszokban beszéltek – különösen a híres ötödik rész óta. Ebben az epizódban lövöldözésekkel vegyített autósüldözéses meglepetéseket kapott az arcába a néző, amin annyira meglepődött, hogy gratulációkkal árasztotta el a közösségi oldalakat. És bár elég szomorú, hogy még mindig képes önmagában az is meglepetéseket okozni, ha egy hazai dolog mindössze "jól meg van csinálva", azért talán nem lenne hiábavaló utánajárni annak, mitől működik az Aranyélet. 

Hogy rögtön a kályhától induljunk, mindenek előtt meg kell említenünk, hogy az Aranyélet ötlete az HBO fejéből pattant ki, ők pedig szerencsések abból a szempontból, hogy nagyjából azt csinálnak, amit akarnak. Van elég pénzük, így megengedhetik maguknak, hogy olyan dologról forgassanak, ami érdekli őket, és ami még inkább lényeges: ami a nézőiket érdekli. A nézőt pedig az érdekli, ami körülötte van, ha mégoly elrugaszkodott módon is. 

13
Fotó: Huszti István / Index

Legfontosabb tehát a jó forgatókönyv (vezető író: Tasnádi István) volt, és be is jött, hiszen az első évad gyakran kiszámítható és szájbarágós jeleneteit a másodikra egy bevállalósabb stílus váltotta. Ám a földtől elrugaszkodás mellett a sorozat rengeteg ismerős helyzettel ajándékozta meg az x generációból érkező nézőt – nagyon helyesen. Ennek oka a szereplők múltjának megismerésében rejlik (az időutazás mindig jót tesz egy sztorinak), az Aranyélet kellékesei pedig gondosan ügyeltek arra is, hogy a két idősík közötti váltás pillanatában előkerüljön elő egy Sony walkman, vagy bármi, ami a nagyon konkrétan utal a korra, így nem csak a hülye frizurákból következtethettünk arra, hányat is írunk valójában

Távolról sincs vége, olvasson még »

"Nincs köztünk semmi különbség"

Farkas Edina Lina 2016. december 22., csütörtök 17:24

Az analóg technikával dolgozó fotós, Kóti Réka egy berlini szemináriumon kapott rálátást arra, hányféle lehet a nemi identitás – és ekkor döbbent rá arra is, hogy milyen kevés információval rendelkezik az ezzel kapcsolatos tudatos gondolkodásról és sztereotípiákról. Következő projektjének témájául pont ezért a queer kultúrát és a nemi identitás sokféleségét választotta, hogy aztán New Yorkban, Berlinben és Budapesten ismerje meg és fotózza e szubkultúra tagjait. A sorozat darabjait láthattuk itthon a TOBE Gallery falain, a belőlük összeállított, Wonderland című kiállítás pedig egész decemberben megtekinthető a berlini Triq nevű transz/queer edukációs és kulturális központban is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Minden, amit tudni akart a Radnóti-házaspárról

Dívány 2016. december 22., csütörtök 10:20

Vajon miért van olyan nagy reneszánsza a Radnóti-házaspár tragikus életének? Radnótiné született Gyarmati Fanni 2014-ben halt meg, még abban az évben kiadták a naplóját (amiből színpadi feldolgozás is készült), és biztos hozzájárult az újrafelfedezéshez a Nyáry Krisztián által újra a köztudatba emelt síelős fotó, majd az újra felfedezett történetek, amik kettejük nem is olyan egyszerű kapcsolatáról szóltak. 

Úgy gondoltam, Fanni naplójának publikálása után már nem nagyon maradt olyan szegmense az életüknek, ami újat mondhatna. De az irodalomtudósok mindig meg tudják lepni az embert: a 2016-os év második felében, fura módon egymástól függetlenül két olyan kötet is megjelent, amik (főként) eddig nem publikált dokumentumokra támaszkodnak. A Könyvvel üzenek néked és az Árnyékban éles fény vagy olyan betekintést nyújtanak Radnóti és örök társa, Gyarmati Fanni életébe, mint eddig soha más.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Meghalt Gábor Zsazsa

Edicsek 2016. december 19., hétfő 00:36

99 éves korában, szívrohamban halt meg a magyar származású Gábor Zsazsa, akit legtöbben minden idők legnagyobb celebjének tartanak. Gábor Zsazsa a második világháború idején menekült az Amerikai Egyesült Államokba, majd 1954-ben ismerte meg Hollywood. Több mint 70 filmben szerepelt, de a legtöbben mégis a fényűző életéről ismerték. Sokak szerint ő volt minden mai celebritás ősanyja, aki gyakorlatilag azért volt híres, mert híres volt, illetve mert kilencszer házasodott. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kukkantson be Terry Gilliam elméjébe!

Miklya Anna 2016. december 18., vasárnap 16:52

Ritkán van olyan, hogy leszólítanak egy könyv miatt, de a Gilliamesque-el megtörtént. A kedvenc kávézómban kezdtem el olvasgatni, mikor azt vettem észre, hogy a fiatal, tetovált karú, hosszú hajú pincérfiú egyre közelebb somfordál. Végül rászánta magát és megkérdezte, belekukkanthat-e a könyvbe. Az enyhe sokk után, ami elfogott, hogy valóban a könyvem érdekli és nem én, szívesen odaadtam neki, ő pedig leült a szomszédos asztalhoz (nem volt még bent rajtunk kívül senki), és vagy egy fél órára belemerült. Még jó, hogy volt nálam más olvasnivaló, hagyhattam neki, hogy olvasgassa.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Betonkeverőt minden buliba!

(va) 2016. december 17., szombat 17:33

Az ötletes és humoros alkotásairól ismert francia művész, Benedetto Bufalino ismét meglepő installációval állt elő: betonkeverő teherautót alakított át óriási diszkógömbbé, amivel egycsapásra tökéletes bulihelyszínné varázsolta Lyon utcáit.

A közel 3500 darab apró tükörrel burkolt betonkeverő megalkotásában Benoit Deseille világítás-tervező segédkezett. A guruló diszkógömb a lyoni Fények Fesztiválja alkalmából készült, december 8. és 10. között járta a francia város utcáit bulizásra csábító zenétől hangosan, a különleges látványosságokra nyitott helybéliek és a turisták nagy örömére.

Terry Gilliam a Radnótiba költözött

cukorka 2016. december 16., péntek 16:05

Ifj. Vidnyánszky Attila rendező, mintha valamiféle személyes bosszú vezérelné, a Radnóti Miklós Színházba álmodta meg Mihail Bulgakov: Iván, a rettenet című darabját Vecsei H. Miklós átiratában. Erre abból következtettünk, hogy egy amúgy is fojtogató térben ez az előadás sokkal könnyebben megszülethet és adhat gyomrost a nézőnek, mint mondjuk a Vígszínházban. 

Na, de nem is ez a lényeg, hanem az áramszünet, ami elindítja azt a két és fél órás őrületet, amit utána az aprónak (némi csalásnak köszönhetően) egyáltalán nem mondható színpadon látunk. A kényszerzubbonyos főhős (Szergej Tyimofejev - Rusznák András) molyol egy falakkal leválasztott apró térben, körülötte a tárcsás telefonok között az időgép, amit sehogy sem sikerül összeraknia. Olyan, mint Gogol őrültje, csak ő nem a szerelem megszállottja, hanem találmányáé. A társasházban mindenki a rendszert szolgálja, mindenki besúgó és báb, élükön Iván Vasziljevics (László Zsolt) házmesterrel, aki remek karmesterként vezényli a társaságot. Az első felvonás végére aztán beindul az időgép, Ivánból cár lesz, a lakóközösség pedig teljesen elveszti a lába alól a talajt. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A budapestiek is szeretik a könyves trollkodást a metrón

Divany.hu 2016. december 14., szerda 13:28

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt, mint minden minőségi trollkodás magyarországi felügyelő és megvalósító szervezete, azonnal lecsapott a pár hete reneszánszát élő New York-i metrós kultúrtrollkodós videóra (ha meg épp a mi cikkünk kapcsán tették volna, annál nagyobb megtiszteltetést elképzelni sem tudna a szerző). Az eredeti akció célja az volt, hogy egy kis elgondolkodásra és mosolyra kényszerítsék a tömegközlekedésen utazókat a provokatív (és természetesen nem valódi) könyvcímekkel: Hogyan rejtsd el Isten elől az erekciódat?, Tinder-trükkök totyogóknak, és hasonlók. A Kétfarkúék természetesen a budapesti tömegközlekedésre adaptálták mindezt, egész pontosan a budapesti tömegközlekedés leghírhedtebb, lángoktól ölelt elemére: a 3-as metróra. Az utasok pedig vették a lapot.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Magyar Nemzeti Galéria hobbiadventjénél nincs cukibb

Dívány 2016. december 13., kedd 18:19

A Magyar Nemzeti Galéria egy igazán kedves gondolattal rukkolt elő az adventi szezonra: 24 nap, 24 munkatárs, 24 szenvedély címszóval az Instagramra mindennap feltöltenek egy képet egy-egy kollégáról, amint éppen a hobbijának hódol a galéria falain belül. Aggódni nem kell, a fotózás alatt egyetlen műtárgy sem sérült meg, pedig szemmel láthatóan a Magyar Nemzeti Galériában sokan szeretnek sportolni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

"Zsákbamacska, hogy kiből lesz világklasszis balerina"

Farkas Edina Lina 2016. december 12., hétfő 17:54

A Győri Nemzeti Színház próbatermében 8-14 éves kis balerinák készülnek első meghatározó színházi élményükre, a Diótörőre. Bár a a Diótörő az Arénákban című előadássorozat fontos lépés számukra, és már az is nagy szó, hogy idáig eljutottak, ők maguk is tudják, hogy közülük csak nagyon kevesen fognak prímabalerinaként a világ leghíresebb színpadain táncolni.

Velük, a szülőkkel, és a rendezővel, ifj. Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművésszel beszélgettünk a gyerektáncosok mindennapjairól, a balett zárt világáról, és arról, hogy a róluk szóló filmek és sztereotípiák mennyire fedik a valóságot. Elöljáróban csak annyit: nagyon is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egy rongyszedő fiából lett legendás ökölvívó, Van Gogh és Spartacus

Brownie 2016. december 9., péntek 11:07

Eleinte gyakran alakított lázadó, a társadalommal szemben álló figurákat és kemény fickókat, de a civil életben is nehezen kezelhető, öntörvényű ember hírében állt. A legmélyebb nyomorból küzdötte fel magát a csúcsra: hatvan éves színészi pályája alatt több mint 90 nagy sikerű filmben szerepelt és a huszadik század mozifilmjeinek egyik halhatatlan alakjaként ünneplik. Kirk Douglas egy ideje már visszavonultan él Beverly Hills-i otthonában és ma, 2016. december 9-én ünnepli századik születésnapját. A nosztalgiázás kedvéért bestsellerré vált önéletírásaiból és interjúiból idézzük fel a színész legkedvesebb emlékeit.

Távolról sincs vége, olvasson még »

"Minden régi hernyós erre kattant rá"

Farkas Edina Lina 2016. december 8., csütörtök 14:21

Ma mutatják be a CirkoGejzír Moziban Horváth Balázs, az Index videósának Dizájneren című dokumentumfilmjét, ami egy intravénás szerhasználó srác, Geri mindennapjait követi hónapokon keresztül. A filmen először a Verzió Fesztivál műsorlistáján akadt meg a szemem, és több okból is kíváncsivá tett. Elsősorban, mert érdekelt, hogyan dolgoz fel egy olyan viszonylag sokat használt, de mégis folyamatos aktualitású témát, mint a kábítószer-függőség. Másrészt az is érdekelt, hogy az újgenerációs drogok vajon csak a hatásukban térnek-e el az olyan "klasszikus" elődöktől, mint mondjuk a heroin, vagy a függőség természetét is megváltoztatják.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hogyan trollkodj szét egy egész metrókocsit olvasással?

Divany.hu 2016. december 7., szerda 19:14

Ugye ön is meg szokta lesni utazás közben, mit olvasnak tömegközlekedő utastársai? Van aki tankönyvet, nyelvkönyvet bújik, van aki büszkén szépirodalmat, netán kérkedve valami bölcseleti művet olvas (hahó egyetemisták!), meg persze ott a rengeteg bestseller, csomó Trónok harca, skandináv krimi, Harry Potter - Gyűrűk Ura: és persze a trükkösek, akik becsomagolják valami újságpapírba a könyvüket. Vajon csak a borítót védik, vagy ők is tudják, hogy a Szürke ötven árnyalataazért mégiscsak ciki...?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tényleg megér egy nemi erőszakot egy jó jelenet?

Farkas Edina Lina 2016. december 6., kedd 17:54

Nem Maria Schneider az első olyan színésznő, aki arról számolt be a nyilvánosságnak, hogy egy filmforgatáson tárgyként kezelték, kihasználták és megalázták, magyarán valódi erőszakot követtek el rajta. Az sem új, hogy ezekre a történetekre bár fény derül, mégsem történik semmi, az elkövetőket pedig nem vonja felelősségre senki. Ehhez pedig némán asszisztál a mai napig férfiak dominálta filmipar, amelyben még mindig érezhetően eltérő megítélés alá esnek a nők és a férfiak. És sajnos nem lehet elfogadni Bernardo Bertolucci érvelését sem, miszerint ő a valódi érzelmeket akarta kihozni a színésznőből: a drámai hatás eléréséhez nincs szükség arra, hogy valaki valóban erőszakot tegyen egy másik emberen.

Távolról sincs vége, olvasson még »

"A televíziót lebutították, pedig nem kell annak lennie"

Dívány 2016. december 5., hétfő 12:36

Jakupcsek Gabriella az egyik legismertebb magyar műsorvezető, évtizedes szakmai tapasztalattal – még ha most nincs is éppen képernyőn –, jelenleg kommunikációs cégét igazgatja. Annak idején nagy sajtónyilvánosság mellett, nem saját döntéséből jött el az MTV női magazinja, a Ridikül éléről, így amikor pár hónapon belül felröppent a hír, hogy könyvet ír, sokan arra számítottak, hogy egy jó kis szaftos botránykönyvet vehetnek majd a kezükbe, ami lerántja a leplet a média belső működéséről. Azonban nem így történt. Jakupcsek visszafogott intelligenciával írta meg a Megúszhatatlan – Ahogy a gyerekeimnek elmesélem című kötetét, ami egy sztorizgatós, beszélgetős könyv lett, és nem az írójáról szól.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Jó reggelt, Anglia!

cukorka 2016. december 4., vasárnap 16:53

Ken Loach (saját állítása szerint) utolsó filmje, a Én, Daniel Blake elvitte a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálmáját, meg az életkedvemet. És nem, nem azért, mert annyira szívbemarkolóan nagy igazságok lettek volna benne (pedig amúgy voltak), hanem mert ha tényleg elég annyi egy rangos díjhoz, hogy jó színészekkel bemutatjuk, milyen az élet Newcastle-ben, akkor többé nem éri meg filmet gyártani, de dokumentumfilmet meg pláne nem. Mert az Én, Daniel Blake valójában egy gyönyörű dokumentumfilm, fikciós elemekkel, és a fikció ez esetben az emberi, a megértő és a felszabadult pillanatokra vonatkozik. Minden más a valóság. Loach meg úgy tolja a képünkbe, mintha meg kéne ezen most nagyon lepődni. A baj csak az, hogy meglepődni akkor lehetne, ha olyan ember nézi meg a filmet, aki még sosem lépett be egy hivatalba, de még csak ki az utcára sem. 

Kritikusok világszerte ünneplik a filmet, bennem meg felmerül a kérdés: hogyan lehetünk ennyire képmutatóak, hogy a filmvásznon rácsodálkozunk arra, ami körülöttünk van, de azért a Blahán vígan átlépünk egy földön fekvő, kopott ruhájú emberen. Az Én, Daniel Blake főhősének (Dave Johns) ruhája ugyan még nem kopott, de minden esélye megvan rá, hogy azzá váljon, amikor kiderül: bár infarktusa után az orvosa munkaképtelennek nyilvánította, a munkaügyi hatóság szerint azért ő továbbra is keresőképes, így megfosztják a segélytől. Ez volna az alapfelállás, és ha ez önmagában nem volna elég, a későbbiekben Blake még megismerkedik egy két gyermekét egyedül nevelő nővel (Hayley Squires), aki Londonból került a városba, munkája nincs és még meg is büntetik, amiért nem érkezett időben a munkaügyi hivatalba. Innentől pedig kisebb megszakításokkal együtt próbálnak valahogy boldogulni, de már eleve csak Loach munkásságának ismeretében is sejthető, milyen végkifejlettel. Ha meg nem a kő alatt élt valaki az elmúlt tíz évben, akkor még csak filmművészeti jártasság sem kell hozzá.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Szövetségesek gyönyörű film gyönyörű emberekről, csak minek

Miklya Anna 2016. december 3., szombat 17:04

Amikor kritikát írok, általában az a fajta újságíró vagyok, aki próbál mindenben, a legrosszabban is találni valami jót. Ha filmről írok, arra törekszem, hogy elmondhassam az olvasóknak: ha beülsz erre és erre a mozira, legalább ennyit valószínűleg élvezni fogsz benne. A Szövetségeseknek viszont az a nagy baja, hogy egy olyan ritka időszakban került vászonra, amilyen már rég nem volt: nagyszerű, sőt mi több, lenyűgöző alkotások láthatók plázákban és artmozikban egyaránt, kicsiknek és nagyoknak, könnyedebbek és katartikusak mindenféle műfajban, és őszintén mondom, egyszerűen nem találok okot arra, miért ezt a filmet válassza valaki mondjuk az Éjszakai ragadozók helyett. Pedig a Szövetségesek amúgy nem is egy kimondottan rossz film. Bár az lenne! Akkor legalább lenne valamilyen.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szex, pia, Wellhello

cukorka 2016. december 1., csütörtök 15:59

Lévai Balázs producer fejéből pattant ki a gondolat, hogy bizonyos értelemben filmet rendez a Wellhello-nak. Azért bizonyos értelemben, mert a #Sohavégetnemérős – Történetek Wellhello-ra valójában nem Fluorról és Diazról szól, hanem hat történetet mesél el, mindegyik a szerelem körül forog és mindegyikben vannak Wellhello dalok, sőt az együttes tagjai is mindig feltűnnek, hogy egyben tartsák a sztorit, míg végül mindenki marha nagyot bulizik a Volton, Sopronban. 

A filmet fiatalok készítették fiataloknak, és ez így nagyjából mindent le is fed, amit írni lehet róla. A fiataloknak tetszeni fog, mert arról van benne szó, ami őket pörgeti, és ehhez jön, hogy ha még szeretik is a Wellhellot, akkor már nincs is miről beszélni, feladat teljesítve. 

 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Szégyen visszatért, és aktuálisabb mint négy éve

cukorka 2016. november 30., szerda 11:56

2012-ben mutatták be, megjárt megannyi külföldi színházat majd hazatért Mundruczó Kornél (és J. M. Coetzee, és a Proton Színház) Szégyene, hogy itthon újra levegye a lábáról a közönséget. És bár a 28-ai elődás immár a 65. volt, a frissessége és sokkoló ereje még ma is pontosan ugyanolyan, mint a bemutatója napján volt, amihez persze az is hozzájárulhatott, hogy hosszú kihagyás után Láng Annamária most vette vissza a főszerepet Tóth Orsitól. 

Mundruczó zsenialitása abban az egyszerűnek tűnő tényben rejlik, hogy úgy sokkol, hogy közben élvezhetővé teszi a látottakat és úgy veszi el a néző életkedvét, hogy közben szórakoztat is. Pedig amit üzen, annak minden pillanata véresen komoly és röhejesen valódi, de amikor sírni kéne, mégsem jönnek a könnyek. 

A J. M Cotzee regényadaptáció főhőse egy, a poszt-apartheid időszakában Cape Townban romantikus irodalmat tanító fehér professzor, David Lurie (Zsótér Sándor), aki viszonyt kezdeményez tanítványával. A lány, Melanie (Wéber Kata) elárulja kapcsolatukat, így a tanárt kirúgják, ekkor felkeresi lányát (Láng Annamária) vidéken. A leszbikus lányt többen megerőszakolják, ráadásul teherbe is esik, de ahelyett, hogy otthagyná szegényes birtokát, inkább marad és magát teszi rabszolgává.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Fabricius Gábor Más bolygóján is szar az élet

cukorka 2016. november 29., kedd 12:25

Fabricius Gábor reklámszakemberből lett íróként kedveli a média-politika-szerelem triumvirátusát abban az értelemben, hogy a Puha neon fejlövés után a Más bolygó is ebben a miliőben játszódik, megspékelve a történetet nem kevés nosztalgiával a rendszerváltás környékéről. Ha igaz, ahogy mondja, és számára a rövidfilm volt az út saját magához, akkor a Más bolygó minden bizonnyal minimum ennek a korszaknak a lezárása kell(ene) hogy legyen. 

Ám úgy néz ki, mégsem találta meg a bölcsek kövét ebben sem a reklámszakember, hiszen a regény valamivel több mint háromszáz oldalán egy útkeresést olvasunk, ami egyben összegzés is. Fabricius szenvtelen főhőse folyamatosan kutat valamit, amit mindig máshogy nevez, de igazából ez mindig ugyanaz: egy jó pszichológus, aki kiveri a fejéből a kisebbségi komplexusokat. És bár erre a főhős nem jön rá, az író mégsem halad rossz irányba.

A Más bolygóban mindehhez rögtön egyben két főhőst is kapunk, mindkettőjük énje pont ugyanolyan elveszett, az öregebb ráadásul egy olyan világban él, ahol a Föld egyre lassabban mozog. Azért van kettő belőle, mert a könyv két idősíkon halad, az egyikben a fiatal, a másikban egy öreg Wunder utazik, de egyiket sem eresztik a gyökereik, meg az hogy egyáltalán nincsenek valódi gyökereik.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85

Blogok, amiket olvasunk

STíLER 5 tipp úszógumi ellen

Hiába edzünk és diétázunk, az a fránya úszógumi csak nem akar leolvadni? Ez az öt tipp bármilyen diétába vagy életmódba könnyedén beilleszthető, és segít a lapos has elérésében.

MÁS TÉSZTA Bögrés kefíres süti

Akkorát estem, hogy muszáj volt sütnöm valami vigasztalót. De isteni reggelire vagy vendégvárónak egy pohár finom tea mellé is.

HATÁRÁTKELŐ Los Angelesben az élet...

Egy idő után nem mondod az itthoniaknak, hogy jól vagy, mert mindenki csak arra vár, hogy mondjak végre valami rosszat
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés