Schiller Haramiái Kitagadottakként tértek vissza az Ódryn

Friedrich Schiller 22 évesen írta Haramiák címen elhíresült klasszikusát, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatói hasonló korban álltak neki, hogy Kitagadottak címen elmondják gondolataikat a (műről) a világnak. A Schiller darab alapján írt szöveg Térey János fordításából készült és Horváth János Antal és Olasz Renátó (Aranyélet) érdeme – utóbbi pedig egyben rendezője is az Ódry Színpadon bemutatott előadásnak.

Sok oka lehet annak, hogy a rendezői álmokat is dédelgető Olasz pont ezt a darabot választotta, és csak az egyik ezek közül az ebben a korban oly jellemző "lázadás a rendszer ellen" téma. Választhatta azért is, mert osztálytársai között van egy Baki Dániel, egy született Moór Károly, akinek a szájából nem értelmetlen fecsegésnek hallatszik ez az egész dögöljön meg mindenki-stílusú értékrend, hanem hihető valóságnak. 

kitagadottak 7
Táborosi András

Az alapművet kerettörténetként megtartva a  Kitagadottakban pontosan arról van szó, amiről a Haramiákban: a torz fiatal testvér felnyomja apjánál az idősebbet, aki ezáltal száműzetésbe kényszerül. Lop, gyilkol, erőszakol, hogy aztán sok év után visszatérjen, és hozzá még mindig hű apját és nőjét látva rájöjjön, hogy semmi sem menti meg a lelkét. 

Olasz és dramaturg szakos társa bátran nyúltak a szöveghez, a legjobb megoldásnak mégis a torz testvér androgrün ábrázolása bizonyult; a szerepet a rendező osztálytársára, Waskovics Andreára bízta, amivel sokat kockáztatott, de a fiatal színésznő vette az akadályokat. Amiben viszont Olasznak ördöge van azok a meghívott vendégei: Rába Roland az apa-, illetve Nagy Zsolt Spiegelberg (és Hermann), Károly barátjának szerepében egyaránt telitalálat: őt a szintén ódrys Woyzeck óta nem láttuk ennyire felszabadultnak és erősnek, öröm nézni a játékát.

kitagadottak 9
Táborosi András

Egyrészről nagyon kecsegtető, hogy egy végzős színésznövendék ennyire erős és kompakt előadást rakott össze egy Staféta pályázaton (is) elnyert pénzből, másrészről viszont nem lennék az osztályfőnök, Máté Gábor helyében, mert az előadás nemcsak a színészekre, a nézőkre is életveszélyes sok helyen, kiváltképp a végén. A veszélyességet pedig nemcsak arra értem, hogy bár szinte lehetetlennek tűnik az előadást megszakítani, a két és fél óra azért egyben kicsit sok, hanem arra is, hogy az amúgy ügyes díszlet ad hoc-nak tűnő összerakása közben nemcsak a színészek sérülnek meg, de van, amikor csak hajszál választ el néhány nézőt is a szó szerinti lenyakazástól. És bár sok néző szeret veszélyesen élni, sőt ugyanúgy kiábrándult és csalódott a világban (csak más okból), mint a lázadozó egyetemisták, de akármilyen jó is az előadás, azért mindenki élve szeretne hazamenni róla.

Oszd meg másokkal is!
Mustra