STÍLFŰRÉSZ, A DÍVÁNY KULTÚRBLOGJA

Kit érdekel, mit dumál a nő, ha lehet foglalkozni a külsejével?!

2017. március 20., hétfő 18:08

Hiába tapossuk a 2010-es évek végét, hiába áll már közel száz év a nőjogi mozgalmak mögött, még globálisan is elég nagy a zűrzavar azzal kapcsolatban, mit is jelent a női egyenjogúság. Ezért is van, hogy ha itthon éppen nem mond valami súlyosan szexistát a témában valamelyik közéleti személyiségünk, akkor napi betevőnként nyugodtan fordulhatunk a világsajtó felé: ott is akad bőven a nőket tárgyiasító vagy éppen helyrerakó beszólásokból Donald Trump munkásságán kívül is. És ez alól sajnos maga a média sem kivétel: míg egyesek például sokat tesznek azért, hogy munkáikkal a nőket érő diszkriminációra hívják fel a figyelmet, addig léteznek olyan jelenségek, amelyek pont a klasszikus női szerepekkel kapcsolatos hímsoviniszta sztereotípiákra erősítenek rá. Legutóbb Amal Clooney kapcsán láthattuk, hogyan is működik ez a sajtóban.

GettyImages-650518194
Fotó: Drew Angerer / Getty Images Hungary

"Kit érdekelnek az olyasmik, mint a tömeggyilkosság, vagy a csoportos nemi erőszak, ha olyan klassz témákkal lehet foglalkozni helyette, mint [Amal] Clooney méhe, vagy a tízcentis tűsarok?"

- teszi fel a kérdést a brit Independent szerzője felháborodott cikkében, amiben arról ír, hogy miközben Amal Clooney, nemzetközi emberi jogi jogász egy ENSZ-konferencián az ISIS-szel szembeni nemzetközi összefogást sürgette, a Sunhoz vagy a Mirrorhoz hasonló bulvármagazinokban mindebből az számított hírértéknek, hogy milyen szép sárga kosztümöt viselt, hány magzat fejlődik a méhében, és hogy gazdatestként igazán nem kéne tízcentis magassarkút hordania.

De nemcsak az Independent rugózott a bulvárreakciókon, a twitteren is jöttek szép számmal a felháborodott posztok, amelyek joggal kérték számon, hogy Clooney nejével kapcsolatosan vannak jóval fontosabb hírek, mint az amúgy vitathatatlanul csinos külseje és "domborodó pocakja." Mondjuk például az, amiről beszélt, és amivel foglalkozik.

Amal Clooney, amikor nem egy híres színész magzatait nevelő gazdatest

...olyankor a világ egyik legjobb emberi jogi ügyvédje. Szakterülete a nemzetközi jog, a büntetőjog, az emberi jogok és a kiadatások. Olyan ügyfelekért állt ki, mint Julian Assange, vagy Julia Timosenko, vagy a Nobel-díjas Nadja Murad, akinek egész családját lemészárolta az ISIS, ő magát pedig szexrabaszolgává tették.

Ha pedig mindez nem volna elég, Amal Clooney Kofi Annan korábbi ENSZ főtitkár tanácsadójaként meghatározó szerepet töltött be az ENSZ Biztonsági Tanácsának munkájában, és emellett tanít is a világ legerősebb egyetemein, például a Columbián, vagy a hágai Nemzetközi Jogi Akadémián. 

Természetesen nem Amal Clooney az első, de nem is az utolsó ismert nő, akinek teljesítményét, eredményeit még 2017-ben is felülírja, hogy az adott helyzetben éppen hogy néz ki. Jóval kevesebb (vagy leginkább nincs is) olyan hír, ami azzal foglalkozna, hogy megfelelő volt-e egy férfi politikus, képviselő, esetleg világklasszis jogász nyakkendőválasztása, vagy hogy melyik vezető divatház készítette az öltönyét.  

Pedig már nem kevés sztár adott hangot annak, hogy elegük van a szexizmusból, a nőket érő diszkriminációból. Ott van Cate Blanchett, aki egy élő interjút szakított félbe, mert felháborodott azon, ahogy a kamerák a testét pásztázzák, miközben ő épp a karrierjéről beszél. De Patricia Arquette 2015-ös Oscar beszéde is emlékezetes volt, konkrétan beszakította vele az internetet, amikor a szokásos köszönőkör után kifejtette, hogy azért az is jó volna, ha a nők végre egyenlő jogokban és egyenlő bérezésben részesülnének. És szerencsére a feminizmus mellett kiálló hírességek sora nem ér ezzel véget, a jelenséggel külön foglalkoztunk is már egy korábbi cikkünkben.

Ezek az egyre sűrűsödő felvállalások fontosak és társadalomérzékenyítőek, de még a celebritások véleménynyilvánításai is csak pusztába kiáltott szavak maradnak, míg a jogalkotók között, akiknek hatalmukban is állna ténylegesen tenni a nők kizsákmányolása ellen, jócskán akadnak szexisták. Vagyis míg Kövér Lászlók zavarnak minket vissza a konyhába, az Európai Parlamentben pedig egyes képviselők azt mondják, a nők kevésbé intelligensek, mint a férfiak, addig a világ, amiben nem kell majd az asztalt vernünk az egyenlő bánásmódért, csak valami távoli Csodaországnak tűnik. És úgy fest, ez így is marad még egy jó ideig, hiszen Amerika népe nemrég ültette elnöki székbe a Szexista Tahó aka Donald Trumpot, és hát a globális helyzet tőle eltekintve is elég kiábrándító. Alig akad olyan ország ezen a nyomorult bolygón, ahol eljutottak volna odáig, hogy az egyenjogúságról nemcsak papolnak, hanem csinálják is.

Izlandon a legjobb nőnek lenni

Egyenjogúság terén a skandináv országok vezetnek, a bérszakadék kezelésében pedig egyértelműen Izland a csúcstarto, ahol "csupán" 14 százalékos a különbség a férfiak javára. Ez a különbség az Európai Unióban átlagosan 16,4, Magyarországon pedig kerek húsz százalék, és ez utóbbi a szakértők szerint nemhogy csökkenne, de még növekszik is. Sőt, a Gazdasági Világfórum tavalyi előjelzése szerint a férfiak és nők közötti gazdasági egyenlőségre úgy 170 évet kell várni.

De hogy mondjak valami pozitív hírt is a téma kapcsán

Az például egy meglehetősen kedvező tendencia, hogy egyre többen és egyre különbözőbb fórumokon lépnek fel az egyenjogúság mellett, vagy hívják fel a figyelmet akár a mindennapi szexizmusra. Kétségkívül van ennek most egy trendje is, a feminizmus több területen is kiemelt témaként szerepel, sőt, idén már a divatipar is felült az f betűs vonatra. Kár, hogy utóbbi jelenségnek még mindig nem lehet maradéktalanul örülni, mert pozitív hozadékai ellenére azért még elég visszás a végeredmény. Nem lehet ugyanis elmenni amellett, hogy a cégek legtöbbje a társadalmi témákat, aktuális ügyeket egyszerűen marketingcélokra használja fel, és áruvá tesznek olyan fontos ideológiákat, mint a feminizmus.

A Nike például kijött nemrég egy új videóval, amivel a nemek közti egyenlőségre hívja fel a figyelmet. A törekvés alapvetően szép és jó volna, a végeredmény mégis gyomorforgató annak tudatában, hogy a vietnami gyáraikban több mint 300 000 fiatal nő gürcöl embertelen körülmények között a reklámozott termékek előállításával (akiket jobban érdekel a téma, azoknak ajánljuk a Sweat Shop című norvég realityt, amelyben három divatbloggert visznek el különböző textilgyárakba, ahol kénytelenek szembesülni vele, kik és milyen körülmények közt készítik az általuk vásárolt divatos holmikat).

Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy ezek a brandek a kampányaikkal meglehetősen széles társadalmi rétegeket érnek el, így a közgondolkodás formálásának szempontjából még így sem hagyhatjuk figyelmen kívül a tevékenységüket.

A girlpower és a csillivilli női magazinok

A feminizmus köztudatba emelésének nem minden, magát feministának tartó örül, főleg azok nem, akik inkább az ideológia radikálisabb törekvéseit képviselik. Legutóbb pont a Facebookon futottam bele egy hazai, online vitába, ami egy olyan felvetés kapcsán bontakozott ki, miszerint a glossy (fényes papírra nyomott, rengeteg fotót és hirdetést tartalmazó, felszínes, "nőinek" mondott témákkal foglalkozó) magazinok túl felszínesen, egyfajta aktuális trendként kezelik a feminizmust.

printscreen feminizmus

Mondjuk a női magazinok sem idén kezdtek el foglalkozni a témával, bár tény, hogy 2016-ban már minden eddiginél jóval hangsúlyosabb volt ez az irányvonal, és ez idén csak fokozódni látszik.

2015 egyfajta fordulópontja volt a tendenciának, ekkor jutottunk el ugyanis végre odáig, hogy a már említett Kövér Lászlós megnyilvánulásnak komoly negatív médiavisszhangja kelt, olyannyira, hogy a magyar politika egyik első emberének neve gyakorlatilag a nőket sértő szitokszóval vált egyenlővé - teljesen megérdemelten. De többek között az is a témára egyre érzékenyebb sajtómunkásoknak köszönhető, hogy kiderültek a gólyatáboros nemi erőszakok, hogy Dalcsináló Ákos Úr mögül kiszállt a Telekom, miután degradálóan nyilatkozott a nőkről; vagy hogy Geszti Péter sem dobálózhat már szexista poénokkal anélkül, hogy ezért aztán ne szedjék le róla a keresztvizet.

És igen, ebben a közgondolkodást formáló munkában egyre hangsúlyosabb és felelősségteljesebb szerepet vállalnak a glossy női magazinok is. Mint a Marie Claire, akiknek a munkatársai évek óta foglalkoznak a feminizmussal, vagy a magyar ELLE, mely a kezdetektől fogva felvállaltan feminista szellemiséget képvisel, és Liptai Lívia, a lap jelenlegi főszerkesztője úgy fogalmazott egy 2015-ös beköszönő levelében, hogy ők az ELLE magazinnal "a feminizmus „új, szerethető” verzióját kívánják népszerűsíteni". És igen, ide soroljuk magunkat mi is a Dívánnyal.

Új, szerethető feminizmus? És az mi?

Magyarországon gyakorlatilag elmaradt a feminizmus második hulláma, aminek egyik sajnálatos következménye az, hogy a közgondolkozásban sokan még mindig a kezdeti, jóval radikálisabb törekvéseivel azonosítják a feminizmust, a feministákat pedig szőrös lábú, férfigyűlölő antinőknek tartják (akiknek csak egy jó dugás kéne, hogy észhez térjenek). Ezzel az alapvetően téves képpel pedig nemhogy a férfiakat nem lehet a feminizmus oldalára állítani, de sok nő sem akar azonosulni vele, még akkor sem, ha amúgy nekik is elegük van a klasszikus női szerepekből. Ezért fordulhat például elő az, hogy a női magazinokat egy-egy erőteljesebb feminista tartalomért nem ritkán a saját olvasóik szedik ízekre.

Holott a feminizmus mai üzenete egyszerűen csak a nemek egyenjogúsága: hogy senki sem szenvedhet hátrányt semmilyen téren a neme miatt. 

És ha már itt tartunk, akkor a bőrszíne, a vallása, vagy a szexuális irányultsága miatt sem kellene –de ez már tényleg messzire vezetne. Mindenesetre maradjunk annyiban: nagyon mélyen gyökerező sztereotípiákat kell kigyomlálni a közgondolkozásból, és ha tetszik, ha nem, ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindegy volna, a női magazinok milyen célból és milyen tartalommal emelik be az egyenjogúsággal kapcsolatos témákat. Mert igen, annak is fennáll a veszélye, hogy a túl felszínes témafeldolgozások többet ártanak, mint használnak, sőt akár ki is üresíthetik a feminizmus jelentését. A jelenlegi társadalmi kontextusban (és főként a hazai médiapiac gazdasági helyzetét figyelembe véve) azonban teljesen felesleges olyasmibe belekötni, hogy az előremutató cikkek milyen (esetenként tényleg kizsákmányoló) brandek hirdetései között kapnak helyet, vagy hogy a magazin miért sztereotípia-erősítő betűszínt használt egy, a nők egyenjogúságát hirdető kampányához.

15480685 c55b8829cc04895e9ddea6b724b12ddc o

És az sem túl meglepő egy olyan hímsoviniszta helyen, mint Magyarország, hogy jó pár női magazin tartalma helyenként ellentmondásos, vagy hogy egyes cikkeik pont szembemennek az egyenjogúság mellett kardoskodó írásaikkal. Egy olyan országban, ahol az áldozathibáztatás a kultúra része, vagy ahol a közmédiának hívott kormánypropaganda biztosít fórumot egy nő megcsonkításáért másodfokon kilenc évre elítélt elkövetőnek, hogy magát az igazságszolgáltatás áldozataként bemutatva álljon ki a nyilvánosság elé; egy ilyen helyen már annak örülhetünk, hogy egyáltalán eljutnak a nőkért kiálló vélemények a médiamegjelenésig. 

Ha pedig tényleg az a cél – ami most egyelőre rohadtul távolinak tűnik –, hogy az egyenjogúság evidencia legyen nemcsak feminista, hanem minél szélesebb társadalmi körökben, akkor bizony igenis szükség van a glossy magazinok szerepvállalására is. Már csak azért is, mert a jelenlegi, hazai feminista törekvések sokszor pont azokhoz a rétegekhez nem jutnak el, akik a legjobban ki vannak szolgáltatva a nőket lealacsonyító, diszkrimináló tradícióknak, patriarchális elveknek, és ők sokszor tényleg nem az egyenjogúsággal tudományos szinten foglalkozó médiafogyasztók közé tartoznak. Különösen fontos ezért, hogy valaki rájuk is gondoljon, és számukra is érthető és meggyőző módon kommunikáljon esélyegyenlőségről, a nők jogairól, a megváltozott nemi szerepekről. Ez a másfajta értékrend, gondolkodásmód, a választás lehetősége azokhoz is el kell érjen, akik szociális, gazdasági, kulturális helyzetükből adódóan súlyos információhiányban szenvednek, és a glossy magazinok erre képesek lehetnek. De a bulvárlapok kártékony, sztereotípiákat életben tartó hatásai – ahogy ezt Amal Clooney esetében is láttuk – még valószínűleg nagyon sokáig kísérteni fognak.


Blogok, amiket olvasunk

FAPADOS Új menetrend és a legjobb jegyek

Tippek a jó előre tervezőknek, mi az, amire most kell lecsapni, és mi az, amit egyelőre bottal sem piszkálunk, mert annyira drága még. Fapados tippek a profiktól.

FILMVILÁG Csapatjátékos, Robinson, filmes hős

"Most már megpihenhetsz, hiszen filmértékek sokaságát hagytad magad után." A népszerű-tudományos dokumentumfilmek csodálatos egyéniségétől búcsúzunk.

KETTŐS MÉRCE Gyerekek a rácsok mögött a határon

A menedékjogi törvény módosítása embertelen. Európa álszent, helyettük végeztük el a piszkos munkát. Bonyolult kérdés, sok erkölcsi buktatóval.
Ajánlok blogbejegyzést

OnGo beszámolók

Hirdetés