A Kojot brutál magyar western, remek alakításokkal

Kostyál Márk elsőfilmes rendező Kojotjára annak ellenére fogunk sokáig emlékezni, hogy a koncepciója több szempontból is hibádzik. Mert a Kojot brutális western lett, remek színészgárdával, ám a westernfilmes szabályok totális áthágása, valamint a történet túlnyújtása idő előtt lefárasztja nézőjét, aki végül még csalódottan is távozik a moziból az elrontott befejezés miatt. 

Pedig a western-sztori teljesen adott: a lepattant kis falu szupergazdag hatalmassága (Kovács Frigyes) Füredet és Hévizet vizionálja a tó- és gyógyvízmentes településére. Már közel jár céljai eléréséhez, egyedül egy öregember kunyhóját képtelen megszerezni, így örül, amikor az meghal végre. Csakhogy az örököst (Mészáros András) ugyanolyan fából faragták, mint nagyapját, ráadásul amúgy sincs jó passzban, mert kedvese (Dobra Mária) épp most veszítette el születendő gyermeküket. A fiú elhatározza, hogy beköltözik a felújítandó házba, de persze se építési engedély, se munkások, csak a kidobó méretű polgárőrség, aki néha kiszáll a kis telekre, hogy szarrá verje őt és a mellette álló kicsiny társaságot. 

És a szarrá verés itt szó szerint értendő – ennyire brutális (és profi) verekedést nem láthattunk eddig hazai gyártású filmben. Kostyál ráadásul rá is játszik: kis túlzással minden egyes ütés, ami lecsap a vásznon, a valóságban minimum egy életre tolószékbe kényszerítené (vagy inkább megölné) elszenvedőjét.   

933752 0
Megafilm

Kemény és feszes lett a film eleje, sokkolja is a nézőt, ahogy kell, csak aztán valami beütött a vágóasztalon (talán, hogy ez az első nagyjátékfilmje a rendezőnek), és azt az egy órát, amit ki kellett volna vágni belőle, nem vágták ki. Abban az egy órában viszont sajnos sikerül teljesen lerombolnia a főszereplők iránt érzett szimpátiát, és közben megszegni az összes olyan szabályt, ami westernné tesz egy westernt. Nem mondom, előfordul, hogy ezeket a szabályokat meg kell szegni, de olyankor valami elképesztően, döbbenetesen jó csavart kell tenni a helyére, ami ebben a filmben nem történik meg, pedig benne van a potenciál. 

Emellett van még benne elvetélt asszonyka, aki (egy bizonyos pontig valamiért) cicázik a negatív hős, sportkocsi-őrült fiával (Mátray László); egy alkesz, de jó szándékú segítő, saját (tök felesleges) történettel (Bocsárszky Attila) és az ő sorozatgyilkos-tekintetű unokaöccse (Orbán Levente); na, meg maga a főhős, aki a befejezésnek hála teljesen elveszíti főhős jellegét, de legalább ugyanott folytathatja, ahol az egészet elkezdte, csak már nem is szimpatikus. 

Ami azonban a látványon túl megmenti mégis az egészet, az a remek szereposztás. Ahogy azt már a beharangozó anyagokban is hangsúlyozták, Kostyál friss arcokat vonultat fel, most pedig kiderül, hogy ezek az arcok drámaian pontos színészi játékra képesek, egytől egyig komolyan vették a dolgukat. Mátray László játéka láttán például hirtelen őrülten elkezdtem sajnálni, hogynem lesz Toldi film vele a címszerepben, mert még egy bugyuta poénnak látszó jelenetet is úgy tölt meg eredetiséggel és érzelemmel, hogy libabőrös lesz tőle az ember. A forgatókönyv kiaknázatlan lehetősége továbbá Attila, az erdélyi unokaöcs szerepében Orbán Levente (erre valószínűleg az alkotók is rájöttek, csak már későn), rajta keresztül simán elmozdulhatott volna az egész sztori igazi tarantinós ámokfutásba, amivel mindenki jobban járt volna. 

933751 0
Megafilm

A nőkkel is bőven akad gond, kezdve az anyával (Szabó Gabi), akiről sokáig azt lehet hinni, hogy mostohája csak az örökösnek, annyira nem írtak neki szerepet; nem is beszélve Eszterről, a főhős kedveséről – nő legyen a talpán, aki ilyen, mint ő. Szóval a Kojotban az emberi ábrázolások valahogy elcsúsztak fals irányba, mégsem szeretnénk elvenni a kedvét Kostyálnak a rendezéstől, mert határozottan jó irányba tapogatózik. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra