Első díjat nyert Kaszás Tamás Miskolci Elvis sorozata

Képszerkesztő-fotós kollégánk, Kaszás Tamás első helyezést ért el a 35. Magyar Sajtófotó Pályázaton "Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel - sorozat" kategóriában a Miskolci Elvisről készített sorozatával. Kaszás a Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia szakán, azon belül pedig fotóriporter specializáción diplomázott, a sorozatot diplomamunkaként készítette: egy évig kísérte Nádaski Attila Elvis-imitátort magyar haknijain.

Nádaski Attila – művésznevén Miskolci Elvis – már gyerekkorában is szerette Elvis Presley-t, mivel az édesanyja sokszor hallgatta az énekes dalait. Többévnyi zenélés után, 2003-ban járt Las Vegasban, ahol megnézte több imitátor műsorát. Úgy érezte, ezt ő is meg tudná csinálni. Miután hazatért, saját produkciójával kezdte járni Magyarországot. A fellépőruháját felesége készítette, az övet díszítő sasok pedig Las Vegasból érkeztek. Attila felesége szintén énekes, ő Marilyn Monroe-ként szokott fellépni Elvisszel. Lányukat Konstantina Priszcillának hívják, Elvis Presley felesége után kapta a nevét.

Nézze meg az első díjat érdemlő fotósorozatot galériánkban, Kaszás Tamásnak pedig ezúton is gratulálunk!

Oszd meg másokkal is!
Mustra